Előzmények:
Ezzel lehetetlenné vált Görgeynek az a szándéka, hogy még a főváros előtt próbálja meg feltartóztatni a támadó császári királyi fősereget. Ebben a helyzetben az országgyűlés és a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) Kossuth Lajosnak, a testület elnökének javaslatára elhatározta, hogy székhelyét átteszi Debrecenbe. "Budát másfél századon túl bírta a török, s azért Magyarország volt, s Magyarország lesz, ha mindjárt az önkény zsoldosai néhány napra bitorolnák is hazánk fővárosa birtokát" - szólt az OHB kiáltványa a törvényhatóságokhoz. A visszatérésre azonban nem néhány napot, hanem több hónapot kellett várni. Ez idő alatt Kossuth és az OHB azonban többször is célzott arra, milyen fontosnak tartja a főváros(ok) mielőbbi visszavételét. A magyar ellenállás január végére ugyan megszilárdult a Tisza vonalán, de az első ellentámadási kísérlet február végén Kápolnánál kudarccal végződött. Március folyamán a magyar fősereg fel-alá menetelt a Tisza mögött, s Nagykőrös térségében indított ellentámadási kísérlete is kudarcba fulladt. Április elején azonban a támadás végre sikerrel járt. A magyar fősereg - a kiváló haditervnek és a kiváló csapatoknak köszönhetően - három ütközetben, illetve csatában a főváros közvetlen közelébe szorította vissza a császári-királyi fősereget. Így a magyar fősereg vezetőinek az április 6-i isaszegi győzelem után úgy kellett dönteniük az újabb hadműveletek irányáról, hogy tudták, számottevő erősítésekre belátható időn belül nem számíthatnak. A Gödöllőn összeült haditanács Görgey javaslatára egy igen kockázatos haditervet fogadott el. A tavaszi hadjárat második szakaszában az Aulich Lajos vezérőrnagy vezette II. hadtestnek, illetve Kmety György és Asbóth Lajos ezredesek hadosztályainak jutott az a feladat, hogy Pest előtt tüntetve kössék le a császári-királyi főerőket, míg a magyar fősereg többi része egy északnyugat-délnyugati irányú kerülővel eléri Komáromot, felmenti a császári-királyi csapatok által ostromolt erődöt, átkel a Duna jobb partjára, ezzel a főváros feladására kényszerítve a császári-királyi csapatokat.
Perczel Mór vezérőrnagy
1849. április 17-én futár érkezett a magyar fősereg lévai főhadiszállására. Ludvigh János, Igló város országgyűlési képviselője kézbesítette Görgey Artúrnak, a magyar fősereg ideiglenes fővezérének Kossuth Lajos kormányzóelnök 1849. április 15-én "baráti bizodalomban" írott magánlevelét. A saját kezű levélben Kossuth tudatta Görgeyvel, hogy hadügyminiszternek fogja kinevezni. Egyben azt is közölte, hogy az új hadügyminiszter miképpen rendezze a sereget, a függetlenségi nyilatkozat közös "akarattali keresztülmenetelét" adva tudtára, azzal a reménnyel, hogy "az a hadseregnél jó benyomást teend". Mindezen túl "Buda bevétele iránti óhajtását" is kifejezte.
Kossuth ez utóbbi kívánsága nem érhette meglepetésként a magyar fővezért és vezérkarát. Az április elején meginduló tavaszi hadjárat elején Kossuth mindvégig a hadsereg mellett volt. A honvédseregnek sikerült a fővárosba és annak közvetlen közelébe visszaszorítania Windisch-Grätz császári-királyi főseregét. Ezt követően az április 7-én Gödöllőn tartott haditanácson Kossuth azzal a javaslattal állt elő, hogy a magyar hadsereg intézzen frontális támadást a császári-királyi főerők ellen, s így vegye vissza az ország fővárosát az ellenségtől. Görgey és tábornokai viszont arra figyelmeztették Kossuthot, hogy egy ilyen küzdelem eredménye legalább is kétséges. Ezért azt javasolták, hogy a tavaszi hadjárat második szakaszában az elsőben már bevált haditervet kövessék. Tehát: kisebb erőkkel kössék le az ellenség főerőit, a nagyobb résszel pedig kerüljék meg azt, s így kényszerítsék a főváros kiürítésére és feladására. Kossuth elfogadta, s április 9-én már levélben közölte is az Országos Honvédelmi Bizottmánnyal "azon tervet, mely Budapest visszafoglalására dolgoztatott".
Kossuth Lajos a Honvédelmi Bizottmány elnöke
Mi magyarázta Kossuth e "vonzalmát" a főváros iránt? Elsősorban külpolitikai indokok. 1849 kora tavaszán ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy Ausztria és a Piemonti-Szárd Királyság Brüsszelben tartandó kongresszuson fogja rendezni az olasz kérdést, tehát a Habsburg-monarchia észak-itáliai birtokainak sorsát. Kossuth attól tartott, hogy "ha a főváros siettetett visszavételével impozáns állást nem veszünk", a kongresszus "az olasz ügyelvet a mi rovásunkra találja kiegyenlíteni". Magyarul: Ausztria észak-itáliai birtokainak átengedése fejében szabad kezet kap Magyarországon. Kossuthnak ezt az aggodalmát csak növelhette az, hogy az 1849. február 26-27-i kápolnai magyar vereség után, március 4-én I. Ferenc József alkotmányt adott népeinek, s ebben az okkupált alkotmányban - csak úgy mellékesen - részekre darabolta Magyarországot. Kossuth ekkor határozta el, hogy az első komoly katonai sikerek után az országgyűléssel kimondatja az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. A döntés szükségességét azzal indokolta az országgyűlés előtt, hogy Magyarország csak akkor számíthat diplomáciai elismerésre az európai hatalmak és az Amerikai Egyesült Államok részéről, ha kimondja függetlenségét. Amikor ez 1849. április 14-én megtörtént, merőben újhelyzet állt elő. Magyarország a fegyveres önvédelem teréről a függetlenségi harc terére lépett. Egy olyan térre, amelyen csak győzni vagy vereséget szenvedni lehetett, kiegyezni nem. A függetlenség kimondásakor az országgyűlés nem egy létező állapotot, hanem egy követelményt fogalmazott meg. Egy olyan követelményt, amelyet a hadseregnek kellett valóra váltania. Tehát: fel kellett szabadítania az ország egészét s az ország szuverenitását szimbolizáló fővárost; Budát (és vele Pestet).
Windisch-Grätz császári táborszernagy
Az április 19-i nagysallói magyar győzelem utána Windisch-Grätzet a fővezéri tisztben felváltó Ludwig Welden táborszernagy elhatározta Buda és Pest feladását. Ám nem a fősereg egészével indult meg a nyugati határszél felé. Buda várában mintegy 5000 főnyi védősereget hagyott hátra Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy vezetésével és igen komoly tüzérséggel, Josip Jelašić altábornagy kb. 15000 főnyi I. hadtestét pedig a Duna jobb partján délnek indította, s arra utasította, hogy adandó alkalommal kísérelje meg Buda felmentését.
Komárom 1849. április 26-i felmentése után a magyar fővezérségnek döntenie kellett arról, hogy merre folytassa tovább a hadműveleteket. Görgey a Duna jobb partján, Bayer József ezredes, a vezérkari főnök pedig a bal parton, Pozsony irányába akart tovább támadni. Velük szemben Klapka György vezérőrnagy, a tavaszi hadjárat tervének egyik kidolgozója Buda ostromát indítványozta. Klapka több érvet is felsorakoztatott. Mindenekelőtt azt hozta fel, hogy a magyar fősereg a Buda alatt hagyott erők nélkül nem elég erős egy újabb támadásra. Másodszor azzal érvelt, hogy amíg Buda osztrák kézen van, sem a Duna vonalát, a legfontosabb vízi közlekedési utat, sem pedig a Dunán átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatja a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhat az utánpótlás szállításában. Emellett Klapka kérte Görgeyt, engedjen Kossuth kívánságának, "nehogy az új baráti frigy újra felbomoljon". (Kossuth ugyanis Gödöllőn összetegeződött Görgeyvel.)
Az ostrom mellett szóltak azok a hírek is, hogy Buda vára kevéssé védhető (1849 januárjában még valóban az volt), a várőrség demoralizált, az ott szolgáló olasz és lengyel zászlóaljak csak az alkalmat várják az átállásra, s így az ostrom nem fog soká tartani. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tavaszi hadjárat terve is arra a feltételezésre épült, miszerint a főváros felszabadításában a Bem által Erdélyből kihozott és a Délvidékről felvezénylendő erők is részt fognak venni. Ennek a 10-15.000 főnyi erősítésnek a beérkezésére mindenképpen szükség lett volna ahhoz, hogy a tavaszi hadjáratban súlyos veszteségeket szenvedett honvédsereg újabb támadásba kezdhessen. Az ostrom mellett tehát egyszerre szóltak politikai és katonai érvek.
Klapka György vezérőrnagy
Jó döntés volt-e az ostrom elhatározása? Katonailag: igen. A fentiek között volt ugyanis egy olyan érv, amely mindennél jobban befolyásolta a döntést, s meghatározta a magyar fősereg cselekvési lehetőségeit: a két fél erőinek aránya. A tavaszi hadjárat folyamán a magyar fősereg részenként verte meg a császári-királyi főerőket, s kényszerítette őket a Dunántúl és a Felvidék kiürítésére. Ám ezekkel a győzelmekkel mintegy egy helyre összpontosította az eddig egymástól többnapi távolságra csatázó császári-királyi hadtesteket. A Bécs előterében összpontosított császári-királyi hadsereg május 1-jén - a Jelašić-hadtest nélkül - 75.633 főt számlált, s ebből ténylegesen is hadra fogható volt 54443 fő. Ennek az igen jelentős hadseregnek 237 tábori lövege volt. Görgey erői Komárom felszabadítása előtt, a Pest környékén hátrahagyott csapatokat is ide számítva, 45.372 főt és 183 löveget számláltak. Ebben az adatban azonban még csak részben szerepelnek az igen véres április 19-i nagysallói és egyáltalán nem találhatók meg az április 26-i komáromi csata veszteségei. A bányavárosokba kikülönített erők miatt is le kell vonnunk további 2000 főt. A komáromi erődből elvileg ki lehetett vonni mintegy 5.000 főt és néhány, lőszer híján lévő üteget, ez azonban még mindig nem egyenlíthette ki az ellenség erőfölényét. A komáromi csapatok többsége nem rendelkezett tényleges harctéri tapasztalatokkal, mert addig csak az erőd öles falai között szolgált. Ez pedig azt jelentette, hogy a magyar fél minden tartalék mozgósításával is legfeljebb számban egyenlő erőket vonultathatott volna fel az újabb támadásnál. Ez azonban csalt matematikai lehetőség volt, hiszen a budai várőrség és a Jellatit-hadtest miatt a magyar hadvezetés nem tehette meg, hogy minden mozdítható erejét a császári-királyi hadsereg üldözésére fordítsa. Buda osztrák birtoka miatt azonban számolnia kellett az utánpótlás már eddig is tapasztalható akadozásával. Buda ostromzárát már csak azért sem lehetett feloldani, mert a Jelašić-hadtest feladatáról a magyar vezérkarnak nem voltak pontos információi, s elképzelhető volt az is, hogy a Bécs ellen induló fősereg hátában Jelašić visszafordul, s felmenti a budai várőrséget. Ezért a haditanács úgy döntött, hogy csak a hadsereg kiegészítése és a Délvidékről ígért erősítések beérkezte után kezd újabb támadásba.
A közhiedelemmel ellentétben a császári-királyi hadsereg egyáltalán nem volt olyan rossz állapotban április végén, hogy üldözése gyors győzelmeket hozhatott volna. A legtöbb csapást szenvedett Jelašić-hadtest dél felé tartott. A második legtöbbször harcoló hadtest, gróf Franz Schlik altábornagyé, minden ütközetben jól megállta a helyét. Döntő vereség egyedül Wohlgemuth altábornagy frissen szervezett hadtestét érte Nagysallónál. A többi csatában a császári-királyi hadtestek rendezetten hagyták el a harcteret. Sőt, április 26-án Komáromnál egy frissen összeszedett császári-királyi lovasdandár csaknem legázolta Klapka tábornok csapatait.
A magyar hadvezetés a felderítési adatok alapján mintegy 40-45.000 főnyi ellenséges hadsereggel számolt Bécs előtt, s további 12.000 fővel Stájerországban. Egy 5-6.000 főnyi hadosztály csatlakozását is várta. Kossuth szintén tisztában volt az ellenség fennmaradt erőfölényével. Ezért írta Görgeynek május 8-án, hogy Buda bevétele után csak akkor kell újabb támadást indítani, " legalább 50.000-et fordíthatunk magára ezen expedícióra".
Más kérdés, hogy mind Klapka, mind Kossuth már az ostrom elhatározásakor mindent megtettek annak érdekében: ha a döntés rossznak bizonyulna, ne őket terhelje a felelősség. Görgey Klapkát felkérte, hogy utazzon Debrecenbe, s ott vegye át helyetteseként a hadügyminiszteri tárcát. Klapka a fővároson áthaladva megszemlélte az erődöt, s három levélben is figyelmeztette Görgeyt az ostrom várható nehézségeire. Ám arra is ügyelt, hogy Görgey ezeket csak akkor kapja meg, amikor hadseregével Buda alá ért. Kossuth nagy derűlátással úgy vélte, hogy Aulich Lajos tábornok hadtestének egy része is elegendő lett volna a vár elfoglalására. E véleményét aztán szemrehányások kíséretében Görgeyvel is közölte.
Poeltenberg Ernő ezredes
A Komáromnál álló három hadtestből a Poeltenberg Ernő ezredes vezette VII. hadtest két hadosztályát Győrbe, a Rába-vonalra indították, az I. és III. hadtestek pedig Buda alá indultak.
Az ostrom elhatározásakor a magyar haditanács a beérkező hírek alapján azzal a lehetőséggel számolt, hogy a demoralizált várőrség - a magyar hadsereg óriási túlerejét meglátván - esetleg harc nélkül feladja a várat. Buda ugyanis egyáltalán nem volt komoly erődítménynek mondható. A környező magaslatokról be lehetett lőni a várba, a vár előtt nem voltak előművek, amelyek a várfalak megközelítését és megrohanását megnehezítenék. A várban nem volt kút, s a várőrség vízellátását egy, a Vízivárosban, a Lánchíd budai hídfőjénél lévő szivattyútelep biztosította. Csak ezzel magyarázható, hogy a magyar fővezér nem hozott ostromágyúkat a vár alá. A várparancsnok, Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy azonban egyike volt a császári-királyi hadsereg műszakilag legképzettebb tisztjeinek. Egy svájci eredetű család sarjaként 1785. október 24-én született Debrecenben. Apja a császári-királyi hadseregben szolgált, s magyar nőt vett feleségül. 1804-ben került hadapródként a császári-királyi mérnökkarba. 1841-ben lett ezredes, 1842-ben a mérnökkartól az utászkarhoz helyezték át. Itt lett vezérőrnagy 1847-ben.
1848-ban a péterváradi várőrség parancsnokává nevezték ki, de 1848 októberében gyanússá vált viselkedésével. Mivel a magyar kormányzat indokoltan tartott attól, hogy Hentzi át akarja játszani a várat a szerb felkelők kezére, decemberben Pestre rendelték. A főváros kiürítésekor ott maradt, s szolgálattételre jelentkezett a bevonuló császári-királyi csapatoknál. Windisch-Grätz a budai vár parancsnokává nevezte ki, s megbízta annak megerősítésével. E feladatának igyekezett eleget tenni. A bástyákat és falakat kijavíttatta, a vízmű védelmére egy cölöp védművet építtetett, melyet összekötött a Lánchíd budai hídfőjével, a falakon és a védművekben 85 (más forrás szerint 92) löveget helyezett el. A várőrség gyalogságát a lombardiai kiegészítésű, olasz legénységű 23. (Cecco-pieri-) gyalogezred 1. zászlóalja, a galíciai kiegészítésű, ukrán és lengyel legénységű 12. (Vilmos-) gyalogezred 3. zászlóalja, valamint két horvát legénységű alakulat, az 1. báni határőr ezred 3. zászlóalja és a 10. varasd-körösi határőrezred 3. zászlóalja alkották. Ehhez járult a bukovinai kiegészítésű, román és lengyel legénységű 1. (János főherceg-) dragonyosezred alezredesi 1. százada, valamint különböző tüzér-, utász-, szekerész- és egyéb csapat.
folytatjuk 
.jpg)
