Az elnevezés utal az írás és továbbítás módjára, amely teljes egészében elektronikus úton megy végbe. A hagyományos levéltovábbítást úgynevezett csigaposta (angolul: snail mail) néven emlegetik internetes körökben. A mai e-mail-rendszerek szinte kivétel nélkül az internetet használják közvetítőnek, és ezáltal az e-mail az internet használatának egyik legkedveltebb formája lett.
A magyar nyelvben (és még sok másban) kétféle jelentéssel is bír az e-mail kifejezés:
- az eredeti jelentésén (a postához hasonló elektronikus üzenetkézbesítési szolgáltatáson) túl a gyakorlatban
- az általa (e-mailen mint postán) továbbított (elektronikus) üzenetet, levelet (angolul message) is értjük alatta.
E-mail az internet előtt
Az e-mail előbb keletkezett, mint az internet maga. Valójában a már létező e-mail-rendszerek adták az internet megteremtéséhez szükséges eszközöket.
Az e-mail története 1965-ben kezdődött, amikor egy időosztásos nagyszámítógép (mainframe) több felhasználója közötti kommunikációt biztosította. Feltételezhető, hogy az első ilyen rendszerek az SDC, a Q32 és a MIT CTSS-ek voltak.
Az e-mail nagyon hamar hálózati e-maillé fejlődött, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy több gépen keresztül küldhessenek üzeneteket. Talán az AUTODIN rendszer volt az első, amely 1966-tól lehetővé tette szöveges üzenetek küldését különböző számítógépek felhasználói között az os évben, de az is lehetséges, hogy a SAGE rendszer is rendelkezett valami hasonlóval korábban.
Az ARPANET számítógépes hálózat jelentősen megnövelte az e-mail népszerűségét. Egy angol nyelvű híradás (Mail history; A levél történelme) ír, a rendszeren belüli e-mail továbbításának első próbálkozásairól, röviddel annak létrejövetele után 1969-ben.
A @ jel (kukac) használatát a felhasználó nevének, illetve számítógépe azonosítójának elválasztására, Ray Tomlinson 1972-ben vetette fel. Korai e-mail-programjai, az SNDMSG és a READMAIL, nagyon fontos lépések voltak a mai e-mail forma kialakulásában.
Mivel nem minden számítógép és hálózat volt egymással közvetlen összeköttetésben, az e-mail a számítógépek között egységesített protokoll, például a UUCP segítségével került továbbításra, az e-mailnek tehát tartalmazni kellett az üzenet útját, ami nem más, mint a küldő számítógépe és fogadó számítógépe közötti útleírás. Így az e-mail átküldhető lett többféle hálózaton is, mint például az ARPANET, a BITNET és az NSFNET, valamint nagygépes (mainframe vagy host) hálózatokon, melyek az UUCP segítségével kapcsolódtak.
Az út az úgynevezett „bang path”-címek segítségével volt leírható, melyek megadták az ugrások (angolul: hop) neveit a ! jel (felkiáltójel) segítségével, egymástól elválasztva. Az egyes ugrásokat „bang sign”-nak nevezték. Egy példa a címzésre: …!bigsite!foovax!barbox!me ez alapján az e-mail útja, a bigsite (általában egy nagy és mindenki által elérhető) helyen keresztül a foovax, majd a barbox nevű számítógépen a me felhasználó, mint végcél. 8-10 lépésből álló utak száma nem volt ritka még 1981 körül. A késő éjszakai telefonos UUCP-kapcsolatok miatt nem volt ritka az sem, hogy egy-egy e-mail akár egy héttel később érkezett csak meg, de az is előfordult, hogy az üzenetek elvesztek az ugrások útvesztőjében.
Modern internetes e-mail
Manapság szinte minden e-mail közvetlenül az internethez kapcsolódó gépekre érkezik, DNS, MX record és SMTP segítségével. Nagyon kevés mail-kiszolgáló engedélyezi az útdefiniálást (routing), sem automatikusat, sem pedig kézit, az ezzel való visszaélések miatt. (Lásd: Spam.)
A modern internetes e-mail cím egy karaktersorozat a következő formában: jkovacs@cegneve.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. . Az első rész, a személy felhasználóneve, a második annak a számítógépnek a neve, amelyiken az adott személynek e-mail postafiókja van. Az e-mail üzenetek formátumát az RFC 2822 definiálja.
Az internetes e-mail üzenetek tipikusan két fő részből állnak:
- Fejléc (header) – az üzenet rövid tartalma, a küldő címe, a fogadó címe, egyéb információk az e-mailről;
- Törzs (body) – maga az üzenet, általában a végén egy aláírással.
A fejlécek általában tartalmazzák az alábbi négy mezőt:
1. Feladó (from) – a feladó e-mail címe;
2. Címzett (to) – a fogadó e-mail címe;
3. Tárgy (subject) – a levél rövid leírása;
4. Dátum (date) – a helyi idő és dátum, amikor az üzenetet elküldték.
A címzett (to) mező nem feltétlenül tartalmazza a címzett e-mail címét. Az információ, amely a fejlécben megjelenik, érdemben hasonlít a postai levél címzéséhez. Az aktuális információt, hogy kinek volt címezve az e-mail, a postát kezelő számítógép (levélkiszolgáló; mail-server) eltávolítja, miután az e-mailt „behelyezi” a megfelelő postafiókba.
A fejléc ezenkívül az alábbi mezőket tartalmazhatja még:
1. Másolat (Cc) – angolul carbon copy. A név az írógépek korszakából származik, amikor is indigóval készítették a másolatokat;
2. Rejtett másolat (Bcc) – angolul blind carbon copy – a Bcc-ben szereplő címzettek nem látszanak, tehát ha a rejtett másolatot küldünk A-nak és B-nek, akkor A nem fogja tudni, hogy B is megkapta ugyanazt a levelet;
3. Válaszcím (Reply-To) – általában a feladó e-mail címe található meg itt, de egyes levelezőprogramok megengedik eltérő e-mail cím megadását is;
4. Megérkezés (Received) – a postát kezelő számítógépek (levélkiszolgálók) jegyzik be magukat ebbe a listába, ez alapján tehát visszakövethető, milyen úton jutott el az e-mail a feladótól a címzettig;
5. Content-Type – az üzenet típusát tartalmazza, az úgynevezett MIME definíció alapján.
.jpg)
