A mai király, a Sah-dinasztia 12. uralkodója, Gyanendra, tehát immár másodszor került a trónra: mint láttuk, 1950-ben kisgyermekként már ült a trónon, igaz, mindössze hatvankét napig. A jelenlegi uralkodó indiai középiskolái után a Katmandui Egyetemen diplomázott, majd Cambridge-ben szerzett tudományos fokozatot. Bátyja nimbuszának az elnyeréséhez még biztosan sok időre lesz szüksége. Nem várják, hogy uralkodási stílusa jelentősen különbözzön bátyjáétól, habár annak nyílt India-barát politikáját mintha mégsem vallaná teljesen a magáénak: állítólag már uralkodása első néhány hete után letilttatta a nepáli kábeltévékről az indiai adókat. Trónralépéséig sikeres üzletemberként is számon tartották: a tulajdonában lévő hotel, teaültetvények és egy dohánygyár tisztes hasznot hoztak számára. Még hercegként jelentős befektetéseket eszközölt a királyság idegenforgalmába is. A nemzetközi diplomáciában sem ismeretlen: hercegként többször képviselte bátyját a világ különböző országaiban. Többek között járt Magyarországon, a régi Jugoszláviában, Romániában és Bulgáriában is. Az idén áprilisban, az ellene folyó véres tüntetések idején éppen Szingapúrban tett hivatalos látogatást…
A királyi pár egy hindu vallási ünnepen
1982 óta a Mahendra Király Alapítványa a Természet Megőrzéséért környezetvédő szerveződés elnöke, és ilyen minőségében több nemzetközi kongresszuson is képviselte országát. Az alapítványi munka keretein túl is sokat dolgozik a világ veszélyeztetett vadállományának a megmentésén. Hobbiszinten zeneszerzéssel is foglalkozik.
2006. április 21-én Gyanendra király a két hete tartó tüntetések hatására lemondott a teljhatalomról, és a többpárti demokrácia irányába tett nyilatkozatokat. A tüntetéseknek 14 halálos áldozata volt. A király felkérte az ellenzéki pártokat, hogy állítsanak miniszterelnök-jelölteket. 2005. február elseje után, 2006. április 30-án lett újra miniszterelnöke az országnak, amikor beiktatták hivatalába Giridzsa Praszad Koiralát. A király 14 hónappal korábban a maoista lázadókkal vívott harcok felerősödése, illetve a velük való tárgyalások sikertelensége ügyén ragadta magához a teljes hatalmat. Az új kormány és a parlament igyekezett szinte mindenben korlátozni a király teljhatalmát. Az uralkodó korábbi hatalmából jóformán csak a hadsereg főparancsnoki cím bír még igazi tartalommal. Mindez mellett azt beszélik, hogy a király egy kb. 3000 fős magánhadsereget tart fenn. A kormány, illetve a parlament újfajta fellépését a királlyal szemben bizonyítja, hogy olyan törvényt hoztak, mely szerint ezután a királyi család tagjai is kötelesek adót fizetni, illetve az alkotmányból törölték, hogy a mindenkori uralkodó születésnapja egyben állami ünnep és munkaszüneti nap is, így az idén július 7-én, 238 év után először a király csak magánemberként ünnepelhette a születésnapját. Habár a kormányzatot egyetlen tisztségviselő sem képviselte, a Nepálban akkreditált nagykövetek mindannyian megjelentek a palotabeli fogadáson, míg a palota előtti téren mintegy 5000 ember gyűlt össze, hogy köszöntse uralkodóját.
A legmagasabb nepáli kitüntetés, a Mahendra Király Érdemrend
A királynak egy lánya és egy fia van: Prerana hercegnő (1978) és Paras Bikram Sah herceg (1971), a trónörökös. Prerana hercegnő Angliában bölcsészdiplomát szerzett. A királyi ház képviseletében nagyon sok reprezentációt vállal. 2003 januárjában egy közemberhez ment feleségül, akit a jövendő após, Gyanendra király öt nappal az esküvő előtt nemesi rangra emelt. Raj Bahadur Singh (1973), a vőlegény, a Kaliforniai Egyetemen informatikából magiszteri fokozatot szerzett. A házaspárnak eddig egy kisfia született.
Paras herceg igazi botrányhősnek számít, és mint ilyen, igen népszerűtlen Nepálban. Paras herceg az angliai Schiller Nemzetközi Egyetem Kereskedelmi Ügyintézés Szakán végzett. Hobbija a zenehallgatás, a versírás, a lovaglás, a természetjárás és a vadvilág tanulmányozása. Többször felemelte szavát a vadvilág és a természet megóvása érdekében. Közúti szabálytalankodása 2000. év nyarán egy híres nepáli énekes halálát okozta (aki állítólag már a harmadik volt a halállistán: korábban szertelensége áldozatául esett egy taxisofőr és egy gyalogos is). Az ügy felderítésében a hatóságok ingatag hozzáállása miatt még tiltakozó aláírásgyűjtésre és útblokádra is sor került. Talán népszerűtlensége miatt nem nevezte ki édesapja, az új uralkodó automatikusan trónörökössé aznap, amikor ő maga trónra lépett. Erre csak hónapokkal később, 2001. október 26-án került sor.
Paras trónörökös herceg
A gyilkosság szemtanúi szerint Paras herceg azon az emlékezetes péntek esti családi összejövetelen bátor lélekjelenetről tett tanúbizonyságot akkor, amikor több fiatalkorú családtagot a paraván mögé rejtett a gyilkos golyózápor elől, majd ő szervezete meg a hat sebesült családtagnak a kórházba szállítását is katonai tehergépkocsik segítségével.
Paras herceg nős: felesége, Himani hercegnő (1976), az indiai Sikar rádzsájának a lánya (az évszázadok során ebbe a családba több nepáli királylány is beházasodott). A koronahercegnő közgazdasági főiskolát végzett, szabad idejében nagyon szeret kertészkedni és kézimunkázni. Nepálban mély vallásosságáról is híres. A házaspárnak három gyermeke született: Purnika hercegnő (2000), a jövendő örökös, Naba Yuvaraj Hridayendra herceg (2002) és Kritika hercegnő (2003). Érdekességként jegyzem meg, hogy a király legidősebb unokáját, Purnika hercegnőt már 9 hónapos korában magas állami érdemrenddel tüntette ki!
Himani koronahercegnő három gyermek édesanyja
A ország és a királyi család bemutatatása után, bemutatnám a három legnagyobb nepáli várost is, melyeket hivatalosan „királyi városoknak” neveznek – mint majd láthatjuk – joggal.
A főváros, Kathmandu (szó szerint fatemplomot jelent) a Bagamati és a Visnumati folyó mentén fekszik, kb. 1300 méterrel a tenger szintje fölött. Éghajlata kellemes, monszuni. A várost a 8-16. században Kantipurnak hívták. Kathmandu vérbeli ázsiai város. Minden zugából különös hangulat árad: több ezer év filozófiája, vallása, életfelfogása, mely a nyugatról érkezőt hol meghökkenti, hol megbotránkoztatja. Kathmandu olyan, mint egy bölcs öregember, melynek meséje minket, pökhendi európaiakat ősi igazságokra taníthat. Ha hagyjuk magunkat… Az európai szemnek elsőre talán furcsa, ám annál harmonikusabb épületalakzatok, a szűk kis utcák a kiugró balkonokkal, azok fából faragott és színes mellvédjei, a különböző vallások szentélyeivel telezsúfolt terecskék, vagy a piacon összeverődött emberek türelmes tömege, és az út mentén lomhán legelésző tehenek mind-mind csak erősítik a hely különös hangulatát. Kathmandu utcáit érezhetően belengi valami időtlenség, az ide látogató idegenek úgy érezhetik, hogy ezt a helyet sosem fogja kikezdeni a modernizáció. Az évszázados parkokban sosem látott alakú és szépségű, eukaliptuszszerű faóriásokról fürtökben csüng egy kápráztató piros virág, melyet a katmandui nők előszeretettel tűznek a hajukba. A város központjában több a templom, mint a lakóház, több az isten, mint az ember, és több az ünnep, mint a munkanap. Mindenütt templomok és pagodák, melyek fedele lépcsőzetesen egymásból nő ki, egyre feljebb és feljebb, mint megannyi esernyő, hogy védjék az odabenn rejtőző istenséget. Az istenek egészen sajátságosak: fekvő bikák, nevető oroszlánok, hat- és nyolckezű hindu istenek, isteni kőelefántok, és olyan vérszomjas istenségek, melyek fejét emberi koponyákból összerakott korona, míg csuklójukat kígyókból font karperec díszít. A leghíresebb templom Hanumánnak, a majomistennek a szentélye, mely a már említett koronázási palota szomszédságában található. A templomokról és az istenekről szólva nem szabad megfeledkezni a szűz Kumari, vagyis a köztiszteletben álló Élő Istennő szentélyéről, illetve személyéről sem. A templom ablakrácsai hihetetlenül gazdagon és aprólékosan faragottak. A farácsokon madár és virág, a támpilléreken mitológiai lények alakjai pompáznak. Maga az istennő évente csak egyszer mutatkozik nyilvánosan, amikor egy óriási szekéren, afféle mozgó pagodán viszik a nép közé, hogy fogadja az összes kaszt hódolatát.
Kathamandu főterén, a Durbar Square-en álló ősi fatemplom, melyet a hindu Siva istennek és feleségének, Parveti istennőnek emeltek
A furcsa – és a világon egyedülálló – vallási "intézménynek" így vázolható fel a rövid története: Közel három évszázada a Banra-nemzetségből egy fiatal lány álmot látott. Ébredése után azt állította, hogy belé szállt Káli istennő szelleme, és azt kívánta, építsenek neki templomot, s ott istennőként tiszteljék. A történet eljutott az éppen akkor uralkodó Jaya Prakash Malla király fülébe is. Magához rendelte az ifjú hölgyet, akinek démoni tekintetétől olyannyira megrettent, hogy száműzte az országból. Ám ekkor felesége közölte vele, hogy a démon a lány helyett belé költözött, és addig nem lesz eső az országban, míg férje az istennő eredeti kérését nem teljesíti. A király pánikszerű gyorsasággal - saját királyi kocsiján - a fővárosba hozatta a lányt. Felépítette a templomot, ami ma is áll. Így mindenki jól járt. Az istennő kapott egy újabb templomot, a nép elégedett volt a királlyal, aki áldozatot hozott a népért, a király örült, hogy a feleségét elhagyta a démon, és ami a legfontosabb: megérkezett az eső is.
Azóta a papok a Banra nemzetségből időről időre kiválasztanak egy kislányt, akin nincs semmilyen torzulás vagy sebhely. Körülbelül tízéves időszakra választják, s addig marad „hivatalban”, amíg nem következik be az első menstruáció – hacsak közben meg nem sérül, hiszen egy istennő nem vérezhet. A nepáliak naponta elmennek hozzá, hogy tanácsokat kérjenek tőle, és imádkozzanak hozzá. Néha maga a király is kikéri az Élő Istennő tanácsát. A serdülőkor után a lányok ismét közönséges halandóvá válnak, és visszatérnek szüleikhez. Kumarinak lenni nagy dicsőség mivel a törzs a legalacsonyabb kasztok egyikébe tartozik, és bár a kasztokat hivatalosan eltörölték, kiválasztottnak lenni hatalmas emelkedés a társadalmi ranglétrán. A volt istennők a királytól életük végéig fizetést kapnak, s ha férjhez mennek, hozományban is részesülnek – bár az ilyen frigy ritkaságszámba megy, mivel a hiedelem szerint az existennő férje nem él sokáig. Az 1977-ben forgatott első nepáli színes játékfilm is egy volt istennő és egy közönséges halandó történetét meséli el.
A Kumari Bahal, az Élő Istennő palotájának részlete
Kumari Devi, az Élő Istennő
Katmanduban található Ázsia legnagyobb kormányzósági épülete, a Szingha Durbar. Eredetileg Dzsudda Samser Dzsang Bahadur Rana miniszterelnök építette rabszolgamunkával az 1920-as években, de nem minisztereknek és különböző hivataloknak, hanem huszonkét fiának, huszonhat lányának és háromszáz-egynéhány ágyasának. A háromemeletes, fehér márványból épült, oszlopsoros, ezernyolcszáz helyiséget tartalmazó épületegyüttesben az ókori Görögország az antik Rómával keveredik, de helyet kap benne némi hindu templomi motívum, valamint Versailles és a Buckingham-palota stílusa is.
Patan és Bhaktapur a Kathmandu-völgy további két olyan települése, ahol a helyi vallási élet remekbe szabott épületeit csodálhatja meg az ember: valóságos múzeum a szabad ég alatt. A fafaragásokkal és szobrokkal zsúfolt szentélyek minden díszítésükkel nyugalmat ébresztenek a látogatóban, ami a hely egész atmoszféráját átitatja.
Patant (amely Lalitpur néven is ismert) a Bagmati folyó választja el Kathmandutól, de ez a város sokkal csöndesebb és kevésbé mozgalmas. Patan a művészetek városa, melyet négy 2500 éves sztúpa határol. A legrégibb, máig is épen megmaradt templom, az 5 emeletes pagoda-stílusban épült fatemplom, a Kumbeshawar, amely 1392-ben épült. Patanban található a híres Arany-templom (Kwa Bahal) is, melyet marcona kőoroszlánok őriznek. Maga a templom egy hatalmas aranyból készült Buddha-szoborról kapta a nevét. A patani Durbar Square (főtér) igazán csodálatos: tizenegy remekbe faragott templom őrzi a régi mesterek keze munkáját, melyek vallási, történelmi, művészeti emlékek szétválaszthatatlan egységben kelletik gyönyörű önmagukat.
Patan főtere
A Kathmandu-völgy keleti szélén fekszik Bhaktapur (Bodgáon), a harmadik királyi város. Bhaktapurt, a "hívek városát” a IX. században alapították, és olyan formája van, mint egy kagylóhéjnak. A királyság egykori fővárosa ma a nyugalom szigete, amely megőrizte századokkal ezelőtti arcát. Ha lehet fénykorról beszélni e városok esetében, akkor Bhaktapurban ez a XIV. századtól a XVIII.század végéig tartott - vallják a nepáliak. Itt éltek a művészeteket legjobban kedvelő királyok, Jaksa Malla a XV.században, majd Bhúpatindra Malla a XVII. században. Itt is van egy Durbar tér, amely nagyobb a kathmanduinál is. Az 55 ablakos ősi királyi palotán túl számos templom, szobor és oszlop látható itt. Az Ugrachandi és Bhairab szobrok valóban egyedülálló művészi alkotások. A legenda szerint a szobrásznak később levágták a kezét, hogy nehogy máshol is ilyen nagyszerű szobrokat készíthessen. A város másik fontosa tere a Taumadhi Tole, itt található a völgy legmagasabb temploma, a Nyatapola és a Boudhanath sztúpa is, amely a világ egyik legnagyobb buddhista sztúpája, úgy tartják, hogy Manadeva király építtette. Erre a sztúpára van festve Buddha mindent látó két szeme.
Az ősi Nuwakot királyi palota részlete
A bhaktapuri ötemeletes Nyatapola pagodatemplomot 1708-ban Bhupandria Malla király építette
.jpg)
