Amikor a hetvenes évek második felében a san franciscói meleg közösség egyre több tagja kapott furcsábbnál furcsább fertőzést, majd – viszonylag rövid időn belül – a legtriviálisabb betegségekben sorra elhunytak, senki nem értette, mi is történik valójában. Azóta tudjuk, hogy egy végzetes (az angolból eredő betűszóval AIDS-nek elnevezett) kór első áldozatai voltak.
Sokan és sokszor feltették maguknak (és másoknak) a megkerülhetetlen kérdést: honnan származik a huszadik század pestisének nevezett borzalom? Hol volt eddig? Tényleg gyógyíthatatlan? Valóban csak testnedvek cseréjével terjed?
Maga a betűszó az Acquired Immunodeficiency Syndrome, vagyis a Szerzett Immunhiányos Tünetegyüttes rövidítése, mely a HIV (Human Immunodeficiency Virus, azaz az Emberi Immunhiány Vírusa) által előidézett betegség, ami abból áll, hogy a megtámadott ember immunrendszerének (vagyis a különféle külső kórokozóknak ellenálló) sejtjei elpusztulnak, s – mint az őrség nélkül maradt várat – a támadók gyorsan kézre tudják keríteni. A szó szoros értelmében tehát az AIDS nem is betegség, hanem egy olyan – kvázi védtelen – állapot, amelyet a más betegségek, fertőzések pofátlanul ki tudnak használni.
De térjünk vissza a történelmi szálra, és nézzük, hogyan is azonosították az emberiséget ciklikusan sújtó fertőzéses (járványos) megbetegedések ezen példányát (amely a huszadik század második évtizedének spanyolnáthája és a huszonegyedik század elejének madárinfluenzája és atípusos tüdőgyulladása között nagyjából félúton helyezkedik el).
Az AIDS-et legelőször 1982-ben sikerült azonosítaniuk amerikai orvosoknak, akik a bevezetőben már említett jelenség okait kezdték el kutatni (fiatal és látszólag egészséges meleg férfiak hirtelen elhalálozása olyan betegségekben, mint a tüdőgyulladás, TBC vagy a rák különféle típusai). Hamarosan sikerül elkülöníteniük két vírust (a HIV-1-et és a HIV-2-t), és megállapítaniuk, hogy ezek emberről emberre történő átadása szexuális érintkezés vagy fertőzött vérrel történő vérátömlesztés, továbbá közös kábszeres tű használata útján történik. A gyógyszergyártók természetesen lecsaptak az új üzleti lehetőségre: az első, kifejezetten AIDS-kezelésre szánt orvosság forgalmazását (AZT néven) az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-Ellenőrző Hatóság (az FDA) 1987-ben engedélyezte.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szakosodott munkacsoportjának (UNAIDS) szakértői szerint a betegség 1981 és 2007 között legalább 28 millió emberéletet követelt a világon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2007-es adatai szerint a Földön 34 millió HIV-fertőzött ember él, akik közül 2,5 millióan az utolsó egy évben kapták meg a vírust. Afrikában elsődleges halálokká lépett elő, megelőzve a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a törzsi háborúkat és az alultápláltságot, mint okokat.
A legkorábbi (és azóta is legelterjedtebb) magyarázat a cerkófok családjába tartozó afrikai zöld majmokhoz fűződik. A kicsit kincstárinak tűnő forgatókönyv szerint az említett főemlősökben mindig is ott lappangott a HIV, de (közelebbről és aprólékosabban soha meg nem magyarázott okból) a hatvanas-hetvenes években a közép-afrikai bennszülöttek egyszer csak elkezdték vadászni őket, és az elejtett állatok agyvelejét nyersen fogyasztották el – tessék, máris megvan a magyarázat az AIDS-re.
Számos vita kiindulási pontja, hogy az AIDS (vagyis a HIV) emberi kéz műve; a vírust szándékosan hozták létre, annak érdekében, hogy… és itt már szét is válnak az elméletek. Vegyük őket sorra:
Amerikai biológiai fegyver
Ezen elmélet bajnokai három dokumentumra építik tetszetős és logikusnak tűnő teóriájukat:
1.) Az USA Védelmi Minisztériuma 1969 nyarán kérelemmmel fordult az Államok Szenátusához, melyben a tervezett költségvetési számokon felül további 10 millió dollárt kért biológiai hadviselésre is alkalmas mikroorganizmusok, vírusok és baktériumok tanulmányozása, valamint esetleges kifejlesztése céljából.
A Szenátus sohasem arról volt híres, hogy szó nélkül utalná a dollármilliókat, azért a védelmi és költségvetési szakbizottságok elé beidézték dr. Donald MacArthurt, a hadsereg egyik vezető biológusát. Az általa a bizottságok előtt előadott – meggyőzési célú – beszédből következik egy részlet, amelyet a mai napig is olvashatunk a szenátusi jegyzőkönyvek között:
„ …A következő öt-tíz évben valószínűleg képesek leszünk egy olyan új, fertőző mikroorganizmus előállítására, amely alapjaiban különbözni fog minden eddigi ismert, betegség-előidéző organizmustól. A legfontosabb különbség az, hogy ez a mikroorganizmus magát a szervezet immunrendszerét fogja megtámadni, amely alapesetben megvédi az embert a külső fertőzésektől.”
A Szenátus végül megítélte a 10 milliót; MacArthur doktor dolgavégeztével elégedetten visszatérhetett a kémcsöveihez.
2.) 1974 júliusa és decembere között az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szakértői (Henry Kissinger irányítása alatt) megírják – az akkor még szigorúan titkos – 200. Nemzetbiztonsági Emlékeztető Tanulmányt (National Security Study Memorandum 200), amelyben nemzetbiztonsági kockázati tényezőként említik a Földet sújtó demográfiai robbanást. Ebben többek között ez olvasható: a Harmadik Világ [értsd: fejlődő államok. tiboru] lakosságának csökkentése az Egyesült Államok első számú külpolitikai prioritásává kell előlépjen. A különösen érzékeny relációkban (és itt tizenhárom országot név szerint meg is említenek, Etiópiától Nigérián keresztül Indiáig és Brazíliáig) a látszatát is el kell kerülni a kényszerítésnek.
A dokumentumról (kutatói nyomásra, na meg azért, mert java része már a nyolcvanas évek közepe óta kézen-közön forgott) 1989 márciusában vették le a minősítést, 1990 óta kutatható, 1992-ben pedig a sajtó is leközölte a teljes szövegét.
3.) 1987-ben egy los angelesi orvos-testvérpár (Robert és Ted Strecker) négyéves, az AIDS-nek szentelt kutatómunkájuk következtetéseit egy tanulmányban összesítik. A tanulmányt elküldik az összes kormánytagnak, az elnöknek (Ronald Reagan), az alelnöknek (id. Bush), a CIA és az FBI igazgatóinak, na és valamennyi kormányzónak (szám szerint ötvennek). Összesen hárman válaszolnak (három kormányzó), de udvarias, ámde semmitmondó leveleikből kiderül, hogy vagy nem olvasták a beadványt, vagy nem értették, vagy csak a sajtósuk válaszolt a kormányzó nevében.
Mit is állítanak a Strecker fivérek? Hát hogy a HIV-et az amerikai fegyveres erők biológiai fegyvernek dolgozták ki, majd az Egészségügyi Világszervezet afrikai himlőellenes oltás-akcióját felhasználva, egy-két tucat nagyon kooperatív (megvásárolt és/vagy megzsarolt) WHO-alkalmazott segítségével a hetvenes évek utolsó harmadában gyakorlatilag szétszórta a vírust a fekete földrészen.
A Streckerek azonban nem állnak meg itt: szerintük az afrikai bulit követően a hadsereg elkezdi az otthoni (értsd: amerikai) terjesztést is, amit a Public Health Service-nél dolgozó fedett ügynökeik segítségével oldottak meg: amikor 1978 és 1981 között oltási kampány folyt a meleg és biszexuális férfiak érdekében, a nekik szóló hepatitisz B-vakcinába HIV-et is pakoltatnak, majd ezerkettőszáz amerikai meleget (főként New Yorkból, Los Angelesből, San Franciscóból, St. Louisból, Denverből és Chicagóból) ezzel a koktéllal „oltanak be”. 1986-ra az oltási akcióban részt vettek 20 százaléka halott, további 50 százaléka HIV-pozitív. És ha megnézzük az első (1987-es) össz-amerikai AIDS-térképeket, látni fogjuk, hogy ezekben a városokban a legnagyobb a fertőzöttek sűrűsége.
A tanulmány diagrammokat, statisztikákat, térképeket, laboratóriumi eredményeket, újságcikkeket, tudományos (más tanulmányokból átvett) idézeteket és hivatkozásokat tartalmaz.
1988. augusztus 12-én Ted Streckert (a másodhegedűst, a kevésbé jelentékeny szerzőtársat) holtan találják springfieldi otthonában. A hivatalos verzió szerint öngyilkos lett: főbelőtte magát.
A másik visszajelzés: Illinois állam parlamentjének egyik képviselője, bizonyos Douglas Huff 1988 szeptember elején lelkesen felhívja Robert Streckert és - miután részvétét fejezi ki Ted halála miatt - biztosítja arról, hogy mindent meg fog tenni a tanulmány minél ismertebbé tétele érdekében. Szeptember 24-re egy találkozót is megbeszélnek, amelyre (így Huff) ő is hoz majd bizonyos további tárgyi bizonyítékokat. A randi elmarad, mert Douglas Huff szeptember 22-én sajnos halálos adag heroin-kokain keveréket bírt magába fecskendezni, majd szívroham miatt soron kívül távozik az élők sorából.
A közös felelősség elmélete
Sokak szerint az AIDS születésénél – hatalmas egyetértésben, kart karba öltve – ott bábáskodott a KGB és a CIA. A szovjet-amerikai összeborulás gyökerei a két szuperhatalom kevés közös pontjai közül kettő, a néger fekete-ellenesség és a homoszexuálisokkal szemben táplált ellenérzés volt. Dr. Boyd Graves ennek az elméletnek az egyik fő zászlóvivője, aki szerint az előzetes megbeszélések Moszkva és Washington között már a hatvanas években elkezdődtek, de a kísérletek élesben csak 1972-től indultak be, a “Special Virus Program”-nak nevezett projekt keretein belül.
A szabadkőműves-vonal
Dr. Leonard George Horowitz egykori fogorvos és szájsebész (aki a nyolcvanas évektől kezdve abbahagyta a szájakban történő kurkászást és a sokkal jövedelmezőbb orvosi botránykönyvek írására adta a fejét) meggyőződése, hogy az egész hátterében a szabadkőművesek és egyik fedőszervezetük, a Szuverén Máltai Lovagrend állnak. Leó barátunk egy az egyben leírja, hogy az AIDS szülőszobája a Fort Detrickben található Nemzeti Rákkutató Intézet (National Cancer Institute) volt, s a kutatásokat a Rockefeller Orvosi Kutatási Alapítvány, valamint a Litton Bionetics magáncég finanszírozta az amerikai kormány hallgatólagos beleegyezésével – természetesen azért, mert egyformán gyűlölték a feketéket, a melegeket, a hispanókat és a zsidókat.
A nagy gyógyszergyártó összeesküvés
A többmilliárd dolláros forgalmat lebonyolító gyógyszergyártók sem úszták meg; egyes elméletek szerint az egész AIDS-mizériát az ő laborjaikban dolgozták ki, mert szükség volt egy olyan betegségre, amelyre csak az éveken-évtizedeken keresztül adagolt, amúgy méregdrága gyógyszerek hatásosak, és amely ugyanakkor nem okoz világméretű pánikot, mert az emberek jelentős része nem tartja magát veszélyeztetettnek. A homoszexuálisok ideális alanyoknak tűntek, hiszen fizetőképesebbek, mint a heterók (általában nincs családjuk, nincsenek gyermekeik, tehát többet költhetnek magukra), a sajtó is szívesen foglalkozik velük (soraikban az átlagnál magasabb a művészek, közéleti személyiségek, celebek aránya), ráadásul a társadalom széles rétegei nem is tekintik olyan nagy veszteségnek az ő halálukat.
.jpg)
