Tara-hegység

Tara-hegységet 1893-ban ismerte meg a világ. Ekkor kezdődtek el a kutatások azzal a céllal, hogy minél átfogóbb ismeretket szerezzenek róla. A masszívum azonban nem tárta fel gyorsan titkait, több nemzedék szorgos és kitartó munkájára volt ehhez szükség. A geológusok közül Jovan Žujović nevét kell említenünk, míg a természettudósok köréből Josip Pančić emelkedik ki. Földrajzi szempontból kutatta Jovan Cvijić is, a szerb földrajztudomány megalapítója, de rajta kívül fontosak Miloš Zeremski és Borivoje Ž. Milojević feltárásai is. Munkájuknak köszönhetően a Nyugat-Szerbiában, pontosabban a Drina, a Kremáni-völgy és a Derventa folyóvölgye által határolt hegységről bő ismeretanyagunk van. A hegység unikuma a szerb lucfenyő, vagyis a Pančićeva omorika. Ez a lucfajta abban különbözik többi társától, hogy sokkal karcsúbb és keményebb, tűleveleinek alsó része ezüstösen fénylik, s éretlen tobozai lila színűek. Többek között e különlegességnek is köszönhető, hogy a területet nemzeti parkká nyilvánították, és a határain belül külön rezervátumokat hoztak létre. Ma Tara kedvelt kiránduló- és üdülőhely.



A Dinári-hegység belső nyúlványa

A hegység 50 km hosszú és mintegy 22 km széles. Területe 183 km2. Átlagos tengerszint feletti magassága 1200 m, így a középmagas hegyek csoportjába tartozik.
A paleozoik óta a hegység területét többször is átformálták a külső és belső erők. Mikor a tenger előrenyomult, vastag mészkőrétegek keletkeztek, ezek felgyűrődtek, s ma a vonulat alapanyagát képezik. Az idő folyamán azonban több repedés keletkezett, melyek mentén lesüllyedtek az oldalsó kőtömbök. Arra is van példa, hogy a hasadásokat valamely folyó foglalta el és mélyítette tovább. E völgytetők ma kitűnő kilátóként szolgálnak, ahonnan messzire ellát a természetbarát.
Tara a Dinári-hegység belső nyúlványához tartozik, s ennek köszönhetően kőzeteinek egy része metamorfizálódott, magas hő és nagy nyomás hatására átalakult. Csúcsok és tágas fennsíkok váltják egymást, utóbbiak a turizmus számára nyújtanak kedvező lehetőségeket. Az üledékes, vulkáni és átalakult kőzetek aránytalan váltakozása festőivé varázsolja a hegyoldalakat, míg a vízáteresztő és nem áteresztő rétegek befolyásolják a térség vízrajzát. Fő vízrajzi egység a Drina, valamint a mesterségesen épített víztározók, a Bajina Bašta és a Perućac.



Cvijić nyomdokain

Miközben Jovan Cvijić Šumadia domborzatát tanulmányozta, bejárta a tőle délre eső területeket is, a Nyugat-Morava-mentét és a Drinamelléket. Nézete szerint nem csak Zlatiboron, hanem Tarán is található hatalmas fennsíkmaradvány, amit egy településről Mačkati-fennsíknak nevezett el. Azt is megállapította, hogy Sokolina és Zborište között kifejezett a folyami felszínmunka, s több eróziós szint különül el.
Cvijić tanítványa, Borivoje Ž. Milojević szintén gyakran visszatért Tarára. Ő állapította meg, hogy ezen a hegységen nem volt jelen az abrázió, vagyis a hullámok felszínalakító munkája, s a terület mai képe az oligo-miocénben történt fluvio-denudációs folyamat eredménye. Miloš Zeremski kutatásainak gyümölcse egy, a Taráról írt tanulmány. Szerinte a hegység négy egységre osztható. A középső rész lejtői a Kremáni-völgy felé ereszkednek, a nyugati területet pedig egy hasadás alkotja a Derventai-medence valamint a Mokra Gora szinklinálisa, vagyis a kőzetrétegek lefelé meghajló része felett. Jelentősek a felszíni és felszín alatti karsztformák is.



Tara Nemzeti Park

A hegység területére az első erdészek 1872-ben érkeztek, s az évtizedeken át folyó erdőgazdálkodás lassan ritkította az addig sűrű erdőket. Ezt megakadályozandó 1950-ben már történtek lépések afelé, hogy védetté nyilvánítsák a területet, de a nemzeti park megalapítása csak 1981-ben vált valóvá, a rá vonatkozó törvényeket pedig hét évvel később hozták meg. A nemzeti parkká nyilvánított térség nagysága 19 175 ha, míg a nemzeti erdő területe 11 807 ha. A fafajták közül jelen van a jegenyefenyő, a lucfenyő és alacsonyabb tengerszint feletti magasságokon a bükk. Az erdők vegyesek, s a fafajták között különlegességnek számít a Szerb luc, tiszafa, komlógyertyán, kőrisfa, balkáni juhar és a dió.
A Tara Nemzeti Parkon belül több rezervátum van elkülönítve, ahol nem csak botanikai ritkaságokat találunk, de földrajzi, geológiai és geomorfológiai szempontból is fontosak.





Josip Pančić és a szerb luc

Josip Pančić kétségkívül a szerb tudomány legnagyobbjai közé tartozik. 1814-ben született a Velebit-hegység környékén. Világjárt ifjú volt, több felé tanult. Orvosi tanulmányokat Pesten folytatta, Bécsben pedig megismerkedett Vuk Kradžić-tyal, kinek sikerült rábeszélnie, hogy térjen vissza Szerbiába, s itt folytassa kutatásait. Később a Líceum első professzora lett, majd akadémikus és az Akadémia elnöke.
Munkásságának egy részében botanikai feltárásokat is végzett. A szerb lucra 1855-ben talált rá, s az elvégzett kutatások bebizonyították, hogy valóban egy addig ismeretlen fenyőről van szó.
Pančić az állatvilág iránt sem volt közömbös. 1882-ben az egyik Bécsben nyomtatott könyv lapjain bemutatott a világnak egy új szöcskefajt is.





Idegenforgalom

Tara legnagyobb turisztikai értékét a természet képezi, mely lehetőséget nyújt úgy a nyári, mint a téli üdülésre. Az első idelátogatóknak azonban még nem a kikapcsolódás volt az elsődleges céljuk, hanem egészségi állapotuk javulásában bíztak. A lehetőségeket kihasználva a terület gyorsan elkezdett beépülni a turisták kényelmét és szórakozását szolgáló objektumokkal. Központokat, hétvégi településeket, szállodákat létesítettek, halastavat hoztak létre. Egyik látványosság a Perućac folyócska által kialakított festői vízesés, melynek habjait a Drina nyeli el.
A térségben található egy történelmi és vallási jelleggel bíró kolostor is. Ez Rača, első írásos emlékei 1615-ből származnak.