Madarat nem csak tolláról...

A Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület 1988-ban alakult. Első székhelye az újvidéki Természettudományi Kar biológiai részlegén volt, mivel a legtöbb madarász, aki komolyan dolgozik e témakörben, itt tanult. Később az egész egyesület átkerült a Köztársági Természetvédelmi Intézet újvidéki részlegébe. Tehát még mindig nem teljesen önálló intézmény, de a Munkás utca 20. alatt kapott egy helyiséget, telefon-, fax- és számítógéphasználattal. Végül is kölcsönösen hasznára vannak egymásnak, hiszen ha az intézet védelemre javasol a szerb parlamentnek egy területet, a tökéletes megindoklásban nemcsak az ott élő teljes növény-, hanem az állatvilágot is részletesen fel kell térképezni. Ezt pedig ki ismerhetné jobban, mint az illető terepen élő madárvédők?

– Az egyesület egyik legrégebbi tevékenysége a madarak vonulásának kutatása. Ennek érdekében általában éventetartunk madárgyűrűzésiakciót – mondja Gergely József, a vajdasági madárvédők elnöke. – Eddig több mint 50 ezer madarat meggyűrűzve érdekes tényeket állapíthattunk meg. A Ludason költő cserregő nádiposzátákkal kapcsolatban pl. két adatunk is van, amelyek azt bizonyítják, hogy a Csádi-tóra szoktak költözni. A hódegyházai halastavon fészkelő vörösgémekről pedig ugyanígy tudtuk meg, hogy Maliban telelnek.

A másik fontos tevékenységünk a népszerűsítés, továbbá a veszélyeztetett madárfajok és élőhelyük védelme. Most ősszel fejeződik be a Magyar Madártani Intézettel közösen indított program, amelynek címe A civil bázis erősítése Szerbiában. A pályázat kiírója a Magyar Külügyminisztérium volt, de a kanadai is támogatja ezt a több mint 18 millió forintba kerülő projektumot. Ennek keretében tagságunk nemcsak azt tanulta meg, hogyan kell jelentkezni EU-támogatásra, hanem hivatalosan is papírra vetettük céljainkat, tevékenységünket, munkamódszereinket stb. Sőt, egy kékvércsevédő programot is megírtunk. Így őszre kész projektummal pályázhatjuk meg az interregionális támogatást. A másik jelentős része ennek a két évig tartó programnak a konkrét madárvédelem. Itt három fajt választottunk ki: a mindenki által ismert fehér gólyát, a kerecsensólymot, (másik nevén turulmadarat) és a szalakótát. Eddig már több mint 50 mesterséges fészket készítettünk (fából, sűrű dróthálóval és kaviccsal az aljukon) a távvezetékek villanykaróira, hogy ne okozzanak rövidzárlatot amikor más madarak elhagyott fészkeibe költöznek be. Ezzel a módszerrel Magyarországon rövid idő alatt háromszorosára sikerült növelni a sólymok számát. De ez nem olcsó: egy ilyen fészkelőláda legyártása és elhelyezése (a Villanygazdaság karbantartóinak is fizetnünk kellett a különmunkájukért) több mint 50 euróba kerül. A télen pedig a szalakótáknak készítettünk ugyanilyen ládákat. A fehérgólyáknak pedig, (mivel egyre kevesebb a szalmakazal és kénytelenek ők is villanykarókon fészkelni) nagyszámú fészektartó fémkosarat készítettünk, amelyeket a villanyszolgáltó munkásai könnyen felszerelhetnek úgy, hogy ezek a madarak se zavarják az áramszolgáltatást. Mivel mindez igen sok munkát igényelt, egy állandóan fizetett munkatársunkat feltétlenül meg kell említenünk. Ő Marko Tucakov, aki bácsbéregi származású, de Újvidéken él, így kiválóan tudja koordinálni az akciónkat. Azonkívül Kovács Szilárd, Erős Ervin és ifj. Sebestyén Imre egy negyedórás dokumentumfilmet is készít a legjelentősebb vajdasági vízimadár- és egyéb élőhelyekről, az érdekesebb fajokról, a gyűrűzési-, valamint fészkelőláda-rakási akciónkról. DVD-ként, a népszerűsítés céljával ezt nemcsak a vajdasági iskolákban akarjuk szétosztani 500 példányban, hanem Belgrádba is el kívánjuk juttatni, mivel ott néhány éve megalakult a Madártani Akcióliga, melyet, ha kisebb részben is, de be akarunk vonni ebbe a programba.

Egész évben dolgozunk, terepen vagyunk, ki mennyit érkezik. Nekem is idén 6 kiállításom volt Szegedtől Újvidékig, főleg madárfotókból. Az egyesület évente kétszer találkozik. Minden évben van egy rendes évi közgyűlés. A másik alkalommal évkönyvünket, a Ciconiát szoktuk bemutatni, amelynek címe gólyát jelent. Most júniusban jelent meg a 15. száma. Ebben szerb és angol rezümével jelennek meg a cikkek. Nemcsak szerbiai és vajdasági vonatkozásúak, hanem a boszniai, montenegrói, macedóniai és bulgáriai térségből érkeznek tudományos igénnyel megírt tanulmányok. Sőt, a nagyobb lélegzetvételű cikkekről 2-3 horvát, magyar, szlovén vagy hazai szakemberrel recenziót is íratunk, még a megjelenés előtt, amivel sikerült emelni a lap színvonalát. Évkönyvünket 40-50 országba küldjük folyóiratcsere formájában, ami anyagi szempontból szintén nem kis tétel, mert egy 100-150 oldalas, vagy még vastagabb könyvről van szó, de Nagy-Britanniától a dél-európai országokig, sőt Amerikában is így tudnak munkánk eredményeiről. És mivel ez kölcsönös, ők is tájékoztatnak minket. Az újvidéki Természetvédelmi Intézetben levő irodánkban így többszáz külföldi folyóiratból és szakkönyből álló könyvtárunk van, ahol minden érdeklődőt szívesen látunk.

És elektronikus formában elérhető-e az egyesület?

– Mi is nagy hiányosságnak tartjuk, de egyelőre nem. Ám jelenleg éppen azon dolgozunk, hogy őszre, legkésőbb az év végére mindenképpen legyen egy komolyan kidolgozott honlapunk, tartalmas és gazdag képanyaggal. Meg hogy ide kerüljenek fel az új megfigyeléseink. Hiszen nagyon fontos, hogy a világhálón is jelen legyünk, mert ez is nagymértékben elősegítheti a tapasztalatcserét.

– Igen, az évek során számos olyan tagunk lett, akik még elemistaként vettek részt a madárgyűrűzési táborainkban, aztán középiskolai diplomamunkáikat is ilyen témából írták, sőt olyanok is, akik biológusok, madarászok vagy természetvédelmi őrök lettek. Vagyis a munkánknak van másodlagos pozitív hozadéka is: a táborokban nevelkedett és időközben felnőtt diákok egészen más szemmel néznek a természetre. Mi az edukációt nagyon fontos tevékenységünknek tartjuk, ugyanis a fiatalokon keresztül a felnőttek viszonyulását is befolyásolni szeretnénk. Ne úgy fogják fel, hogy az a madarász, aki befogja a madarakat, otthon kalitkában tartja, vagy piacon árulja őket. Magyarországon pl. szinte hetente adnak hírt egy-egy újabb madfárfajról, de ott ez tömeges mozgalom. Más országokban is dívik a birdwatching, sőt van, ahol valóságos madarászturizmust tapasztalhatunk. Nálunk ez még gyerekcipőben jár, de a tagság számbeli növekedésének, tapasztaltságának és terepjárásának köszönhetően (a madárinfluenza miatt az elmúlt két télen gyakrabban jártunk ki) nekünk is sikerült az utóbbi időben két új fajt megfigyelnünk. Az egyik a heringsirály, amelyről nemigen voltak adataink Vajdaságban, de nekem sikerült lefotóznom a Magyarkanizsa melletti Kapitány-réten, tehát bizonyítani is tudjuk. A másik pedig a kishattyú,amely a futaki halastavon bukkant fel. Ez nem azt jelenti, hogy kisebb változata lenne a Dunán gyakran telelő bütykös-, vagy az énekeshattyúnak. A kishattyú egészen másik faj, amely a messzi Norvégiában él, és bár nem teljesen ismeretlen errefelé, csak 50 évvel ezelőtti adataink vannak róla, azok pedig elég bizonytalanok. Ennek a madárnak az itteni jelenlétét is sikerült fényképpel dokumentálnom. De biztos vagyok abban, hogy a szabadkai–horgosi homokpuszta, a bánáti szikesek és vizes területek, a Tisza mente még számos meglepetést tartogat.

Nemrég tértél vissza Szegedről egy olyan konferenciáról, amely a madár- és természetvédelem lehetőségeivel foglalkozott.

–A Csongrád megyei madarászok velünk közösen szervezték meg az erdélyi, magyarországi és vajdasági magyar kollégák találkozóját augusztus 21-től 23-ig. A házigazda a Szegedi Vadaspark volt. Ennek igazgatója, Veprik Róbert arról beszélt, hogyan folytathatnánk közösen gólyavédelmi akciónkat, melyet korábban a szegedi, a marosvásárlyhelyi és a vajdasági madarászok már csináltak. Itt kölcsönösen beszámoltunk egymásnak a határokon átnyúló közös programokról. Aztán a magyarországiak ismertették kékvércse- és szalakótavédelmi programjaikat, amelyekbe mi is szeretnénk bekapcsolódni. Beer Adrián beszámolt a Fruška gora-i madárvédelmi tevékenységeikről és az ezzel kapcsolatos problémákról. Ezenkívül most egy közös interregionális pályázaton veszünk részt a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a Magyar Madarászattani Egyesület kiskunfélegyházi csoportjával. Ennek célja egy olyan program kidolgozása, mely a mocsaras, nádas területek feltérképezésére irányul. Az igazán nagyszabású projektumokban ugyan nem tudunk résztvenni, mivel Szerbiának még előcsatlakozása sincs az Únióhoz, de azért reméljük, hogy a határon átnyúló kisebb madárvédelmi akciókba továbbra is bekapcsolódhatunk.    

Eddig több mint 50 ezer madarat meggyűrűzve érdekes tényeket állapíthattunk meg - Gergely József

 

 

 

 

 

Kanalasgémek naplementében a Hódegyházi halastavon

Kiskócsag



Kíváncsi menyét



Pihenő levelibékák



Táncoló darvak



Torzonborz bakcsó (vakvarjú)