Castro Laboreiro kisváros Portugália északi területén. Az innen származó portugál hegyikutya közeli rokonságban áll Serra da Estrela hegyikutyával, mivel az utóbbi fajta származási területének pásztorai télen gyakran északra vándoroltak Minho tartományba, átkelve a Duoro folyón.
A legelés engedélyezésért cserébe gyakran kutyákkal fizettek a földbirtokosnak, sőt korábban a birka- és kecseknyájak ára magában foglalta a kísérőkutyákat is. Így a két régió kutyái sokáig kereszteződhettek egymással, míg a viszonylag elszigetelt településen, Castro Laboreiróban kialakult egy helyi hegyikutya-változat. A fajtát már viszonylag korán tudatos tenyésztéssel alakították a helység lakói, semmiféle idegen fajtával történt keresztezés nem ismert, kizárólag a helybéli kutyákat felhasználva hozták létre a fajta mai megjelenési formáját.
Castro Laboreiro kutya standard (FCI 170)
Rövid történeti áttekintés: A fajta a portugál Castro Laboreiro faluból származik, és annak nevét viseli. Nagyon régóta honos ezen a környéken és napjainkban is sok ilyen kutyatalálható a faluban. Bár az egyértelmű bizonyítékok hiányoznak, a Sierra Estrela hegyikutyához hasonlóan a Castro Laboreiro kutya is az ibériai félsziget legrégibb fajtái közé tartozik. A Peneda és a Suajo hegység láncai, illetve a Minho és a Lima folyók határolják elterjedési területét, ahol a tengerszint feletti 1400 méteres magasságig megtalálható. A Minho folyó közelében más területeken és Duro tartományban is előfordul a fajta. Az ország centrumában és déli részén igen ritka.
Általános megjelenés: Masztiff típusú kutya, szinte teljesen téglalap alakú körvonalakkal. erőteljes, tetszetős, szőrzete olykor kimondottan feltűnő. Mozgása szabad, fürge és energikus. ugatása meglehetősen jellegzetes és hangos: különféle, általában mély hangokkal kezdődik és hosszan tartó, magas hangokban végződik, melyek inkább üvöltésnek, vonításnak felelnek meg.
Magatartás és karakter (wesen): Hűséges és engedelmes társa családjának, nélkülözhetetlen védelmezője a nyájnak a farkassal szemben, mely származási helyén még mindig gyakran előfordul. Ideális őrkutya, mely a rábízott területet folyamatosan védelmezi. Tartása nemes, arckifejezése szigorú és kemény, durva, mint egy hegylakóé. Egyértelműen ellenségesen viselkedhet, de nem kötekedő.
Fej: Közepes hosszúságú, inkább könnyű, mint nehéz, száraz, anélkül, hogy szikár lenne. A bőr bőségesen fejlett, de ráncok nélkül. Jól fejlett állkapocs jó záródással. A fej kissé hosszú, szinte téglalap formájú, jól illeszkedik a nyakhoz.
Agykoponya: Meglehetősen jól fejlett, elölről nézve enyhén kiálló. Profilból szinte teljesen lapos. A homlokbarázda alig észrevehető, akárcsak a nyakszirtcsont.
Stop: Nem túl kifejezett, közelebb fekszik az orrhegyhez, mint a koponya legmagasabb pontjához.
Orrtükör: Jól fejlett, széles, egyenes, mindig fekete színű, az orrlyukak tágak.
Fang: Hosszú, egyenes orrhát, egész vonalában egyenes vonalú, az orrhegy felé elvékonyodó, de anélkül, hogy keskenynek vagy hegyesnek tűnne. A szájrés jól körülhatárolt, az ajkak feszesek, normális méretűek, sem nem lelógóak, sem nem húsosak. A szájzug alig látható. A száj nyálkahártyája, a szájpadlás és a szájszél egyértelműen feketén pigmentált.
Fogak: Teljes, erőteljes harapás ollós záródással, fehér, az izmos és erős állkapocsban jól elhelyezkedő fogakkal.
Szemek: Ferdén ülők, sem nem beesettek, sem nem kidülledők, mandula formájúak, közepes nagyságúak, mindkét szem egyformán nagy és igen nyitott. Szigorú és kemény tekintet. A szem színe a barna különböző árnyalatai; mogyoróbarna a világostól a mély sötétbarnáig terjedő színű kutyáknál, szinte fekete a sötétebb szőrzetű egyedeknél.
Fülek: Közepes nagyságúak (12 cm), mérsékelten vastagak, szinte háromszögletűek lekerekített végekkel, mérsékelten magasan tűzöttek, lelógóak. Természetesen laposan és szorosan simulnak a fejhez és egymással párhuzamosak. Izgalmi állapotban előre fordulnak, miközben a külső felület előre hajló marad.
Nyak: Egyenes, jó formájú, rövid, a fejhez és a törzshöz jól illeszkedő, vastag, de arányos. Büszke tartás. Lebernyeg nincs.
Felső vonal: A hát egyenes és közepes hosszúságú. Az ágyék erőteljes, széles és jól izmolt, harmonikusan megy át a farba, mely enyhén csapott.
Mellkas: Csúcsív formájú, magas, széles és meglehetősen mély.
Alsó vonal: A has inkább lapos, sőt kissé felhúzott, földtől mért távolságában jelentős különbséggel a mellcsonthoz és az ágyékhoz képest, ami egy figyelemreméltó, hátrafelé emelkedő vonalat eredményez.
Farok: Nem kupirozott. nyugalmi állapotban a csánkig ér. Elegáns kardfarok, tövénél széles, hosszú, alsó részén erősen szőrözött, a törzsön a szokásosnál magasabban tűzött. Természetesen, elegáns vonalban lóg a dús szőrrel borított combok fölé, de nem közéjük. Izgalmi állapotban a hátvonal fölé ívelve, felfelé, előre és kissé oldalra hordott, de sohasem egy vadászkürt formájában lefelé irányuló.
Mellső- és hátulsó végtagok: Elölről és hátulról nézve teljesen egyenesek és merőlegesek. Oldalról nézve a mellső végtagok szintén egyenesek és merőlegesek, miközben a hátulsó végtagok vonala a csánkízület alatt a merőlegestől enyhén eltér, felülről előrefelé hajlik (enyhén alá állított végtagállás). Jól fejlett, erőteljes izomzattal borított csontok, különösen a comboknál, melyek hátulról jól látható izomkötegekkel rendelkeznek. Az alkar inkább hengerszerű, egyenes és fokozatosan elvékonyodik felülről lefelé a lábtőig, mely sem nem túl hosszú, sem nem túl erősen hajlott. Az ízületek és a szögellések jól fejlettek. A szögek normálisan nyitottak.
Mancsok: A kutyaméretéhez illőek, inkább kerekek, mint hosszúak, szinte macskamancsok. A lábujjak erősek, természetesen csontosak és íveltek, sem nem kifelé, sem nem befelé nem fordulnak, és szorosan illeszkednek egymáshoz. A talppárnák vastagak és erősek. Egyszerű vagy dupla farkaskarom lehetséges.
Jármód: Könnyed és ritmikus mozgás. A végtagok a test középvonalának síkjával párhuzamosan mozognak. A kutyanormális esetben lépésben vagy természetes, könnyed poroszkálásban mozog, ha külső tényező nem kényszeríti ügetésre vagy vágtára.
Szőrzet: Vastag, ellenálló, kissé drótos tapintású, inkább matt, sima, szinte mindenütt szorosan a testhez simuló és nagyon sűrű. Rövid (kb. 2 cm), ennél hosszabb vagy rövidebb szőrzet ritkán fordul elő. A fejen és a füleken sűrűbb és rövidebb, utóbbin puhább és finomabb. A farkszőrzet vastagabb és hosszabb, különösen az alsó részén, miáltal a farok középső része vastagabbnak tűnik. A combszőrzet erős. Nincs aljszőrzet.
Szín: Farkas szürke minden árnyalatban, világostól a sötétig; az utóbbi a gyakori. Kivételes esetekben mind a három árnyalat (világos, közepes, sötét) előfordulhat ugyanazon egyed különböző testrészein: sötét farkas szürke a fejen, a vállon és a faron, közepes árnyalatú a szügyön, a törzsön és a combon, világos árnyalatú a hason és a végtagok alsó részén. A legkedveltebb szín - melyet "hegyszínnek" is neveznek és a tenyésztők karakterisztikus ősi színnek tartanak -, az összetett farkas szürke többé-kevésbé sötét, de nem fekete árnyalatokkal, miközben barna vagy vöröses (mahagóni színű) szőrök helyenként vagy az egész testen elszórva előfordulhatnak.
.jpg)
