Legkedvesebb virágaink története

A muskátli széles körben elterjedt virág s több, mint 730 fajtáját ismerjük. Egyesek a trópusi meleget kedvelik, míg mások viszont a mediterrán hegyek keleti lankáin élnek. Popularitásukat főként annak köszönhetik, hogy nem nagy igényűek, kedvelik a kerti és a benti környezetet is, könnyen szaporíthatóak, sok féle szinű létezik belőlük és jól tűrik a meleget.


A növény természetes élőhelyén Dél-Afrikában.

Igazi hódító útjára a viktoriánus Angliából indult, ahol a piros muskátli a kor legkedveltebb dísznövényévé vált. Az első muskátlipalánták a XVII. században érkeztek meg Angliába - a feltételezések szerint - Hollandiából. Amerikába 1786-ban kerültek Franciaországból. A XX. század második felében gyönyörű dús viráglabdákat sikerült nemesíteni, ami biztosítja popularitásának töretlenségét.



A növény latin neve Pelargonium, ami annyit jelent „gólyacsőr” utalva ezzel magjának alakjára.



A liliomok családjába tartozó tulipán a Németalföld egyik szimbóluma, ám származásának helye nem Hollandia. A őshazája Közép-Ázsia száraz, hegyes vidéke (Altáj, Pamir, Tien-san), ahol 150 fajtája ismert, de ma már vadon élő növényként megtalálható Dél-Európa, Észak-Afrika és Japán területén is. Az elsők a törökök voltak, akik több, mint ezer éve díszítik vele kertjeiket, míg Nyugat-Európába sokkal később, a XVII. században került egy osztrák biológus által. Ő Törökországban nagyköveti szolgálatot teljesítő barátjától kapott ajándékba néhány tulipánhagymát, melyeket barátja egyenesen a szultáni palotakertből kért. A virág általunk ismert neve is török eredetű, jelentése „turbán”. A különlegesség csakhamar kedvenccé vált. Különösen Hollandia mutatott nagy érdeklődést iránta s a hagymák ára rövid időn belül égbe szökkent. Néhány különleges, nemesített példány többe került, mint egy ház Amszterdamban. Hamarosan versengés alakult ki a tehetősebb családok között, akik eladva mindenüket gumókat vásároltak a pénzen. Mikor azonban az ár hirtelen leesett, a világ első tőzsdéjén - amit éppen Amszterdamban alapítottak meg - gazdasági válság alakult ki, minek következtében sokan elvesztették vagyonukat.



A XX. század a tulipán nevelésében is újdonságot hozott, egy vírus hatására megszületett a fodros, lángszerű sziromlevelű virág, ami töretlen hírnévnek örvend. Németalföldön végeláthatatlan színes tulipánmezők jellemzik a tájat s a hollandok által kitalált tulipánünnepély széleskörűen elterjedt a világnak azon részein, ahol hollandok élnek.



A vadon nőtt rózsa kizárólag az északi féltekén található. Így Európában (pl. Görögország és Kréta lankáin), Ázsiában, a Közép-Keleten és Amerikában. Szeretete valószínű az emberiséggel egyidős s vele túlélte a háborúkat, természeti katasztrófákat. A legöregebb ma is élő rózsabokor ezer éves és a németországi hildesheimi dóm falát ékesíti. Már a templom építése előtt is itt virágzott.



A dóm falán felkúszó rózsaágak virága































A kertészkedés is ezzel a virággal kezdődhetett, mikor az ősi nomád törzsek rózsatöveket ültettek a legjáratosabb utak mellé. Kerültek elő megkövesedett rózsák feltárt egyiptomi sírkamrákból is, legrégebbi ábrázolása (i. e. 1450) pedig a knósszoszi (Kréta) Minósz-palotában talált freskón látható, melyet időszámításunk előtt 1450 körül festettek. Az első olyan írásos dokumentum, ahol olvasható a virág neve, Irakban találták s 3000 évvel időszámításunk előtt keletkezett. Rózsák díszítették a babiloni függőkertet és Salamon király grandiózus jeruzsálemi templomát, de az ókori világban kedvelt volt még a görögök és rómaiak körében is. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint a nemesség által kialakított hatalmas nyilvános rózsakert Róma városának déli részében. Kleopátra szintén ragaszkodott hozzá. Lakosztályát sziromlevelekkel boríttatta, hogy római kedvesével, Marcus Antoniusszal találkozva rózsaillat lengje körül. A rózsa fontos volt a tehetős római hölgyek számára is, akik azt remélték, megszünteti a ráncokat s a sziromlevelek értékét mutatja az a tény, hogy fizetőeszközként is használták. Kínából a virág 1730-ban érkezett meg Angliába, onnan pedig 1752-ben a kivándorlók által az amerikai kontinensre. A rózsa történetének modern korszaka az első nemesített tearózsával kezdődött 1867-ben, Napóleon első feleségének, Josephine-nek kertjében. Az új rózsafajta és jelentős rózsafagyűjteménye (250 fajta) felkeltette a figyelmet és a virág ismét az európaiak érdeklődésének központjában került. A rózsakert a kor festőjének, Pierre Joseph Redoute-nak kedvencévé vált s botanikai illusztrátorként 1824-ben befejezte vízifestmény kollekcióját, aminek egyszerűen csak a „Les Rose” címet adta.


P. J. Redoute Rosa Gallica című illusztrációja. Ez a rózsa a legrégibb kerti rózsafajta.

A világ legnagyobb rózsabokra a fehér virágú Lady Banksia fajtából nőtt az arizónai Tombstone városában s kb. 150 személy számára nyújthat árnyékos pihenőt. A tő 1885-ben érkezett Skóciából.


Az alsó képen a rózsabokor törzse látható

A liliom a rózsához hasonlóan szintén az északi féltekén őshonos növény. A virág nagyra becsült volt a múltban szépségéért és illatáért, mi a parfüm alapanyagaként szolgált. A krétai minószi kultúra i. e. 1580 körül a liliomot is megfestette. A keresztény hitben szimbólumként használják úgy az Ó-, mint az Újszövetségben. A Szűzanya virága, de jelképezi a Szentek mártíromságát is.


Madonna-liliom (fehér liliom)

A nyugati civilizáció számára első ismert liliom, a falusi kertekben ma is illatozó fehér liliom, azaz Madonna liliom. A történelem folyamán a virágok közül ezt használhatták első vágott virágként is. Nevét egy 5000 évvel ezelőtt írott sumér tábla említi először. Vidékünkön rajta kívül népszerűségnek örvend a húsvéti ünnepek idejére lakásban kivirágoztatható nagy tölcsérvirágú hosszúcsövű liliom, amit húsvéti liliomnak is szokás nevezni. Japánban őshonos s az I. világháború után egy katonának köszönhetően került Európába. Ebben az időben, a hibridizáció előtt azonban még nehéz volt kinevelni s ezért ritkának számítottak. Első sikeres nemesítése 1941-ben történt s eredménye korall-szinű virág lett.


Húsvéti liliom (hosszúcsövű liliom)

Az orchidea feltételezések szerint a legősibb növényfajták közé tartozik. Trópusi vidékek egzotikus növényeként ismert, bár a vadonban majdnam minden éghajlati körülmények között megél. Ennek köszönhető, hogy ma mintegy 25 000 fajtája ismeretes, de számuk az újabb felfedezések által folyamatosan bővül. Közülük a legismertebbek a Phalaenopsis, a Cymbidium, a Dendrobium és természetesen a vaníliát termő orchidea, ami a leggyakrabban termesztett fajta közülük.


Phalaenopsis


Cymbidium


Vanilia orchidea

Az orchidea régtől fogva kedvelt virág. Megjelenése olyan, mint egy érzékeny, kifinomult, kecses hölggyé. Eleganciája belépőjegyként szolgált a görög és római tehetős családok otthonába, bár akkor még az egzotikus virágok létezésére nem gondolhattak. A kínaiak és japánok sokkal előbb ismerték s már időszámításunk előtt 700 körül fontosnak találták leírni a növény felhasználását. Az aztékok az európai hódítók előtt is termesztették a vaníliát parfümkészítés és étkezés céljából, de az egyik, Mexikó területén élő indián törzs fedezte fel felhasználási lehetőségeit. A középkorban, mikor néhány európai birodalom a hódításoknak és az Atlanti-óceánon való szállítás lehetőségnek köszönhetően óriási vagyont halmozott fel, az orchidea a gazdagság státuszszimbólumává vált. A tehetősek körében valóságos vadászat indult el az újabbnál újabb orchidea fajták után. Később, a viktoriánus kor nemesi köreiben és a királyi udvarban is nagy hírnévnek örvendett. Európa egyik legkeresettebb virága lett s ettől kezdve neve egyet jelent a luxussal. Erre az időre tehető a termesztésével és gondozásával kapcsolatos tudás gyümölcsöző kamatoztatása is s ma több, mint 100 000 különböző kitenyésztett orchideafajtát ismerünk.

Érdekességként megemlítjük néhány további kedvelt dísznövényünk származási helyét.
Kála – Dél- Afrika
Dália – Mexikó
Amarilisz – Dél-Amerika
Frézia – Dél-Afrika