A kadeshi csata

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész

Az egyiptomi elit alakulat beavatkozásával, mellyel sem Ramszesz, sem Muwattalis nem számolt, megváltozik a stratégiai helyzet. Ramszesz, akinek a veresége már csak perceken múlt, hirtelen védekezésből támadásba vált át. A Ptah-csapattest ekkor még mintegy négy kilométerre van a csatatértől, ami alig negyven percet jelent. A csata negyed órája folyik, és maga a hettita király még bele sem avatkozott. Az Orontész másik partján, Kadesh falai előtt áll, és kilométernyi távolságból követi a harcot. Mellette vannak, bevetésre készen, az idegen országok fejedelmei, és két fiatalabb testvére, összesen ezer harci szekérrel. Muwatallis a magasba emeli a jobbját, szétnéz, majd heves mozdulattal leengedi a karját, és az Orontész irányába mutat. Ezer harci kocsi, mindegyiken három emberrel, lendül mozgásba. Muwattalis a gyalogságával és néhány kocsival visszamarad. Bedobta az elit csapatait a harcba, most el kell mindennek dőlnie.

Menna, II. Ramszesz kocsihajtója veszi elsőnek észre, hogy a folyót újabb, ezer kocsit számláló sereg lépi át. "Jó uram, te erős uralkodó, te Egyiptom védelmezője a harc napján - kiáltja ijedten -, egyedül állunk az ellenség közepette. Lásd, a sereg és a harci kocsik elhagytak bennünket. Miért akarsz maradni, míg elrabolják tőlünk a lélegzetet? Tarts meg minket sértetlenül, ments meg minket, Ramszesz!" Ramszesz kikapja kocsihajtója kezéből a gyeplőt, megfordul, és új lendülettel száguld az ellenséges sorok felé. Közben beleüvölt a csata zajába: "Szedjétek össze a bátorságotokat, szedjétek össze, én harci kocsizóim! Ugy támadok rájuk, mint a sólyom, amikor lecsap. Megölöm, lemészárolom és földre terítem őket. Mik ezek a gyávák nekem? Még milliónyi előtt sem sápadok el!"
Ramszesz hatszor fordítja meg harci kocsiját, hatszor rohan újra előre, hogy olyan mélyen, amennyire csak lehet, beleszaladjon a hettita falanxba. "Mögöttük járok - üvölti -, mint Baal, hatalma órájában. Megölöm őket, nem vagyok rest!" [Megjegyzés: Valójában Baal, a hadak ura, hettita istenség volt, és csak a csata után került át "hivatalosan" az egyiptomi istenek közé. Ez is II. Ramszesz egyik hóbortja volt; a neki tetsző ázsiai isteneket megpróbálta beilleszteni az egyiptomi hitvilágba.]

Az egyiptomi források gyávának nevezik a hettita királyt, mert személyesen nem avatkozik bele a csata menetébe. II. Ramszesz halotti templomának, a Ramesszeumnak és az Abu Szimbel-i sziklatemplomnak két nagyon hasonló reliefje ábrázolja "Hatti nagy, nyomorult, legyőzött fejedelmét", kocsihajtóktól és gyalogosoktól körbevéve."Őfelségétől való félelmében" - állítja egy felirat - "nem jött elő harcolni, miután látta, őfelsége miként győzedelmeskedett a hettiták és az idegen országok urai fölött, akik velük jöttek. Őfelsége egyetlen pillanat alatt megsemmisítette őket, mert őfelsége olyan volt, mint egy isteni sólyom. Dicsérte a jó istent: 'Olyan ő, mint Széth, nagy erejű az órájában, Baal személyesen ."



A kadeshi csatatérre közben megérkezett a Ptah-csapattest, és a narunákhoz csatlakozva felvette a harcot. Muwattalis serege most olyan helyzetben találja magát, mint az egyiptomiak az ütközet kezdetén. Két oldalról ellenség fogja közre őket. Délről a Ptah-csapattest nyomul előre, északon Ramszesz, a vezérkar és a naruna csapat harcol.
Beesteledett. Amikor az Orontész-völgy fölött besötétedik, a hettitáknak nem marad más választásuk, vissza kell vonulniuk, harci kocsijaikkal át kell jutniuk a folyó túlpartjára, az eddig még bevetésre sem került gyalogsághoz, s csatlakozni hozzájuk.

Parancsba adott visszavonulás volt, vagy a hettiták már menekültek? Ezt a kérdést az egyiptológusok különbözőképpen válaszolják meg. Josep Sturm szerint a ramesszida csapatok a hettitákat az Orontészbe hajtották. Nemcsak az egyiptomi szövegek állítják ezt, de reliefjelenetek is. "Azért egyértelmű, hogy menekülés volt, mert a harci kocsizóknál nem létezik a fokozatos visszavonulás, mint a gyalogságnál." A menekülés ellen szól azonban az a tény, hogy az Orontész túlsó partján még két, nyolc-kilencezer emberből álló, gyalogos csapattest várakozott bevetésre készen. Wolfgang Helck is ellenzi a meneküléselméletet, ő a "menekülést" taktikai visszavonulásnak tekinti.
Valójában mindkét elméletből hiányzik a döntő bizonyíték, és mint oly sokszor, az igazság most is a kettő között lehet. A csata valószínűleg döntetlenül végződött, mert sem Ramszesz, sem Muwattalis nem nyert egy talpalatnyi földet sem, Kadesh a hettiták kezén maradt, a halottak száma pedig mindkét oldalon magas volt.


A kadeshi csata. II. Ramszesz a hettitátak nyilazza. Jobbra Kadesh erődjét ostromolják.
Ez az ostrom sosem történt meg, csak egy szokásos túlzás Ramszesztől.

Ramszesz azonban azért gyalogolt volna öt hétig észak felé, hogy megvívjon egy eredménytelen csatát? Számára ebben a helyzetben csak egy megoldás volt, a győzelem. Minden reményét a következő napba vetette hát.

Ezen az éjszakán az egyiptomi katonák nem sokat aludtak. Az Amon-csapattest azért nem, mert táboruk teljesen elpusztult, és a következő napra új csatarendet állítottak fel. A Ré-csapattest azért nem, mert erősen felmorzsolódott, és még nem készített tábort. A Ptah-sereg azért, mert csak késő délután futott be, és azonnal harcolnia kellett. A Széth-csapattest pedig csak másnap, a kora hajnali órákban éri el Kadesht.

Az egyes csapatokat az éjszaka folyamán újraszervezték. Ramszesz "harcra kész, mint egy szorgos bika". Dühe - a nyomorult Hatti miatt, aki őt, Amon szeretettjét egy szimpla csellel átverte - érthetően nagy. A fáraó nem is nagyon akarja megvárni a napfelkeltét. Már hajnalhasadtával kocsiján áll, dühvel tele, senki sem mer hozzá szólni. "Vigyázzatok, figyeljetek oda! - mondják az emberek a környezetében. - A nagy Szahmet van vele! Vele van a lovain, és karja vele van! Ha valaki közel megy hozzá, pokoli izzás égeti el a tagjait."



Amint a kadeshi dombok mögött megjelennek az első fénysugarak, az egyiptomiak egy kis hettita csapatot pillantanak meg az Orontész túlsó partján. Ramszesz ideges. Az a nyomorult Hatti újra valami cselt fontolgat? A folyó túlsó partján lévő, ellenséges táborban semmi sem mozdult. Mit tervez Muwattalis király?
Ramszesz sok mindenre felkészült ezen a reggelen, csak arra nem, ami a következő percekben lejátszódik: fegyvertelen hettita küldöttség érkezik az Amon-csapattest táborába. Királyuk üzenetét kell átadniuk. A fáraó szó nélkül veszi át az írásos táblát, írnokával felolvastatja magának, és igen elcsodálkozik. "Hatti fejedelme őfelségének, Ramszesznek. Te vagy Széth, te vagy Baal személyesen. A tőled való félelem tűzként terjed a hettiták földjén. Szolgád szól hozzád és mondja neked, hogy Ré fia vagy személyesen. Ő neked adta ezt az egész földet. Kedi földje, Hatti földje, lásd, szolgálatodra állnak... Jót teszel azzal, ha szolgádat megölöd? Lásd, tegnap megölted őket. Milliószám ölted őket... El akarod pusztítani az örökségedet? Ne pazarold el a birtokodat, nagy király, aki a csatában győzedelmes vagy. Ajándékozd nekünk az életet!"

A hettita király bizonyára nem ilyen alázatosan szólt Ramszeszhez, és nem ismerte be, hogy katonái féltek. Mindezt csak az egyiptomiak találhatták ki, és II. Ramszesz nagy tetteinek dicsőítését szolgálta. Tény azonban, hogy Muwattalis békeajánlatot küldött a fáraónak. Ramszesz erre magához hívatja a tanácsosait, a gyalogság és lovasság parancsnokait, felolvastatja nekik a levelet, és megkérdezi, mit kéne tenni. Az egyik parancsnok válaszol: "A szelídség szép dolog, ó, király urunk, a békésségen semmi kivetnivaló nincs. Ki fog téged dicsérni azon a napon, amikor dühöngsz?"

A fáraó a visszavonulás mellett dönt.



A csata hatása:

A kadeshi csata mindkét fél részéről elégedetlenséggel zárul. A hettita Muwattalis súlyos veszteségeket szenvedett harci kocsizói körében, gyalogsága azonban bevetésre sem került. Ramszesz és a négy csapattest veszteségei, mind a kocsizók, mind a gyalogság soraiban, még jelentősebbek voltak. A Ré-csapattest gyakorlatilag felmorzsolódott, míg a Széth-csapattest akcióba sem lépett. Kadesh a hettiták kezén maradt, Amurrut nem szabadították fel, a fáraó mégis feladja. Objektíven szemlélve, Ramszesz hettita hadjárata vereség volt. Az egyiptomiaknak csak veszteségeik voltak, és erkölcsileg is erősen meginogtak. Ramszesz hozzájárulása a visszavonuláshoz csak így érthető.
Muwattalis stratégiai helyzete jobb. Kadesh falai mögött ül, előtte a veszélyekkel teli Orontész, melyen először minden támadónak át kell kelnie. Ahhoz, hogy Ramszesz a hettitákat kicsalogassa ebből a pozícióból, végig kellene vonulnia a kis-ázsiai parton, azután keletnek fordulni és az ellenséget úgy, északról megtámadni. Valószínűleg így is tervezte, ám ehhez a megerőltető vállalkozáshoz a hadsereg túl gyenge volt. Muwattalis elérte a stratégiai célját: megfékezte az egyiptomiak bevonulását, és egy talpalatnyi földet sem veszített.

Hogy kendőzzünk el egy vereséget, avagy a propaganda hatása:

Az egyiptomi-hettita háborúról a Hettita Birodalomban és Egyiptomban is találunk történelmi forrásokat. Muwattalis azonban már nem tudta lejegyeztetni kadeshi, dicső tettét, mert röviddel a csata után meghalt. Utódaira, III. Hattusilra és IV. Tudjalijára maradt, hogy elődjük teljesítményeiről megemlékezzenek.

Egyiptomban másként volt: II. Ramszesz, hazaérve, a legnagyobb propagandahadjáratba kezdett, ami az országban valaha történt. Hamarosan tudósítások, költemények, reliefképek hirdették a birodalom minden nagy templomában Ramszesz, a "Nagy" győzelmét, bátorságát, istenjellegét. Thébában, Abüdoszban, a Ramesszeumban, Medinet Habuban és Abu Szimbelben képekkel ellátott, túlzó és terjengős szövegek szólnak arról, ami uralkodása ötödik évében történt. Alan Gardiner azt állította, hogy "II. Ramszesz tudósítása a hettita háborúról egyedülálló jelenség az egyiptomi irodalomban, talán a világirodalomban is", ehhez képest Hatsepszut királynő kalandos, pumi expedíciójának a leírása is száraz, sőt szegényes.

A kadeshi csata forráskutatásakor a történészek két egymástól eltérő irodalmi műfajt különböztetnek meg: a "költeményt" és a "tudósítást". A rövidebb "tudósítás' főként a csata előtti eseményekre korlátozódik, és csak a csata kezdetével válik feltűnően patetikussá. A "költemény" ellenben mesterkélt nyelven, a költői szabadság minden lehetőségével élve dicsőíti a győztes királyt. Az első verzióban adatok találhatók az egyiptomi és hettita hadsereg felállásáról, a második kizárólag arról ír, ami Ramszesszel történt, s szövege szokatlanul hanyagul megfogalmazott. Sir Alan Gardiner azt mondja: "A szövegek slamposak, hemzsegnek az ismétlésektől. Egyetlen középbirodalmi írnok sem tűrte volna az első és harmadik személy állandó váltakozását a fáraóra vonatkozóan, és nem használta volna szorosan egymás után háromszor is, a lemészároltam őket és nem lankadtam kifejezést. Éppoly szükségtelen volt kétszer beszámolni arról, hogy a hettita harci kocsin három harcos volt. De sok más szót is fel lehetne példaként hozni az író hiányos stílusérzékére. Annál érdekesebb az egész történet és a mód, ahogy elmesélik."

A szerző, akit itt kritizálnak, Ramszesz. A Kadesh-költemény hanyagsága csak azzal magyarázható, hogy II. Ramszesz személyesen diktált az írnoknak. Így kellett történnie azért is, mert egyetlen írnok sem lett volna képes rá, hogy a fáraó csata alatti szavait kikövetkeztesse. Ezért a "költemény" bizonyíték arra, Ramszesz hogyan beszélt és gondolkodott. Nem költő, nem poétalélek, hanem nyers, durva, érzéketlen, egocentrikus és szívtelen férfi volt, aki holttesteken, ha kell, a saját embereién gázolt át. A véletlent és a szerencsét személyes teljesítményének vagy az istenek vele szembeni kötelességének tekintette.

Így zárult hát a - hajszál híján rossz véget ért, bár Ramszesz szerint pompás és dicső - Kadesh-kaland. A következőket írja: "Amikor őfelsége boldogan közeledett Egyiptomhoz nagyjaival, katonáival és harci kocsizóival - élet, üdv, egészség, istenek és istennők voltak vele -, és minden ország dicsérte szép arcát, boldogan ért Győzelmekben gazdag Ramszesz házába. Megpihent élettel teli palotájában, mint Ré a trónján, az istenek köszöntötték ka-ját [szellemi lényét] és azt mondták neki: Isten hozott, szeretett fiunk, Ramszesz, Amon szeretettje! Millió jubileumot adtak neki, és az örökkévalóságot atyja, Atum trónján. És minden ország, idegen föld a lábai előtt hevert."