A Mayering-féle optikai folyadéklencse (1905)
Mayering Károly zichyfalvi (Banatsko Plandište) gyógyszerész azok közé tartozott, akik nem készültek ugyan feltalálónak, s akiknek a véletlen adott ötletet egy-egy szerkezet elkészítésére, ám találmánya, mint utóbb kiderült, igen hasznos és használható volt. Gyógyszerészünknek éveken át jól menő gyógyszertára volt, s talán sohasem gondolt arra, hogy egy napon feltaláló lesz.
Állítólag, minden úgy kezdődött, hogy Mayering Károly a szabadban reggelizve arra lett figyelmes, hogy az asztalon levő, vízzel telt, félgömb alakú üvegen úgy törnek meg a nap sugarai, illetve úgy összpontosulnak, hogy kiégetik az abroszt. Ez adta neki az ötletet, hogy folyadék-lencsék előállításával kísérletezzen. Természetesen előtte is sokan próbálkoztak ezzel, de kellő siker nélkül. Gyógyszerészünk 1890 táján látott hozzá a kísérletekhez, s több éves kutatás, sok fáradtság és még több tanulmányozás után a századfordulón sikerült neki elfogadható minőségű, jó tulajdonságokkal rendelkező folyadéklencséket előállítani, amelyek bizonyos szempontból előnyösebbek voltak, mint a tömör üvegből készültek.
A becskereki Torontál újság már 1901 januárjában beszámolt Mayering nagy horderejű találmányáról, amelyet a későbbi években még tökéletesített. 1905 augusztusában, olvassuk a Torontálban, hogy a bánáti feltaláló már Budapesten alapított céget Mayering és társai optikai folyadéklencse- és műszergyár címmel, a Kerepesi út 30. alatt, ahol megkezdték az új találmány sorozatgyártását. A Torontál értékelése szerint Mayering találmánya „a fényképezésre nagy horderejű találmány”, amelyről a korabeli, szaklapok is elismeréssel írtak, mondván, hogy „korszakot alkotó jelentőségű”.
1908-ban Mayering a lencséit bemutatta a Magyar Tudományos Akadémiában, de Bécsben is a Chemisch-Physikalische Gesellschaft estélyén is. A londoni kiállításon is készült bemutatni szerkezetét. Miben is rejlett Mayering lencséjének az előnye? Elsősorban abban, hogy sokkal olcsóbb volt a csiszolt, tömör üveglencséknél. Ugyanakkor kiváló optikai tulajdonságai is voltak. Bármely vastagságban a lencsében levő folyadékkeverék egyenletes volt, s ami fontos volt: hőmérsékletingadozás esetén nem volt észlelhető optikai változás. A régi folyadéklencse-kísérleteknél éppen ezek voltak az áthidalhatatlan problémák. Ugyanis úgy készítették őket, hogy két üveglap között egy kis nyílást hagytak, és azt utólag megtöltötték folyadékkal, a nyílást pedig valamilyen anyaggal befedték. Tíz-húsz fokos hőmérsékletkülönbségnél azonban a tömítésre használt anyag szétfeszítette a két üveget, és a folyadék kifolyt. A másik gond, a felhasznált folyadék nem megfelelő összetéte volt. Idővel, néhány hét vagy hónap alatt a betöltött folyadék megromlott. Mayering újítása abból állt, hogy egyrészt megtalálta a megfelelő folyadékkeveréket, amely nem volt romlandó, de nem is voltak negatív optikai tulajdonságai, a másik pedig, hogy a lencse készítése teljesen új módszerrel történt.
A szakirodalom ezt így írja le: „A két alkalmas üveghéjat a folyadékkeverékbe alámerítve teszik össze, aztán kiemelik és hideg úton körülüvegesítik. Tehát nyílás nélkül megtöltve olyan réteggel van légmentesen körülzárva, amely ugyanolyan kiterjedési tényezőjű, mint az oldalfalak. És miután a folyadékok is úgy vannak választva, hogy nem romlandók, valamint kiterjedésük is az üvegéhez lehetőleg közel áll, a Mayering-féle folyadéklencsék évtizedeken át változatlanok maradnak. A Mayering-féle folyadék keverékei oly nyugodtak, hogy ha akarattal hagyunk a lencsében légbuborékot, és ezzel mozgatjuk a folyadékot, akkor sem tapasztalunk optikai változást”. Mayering Károly 1908-ban készített el egy 175 cm átmérőjű lencsét, amely az Országos Pedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum Hivatalos Értesítője szerint „a világ legnagyobb lencséje” volt. Végezetül még csak annyit, hogy 1908-ig Mayering Károly 16 országban szabadalmaztatta találmányát, amelyet mindenekelőtt a fényképészek és az optikusok hasznosítottak.
.jpg)
