Látszatvalóság (?)

Az internet - a világháló - elterjedése olyan gyorsan történt, hogy nem volt elég időnk felkészülni arra, hogy alaposabban szemügyre vegyük ezt az új kommunikációs eszközt, holott jelentős hatással lett viselkedésünkre. Olyannyira, hogy ma már egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek a káros hatásaira hívják fel a figyelmet: az internettől való függőségre. Bár ennek a függőségnek a definícióját ma még nem sikerült egyértelműen megfogalmazni, mégis egyre többen inkább erről az oldaláról közelítik meg. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul az is, hogy nem ismerjük még eléggé ennek a kommunikációnak a pszichológiáját. Annyi bizonyos, hogy a világon sok tíz-, százmillió ember - pontos számokat sosem fogunk tudni - számára ez a látszatvalóság (?) már hozzáférhető, és sok olyan igényt elégit ki, ami miatt igencsak megkér¬dőjelezhető, hogy valóban látszatvalóságról van-e szó, vagy pediglen igenis valós igényeket képes megfogalmazni.

Ami ismeretlen, attól félünk, de ha egy idő után ezt az ismeretlent magunk részévé tesszük, és mert tartalommal tölt fel bennünket és lenyűgöz, egyre több időt töltünk vele, a valószínűsége reálisan megnő annak, hogy rabjává válunk. De semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez csak az egyik lehetséges alternatíva. Alapjában véve az internet nem azért tudott ilyen robbanásszerűen elterjedni, mert nem személyiség-kompatibilis. Éppen ellenkezőleg! De hogy hogyan bánunk vele, rajtunk múlik, ezt pedig alapvetően meghatározza az, hogy mennyire ismerjük a pszichológiáját.

Valós és online személyiségünk…

Ha még nem merészkedtünk volna fel az internetre, az újságok címsorai alapján azt gondolhatnánk, hogy a világháló pszichésen beteg emberekkel van tele, akiknek bizarr ötleteik és megkérdőjelezhető késztetéseik vannak, s annak, aki normális, jobb lesz óvatosnak lennie. Az emberi viselkedés hosszú múltra visszatekintő vizsgálatai egyértelműen azt mutatják, hogy akár apró környezeti változás is okozhat viselkedésünkben olyan megnyilvánulást, amely egyébként nem jellemző ránk. Környezetünkben az internet viszonylag új dolog, használva azt másokkal való kommunikációnkban elveszíthetjük egyébként higgadt, józan, megfontolt személyiségjegyeinket. Amin aztán jómagunk is csodálkozhatunk, hogy történhetett ez meg velünk. Az online viselkedéssel kapcsolatos megfigyelések egyre szaporodnak és egyre több tudományág figyelmét kelti fel. Mi az, ami mássá alakítja online személyiségünket a valóságoshoz viszonyítva? Kettős - online és valós - személyiséggé válunk, amikor a világhálóra lépünk.

Mi ennek az oka? Bizonyos, hogy a kibertérben (elektronikus térben) a benyomáskeltés és a bennünk keletkező benyomások rendezése másként történik, mint a való életben. Az internet ugyanis lehetővé teszi, hogy lényegbevágó változásokat hajtsunk végre személyiségünkön, azaz abban, ahogyan másoknak bemutatjuk magunkat.

Az interneten különböző csoportokba kapcsolódhatunk be, amely csoportok működésének - amihez persze mi is hozzájárulunk - dinamikája másként zajlik, mint a valóságos csoportokban. Mit keresünk ezekben a virtuális csoportokban, mit adhatunk, és mit kaphatunk tőlük? Az online csoportos viselkedésben nem egyszer tapasztalni, hogy az emberek gátlástalanná válnak a másokkal való interakcióban. Milyen ennek az agressziónak a dinamikája, amely kötekedő, csípős, vagy éppenséggel agresszív e-mailek formájában nyilvánul meg? De az internetes környezet a baráti és szerelmi kapcsolatok kialakulását is elősegíti. Milyen ennek a vonzalomnak a természete az online világban?

Az internetes tartalmak közül megkülönböztetett jelentőséggel bírnak a pornográf jellegűek, amelyek típusai eltérnek a más csatornákon terjesztett, nyíltan szexuális üzenetektől. Milyenek az Internet használókra gyakorolt hatásaik?

A fenti kérdések mellett azt is megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a világháló környezetei miért olyan kényszerítő erejűek lélektani értelemben, hogy egyesek képtelenek kilépni ebből a világból. Mintegy odatapadnak a virtuális léthez - függővé válnak. Ma úgy tűnik, hogy ez az elmagányosodással, depresszióval, a családon belüli kommunikáció és a társas bevonódás csökkenésével függ össze.

Az internetes benyomáskeltés - milyennek mutatkozunk online?

Az internet többfajta környezetet jelent, amelyekben megfordulunk, kommunikálunk. Ilyen a web (világháló), amely egyfajta könyvtárként, raktár­ként használható, egy adott kulcsszóval egy adott téma után kutatunk. Nem kell könyvtárba menni, otthonról „benézhetünk” a világ összes könyvtárába, és el is olvashatjuk a keresett művet. Az elektronikus levelezés - az e-mail - a követ­kező, mára már nagyon fontossá vált környezet. Sokan ennek segítségével kommunikálnak barátaikkal, a családdal, az üzleti partnerekkel. Széles körben elterjedt az iskolákban, egyetemeken, a kormányzati szerveknél, cégeknél, és az otthonokban. Az aszinkron és szinkron vitafórumok lehetővé teszik a különböző csoportokba való bekapcsolódást: a résztvevők különböző témákat indíthatnak, és válaszolhatnak egymásnak. De jelen van már az élő internetalapú interaktív videó és hang - skype - is, mint kommunikációs környezet, amely segítségével láthatjuk és hallhatjuk is egymást beszélgetőtársunkkal.

Ezekben, a felsorolásban csak néhányra szorítkozó, internetkörnyezetekben - talán az e-mailt és az utolsónak említettet kivéve - az a közös, hogy névtelenségbe burkolózva kommunikálhatunk. Az anonimitás foka pedig komolyan befolyásolja a viselkedésünket, és gátlástalansághoz, vagy a társas korlátok meggyengüléséhez vezethet.

Többségünk úgy lép be a kibertérbe, hogy nemigen gondol online személyiségére - arra, hogyan mutatkozik meg azoknak a partnereknek, akikkel online érintkezik. Ezeket az embereket gyakran ismerjük: lehetnek barátaink, családtagjaink, üzlettársaink. Ők a való életből ismerik személyiségünket, és ennek tudatában értelmeznek bármit, amit e-mailben, vitacsoporton, vagy akár személyes weboldalon sugallunk magunkról. Ha udvariatlanok és nyersek vagyunk az e-mailben, a következtetéseiket tompíthatja az, amit már korábbról tudnak rólunk. Az online személyiség azonban egyre nagyobb szerepet játszik az első benyomás kialakulásakor az internet világában. Annál is inkább, mert egyes emberi kapcsolatokban a kommunikáció a hálón kezdődik, és csak később fejlődik tovább más környezetben. De nem egyszer soha nem lépi túl a háló határait, még egy telefonhívás erejéig sem - így csak az online személyiség marad látható.

Az első benyomás különösen megtévesztő lehet. A mindennapi élet sokszor bebizonyítja, hogy káprázatos sebességgel jutunk el bizonyos következtetésekig a legcsekélyebb információk alapján. Környezetünk melegszívűségünk vagy hidegségünk megítélésére többnyire a nem verbális jeleket értelmezi. Az arckifejezésünk árulkodó lehet: egy összeráncolt szemöldök már bőven elég, hogy mértéket vegyenek rólunk. A hangmintázatunk, testtartásunk, gesztusaink és szemkontaktusaink elmozdítják a mérleg nyelvét a melegszívű/hideg tartomány egyik vége felé. Ha összefonjuk a karunkat, és félrenézünk, hideg ember benyomását keltjük, míg ha partnerünket hallgatva kicsit közelebb lépünk, melegebb szívűnek érezhetnek bennünket. A nem verbális kommunikációhoz képest, amikor csak szavakkal érintkezünk, más kép alakul ki rólunk. A megfigyelések azt igazolják, hogy a begépelt szavaink alapján rólunk kialakult kép hűvösebbnek és lobbanékonyabbnak tüntet fel bennünket, mint amilyenek valójában vagyunk

Az látható mindebből, hogy amit begépelünk, nem egészen ugyanaz, mint amit személyesen mondanánk, és mások észreveszik ezt az árnyalati különbséget viselkedésünkben. Nem csak hűvösebbnek, lobbanékonyabbnak és barátságtalanabbnak látszunk a médium korlátjai miatt. Úgy tűnik, online kevésbé is vagyunk hajlamosak megtenni a társas kapcsolatokban megszokott udvariassági gesztusokat. Az emberek reagálnak a hűvösebb, távolságtartóbb benyomásra és így egyfajta kóros kör alakul ki: ha barátságtalannak látszunk, távolságtartó lesz a válasz is, amely visszahatva az idegenség állapotát tarja fenn a kommunikációban. Az általános elidegenedés szép példája ez.

Másrészt a személyes élmény hiányában legtöbbször olyan személyiségjegyeket próbálunk továbbjuttatni magunkról, amilyeneket kedvezőnek tartunk magunkról, nem kell tartanunk az azonnali lelepleződéstől. Könnyebben elbújhatunk egyrészt az anonimitás, másrészt meg a kapcsolattartás személytelensége miatt. És ez a személytelenség az internet minden egyes környezetét áthatja.

Barátság és szerelem az interneten

Vannak vélemények, melyek szerint az online barátság nem több mint alkalmi kapcsolat, mert a csúcstechnológia biztosította levelezőtárs nem lehet valódi barát. Szerintük a személyes kapcsolat társas jelenlét nélkül nem működhet. Lehet, hogy a számítógép imádói nagyra tartják a kapcsolatteremtésnek és tartásnak ezt a formáját, de a többségnek szükséges a valóságos együttlét közelsége és közvetlensége. Mégis a kutatások azt mutatják, hogy az online barátság sokkal általánosabb és mélyebb, mint ahogy sokan feltételezték, legalábbis azoknál, akik bevonódtak a kapcsolatba. Két ember felfedezi, hogy van valami közös bennük, és elkezdenek e-mailen levelezni. Az idő múlásával a kapcsolat kiterjedhet a telefonhívásokra, információ és fényképek cseréjére, néha személyes találkozásokra is - bár az is lehet, hogy mindez soha nem történik meg. Bármilyen vonzalom alakul is ki a barátok vagy szerelemesek közt, maradhatnak ott is, ahonnan indultak: az éterben.

Hány barátság, szerelem kötődik az interneten, pontos számukat nyilván sohasem fogjuk tudni, meg azt sem, hogy ezek mennyire maradnak tartósak? Születnek-e belőlük életre szóló kapcsolatok, vagy inkább csak a rövidebb tartam jellemzi őket? Érdemesebb tán megvizsgálni, hogy milyen ezeknek a kapcsolatoknak a természete. A megfigyelések azt mutatják, hogy az online kapcsolatok más kapcsolatokhoz hasonlóan igen változatosak. Némelyik különösen intenzív és tartós, míg mások halványabbak és rövidek. Vannak, akik nagyon elkötelezettek a kapcsolat fenntartásában, mások kevésbé azok. A barátok a valós életben általában támaszkodnak egymásra, és ez az online barátságokban is így van. Úgy érzik, minden tőlük telhetőt megtennének, hogy szükség esetén segítsenek egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a baráti elköteleződés a neten nem válik nehezebbé és bonyolultabbá, mint ahogyan az a való világban történik. A virtualitás ténye azonban ettől még nem szűnik meg.

A való életben nincs szükségünk névtelen levelekre, hogy kitaláljuk, valaki kedvel-e minket. Figyelnek, mosolyognak ránk, és sok tulajdonságunkat közvetlenül megtapasztalhatják, dicsérhetik. És a mások irántunk érzett vonzalma általában oda vezet, hogy mi is kedvelni fogjuk őket, amíg azt gondoljuk, hogy viselkedésük őszinte, nem pedig valamilyen módszer, hogy befolyásoljanak minket, vagy valamit elérjenek nálunk. Az interneten jelzések sokaságát próbáljuk meg használni, hogy megtudjuk, valaki szereti-e bennünket.

Amikor egy másik résztvevője a vitafórumnak okos hozzászólásunkat dicséri, és utána újabb levél érkezik, amelyben további ismeretekre kíváncsi rólunk, úgy érezhetjük, hogy nagyra értékel és kedve bennünket. Ha nem láttuk is az illetőt, és keveset is tudunk róla, érezzük, hogy kedvel, és ez fontos. Az interneten azonban korlátot támaszt az, hogy kevesebb eszköz áll rendelkezésünkre érzelmeink kimutatására, ha valakit kedvelünk. És ez még akkor is így van, ha a képi kommunikáció is rendelkezésre áll. A fejlett technológia jó látszatközelséget tud biztosítani, de abban is sokat tud segíteni, hogy „elbújjunk”.

Évezredek óta használunk írott szót az egymás iránti érzelmek, akár a szerelem kifejezésére. Költemények, levelek, apróhirdetések stb. formájában mondjuk el, amit valamilyen okból nem tudunk személyesen elmondani. Az internet megjelenésével ennek a lehetősége (is) többszörösen növekedett - a háló a személyközi vonzalom médiuma lett. De azt is tudnunk kell, hogy az emberi természet és az internet természete miatt a hálón kialakuló kapcsolatok sebezhetők. Túl sokat tárhatunk fel magunkról, és valószerűtlenül idealizálhatunk másokat, képzeleghetünk virtuális párunkról. A szerepjátszás, a megtévesztés kockázatos hellyé teszik az internetet kapcsolatok kialakítására, és egyáltalán nem ritka, hogy a hálón valaki, akit egyre jobban kedvelünk - mint barátot vagy szerelmest -, egyszer csak eltűnik.

Mindezek ellenére azonban a világot nagy gyorsasággal behálózó internet azon képessége, hogy támogassa és táplálja két ember kapcsolatát, nem vitatható el, és ez lenne az egyik legértékesebb tulajdonsága. Bár civakodhatnak a nyilvános fórumokon, a színfalak mögött az emberek mégis történeteket mesélnek egymásnak, figyelnek a másikra, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Pornográfia a neten

Ha betekintünk az internet világába, azt láthatjuk, hogy ott nincs, ami nincs. A különböző keresőprogramokkal bármit elérhetünk, ami érdekel bennünket. Meg azt is, ami nem, mert témánkat keresve sok egyéb dologra is ráakadunk útközben. Olyanokra, amelyek értéküzenete sokszor megkérdőjelezhető. Vagy nem tudunk még eleget ezekről a témákról.

A világhálót megjelenése óta használják szexuális természetű anyagok terjesztésére. A kiberpornóról van szó, amely természetében és elérhetőségében is különbözik a hagyományos úton terjesztett változatától.

Azok, akik egyáltalán nem, vagy csak ritkán használják az internetet, értesüléseiket azokból a túlzó újságcikkekből veszik, amelyek a hálón történő drámai incidensekről számolnak be. Az ilyen élénk történetek nagyon hatásosan befolyásolják az internettel kapcsolatos nézeteinket. Mégpedig annak az elvnek az alapján, hogy nézeteink kialakítására azokat a dolgokat használjuk, amelyek a legkönnyebben eszünkbe jutnak.

Amikor az emlékezet számára valami könnyen elérhető, mert az újságok szenzációhajhász módon mutatják be, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy sokkal elterjedtebb az illető dolog, mint amilyen valójában. Az internet esetében ez azt jelenti, hogy néhány eltúlzott és széles körben híresztelt információ arra a következtetésre késztethet bennünket, hogy a por¬nográfia a neten nagyon elterjedt. A valóságban azonban szó sincs arról, hogy netet a pornóterjesztés melegágyának lehessen nevezni.

Ezzel párhuzamosan azonban azt lehet mondani, hogy a virtuális világ a maga természeténél fogva az erotika széles körét teszi elérhetővé. Egyes társadalomtudósok azon a véleményen vannak, hogy a nyíltan szexuális anyagok használata ártalmatlan, sőt egyes helyzetekben hasznos, egészséges és felszabadító is lehet, mert elősegíti a szexuális felvilágosítást, érzékibbé tehet, a felfedezés lehetőségét nyújtja. Szexuális zavarok esetében hasznos lehet bizonyos terápiás kezelésekben is. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül az erkölcsi és etikai szempontokat – különös tekintettel a nők kizsákmányolására és tárgyiasítására ezekben az anyagokban. A pornográfia fogyasztói főleg férfiak – legalábbis az eddigi felmérések ezt látszanak igazolni – és komoly gondot jelent, hogy az anyagok nagy része emberiességüktől megfosztva ábrázolja nőket. Az a tény, hogy a legtöbb ország valamilyen módon korlátozza a pornográfiát, azt jelzi, hogy sokan kártékonynak gondolják, akár ezt mutatják a kutatások, akár nem.

A pszichológiai kutatások egyik gyakori, de tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő eredménye, hogy az erotika a férfiak és a nők számára egyaránt izgató. Amikor az emberek szexuális jellegű fotókat, filmeket néznek, történeteket olvasnak, általában az izgalom érzéséről számolnak be. Ez nyilván így történik a neten letölthető anyagokkal is. A kérdés, amelyre még távolról sem sikerült kielégítő választ adni az, hogy a pornográfia élvezete okoz-e bármilyen negatív változást a viselkedésben. Dániában például az 1960-s években megváltoztatták a törvényeket, és a pornográf anyagok gyártását és terjesztését semmi sem korlátozza. A felmérések azt mutatták, hogy az elvártakkal szemben az olyan szexuális bűncselekmények, mint az exhibicionizmus, a leselkedés, és a gyerekek zaklatása azonnal csökkent, megerősítve azt a feltételezést, hogy pornográfia ártalmatlan. Talán az erotikus anyagok elérhetősége az ilyen hajlamú emberek számára szükségtelenné tette, hogy a való világban vezessék le késztetéseiket.

A kérdés persze távolról sem válaszolható meg ilyen könnyen, hiszen az erotikus pornográfia mellett a neten hozzáférhetők az agresszív és erőszakos változatai is. Ami azért jelent veszélyt, mert a szexet és az agressziót azonosítja, és azt az üzenetet küldi, hogy a szex valami megvetendő, természetellenes jelenség. Azon kívül jó okunk van feltételezni, hogy az agresszív pornográfia hatásának növekedése ártalmas lehet, és fokozhatja a nőkkel szembeni agressziót.
Az idő múlásával persze biztosan kialakul majd egy internethasználati kultúra, amely megtanít bennünket arra, hogy felismerjük magunkban azt, hogy jellegzetesen a tiltott dolgokat kívánjuk a legjobban. És várhatólag az történik majd, hogy a vonzerő, amellyel a pornográfia rendelkezik, egyszerűen szertefoszlik, vagy unalmassá válik az ismerősségtől.
Értékrendszerünkben arra a polcra kerül, amekkora értéket képvisel.

Az internetfüggőség

Amikor eljuttatjuk minden lakásba, iskolába és vállalatba az internetet, számos előnyét dicsérve, gyakran figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy időnként sokkal több időt töltünk el online, mint amennyire valójában szükség lenne egy adott információ megszerzéséhez. Szinte észrevétlenül bevonódunk olyan internetközegekbe, amelyekből nehezen tudunk aztán kilépni. Sőt, természetesnek, magától értetődőnek érezzük ezt a ragaszkodásunkat, és nem értjük, hogy mások ezen mért ütköznek meg.

Már számos megfigyelés hívja fel a figyelmet arra, hogy az online eltöltött idő növekedésével egyenes arányban csökken a családdal és a társas köreinkkel való együttlét. A megnövekedett internethasználat az idő során a magány és a depresszió érzését erősíti. A látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy az internet alapvetően társas technológia, amelyről azt feltételezzük, hogy gazdagítja a kommunikációt, és segít abban, hogy intenzívebb társasági életet éljünk. Úgy tűnik azonban, hogy valami más történik. Egyes szakemberek véleménye szerint valójában az, hogy azok, akik gyakran használják az internetet, gyengébb minőségű kapcsolatra cserélnek le egy erősebbet, amelyben a való életben volt részük. Az eredmény a magány és a depresszió eluralkodása a személyiségen.

Bizonyos, hogy egyesek internethasználata már kóros mértékű viselkedészavarnak tekinthető, amely hasonlít a kényszeres viselkedés más formáihoz. Nap nap után órákat töltenek el a net hálójában, képtelenek kilépni, otthagyni a számítógépet – míg a korábbi valódi életbeli tevékenységeik és társas kapcsolataik leépülnek. Amikor idáig jutnak el a számítógéppel való kapcsolattartásukban, már nem nehéz meglátni, hogy olyan függőségbe kerültek, amely nélkül alig, vagy egyáltalán nem képesek életüket elég tartalmasnak, minőségesnek megélni.
Úgy tűnik, ez a függőség a játékszenvedélyhez hasonló vonásokat (is) mutat. Az illető belefeledkezik az internetbe, megszűnik számára minden egyéb külső történés. Az idő múlásával elengedhetetlennek érzi a háló használatát ahhoz, hogy elégedettséget érezzen. Erőfeszítései, hogy csökkentse, vagy abbahagyja a használatot, nem járnak sikerrel – az idő múlásával újra és újra megjelenik a vágy.

Ha csökkenteni akarja az internethasználatot, nyugtalannak, levertnek, ingerlékenynek érzi magát; ezek az elvonási tünetek jelzik legjobban, hogy függőségről van szó. Meg az, hogy sokkal több időt tölt a hálón, mint szeretne, bármennyire is elhatározza, a saját magának megszabott időt rendre képtelen betartani. Mindezek mellet alig, vagy egyáltalán nem érzi, hogy az internet miatt kockáztatja fontos kapcsolatait, munkáját, karrierjét, meg a hálót használja arra, hogy meneküljön problémái, rossz érzései elől.

Nem vitás, hogy a hálón átélt túlzott bevonódás komoly hatással van a személyiségre. Például azoknak a diákoknak, akik hosszú órákat töltenek el az interneten, kevés idejük marad tanulni, másokkal társalogni, vagy akár aludni. Kihagynak tanítási órákat az iskolában, egész éjszaka játszanak, és a tanulmányi eredményük leromlik. Az internet persze sohasem kapcsol ki, és mindig található egy játék vagy egy csevegőszoba, amit hajnali háromkor vagy négykor meg lehet látogatni. De szép számmal akadnak házastársak is, akik fennakadnak a hálón, és különösen elmérgesedhet a helyzet, amikor egy internetes szerelmi kapcsolatba keverednek. Mit tehet valaki, ha látja, hogy házastársa órákat tölt az interneten, és a személyes adatvédelemre hivatkozva feldühödik, amikor afelől kérdezik, hogy mit csinál egész éjszaka a monitor előtt?
Új élethelyzet ez, régi-új szereplőkkel.

Nem kétséges, hogy léteznek pszichológiailag vonzó és nagyon hasznos területek az interneten, amelyek sok időt igényelnek. Legtöbbször azt is megértjük, hogy miért. Számos esettel, felméréssel rendelkezünk már ahhoz, hogy megvilágíthassuk ezeknek a hálón lévő pszichológiai területeknek a jellegzetességeit, és azt is, hogy miért válhatnak egyesek különösen fogékonnyá rájuk. Az internet azonban nem drog, alkohol vagy nikotin. Akik megértik, miért „kapta el őket a háló”, miért váltak a látszatvalóság rabjává, képessé válhatnak arra, hogy a problémát kézben tartsák, és visszatérjenek a hasznosabb tevékenységhez. Azok számára, akik más helyzetekben is hajlamosak a túlzásra, nagy nehézséget okozhat a túl sok internethasználat kontroll alatt tartása.

Mi várható? - Az internet egészséges használata

Az internet folyamatosan fejlődik, rövid idő alatt olyan technológiák látnak napvilágot, amilyenekről korábbról tán álmodni sem lehetett. Az interneten való kommunikációban az egyidejű video és hang használata ma már szintén eléggé széles körben elterjedt – a monitorhoz kötött webkamera segítségével a látszatvalóság „szinte valósággá” válik.

A webkamera széleskörű használata olyan eszköz, amely máris számottevő hatással lett az internetes környezetre. Egyeseknek ez a technológia komoly előrelépést jelent, míg mások számára véget ért annak a lehetősége, hogy fizikai „terhüktől” megszabadulva lépjenek kapcsolatba másokkal.

A kamera lehetőség, amely olyan döntés elé állít bennünket, hogy akarunk-e élő képet küldeni magunkról, és a későbbiekben, amikor az Internethasználók mindegyike rendelkezni fog vele - a számítógépek nagy többsége ma már eleve beépített kamerákkal készül -, a benyomáskeltés részévé válik. Míg kommunikálunk a hálón, folyamatosan szembenézünk saját képünkkel, ellenőrizzük testhelyzetünket, és aggódunk amiatt, hogyan nézünk ki a másik számára. Ez növeli az éntudatosságot, és a korábbiakhoz viszonyítva a csoportdinamika jelentős változását eredményezi.

Képzeljünk el például egy csevegőszobát egy távoktatásos osztályban, ahol mindenki kis beszélő fejként jelenik meg a képernyőn. Mit gondolnak a többiek, ha nem kapcsoljuk be a kameránkat? Olyan csúnyák vagyunk, hogy nem tudnának beszélni velünk, ha látnák az arcunkat? Az interaktív videó segítségével minden sztereotípia, amely a fizikai megjelenéshez kapcsolódik, visszakerül a társas kapcsolatok dinamikájába. Azaz a magunk természetességében fogunk majd kommunikálni a hálón – anélkül, hogy a kamera nélküli időszakra jellemző online személyiségünket használnánk. Persze kivételek majd biztosan leszek, akik nem szívesen használják ezt a képi interaktivitást, de nyilván ezért kevésbé lesznek kedveltek a csevegőszobákban, vagy éppenséggel az individuális kommunikációkban.

Ami a továbbiakat illeti, az interneten megjelenő virtuális valóság olyan valóság (lesz), amely megváltoztatja sok hely pszichológiai hatását a hálón. A fogalom manapság sok mindent jelent, az egyszerű képernyőn megjelenő dologtól, amelyet a net-technológia segítségével forgathatunk, feltárhatunk, darabokra szedhetjük, és újra összerakhatjuk stb., egészen odáig, hogy az internet segítségével a látáson kívül más érzékelő rendszerünk is működésbe hozható. Az újabb „virtuális” élmények egyre pontosabban utánozzák a „valódi” élményeket. Biztonságosabban tanulhatunk vezetni virtuálisvalóság-szimulátorokban, és időskorunkban izgalmas kipróbálni a virtuális ejtőernyős ugrást. Várhatólag a közeljövőben megjelennek olyan programok is, amelyeket eredményesen alkalmazunk majd egyes pszichoterápiákban is – pl. deszenzitizáló /érzéktelenítő/ programokban a fóbiák kezelésében. A virtuálisrealitás-élmények nagy finomsággal szabályozhatók, így például a pók- és egyéb fóbiások fokozatos lépések¬ben deszenzitizálhatók.

De ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen olyan programok megjelenése sem, amelyekkel családi összejöveteleket tudunk kivitelezni a virtuális valóság terében. Vagy egy virtuális összejövetelen sétálhatunk, beszívhatjuk a pattogatott kukorica illatát, vagy érezhetjük a kanapé párnáját, ha valaki leül mellénk.

A virtuális világ egyes oldalai a legjobbat hozzák ki belőlünk, míg mások a legrosszabbat, ha azonban törekszünk arra, hogy megértsük, miért történik mindez, mi áll a háttérben, változtathatunk valamit önmagunkon és azokon is, akikkel kapcsolatba lépünk a hálón.
Hogy milyen közegekben mozgunk a neten, saját választásunk, hogy mennyi ideig tartózkodunk azokban, a saját döntésünk. Egy dolog azonban biztosan velünk marad, mert az internet mindennapjaink folyamatos valósága: a net hálójában megjelenő világ mégiscsak virtuális világ, amely való világunk szerves - és nélkülözhetetlen (?) - része. Hogy mennyire hagyjuk magunkat behálózni, rajtunk (is) múlik.

És még egy dolog biztos: a való világ egyedi, és a maga minőségében megismételhetetlen, (le)utánozhatatlan.
 

MEGJEGYZÉS:
Az itt közölt írás a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent tanári kézikönyvből származik, melynek címe: Gondolkodva érezni – érezve gondolkodni. Adalékok a nevelés pszichológiájához. Szerző: Dr. med. Sági Zoltán szabadkai neuropszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus. Ez a kiadvány a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága támogatásával jelent meg Újvidéken 2012-ben az Árgus kiadásában. A kiadvány szerkesztője Muhi Béla.