- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- ...hogy az AB a legújabb vércsoport? Éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-nál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus ,,összeolvadásának'' eredménye.
97. szám - 2012. augusztus 01.
Legtöbbet fogyasztott gyümölcseink eredeteEgyik évszakra sem jellemző olyan gazdag ízvilág, mint a nyárra. Ilyenkor érnek be legkedveltebb gyümölcseink. Valyon mennyit tudunk eredetükről? Ezúttal történetüknek eredtünk nyomába.
|
2
|
A trópusi gyümölcsök közül a citrusok őshazája Délkelet-Ázsia, azaz Dél-Kína, Burma (Myanmar) és Délkelet-India. Meglehetősen sok gyümölcs tartozik ebbe a csoportba, de ezúttal csak a térségünkben leginkább fogyasztott fajtákat mutatjuk be. Ezek pedig a citrom, a zöldcitrom (lime), a narancs, a mandarin, a pomelo, mely a legnagyobb citrusgyümölcs (30 cm-t és a 10 kg-ot is eléri) valamint a grépfrút. Ez utóbbinak a “háziasítása” 3000 évvel ezelőtt elkezdődött. Az európaiak a citrusok közül legelőször a cirtommal ismerkedtek meg, ami a mai Irán (Perzsia) területéről került kontinensünkre. A narancs sokkal később, a XI. században érkezett Európába arab közvetítéssel. Szinét olyan különlegesnek találták, hogy a gyümölcs nevével illették. Alapját az arab “haranj”, a perzsa “harang”, és a spanyol” naranja” képezi, mi egyszerűen csak narancsot jelent. A XV. században történő nagy utazások eredményeként a Délkelet-Ázsiából érkező kereskedők a történelemben először árasztották el citrusgyümölcsökkel az ókontinenset. A második hullám a portugál hajósok segítségével történt a XVI. században, de a Vietnámban és Kínában őshonos mandarín csak az 1800-as évek elején érkezett meg hozzánk. A banán szintén Délkelet-Ázsiából és a Csendes-óceán trópusi védékeinek szigeteiről származik. Mielőtt azonban az európaiak megismerhették volna elérte Nyugat-Afrikát. Innen Amerikába került s a XVI. században terjedt el a világ trópusi vidékein. A legnagyobb banánültetvények Közép- és Dél-Amerikában találhatók. Banánköztársaságoknak nevezzük azokat az országokat, melyeknek a legnagyobb bevétele a banán exportjából származik. Ezek Costa Rica, Guatemala, Honduras, Ecuador és Panama. A mangó Indiában a legkedveltebb gyümölcsnek számít, mig a világon a 4. helyen áll. Ez az illatos, édes gyümölcs az Indo-burmai régióból indult hódító útjára, ahol 5000 éve ismerik s fogyasztják. Sokat kellett várni, hogy a X. században megérkezzen Kelet-Afrikába. Amerikába viszont csak a XIX. században ismerhették meg. Az általunk ismert kivit hosszú idő óta fogyasztják Kínában, ahol számunkra ironikusan majombaracknak (mihautao) nevezik. Termesztése azonban nem volt igazán gyakori, inkább csak leszüretelték a vadon nőtt fák termését. Csak a XX. században vált széleskörűen kedveltté az Egyesült Államokba és Új-Zélandon ahol azonban vicces lett volna kínai nevén árúsítani, így megoldást kellett találni. 1959-ben a csúnyácska, barna szőrös gyümölcs új nevet kapott. Névadója Új-Zéland egyik jellegzetes állata, a kiwi madár lett. Termesztése beindult Olaszországban, Csílében és az Államokban is. Az ananász az amerikai forró éghajlati öv gyümölcse. (A kontinens melegebb vidékeiről származik még az avokádó és a papaja is.) Az trópusi vidéken élő őslakosok kedvelt élelmiszere, az édesen savanykás, lédús termés azóta sem sokat változott. Az európai hódítók megérkezése előtt már Brazíliában és Paraguayban termesztették a növényt. Kolumbusz Kristóf csak második útja során figyelt fel a tobozra hasonlító termésre, amit a bennszülöttek lelkesedéssel fogyasztottak. A gyümölcs előnye, hogy tűri a hosszú szállítási időt s könnyen hajtásokat növeszt, mivel a közepén található fás csutak nem sérül jelentősen. A mediterrán térségre jellemző meleg nyarakat és enyhe, több csapadékkal járó teleket kedveli a datolyapálma, a szőlő, a füge, gránátalma. A datolyapálma elterjedési területe Észak-Afrikától az Arab-félszigeten át Észak-Indiáig húzódik. A növény kitűnően alkalmazkodik a nagy meleghez és a szárazsághoz, de csak olyan helyen él meg, ahol mélyen fekvő és szerteágazó gyökérzete eléri a talajvízet, ami biztosítja számára a túlélést. A régmúlt időkben rendkívül kedvelt gyümölcs volt édes íze és széleskörű felhasználása miatt. Törzséből még ma is építenek házat, minek tetőborítását a levelekből alakítják ki. Feltételezések szerint a datolyapálma volt az első kultúrnövény. A növény pontos származási helye vitatott. Egyes feltételezések szerint Eritrea és Etiópia lankáin kezdődött termesztése, más nézetek szerint viszont Mezopotámia középső részén nőttek ki az első magról ültetett datolyapálmák. Mai ismereteink szerint ezen a térségen kezdődött el a földművelés. A datolyapálma könnyen szaporítható magról. (Ha kellően odafigyelünk, otthon is kicsíráztathatjuk s elültethetjük a növényt.) Ennek és hosszú élettartamának köszönhetően többszáz éves ültetvények is léteznek. Igaz, mára már több nemesítési folyamaton esett át, aminek köszönhetően termése édes és sokkal nagyobb, mint elődeié. A szőlőültetvények ma a mediterrán táj szervez részét képezik. El tudjuk-e például képzelni, hogyan néznének ki a kalifoniai vagy toszkánai fotók szőlőültetvények nélkül? A vadszőlő a Balkán- és az Anatóliai-félsziget (mai Törökország) területéről származik ahonnan északi irányba kezdett terjedni s megjelent a Fekete- és a Kaszpi-tenger vidékén. Ez a tény arra is rámutat, hogy nem kifejezetten igényli a tipikus mediterrán meleget és a szárazságot, hanem megél hidegebb és nedvesebb vidéken is. A tények tanúsága szerint a Közel-Keleten már az i.e. VIII. században is termesztették. Innen először Sziriába, majd Palesztínába jutott s az említett területek mellett Mezopotámiában és Egyiptomban is történhettek domesztikációs kísérletek már i.e. 5000 körül. A középkorban történő utazásoknak köszönhetően az európaiak szőlővel kapcsolatos ismeretei tovább fejlődtek. Meghódítva Észak-Amerikát több addig ismeretlen szőlőfajtával találkoztak. Az általunk is kedvelt muskotályszemeket az indiánok szárítva fogyasztották. A szőlő az ókorban rendkívül fontos gyümölcs volt s tartósítása abban az időben felfedezett módokon történik ma is: szárítással és erjesztéssel. A füge régmúlt időktől fogva legalább olyan fontos Földközi-tengeri növény, mint a szőlő. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy Jézus tanításaiban mindkét gyümölcs többször is szerepel. A füge termesztésének tényét dokumentálják a festmények és az írások is. Európa a görögök és a rómaiak által ismerte meg, akik rendkívül kedvelték. Gyógyító hatását az asszír király is elismerte. A gránátalma őshazája Irán és Törökország területe, de a Himalája nyugati részéig elterjedt. Mintegy 5000 éve tartozik a termesztett növények sorába. Az egyiptomi, görög és zsidó művészi alkotások több helyen is megörökítik a piros, sok magvú gyümölcsöt. A mérséklet égövi gyümölcsök legtöbbjének Ázsia középső része az igazi otthona. Azonban Észak-Amerika és Európa legnagyobb része valamint Kelet-Ázsia is hasonló éghajlati jellegzetességekkel rendelkezik, ami lehetővé teszi az alma, birs, a körte, mandula, meggy, cseresznye, őszi- és sárgabarack, valamint a szilva széleskörű termesztését. Az említettek közül az utóbbi három (az őszibarackot kivéve) Nagy Sándor ázsiai hódításainak köszönhetően érkezett Európába. Az említettek közül legfontosabb az alma. A vadalma termése a nemesített fajtákhoz viszonyítva apró és keserű. Ez utóbbi jellegzetessége szárítva elveszett. Európába csak a karavánok segítségével juthatott el. Az így megérkezett magvak lettek az első alma- és körtefák kontinensünkön s a rómaiaknak köszönhetjük, hogy az alma meghódította Európát. Az i.e. I. században fontos táplálékká vált. A körte mintegy 4000 éve ismert gyümölcs Kínában. A rómaiak kezdetben 6 fajtáját ismerték, majd a középkor éveiben ez a szám 230 fölé nőtt. Európai tervszerű termesztése az 1700-as évekre tehető. Ekkor azonban csupán csak néhány belga és francia ültetvény létezett. A mandula vadon élő növény őshazájában, mely az Anatóliai-félszigettől Szírián és a Kaukázus-hegységen át a Tien-Shan sivatagig valamint a Hindukus-hegységig terjed. Ismereteink szerint 2000 évvel Krisztus előtt kezdték el telepíteni, 2200 évvel ezelőtt érkezhetett meg a mediterráneum területére, de csak a római időkben terjedt el széleskörűen. A mandulafa könnyen szaporítható magról s mai legjelentősebb termesztési területei közé tartozik Görögország, Kréta szigete, Törökország, Irán, Afganisztán és a Baleári-szigetet valamint Kalifornia. A sárga- vagy kajszibarack története az ősi Kínába nyúlik vissza, ahol egyes helységek neve is tartalmazza a barack szót s a barackvirág ábrázolása valóságos művészeti ággá nőtte ki magát. Édes gyümölcsét nem csak frissen fogyaszthatjuk. Magas cukortartalmának köszönhetően alkalmas az aszalásra, míg Kínában számunkra szokatlan módon, füstölve és sózva tartósítják. A meggy és a cseresznye fő termőterületei Közép-Európában és a Fekete-tenger vidékén vannak. Az archeológiaia feltárások bizonysága szerint a cseresznye már 4000 évvel ezelőtt ismert volt az Olaszország, Svájc, Franciaország, Németország, Anglia és Magyarország területén élő népek számára. Ez a gyümölcs s virága Japán egyik szimbóluma. A kertek csodálatosak virágzáskor. A szilva már a neolitikumban fontos táplálékként szolgált. Sok fajtája ismert s három kontinensen is megpróbálkoztak faneveléssel. A kínaiak nagyra értékelik a szilvafát csomós ágai, valamint korai, gazdag és illatos virágkoronája miatt. Az őszibarack őshazája szintén Kína. Mintegy 4000 éve kezdték el termeszteni, odáig vadon nőtt. Érdekességként említjük meg, hogy az ország nagy kiterjedésének köszönhetően területenként merőben különböznek a barackfák jellegzetességei. A szaftos, édes gyümölcs a jelek szerint Perzsiából érkezett Európában valamivel időszámításunk előtt. A Vezúv 79-es pusztító kitörésének idején tehát még újdonságnak számított. Erről több falfestmény is tanúskodik a letemetett Herkuláneumban. Amerikába a spanyol hódítók vitték magukkal s Mexikóban valamint az USA déli részén honosodott meg. Ennek az az oka, hogy nem bírja az erős fagyokat. A -30 OC megsemmisíti a fát. Ez a festmény Herkuláneum egyik polgári házának falát díszítette s 60 körül festhették Ázsián kívül Amerika is gazdag őshonos gyümölcsökben. A bogyósak közül legnagyobb mennyiségben termesztett a földieper, ami mérsékelt égövi növény, mint a szederfélék (málna, szeder, fekete áfonya, tőzegáfonya) is. A földieper aromás, apró piros bogyói erdei gyümölcsként voltak ismeretesek Európa, Észak-Ázsia, Észak-Amerika és Észak-Afrikaszerte. Az I. században élő Pliniusz is említi írásaiban. A ma széleskörben elterjedt földieper két Amerika keleti partain őshonos fajtának a keresztezésével jött létre. Ez a XVII. században jutott el Európába s Franciaországban kezdték meg termesztését. A szeder rendkívül ízletes gyümölcs azonban gondot jelent a tárolása és az árúsítása is, szintúgy, mint a málnának, melyet már ismertek volt az ógörögök is, de csak a középkorban kezdődött el a termesztése Európában. |
Kapcsolódó cikkek
- Olvasóink ajánlata