A kadeshi csata

1. rész
2. rész
3. rész

A csata:

II. Ramszesz tisztjei között sem volt egy igazi határozott stratéga. Amikor végre odaérnek, a fáraó már ismét ura a helyzetnek. Tudja, hogy a szemrehányás, fenyegetőzés, fegyelmi büntetés ebben a helyzetben nem helyénvaló. "Íme, ebben az órában hallottam - konstatálja látszólag nyugodtan -, hogy Hatti nyomorult legyőzött fejedelme közeledik sok idegen országgal, melyek vele vannak, olyan sok emberrel és lóval, mint a homok. Íme, elrejtőzve állnak Ó-Kadesh mögött, és az én hivatalnokaim és tisztjeim nem tudták megmondani, hogy jönnek." Az egyik hadseregparancsnok úgy érzi, azonnal helyeselnie kell: "Nagy bűn az, amit az idegen országok főnökei és a fáraó előkelői elkövettek, hogy nem voltak képesek a legyőzött hettitát kinyomozni, és arról a fáraónak naponta jelenteni."

Ez azonban nem a siránkozás ideje. Ramszesz előreküldi a vezérét, hogy a még Sabtunától délre lévő Széth-csapattestet siettesse. A Ré- és Ptah-csapattest amúgy is a tábor felé tart.

Mialatt Ramszesz a generálisaival felméri a helyzetet, a kadeshi dombok mögül porfelhő száll az ég felé, és mielőtt a fáraó megértené, ez mit jelent, a hettiták kitörnek a rejtekükből. Több irányból 2.500 harci kocsi nyomul egyszerre az Orontész partja felé - a gázlókat Muwattalis már előtte felderíttette -, átlépik az Orontészt, azonnal újrarendeződnek, és a második, Ré-csapattest oldala felé száguldanak, amely éppen sietve akarja beérni a főtábort és az Amon-csapattestet.


A hettita harci kocsik betörnek II. Ramszesz táborába, ahol a meglepett
egyiptomi katonák mindennapi dolgaikat végzik.

A Ré-csapat egyáltalán nincs felkészülve a harcra: a fő probléma, hogy a hettiták különleges, harci kocsizó csapata túl gyors a teljes menetfelszerelést cipelő egyiptomi csapattest számára. A hettitakutató Josef Sturm úgy véli: "Bár a cél az egyiptomi hadsereg nagy részének megrémisztése és felmorzsolása volt, azért támadtak éppen a Ré-csapattest elvonulásának idején és nem korábban vagy később, mert több mint két csapattest már túl erős ellenfél lett volna egy természetszerűen nem túl nagy támadó csapatnak."

Az ókori Egyiptomban a hadsereg fáraó nélkül olyan volt, mint a kígyó méregfog nélkül, és Muwattalis számítása bejött: a Ré-csapattest két részre szakadt. "Őfelsége seregei és harci kocsizói - mondja a kadeshi csatáról írt híres költemény - megfutottak előlük. Őfelsége azonban megállt Kadeshtól északra, az Orontész nyugati partján."



A hettita kocsizó csapat a Ré-csapattest egyik felét dél, a másikat észak felé űzte. Az egyiptomiak pánikba estek. Hol a fáraó? Hol vannak az ő rettegett harci kocsizói? Úgy tűnik, Ramszesz még mindig nem ismerte fel a helyzetet. Talán csak egy részét látta az Orontészen átkelő hettita harci kocsiknak, mindenesetre feltehetően nem sejti, hogy 2.500 - három harcossal megrakott - harci kocsi robog feléje és az Amon-csapattest felé.
Ramszesz Kadeshtől körülbelül egy kilométerre ütött tábort, a hettita harci kocsiknak teljes sebesség mellett alig több mint öt perc kellett, hogy a Ré-csapattest lerohanásának színhelyétől az egyiptomiak főhadiszállásáig érjenek. A fáraónak annyi ideje sem marad, hogy a hadsereget felsorakoztassa. Épp csak páncélt húz, felszerszámoztatja a lovakat, és felszáll a kocsira, amikor a délről jövő hettita horda, a szétszórt Ré-csapattest katonáit - közöttük Ramszesz két kisfiát, akik a papát elkísérték a csatába - maga előtt hajtva, bezúdul a táborba.

Ekkor Ramszesz olyat tesz, ami stratégiai szempontból óriási felelőtlenségnek, őrültségnek vagy öngyilkosságnak nevezhető. Megint egy helyzet, ahol Ramszesz gondolkodás nélkül cselekszik. "Mint atyja, Montu" ugrik fel harci kocsijára, kocsihajtója, Menna megragadja a gyeplőt, és hangosan felordítva, a fáraó behajt a hettita harci kocsik sorai közé.
Az Abu Szimbel-i templomfalak háborús tudósítása leírja, ami ekkor történik: "Őfelsége behatolt a Hatti legyőzött fejedelméhez tartozó ellenséges csapatok és a sok idegen nép közé, akik velük voltak. Olyan volt, mint Széth, a nagyerejű, Szahmet a dühöngés idején. Őfelsége lemészárolta Hatti nyomorult legyőzött fejedelmének összes ellenséges csapatait összes vezéreivel és testvéreivel és az összes idegen ország fejedelmeivel együtt, akik velük jöttek. Gyalogságuk és kocsihajtóik arcukra buktak, egyik a másikra. Es őfelsége leölte és agyoncsapta őket, mindegyiket, ahol volt. Kinyújtózva feküdtek lovaik előtt és őfelsége egyedül volt, senki nem volt vele."



Ramszesz, ez a meggondolatlan harcos szellem, kihúzza nyilait a puzdrából, és meseszerű biztonsággal, hihetetlen nyugalommal egyik hettitát a másik után lövi le a kocsiról. Ő maga arannyal borított bőrpáncéljában, testet öltött Amonként, sebezhetetlenül áll ott. Villámgyorsan kap a kardja után, ha egy ellenség kerül az útjába, a megszállókat közelharcban győzi le, és némelyik hettita, megpillantva ezt az óriást a kocsin, azt rebeghette, amit Ramszesz később önmaga dicsőítésére lejegyeztetett: "Ez nem ember, aki közöttünk van..."

Ramszesz olyan vérgőzös állapotba kerül, hogy talán a saját katonáit is leöli, ha nem lenne olyan sok az ellenség. Állat módjára ordít, mint mindig, harc közben, és minden üvöltésnél egy ellenséges kocsihajtót küld nyilával a homokba. Maga a düh, a méreg az, ami ezeket az emberfeletti képességeket kölcsönzi neki, nem utolsósorban az elkeseredés saját embereinek tehetetlensége és gyávasága miatt. "Egyetlen fejedelem, kocsihajtó, gyalogsági tiszt és harci kocsizó sincs mellettem. Elhagytak, senki sem állt helyt, hogy mellettem harcoljon."

A titán sorban lövi le a lovakat, de minden elesett hettita helyére valahonnan egy másik lép: "Mi ez, atyám, Amon? - kiáltja Ramszesz száguldás közben, az ég felé pillantva. - Atyám elfelejtette az ő fiát? Tettem bármit is nélküled? Ha mentem vagy álltam, nem a te kívánságodra történt? Soha nem tértem el a gondolattól, melyet te parancsoltál. Mily nagy Théba Nagy Ura! Nagyobb, mintsem az idegen népek megközelíthetnék. Mik ezek az ázsiaiak számodra Amon, nyomorultak, akik semmit sem tudnak Istenről. Nem építettem neked sok emlékművet és nem töltöttem meg templomodat foglyokkal? Évmilliók templomát építettem neked, és tulajdonomat a tieddé tettem. Az összes országot neked adom, hogy áldozatodat étellel lássam el. Több tízezer marhát áldozok neked minden jól illatozó növénnyel. Semmi jó cselekedetet nem hagyok el szentélyedben. Nagy pülonokat építek neked, és saját kezemmel állítom fel a zászlórudakat. Obeliszkeket viszek neked Elephantinére, és én vagyok az, aki a köveket hozza. Gályákat küldök a tengerre, hogy az országok adóit elhozzák. Balszerencse sújtson mindenkit, aki elutasítja egyetlen gondolatodat is, de jól megy annak, aki megért téged. Szerető szívvel kell érted cselekedni."

James Henry Breasted minden rendelkezésre álló forrás alapján rekonstruálta II. Ramszesz hadmozdulatait. Az egyiptomi király először a délről közeledő csapatai felé akarta átvágni magát. Ramszesz nem egyedül próbálkozott. Kíséretében ott voltak azok a tisztek, akikkel nem sokkal korábban haditanácsot tartott, és mindenekelőtt a különlegesen bátor sardana testőrök. Így is alig voltak azonban száznál többen. Ezzel a maroknyi elit katonával próbált a fáraó elmenekülni, de akkor felismerte a hettita egységek reménytelen fölényét, így megfordult, és visszatért az éppen kifosztott táborba. Ekkor vette észre, hogy az ellenséges csatasor keleti része, mely az Orontész partja felé fordult, gyenge. A kétségbeesettek bátorságával tehát ez ellen a szárny ellen fordult, és számos hettita harci kocsit az Orontészba hajtott. Ha az ellenség fő ereje ebben a helyzetben közbelép, Ramszesznek két front közé szorulva kellett volna harcolnia.


Balra egy "sardana", a fáraó testőrségének egyik tagja, jobbra egy egyiptomi íjász.

Tulajdonképpen csak egyetlen magyarázat van arra, ez miért nem történt meg. Amikor a hettiták megrohanták az egyiptomiak táborát, elfeledkeztek a feladatukról, leszálltak a kocsikról és először is kifosztották az egyiptomiak hadi készleteit. Ha ehelyett Ramszeszt veszik üldözőbe, Egyiptom elveszett. De nem akármilyen hadúr harcolt itt, hanem a Nagy Ramszesz, a "Szerencse Kegyeltje", "Amon fia", akiért az istenek csodákat tettek.
Nem lehet másnak, csak csodának nevezni, hogy éppen abban a pillanatban, amikor Ramszesz, hadseregének fő kontingensétól elvágva, elhagyott helyen harcol, váratlanul befut egy egyiptomi elit csapat; a naruna csapat, amelyik egész más úton ért Kadeshbe, mint a fő hadsereg négy csapatteste. Ők ugyanis a föníciai parton észak felé tartva, azután pedig a Nahr el-Kebir-völgyet átszelve, kelet felé haladtak. Ebből a csapatból kerültek ki a négy csapattest parancsnokai is. "Őfelsége a naruna csapat első osztályú harcosait hadserege vezetőivé tette, amikor azok Amurru partján voltak" - hangzik a magyarázat Abu Szimbelben. Válogatott, ütőképes, kiválóan edzett és felszerelt, valószínűleg igen jól megfizetett egység avatkozik bele - Ramszesz számára is váratlanul - a harcba.