A krónikus veseelégtelenség kezelésének egyik módszere a veseátültetés. Az orvostudomány fejlődése lehetővé tette egy szervnek átültetését egyik szervezetből a másikba. Veseátültetés csak akkor lehetséges, ha a kapó (recipiens) és az adó (donor) szervezet vércsoportja a vérátömlesztéshez hasonlóan egyezik, kivéve az Rh-csoportot. A vércsoportegyezés azonban nem elégséges, mert szövettani hasonlóság is szükséges, amit szövettipizálással határozunk meg. Minél nagyobb a hasonlóság a két szervezet szövettípusa között, annál nagyobb a veseátültetés sikerének valószínűsége. A vesét várók szöveti típusait számítógép tárolja. Ha akad átültetésre alkalmas vese, annak meghatározzák a szövettípusát, és az a beteg kapja a vesét, amelyik szövettípusa leginkább megfelel az adó szövettípusával. A hasonlóságot a számítógép segítségével határozzák meg. A végleges döntést az ún. keresztpróba adja meg. A keresztpróba alatt a beteg savóját hozzák össze a donor sejtjeivel. Ekkor derül ki, hogy nincsenek-e a beteg vesében olyan anyagok, melyek az átültetett vesét megtámadnák a szöveti hasonlóság ellenére is.
A vese átültetésének időpontja tehát nem attól függ, hogy ki mennyi ideje vár műtétre, hanem attól, hogy mennyire egyezik meg a kapó és az adó szervezet szövettípusa. A vese átültetésének időpontja kiszámíthatatlan. Mivel egy vese is tökéletesen el tudja látni az életfontosságú feladatokat, ezért csak egy vesét ültetnek be.
A veseátültetés egy komoly műtét. Mint minden műtétnek, úgy a veseátültetésnek is meg vannak a feltételei. A legelső feltétel a szöveti hasonlóság, amiről már szó esett. A másik feltétel, hogy a szervezet alkalmas legyen a műtétre. A vesét várók listájára csak akkor kerülhet fel a beteg, ha különböző vizsgálatokkal (urológiai, nőgyógyászati, fogászati, fül- orr- gégészeti) megállapítják, hogy a szervezetben nincsen akut vagy krónikus gyulladás. Ha van, akkor csak a gyulladás gyógyítása után kerül a beteg a várakozók listájára.
A szívnek úgy kell működnie, hogy a műtét ne jelentsen nagy kockázatot, ezért a gyakori ritmuszavar, a szorító szívtáji fájdalmak a veseátültetés ellenjavallatát képezhetik. Az ereknek alkalmasnak kell lenniük az érvarratok elkészítésére, a nagyon meszes erek erre nem alkalmasak. Az életkor önmagában nem jelent abszolút ellenjavallatot, a szervezet biológiai állapota a döntő. A jelentős hasfali zsírréteg szintén növeli a műtét utáni szövődmények veszélyét, ezért a transzplantáció relatív ellenjavallatát képezik. Ugyancsak a transzplantáció utáni gyógyszerek esetleges májkárosító hatása miatt átültetésre alkalmatlan a májzsugorodásban szenvedő beteg is. A veseátültetésre alkalmas beteg időlegesen alkalmatlanná válik a műtétre bármilyen baktérium vagy vírus okozta fertőzés esetén is.
Az átültetett vesék többsége halottból származik, ezeket cadaver vesének nevezzük. A vese olyan, egyébként egészséges emberből származik, akinél valamely hirtelen ok miatt (pl. baleset, roncsoló, de nem magas vérnyomás alapon kialakuló agyvérzés) az agy működése véglegesen megszűnt, de a keringést és a légzést gépi úton rövid ideig még fenn lehet tartani. A halál bekövetkeztét megállapító orvosok nem vehetnek részt sem a transzplantációban, sem a krónikus veseelégtelenség kezelésében.
Mint már említettem, az élethez elegendő egy vese is, ezért veseátültetés élő donorból is lehetséges. Az élő donorból történő átültetésnek szakmai, erkölcsi és jogi feltételei vannak. Az élő donor veseátültetést indokolja, hogy a cadaver veseátültetésnek ideje bizonytalan, a várakozási idő 10-15 év is lehet. Ezen idő alatt sok minden történhet a dializált beteggel, lehetséges, hogy átültetésre alkalmatlanná válik. Az élő donorból végzett veseátültetés eredményei jobbak a cadaver vese átültetésénél. Élő donor csak teljesen egészséges ember lehet. Alapvető erkölcsi követelmény, hogy a donor részletes felvilágosítás után minden erkölcsi kényszer nélkül adja veséjét. Közölni kell, hogy a legalaposabb laboratóriumi vizsgálatok alapján sincs teljes bizonyosság a vese befogadására. Senkit sem beszélhetünk rá a vese átadására, de senkit sem akarhatunk róla lebeszélni. Az orvos feladata a tárgyilagos felvilágosítás. A döntés a leendő donor joga. Véleményem szerint a szülő törekedjék a veseadásra, a testvér igen alaposan fontolja meg, hiszen neki is van vagy lehet önálló családja. A gyermek ne érezze erkölcsi kötelességének, hogy szülőjének adjon vesét. Ez utóbbi inkább csak elméleti lehetőség. Az ide vonatkozó szakirodalom szerint a gyermek által felajánlott vesét a szülő mindig visszautasította.
A másik szigorú erkölcsi követelmény, hogy a vese adásáért a donor semmiféle ellenszolgáltatásban nem részesülhet. E szabály miatt hazánkban egyenlőre csak vérrokon lehet élő donor.
Mind a donor, mind a recipiens akár közvetlenül a műtét előtt is minden következmény nélkül megváltoztathatja elhatározását.
A beültetett vesét a szervezet idegennek érzi a szövettani hasonlóság ellenére is, és védekezik ellene. Védekező immunrendszerét mozgósítja a beültetett vese elpusztítására. Ezt a folyamatot kilökődésnek, rejekciónak nevezzük. Ahhoz, hogy az átültetett vese működőképes maradjon, a szervezet védekezőképességét különböző gyógyszerekkel csökkenteni kell. A három leggyakrabban alkalmazott gyógyszer a következő: Cyclosporin (Sandimun), Immuran, és a szteroid készítmények (Prednisolon, Pronison).
A veseátültetés után nem mindenkinél működik tökéletesen az új vese. A vese működésének egyik jelzője a szérum kreatinin-szintje. Ha a szérumkreatinin tartósan meghaladja a normál felső értéket, a fehérjefogyasztást korlátozni kell a vese védelmében.
A sikeres veseátültetés lehetővé teszi, hogy a dialízis időszak korlátai nagyrészt megszűnjenek. Megszűnik az igen szigorú diéta, a beteg felszabadul a dialízis okozta idő és helybeli kötöttségek alól. Javul az élet minősége. Megszűnik az a lelki feszültség, amit az élet bizonytalansága, olykor kilátástalansága okozott. Az új vese okozta öröm mellett azonban tudni kell, hogy a veseátültetéssel nem biztos, hogy véglegesen minden megoldódott. Továbbra is megmarad a vesebetegség, csak enyhébb mértékben.
.jpg)
