Ganz Ábrahám (Unter-Embrach, Svájc, 1814. november 6. – Pest, 1867. december 15.)
A svájci Unter-Embrach városkában született 1814. november 6-án régi svájci polgárcsalád harmadik gyermekeként, de első fiúként. Apja Ganz Ulrich református kántortanító, édesanyja Remi Katalin. Ganz tízéves korában elveszítette édesanyját, majd édesapja újra nősült. Nyolc testvére volt, hogy a családot a megélhetési gondok alól mentesítse, már tizenöt évesen előbb ácsmesterséget tanult, de felszabadulása előtt elment Zürichbe Eschner vasöntőhöz (az Eschner-Wyss-féle gépgyár alapítója) öntőinasnak. Húszévesen indult el vándorútjára: Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország különböző városaiban, gyáraiban dolgozott, ahol nagy tapasztalatra és szakértelemre tett szert. 1841 augusztusában érkezett Pestre.
Széchenyi István kezdeményezte a József Hengermalom Társulat gőzmalmának építését. Ganz Ábrahám szerelőként itt kezdett dolgozni. Itt tapasztalta meg, hogy a gyorsan fejlődő magyar gyáripar mennyire nélkülözi a jó, vasiparhoz értő szakembereket. Rövidesen "első öntőmester" lett a gőzmalom öntödéjében, amely hazánk első, nem nagyolvasztó mellé települt öntödéje volt. A "közvetett" öntéssel rendkívül tiszta öntvényt nyertek, ez lehetővé tette a különböző vasfajták ötvözését is. Az elkészített öntvényeket az 1842-es Első Magyar Iparmű-kiállításon bemutatták, ezeknek a különleges összetételét és tisztaságát Kossuth Lajos is méltatta. Ezután az öntöde és a gépjavító műhely vezetőjévé nevezték ki Ganzot. Ebben az évben Konrád öccsét magához vette, aki szintén öntőmesterséget tanult.
1843-ban öntés közben a folyékony vas a jobb szemébe fröccsent. Feljegyzések szerint azt mondta: "A fél szem oda, de az öntés sikerült". A malom vezetősége az öntöde hasznából részesedést fizetett Ganznak, ebből 1844-ben telket és házat tudott vásárolni 4500 forintért a budai Vízivárosban. Ide öntödét épített, ahol először hét segéddel kezdett dolgozni, főként a lakosság szükségleteit szolgáló öntöttvas tárgyakat gyártottak. Még 1845-ben kibővítette öntödéjét a szomszédos telek megvásárlásával és egy kupolókemence építésével. Henrik öccsét is magához vette írnoknak az üzemben egyre szaporodó adminisztrációs teendők ellátására. Már az első évben hasznot termelt, üzeme folyamatosan bővült. Ekkor még termékei nem tömeggyártásban készültek.
Az 1846-os harmadik iparmű-kiállításon kályhákat mutatott be, ezzel elnyerte a kiállítás ezüst és József nádor bronz érmét.
Az öntöde a szabadságharc alatt tíz ágyút és ágyúgolyókat öntött a magyar honvédseregnek, ezért az osztrák hadbíróság 1849 októberében felelősségre vonta. Svájci állampolgárságának köszönheti, hogy csak hat hét elzárásra ítélték, amit nem kellett letöltenie.
1849. október 24-én megnősült, hitvese Józéfa, Heiss Lőrinc kékesmester és akkori városbíró leánya lett. Gyermekük nem született, ezért két rokon árva lányt fogadtak örökbe.
Ganz felismerte, hogy vállalata fejlődéséhez olyan termékekre van szüksége, amelyek nagy sorozatban (tömeggyártásban) készülnek.
1846-ban a Pest- Vác vasútvonallal Magyarországon is megkezdődött a vasutak építése. Európában ekkor kovácsoltvas abroncsú, küllős vasútikocsi-kerekeket gyártottak. Az öntvényeket homokformába öntötték, és környezeti hőmérsékleten hagyták lehűlni. Amerikában és Angliában már alkalmaztak egy jobb kereket eredményező eljárást, az angol John Burn által 1812-ben feltalált kéregöntést. Ennek a lényege, hogy az öntvények keménysége növelhető, ha az öntést követően gyorsan hűtik le. Ez úgy lehetséges, ha az öntőformát jó hővezető anyagból állítják elő. Ahol a folyékony vas a formában elhelyezett hűtővassal (kokillával) érintkezik, lényegesen keményebb öntvényt nyernek. Az így gyártott kerekek futófelülete keményebb, kopásállóbb.
A kéregöntésű vasúti kocsi kerék képe és nyomkarimájának törete
Ganz 1853-ban tudott először ilyet gyártani, és 1856-ban már szabadalmi oltalmat kapott a továbbfejlesztett, antimonmasszát is alkalmazó eljárására, amely "minden öntöttvas tárgy egész felületét, avagy annak csak egy tetszőleges helyét acélkeménnyé teszi".
Ganz így írja le az eljárás lényegét:
"Hogy tökéletes keményöntvényt, úgynevezett kéregöntvényt kapjunk, főeszközül antimonium anyagot használunk. Ezt finomra őröljük, és festéket vagy masszát csinálunk belőle. Az öntvényforma borítófalát bekenjük, majd megszárítjuk és a formát összerakjuk. Végül 100 fokra felhevítjük, és a folyékony vasat a formába öntjük. A merevedéskor azon a helyen, ahol az öntvényforma falát az említett anyaggal bekentük, üvegkeménységű kéreg keletkezik, amely - aszerint, hogy a borítófalat vékonyabban vagy vastagabban kentük be - 2, 3 vagy 4 milliméter vastagságú lesz. Ezért az antimonium anyagot találtam legalkalmasabb eszköznek a tökéletesen jó kéregöntvény előállítására ..."
Az antimont azért is használta a kokilla belső felületének kikenésére, hogy ezáltal elkerüljék a folyékony vas ráégését a hűtővasra. Sikereit ennek köszönhette. Az 1852- 62 között épült csarnokban Közép-Európa első és hosszú időn át egyetlen kéregkerék-öntödéje működött. Gyártmányának vásárlói közé tartoztak a Monarchián kívül más közép-európai államok is. Az osztrák, a magyar, a német, a francia és az orosz vasutak egyaránt Ganz-kereket vásároltak. A megrendelések nagy száma miatt az öntöde szűknek bizonyult, ezért Ganz 1858-ban felépítette az új gyárat.
1853- 1866 között 59 vasúttársaságnak 86 074 kéregöntésű kereket szállított a gyár. Ganz megvett egy angol szabadalmat is, Ransomes és Biddel találmányát, ami a vasúti váltók szívcsúcsainak gyártására vonatkozott. Természetesen ezt is azonnal továbbfejlesztette, két újabb szabadalmat kapott 1861-ben és 1865-ben. 1860- 1866 között 6293 kéregöntésű szívcsúcsot szállított a vasúttársaságoknak.
De nemcsak a vasutaknak gyártott termékeket, hanem többek közt hidak (például a Lánchíd öntöttvas kereszttartóinak nagy részét, a szegedi híd öntvénydarabjainak egy részét is az ő vezetésével állították elő) vas alkatrészeit is, valamint kéregöntésű malomipari rovátkolt hengereket is előállított. Később a gyár ezzel a termékével is világhírű eredményeket ér el Mechwart András vezetésével.
A Ganz-gyár munkáslétszáma 1854-ben 60, 1857-ben 106, 1867-ben pedig már 371 volt.
A napi termelés 2-3 tonna öntvény volt (közte 50-60 db kerék). A gyár termékei a következő nemzetközi elismeréseket kapták: a párizsi világkiállítás három bronzérme, a svájci iparmű-kiállítás ezüstérme, az 1862-es londoni világkiállítás bronzérme és az 1867-es svájci iparmű-kiállítás ezüstérme.
Ganz Ábrahámot 1863. szeptember 4-én Buda díszpolgárává választották, 1865-ben a császár személyesen fejezte ki legmagasabb elismerését.
1867. november 23-án ünnepelték a százezredik kéregöntésű kerék gyártását, amelynek alkalmából vacsorát adott minden alkalmazottja és családtagjai részére.
Életében sokat fordított szociális célokra, üzemében Magyarországon akkor egyedülálló nyugdíjas, és betegpénztárt létesített.
Svájci állampolgárságát megtartotta, arról nincs adat, hogy a magyar nyelvet elsajátította-e. Családjával németül beszélt, a gyárában németül tudó kollégák vették körül.
Megfeszített munkája idegzetét felőrölte, 1867. dec. 15-én tragikus körülmények között meghalt. Hamvait a Kerepesi úti temetőben eltemették. 1872-ben Ybl Miklós tervei alapján díszes mauzóleumot építettek. Ganz Ábrahám és felesége hamvait 1913-ban helyezték itt örök nyugalomra.
A magyar nehézipar egyik úttörőjeként tartjuk számon, munkásságával nagymértékben hozzájárult a magyarországi gépgyártás fejlődéséhez. Munkásságát és a Ganz-öntöde vezetését Mechwart András folytatta, akinek irányításával 1869 után Ganz és Társa Vasöntöde és Gépgyártó Rt. néven működött tovább a gyár, és belőle az egyik legjelentősebb vállalatcsoport jött létre, amely a gépipar, a járműipar, a villamosipar számos területén működve világhírű találmányokkal, műszaki megoldásokkal jelentkezett.
Az eredeti öntödében 1964-ig folyt a termelés. Ekkor a Budapest II. kerület Bem József utca 6. szám alatt levő gyárat leállították, s a kéregöntöde berendezéseit megőrizve 1969-ben az Országos Műszaki Múzeum keretében működő Öntödei Múzeummá alakították, ami ma is látogatható. Az épületet 1997-ben műemlékvédelem alá helyezték.
Ganz - Jendrassik hajómotor
A '30-as években meginduló dunai - tengeri hajózás összeforrt Jendrassik György nevével, a hajókat az általa tervezett hajómotorral szerelték fel. A motor 800/p fordulatnál 400 lóerõt teljesített. A nagy fordulat miatt a motor és propeller közt állandó módosítású redukciós mű volt beiktatva. Mivel a Ganz-gyár nem volt berendezkedve ilyen nagyságú forgattyútengely kovácsolására, ezért három darabból készítették. A befecskendezõ szivattyú bütyke és emeltyűje csak egyirányú forgást tett lehetõvé, emiatt a megosztott szivattyúház közepére szerelt pneumatikus átkormányozó szerkezetet úgy oldotta meg, hogy mind elõre-, mind hátramenetnél a szivattyú fordulatiránya ne váltakozzék. A motorokat tükörkép elrendezésben párosával építették be a Duna-tengerjáró hajókba.
.jpg)
