Pusztul a Föld tüdeje, Amazónia

Az Amazonas az európaiak számára 1540-ben vált ismertté, mikor a spanyol kutató, Francisco de Orellana Trujillo végig szeretett volna hajózni rajta. Azóta több beceneve is van. Egyesek szentként tisztelik, mások folyókirálynak hívják. Királysága kétségkívül felettébb hatalmas, érdekes, misztikus és nem utolsósorban nagyon sajátos.


Az esőerdőn át komótosan kanyargó folyó sok hordalékot szállít magával mit folyamatosan akkumulál létrehozva hatalmas folyókanyarulatait, a morotvatavakat s szigeteket.



Az Amazonas térsége Földünk legnagyobb kiterjedésű medencéi közé tartozik. Északon a Venezuelai-hegység, nyugaton az Andok láncai, délen a Brazil-felföld határolja, míg keleten szélesen nyitott az Atlanti-óceán felé. A medencét az Amazonas folyama alakította ki, mely a perui Andokból indul útjára, s kelet-nyugat irányban átszeli a Dél-amerikai kontinens legszélesebb részét, hogy Brazíliában, Belem városánál hatalmas deltával megváljon a szárazföldtől. A folyó a második leghosszabb a világon, habár ez a besorolás vitatott. Attól függően, hogy a Maranon forrását tekintjük a folyóóriás forrásaként, vagy az Ukayalit, az Amazonas folyó teljes hossza 7100 km vagy 6400 km. Ha a hossza azonban nem is teljesen egyértelmű, az ő vízgyűjtő területe a legnagyobb a Földön, s vízbőségében is egyedülálló. Egyetlen másodperc alatt 180 000 km3 víz áramlik tova keresztmetszetén. Ezerszáz mellékfolyó táplálja, melyek közül némelyik még a mi Dunánknál is nagyobb. Brazílián kívül vízgyűjtő területéhez tartozik Peru, Kolumbia, Venezuela, Bolívia s a három Guayana, vagyis Dél-Amerika 40%-a. Árvíz idején torkolatának területe 7 millió km2-re bővül. Az Amazonas szállítja a világtenger vizének 1/5 részét (percenként 28 billió gallon ömlik az óceánba). A szárazföldről érkező édesvíz még messze a partoktól is felhígítja a világtengert. Amazónia 5400 mm csapadékot kap évente, minek 50%-a visszakerül a légkörbe a fák lombozata által. A víz legnagyobb százaléka az Andokban bekövetkező nyári hóolvadásból származik, minek következtében a folyó vízszintje több méterrel megnő.
A folyamóriás mintegy 3700 km-es hosszúságban hajózható. A legnagyobb kikötő a Rio Negro mellékfolyó torkolatánál létesült, a 1,5 millió lakost számláló Manaus.


A világosabb vizű Amazonas és a Rio Negro találkozása

Tizenöt millió évvel ezelőtt az Amazonas még nyugati irányba hömpölygött, mikor azonban a Dél-amerikai kőzetlemez beleütközött a Nazca lemezbe lassan kinőttek az Andok, mik elvágták az útját. A valamikori forrás helyén édesvizű tó alakult ki, s teljesen megváltozott a táj arculata. Mintegy 10 millió évvel ezelőtt a folyó követve a talaj lejtését, elindult keleti irányba, az Atlanti-óceán felé. Ma a Dél-amerikai kontinens északi része sekély tányérra hasonlít, mely magába foglalja az Amazonas összes mellékfolyóját. Minden esőcsepp, mi a vízgyűjtő terület felett szakad ki a felhőből, a folyót táplálja.

Az Amazonas az európaiak számára 1540-ben vált ismertté, mikor a spanyol kutató, Francisco de Orellana Trujillo végig szeretett volna hajózni rajta. Azóta több beceneve is van. Egyesek szentként tisztelik, mások folyókirálynak hívják. Királysága kétségkívül felettébb hatalmas, érdekes, misztikus és nem utolsósorban nagyon sajátos.

Az esőerdő

Az amazóniai őserdő éltetőjéről, a folyóról kapta nevét. A Föld legnagyobb dzsungele Brazília több mint felét fedi. A térséget még mindig nem ismerjük teljesen hatalmas területe és áthatolhatatlansága miatt. Becslések szerint 100 000 növényfajta s több tízezer fafajta él itt, hol 500-tól több fajta emlős, a Föld madárállományának 1/3-a, 175 gyíkféle, 300 fajta hüllő és édesvízi halfajták ezrei találnak menedéket. Sajnos még az óceán fenekéről is bővebb ismereteink vannak, mint e csodálatosan változatos világról. A kutatók feltételezik, hogy a bolygónkon élő fajok fele él ebben a környezetben.
A térség különlegességei közé tartozik a fekete kajmán. Rejtőzködő életmódja miatt csak ritkán látható s a varzeában érzi igazán jól magát. Az időszakosan víz alá kerülő erdőrész fái és bőrének fekete színe ugyanis segít láthatatlanná válnia a vízben. E félelmetes ragadozónak hetven foga van, s a dinoszauruszok kora óta nemigen változott. A vadászterületen azonban mégis kénytelen osztozni a föld legnagyobb kígyóféléjével, az anakondával, néhol az Amazonas „hadseregével”, a pirana rajokkal, s a Föld legnagyobb édesvízi halfajtájával, a piraracuval is.
Az említetteken kívül a torkolat még sok állatnak szolgál menedékül. Itt él a folyami vidra, az Amazonas legnagyobb vízi emlőse, a folyami tehén (szirén, manáti), az elektromos angolna, mi akár 500 voltnyi feszültséget is képes generálni, s a rózsaszín folyami delfin, a boto élettere is.

Boto


















A levélvágó hangyák munka közben






























A dzsungel kertészeinek nevezhető levélvágó hangyák a szárazabb terepet kedvelik. Különlegességük, hogy föld alatti telepeiken gombát termesztenek élelmezési célokra, de még egy fontos feladatuk van. Igazi szaktekintélyhez méltóan bánnak a természettel. Lenyesik a fák leveleinek egy részét ösztönözve a növényt arra, hogy újabb hajtásokat növesszen. Az erdő összes lakója a fennmaradásért küzd s a legszorosabb harc a növények és állatok között folyik. Ez a magyarázata annak, hogy miért is alakultak ki ilyen jól alkalmazkodó fajták az evolúció folyamán. Mindegy, hogy növény vagy állat, meg kell védenie magát. Egyes fajok az álcázást, a természetbe való beleolvadást, míg mások a hivalkodást választották. Ők élénk színeikkel figyelmeztetik a ragadozót „állj, mérgező!!!”.

Hárpia












A hárpiának azonban aligha van szüksége alkalmazkodásra. Ő az amazonasi dzsungel legnagyobb erdőben élő sasfajtája. Mivel kedvenc eledelét a majmok képezik, hatalmas karmokra és igencsak erős csőrre van szüksége. A dzsungel növényzetének magasabb szintjein él a lustaságáról híres lajhár. Mivel alacsony tápértékű az étrendje, energiáját azzal spórolja, hogy élete 80%-át a fákon lógva, szundikálva tölti. A kinkaju vagy találóbb nevén farksodró a lajhárral ellentétben nem hosszú karmokkal kapaszkodik meg, hanem az ágak köré csavarja farkát.

Az esőerdő növényvilágában négy szintet különböztethetünk meg, melyek közül mindegyiknek sajátos ökoszisztémája van. A legfontosabb szint a harmadik, ahol a lombozat annyira sűrű, hogy a napfény mintegy 20%-át engedi csak át. Ez a liánok élethelye, de sok virág és gyümölcs is itt terem. A legveszélyeztetettebb szint kétségkívül a felső. A hatalmas magasságra nőtt növények erősek, szerteágazó és mélyre hatoló gyökérzettel kapaszkodnak ugyan a földbe, de fokozottabban ki is vannak téve a hőmérsékletváltozásoknak, szélnek, esőnek.

Veszélyben a Föld „tüdeje”

Amazónia egy a Föld legnagyobb természetes készletei közül. Területe bolygónk erdeinek 25%-át teszi ki, s növényvilága szüntelenül termeli az oxigént, mi az oxigénkészlet 20%-át képezi. Nemesfa anyagának mennyisége a becslések szerint 50 milliárd km3, s itt a világ ásványkincs tartalékának 1/5-e. Vas, arany és gyémántkészleteket rejt a föld belseje, Bazília pedig Latin-Amerika legnagyobb, legnépesebb és természeti erőforrásokban leggazdagabb országa.

A medence még ma is otthont ad néhány olyan törzsnek, kik életükben nem találkoztak fehér emberrel. Sajnos e gyűjtögető, vadászó és halászó életmódot folytató népcsoportok élettere egyre zsugorodik. A XX. század második felétől a brazil kormány nagyszabású programot indított szorgalmazva Amazónia területének gazdasági felzárkóztatását, vagyis kincseinek kiaknázását és hasznosítását. Ehhez mindenek előtt utakra volt szükség. A Transamazonica megépítése hatalmas pusztításokkal járt. Az újonnan odatelepülő kisgazdák gátlástalanul irtották az útmenti erdőket, hogy kialakítsák gazdálkodási területeiket. A talaj azonban nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, gyorsan kimerült, s csak marhalegeltetésre lehetett felhasználni. A mezőgazdaság negatív hatása tehát a rablógazdálkodásban nyilvánul meg. A gazdák tervszerűtlenül irtják, felégetik az erdőt újabb mezőgazdasági területet keresve. Az utóbbi időben Brazília a vezető országok között van a növényi alapanyagból készült bioüzemanyag előállításában, mely újabb erdőterületek megsemmisítését vonja maga után.
Az erdőirtások másik oka ipari jellegű. A kemény fát építőanyagként, az értékes fajtákat bútoralapanyagként, míg a minőségtelenebb faanyagot tüzelőként értékesíti. Az utóbbi években, de különösen 2007-ben nagyon megugrott a dzsungelek értékes faanyaga utáni kereslet, mi arra ösztönözte a gazdagodni vágyókat, hogy kihasználják a fennálló helyzetet.



Az ember mellett az esőerdők legnagyobb természetes ellensége az erdőtűz. A múlt évezred utolsó évei óta több millió hektárnyi terület semmisült meg az El Nino meteorológiai jelenség hatására. A felsorolt negatívumok mellett az erdőre kedvezőtlenül hat a víztározók létrehozása és a bányák nyitása is. Egyre inkább kell számolni a talajpusztulás tényével, az árvízveszéllyel, a víztározók iszappal való telítődésével. Az erdő égése során CO2 jut a légkörbe növelve az üvegházhatás erősségét, míg az elpárolgó vízmennyiség csökkenése aszályhoz, éghajlatváltozáshoz vezet. Globális méretekben megváltozik a szén-dioxid mennyisége az atmoszférában, megváltozik a szelek iránya és erőssége, valamint a víz körforgása a természetben. Az irtás üteme ma olyan gyors, hogy a legborúlátóbb számítások szerint akár néhány évtizeden belül megsemmisül a világ legnagyobb erdeje. Az újonnan előállt helyzetnek katasztrofális következményei lehetnek bolygónkra nézve, hívta fel a figyelmet az Egyesült Nemzetek Szervezete. Megoldás lehet az ésszerű fakitermelés és az erdősítés. A Skandináv országok, főként Svédország példáját követve állami rendeletekkel kellene szabályozni az erdőgazdálkodást. A törvények értelmében minden egyes kivágott fa helyett három újabb facsemetét kell ültetni, a fafeldolgozó üzemeket és papírgyárakat pedig arra kötelezték, hogy éves jövedelmük 20%-val támogassák a környezetvédelmet valamint a természet regenerálódását szorgalmazó nagyszámú szakember munkáját.

Az Amazonas nevét a félelmetes, harcos amazonokról kaphatta, kik a folyó felső folyásának területén éltek. A törzs hadseregét nők alkották, kik nagyon ügyesen bántak a nyillal és az íjjal. A törzs tagjainak nagyobb része nő volt, s a férfiak csak a fajfenntartás céljából voltak fontosak számukra.