Tudta-e?
...hogy melyik a legnagyobb állat a világon? A kék, vagy óriás bálna, amely megnõhet 30 méter hosszúra is, súlya pedig 135 ezer kg lehet. Ezt úgy képzeljék el, mintha egy óriási mérleg egyik serpenyõjében ülne a bálna, a másikban pedig 22 nagy elefántbika kuporogna. Így lenne a mérleg egyensúlyban. A bálnák emlõsállatok, a tengerek lakói. Kicsinyeik is óriások, a kék bálna születésekor 7 méter hosszú és 7 ezer kg súlyú.

75. szám - 2010. január 1.

Magyar kutyák

Drótszőrű magyar vizsla

A drótos nem egyszerűen "szőrváltozat", hanem önálló fajta, még ha nem is teljesen független a rövidszőrű magyar vizslától
www.kutya.hu

5
Többen, többhelyütt kongattuk már a vészharangot, hogy nemzeti kincseink, a magyar fajták bizony jó ideje méltatlanul parkolópályára kerültek. Ez alól a drótszőrű magyar vizsla sem kivétel, noha rövidszőrű rokona - magyar fajtáink között talán kiemelkedő módon - igen sikeres karriert futott be, a külföldi divatfajtákkal vívott szoros verseny ellenére is.

A vélemény megoszlik arról, hogy ősi vadászkutyánknak, a rövidszőrű magyar vizslának előnyére vagy hátrányára vált-e a népszerűség, az azonban bizonyos, hogy egy olyan fiatal, még nem tökéletesen egységes fajta esetében, mint a drótszőrű magyar vizsla, különösen csínján kell bánni a "mindenáron" való népszerűsítéssel. A drótos ugyanis nem egyszerűen "szőrváltozat", hanem önálló fajta, még ha nem is teljesen független a rövidszőrű magyar vizslától. Megszületését gyakorlati igények ihlették. Megalkotói olyan mindenes vizslát álmodtak, amelyben a rövidszőrű magyar vizsla "szoftver" (jellem, típus, fej, szín) ellenállóbb "hardverben" (drótos szőrzet) van jelen, ezáltal képes kiküszöbölni a rövidszőrű talán egyetlen gyengéjét, a "Tél tábornok" rohamainak való mérsékelt ellenállást.

Miért kellett ehhez új fajtát kreálni, miért nem volt jó, mondjuk, a drótszőrű német vizsla? - merülhet fel a jogos kérdés. Ennek megválaszolásához nyilván csak találgathatunk, és az okok is összetettebbek, mint elsőre gondolnánk. Minden komoly vadászhagyományokkal rendelkező nemzet (angol, német, olasz, francia, magyar) kitenyésztette a maga vizslafajtáját. Ez kevés fajtacsoport esetében fedezhető fel ennyire figyelemreméltó módon. Ezek a fajták - mivel létüket alkalmasságuknak, hasznuknak köszönhették - tökéletesen igazodtak az adott ország domborzati, éghajlati viszonyaihoz, vadállományához, vadászati kultúrájához, stílusához. A mi keleti eredetű, "sárga sztyeppei vizslánk" alkatilag, színében és munkájában tökéletesen megfelelt a hazai viszonyoknak.



Mindemellett meghatározó különbségeket tapasztalhatunk az eltérő nemzetek vizsláinak karakterében is. Természetesen ez sem a véletlen műve. Minden nép olyan kutyát tenyésztett, amilyenre leginkább szüksége volt, és közvetve-közvetlenül, tudatosan, vagy önkéntelenül, de gondolkodása, habitusa jól érzékelhető nyomott hagyott a kialakított fajta, fajták jellemén. A mi vizslánk karakterén alapvetően jól tükröződik, hogy a magyar vadásznak olyan mindenes vizslára volt szüksége, aki szinte észrevétlen könnyedséggel tanul, lendületesen dolgozik, amikor kell, de nincs mindig láb alatt, amikor nincs rá szükség, és nem kell állandóan fegyelmezni. E tulajdonságok becsülete oly nagynak bizonyult, amiért már valóban megérte új fajta létrehozásán fáradozni.

"Kicsit sárga, kicsit drótos, de a miénk!"

Azóta, hogy felröppent a hír a magyarok építette piramisokról, már semmin sem kell csodálkozni. Valószínűleg hasonló hevületből táplálkozott az a hipotézis is, mely szerint a drótszőrű magyar vizsla a rövidszőrű almokban időnként felbukkanó hosszabb szőrű egyedek szisztematikus párosításából kialakított fajtaváltozat. A valóságban azonban az, hogy a drótszőrű magyar vizsla egyike azon kevés fajtáknak, melyeknek születése a kezdetektől fogva pontosan dokumentált.

A drótos ötletének 1930-as évekbeli felvetése, majd érdemi megvalósítása Vasas József hejőcsabai tenyésztő Csaba nevű kenneljéből indult. Hozzá csatlakozott később a drótszőrű német vizslák tenyésztésében tapasztalt Gresznárik László, De Selle kennelével. A korábban említett ötlettől vezérelve, drótszőrű német vizsla kan és rövidszőrű magyar vizsla szukák frigyéből született kölykökből válogatták ki a legmegfelelőbb egyedeket, majd azokat egymással fedeztetve haladtak tovább a nemesítés rögös útján. Az "első hullám" kutyái már kezdetben is igen biztató képet mutattak. Igaz, fejük erősen német vizslára hajazott, de egyszínűek voltak, és vastag, tömött (bár még puha) szőrzettel rendelkeztek.

Három generáció után a legfiatalabb magyar fajta már határozott formát kezdett ölteni: egyedeit magyar vizsla jellegű test és fejalakulás, egyöntetű sárga szín, a németektől örökölt erősebb csontozat és a kívánatos rövidebb, sprődebb szőrzet jellemezte. Számuk is örvendetesen gyarapodott, '47-ben már 60 nyilvántartott egyednél tartottak, mígnem '66-ban nemzetközileg is elismert fajtává lépett elő.

Fiatalság bolondság

A drótos magyar vizsla népszerűsége - noha vitathatatlanul növekszik, sőt egyes példányai külföldi "Best in Show" ringekbe bejutva áldásos marketingtevékenységet folytatnak hazánk és a fajta számára - még korántsem ad okot az elbizakodottságra, vagy a kényelmes hátradőlésre. A hét-nyolc évvel ezelőtti adatok szerint közel tizedannyi drótos kölyök látta meg a napvilágot, mint rövidszőrű. Mára ez a tendencia remélhetőleg valamelyest javult.

A drótosokat, főleg kezdetben, jellemzően vadászok tartották és használták, ami rendkívül örvendetes a használati érték megőrzése szempontjából, ám sajnos a nimródok vajmi kevés affinitást mutattak a származás és törzskönyvezés nyomonkövetésére. Valahol meg lehet érteni őket, hiszen lehet egy kutyának "puccos" származási lapja, ha nem keres, vagy nem hozza vissza a jeges vízbe esett kacsát, ne adj' Isten, világgá szalad a puska dörrenésétől. Ezek az egyedek a vadászok számára értéktelenek. Számukra a kutya munkája beszédesebb bármilyen papírnál, náluk csak a hasznos kutyának van becsülete. A fák susogásához, a madárcsiripeléshez szokott fülüknek érthető módon zavaró volt a kiállítások zsibongó kavalkádja is, ezért ott sem sokukkal lehetett találkozni.

Természetesen az öncélú, serleggyűjtő szenvedélyből fakadó "kiállításra tenyésztés" nem lehet megvalósítandó cél - ahogyan egyetlen kutyafajta esetében sem -, azonban olyan kis létszámú és fiatal fajta esetében, mint a drótos magyar vizsla, legalább a származás nyomon követésére fokozott hangsúlyt kell helyezni, hiszen ennek hiányában ellenőrizhetetlen például, hogy közeli rokon kutyákat egymással fedeztessenek. ugyanúgy megvalósíthatatlan egy-egy vonal esetleges hibáinak kiküszöbölése, vagy akár a kívánatos jellemzők továbbvitele is.

Mert bizony csiszolni, javítanivaló bizony még akad a fajtában. Sajnos a drótosok szőrzet tekintetében még mindig igen heterogén képet mutatnak. Alapvetően két szőrzettípus különböztethető meg: hosszabb, puha, hullámos, és rövidebb, kemény, szálkás. Míg az előbbi jól kozmetikázható és igen "látványos" megjelenést lehet kreálni belőle, addig az utóbbi gyakorlatilag nem igényel szőrzetápolást, igaz, viselője általában nem lesz a kiállítások ünnepelt sztárja. Természetesen talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy melyik az a típus, mely a vadászat követelményeihez, a szúrós, gazos, bogáncsos terepen való átgázoláshoz ideálisnak mondható... Sajnos nem ritkák az idegrendszeri problémák sem, mint például a félénkség, illetve túlfűtött, vagy éppen apatikus, passzív viselkedés. Esetenként bizony a kisebb méret és túl világos szemszín is javításra szorulna.

Lassan járj, tovább érsz

A fent említett jelenségek azonban nemcsak a tenyésztőkre rónak kötelezettséget, hanem igenis tudatosítani kell a jelenlegi és leendő tulajdonosok felelősségét is. Egyik véglet sem hozhat megnyugtató jövőt a drótosok számára. A kis egyedszám a populáció beszűküléséhez vezet, míg a népszerűség hatására meginduló tömegtermelés felhígulást eredményez. Az arany középúthoz vezető lépéseket együtt kell megtenni. A tenyésztőknek tudatos, de kontrollált népszerűsítéssel, az érdeklődőknek pedig átgondolt, felelősségteljes fajtaválasztással kellene támogatni a drótszőrű magyar vizsla jövőjét.

Ennek kapcsán feltétlenül idekívánkozik egy gondolat, mely régebben fogalmazódott meg bennem, és megfigyeléseim, tapasztalataim inspirálták. A magyar vizsla, amellett, hogy kiváló, sokoldalú vadászkutya, rendelkezik mindazon belső tulajdonságokkal, melyeknek köszönhetően problémamentes családi kutyaként is képes funkcionálni. Nem véletlen, hogy hazai fajtáink közül is a rövidszőrű vizsla az egyik legnépszerűbb hobbikutya. Internetes fórumokon se szeri, se száma az ágyban, gazdi ölében durmoló, tündéri vizslák fotóinak, ami önmagában még nem volna feltétlenül baj, de vajon előnyére vált-e a fajtának, hogy oly nagy számban költözött panelházak emeleteire, vagy családi házak kertjébe (magányosan tartva, kennelbe zárva)? Vajon véletlen-e, hogy a "problémás" vizslák megmentésével immáron külön állatvédő csoport foglalkozik, vagy hogy az Interneten létezik oldal "Miért ne vegyünk magyar vizslát!" címmel?

Mindeközben egynémely "kanapékutyás" szinte hisztérikus kirohanásokat rendez a vadászat és a vadászok ellen, holott gyakorlatilag kedvenc fajtájuk létét is nekik köszönhetik, a vizsla ugyanis vadászkutya. Persze egy vizslásnak sem "kötelező" vadásznia, vagy szeretni a vadászatot. Mindenkinek meglehet a saját véleménye a témáról, de pusztán demagóg sztereotípiák miatt létjogosultságát tagadni, sőt szinte kampányolni ellene, finoman szólva nem összefüggésekben való gondolkodásra vall, pláne, ha az illető ráadásul vadászkutyafajtát választott magának. A vadászkutyák ugyanis munkakutyák: tettekre, feladatok végrehajtására születtek, s ehhez olyan kifinomult érzékekkel rendelkeznek, melyek évtizedek, évszázadok gondos nemesítői munkájának köszönhetők. Csak az képes mindezt megérteni, aki látott már képzett vizslát eredeti feladata, a vadászat közben. Amikor a vizsla szinte megszállott állapotba kerül, szemében felizzik valami rejtélyes ősi tűz, és minden érzékszerve a környezet és a vad rezdülésére összpontosít. Mindezalatt - igazi ragadozóként viselkedve is - megmarad az ember segítőtársának, aki minden porcikájával gazdáját akarja hozzásegíteni a sikeres zsákmányejtéshez.

Ha nem is tudják valamennyien eredeti funkciójukban maradéktalanul kihasználni adottságaikat, biztosítani kell számukra olyan lehetőségeket, ahol legalább feladat- és mozgásigényüket kiélhetik (pl. agility, obedience stb.). Egyébként ma már létezik olyan sportág vadászkutyák számára, mely a vadászatot, annak egyes elemeit szimbolizálja, de a zsákmány egy élet- és vértelen vászonzacskó (dummy). Igaz, ez az ún. Working Test eredetileg a retrieverek sportja, de biztosan helyet tudnak szorítani néhány lelkes vizslásnak is. Akinek pedig még ez is sok, az tényleg ne válasszon magának magyar (de semmilyen más) vizslát. Számos fajta van, amelyik sokkal jobban mutat a kanapén...



"Fuss Forest, fuss!"

Bár a magyar vizsla tagadhatatlanul kifinomult érzékkel rendelkezik a kényelem iránt, és kedvenc foteljéből olykor még dinamittal sem lehet kirobbantani, a szabadban szinte elnyűhetetlen állóképességgel fut, rohan, szaladgál. Mozgás- és feladatigényét dőreség alábecsülni. Sok vizslatulajdonos tudna mesélni "csemetéje" viharos fiatalkoráról, mikor kedvencük nagyobb pusztítást végzett, mint John Rambo és a Robotzsaru együttvéve. Leleményességük e téren is határtalan: apportírozott növendék-tuják, zsebkendő méretűre aprított ingek, gondosan kiásott, majd szakszerűen megrongált kerti vízvezeték, grillgyújtóssá szecskázott méregdrága kutyaház, a "high-tech, Eu-konform" kennel leamortizálása - csak hogy párat említsünk a legnépszerűbb "hőstettek" közül. Erre nem annyira könnyű egyértelmű megoldást találni. Értelemszerűen alapvető fontosságú a rendszeres aktív séta, mely a mozgásigény kielégítése mellett kisebb-nagyobb játékos feladatok megoldását is kell, hogy jelentse a kutya számára. Így nemcsak fizikailag, de szellemileg is tornázhat. Mindemellett nagyon lényeges, hogy fiatal és növendék korában lehetőség szerint minél kevesebbet tartózkodjon egyedül, felügyelet nélkül otthon. Ezzel elejét vehetjük annak, hogy unalmában kiélje "kreatív hajlamait".

Talán a legfontosabb azonban a vizsla szoros személyes kontaktus iránti igényének kielégítése. Úgy tartják, hogy a drótos nem sértődik meg olyan könnyen, mint a rövidszőrű, aki rosszmájú kritikusai szerint hajlamos lebernyeges füle végéig elpirulni és "örök haragot" játszani, ha gazdája szerinte hangosabban szól rá a kelleténél. Ezzel együtt a drótos is lágylelkű, szelíd, érzékeny alkat, aki bőven ért a játékos motivációval ötvözött kedves szóból. Nevelése, kiképzése ezért nem igényel kemény bánásmódot, sőt tanításához abszolút nem is indokolt a német vizslák robosztusabb karakterére szabott, esetenként poroszosabb iskola. Magas fokú intelligenciája, együttműködésre való hajlama, valamint megfelelni vágyása kifejezetten élvezetessé teszi a vele való foglalkozást.

A gazdával való szoros kapcsolattartás nemcsak munkában, hanem egyszerű séta alatt is jellemző rá. Nem gyakori, hogy egy megfelelően nevelt és képzett drótos elindul saját szakállára vadászni, vagy tekeregni egyet a szomszédban. Ha megkapja mindazt a figyelmet és törődést, amit megérdemel, nemcsak sokoldalú vadásztárs, de rendkívül alkalmazkodó, könnyen kezelhető, simulékony kedvenc is egyben. Más kutyákkal általában jól kijön, sőt, sok közülük igazi "kutyafuttatók bohóca", aki mindenkivel hajlandó kergetőzni, hancúrozni egyet. Mindemellett szó sincs róla, hogy "mulya" volna! Ismerek olyan drótost, aki mindig is türelmes és toleráns volt másokkal, ám mikor egy idegen németjuhász rárontott, úgy lerendezte, hogy támadója a sebészeten fejezte be a kalandot...

Képesített "szagértő"

Saját megfigyeléseim szerint a vizslák szagokhoz fűződő - már-már bensőségesnek mondható - viszonya jelentősen eltér a többi fajtáétól. Ezt számtalanszor tapasztaltam, mikor vizslás háznál jártam látogatóban. Más kutya általában futólag megszaglász, de a vizsla nem egyszerűen szimatol, hanem félig lehunyt szemmel alapos elemzésbe fog. Képes akár műértő aprólékossággal centiről centire haladva, akkurátusan megvizsgálni és kiértékelni egy nadrágszárat vagy kabátujjat. Gyakorlott vadászok nagyra becsülik a drótos magyar vizsla kitűnő szaglását, hiszen már kutyájuk apró jelzéseiből is meg tudják mondani, hogy milyen vad lapul előttük a sűrűben.

A szakzsargonban "kiemelkedő orrjóságnak" nevezett tulajdonságát azonban nemcsak a vadászok veszik hasznát. Több magyar vizsla is bizonyította már, hogy profi keresőkutyaként is kiválóan megállja a helyét. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon "Tűzfészek-kutató" rangban Szikra, egy drótszőrű magyar vizsla kan teljesít igen eredményes szolgálatot, váltótársával, a kilenc éves, Sammy nevű labradorral együtt. Egyelőre ők ketten dolgoznak ezen a "szagterületen" hazánkban. A tűzfészek-kutató kutyák a tűzesetek helyszínét átkutatva gyúlékony anyag maradványait keresik. Segítségükkel megerősítik vagy kizárják a szándékos gyújtogatás lehetőségét. munkájukkal rendkívül értékes időt és energiát spórolnak meg a bizonyítékok után kutató laboratóriumok, illetve a tűz okát vizsgáló tűzoltók számára. Mindemellett a magyar vizslák kábítószer-kereső, romkereső és lavinamentő szolgálatban is megállják a helyüket.

Azonban bármennyire is ellenállhatatlan egy vizslakölyök ráncos bőrével, hatalmas füleivel és bánatos pillantásával, mindenképpen szálljunk magunkba, mielőtt beszerzésére szánjuk el magunkat! Biztosan meg tudjuk-e adni vizslánknak a rendszeres és kiadós szabad mozgás lehetőségét? Tudunk-e biztosítani olyan lehetőséget, melyben kiélheti öröklött ösztöneit, vagy legalább megfelelő szellemi kihívást jelent számára? Ügyelünk-e rá, hogy lehetőség szerint mindenhová magunkkal vigyük, vagy legalábbis ne hagyjuk naphosszat tétlenül magára? Türelemmel viseljük-e kölyökkori csínytevéseit, és megfelelően értékeljük-e felnőttkori gyengéd ragaszkodását?

Ha mindezekre a kérdésekre felelősséggel "igent" válaszolunk, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy egy drótszőrű magyar vizsla jó gazdái legyünk, és megtapasztaljuk, mennyire csodás dolog vele együtt élni.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor