Úticél Setétpatak, az anyanyelvi tábor volt. A négy tanuló kíséretét és felügyeletét Szórád Endre mentor, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kémiatanára vállalta magára, aki gépkocsival vitte el a kis csapatot a hosszú útra.
A tábor célja a közös kultúra megismerése, a magyarságtudat, valamint az összetartozás érzésének fejlesztése. A táborlakók és kísérő tanáraik Arad megyéből, Veszprém környékéről, a Felvidékről és a Délvidékről érkeztek.
- Idén a vajdasági csapat összetétele igen vegyes volt: a két lány és a két ifjú legény, akik vezetésem alatt vágtak neki a hosszú és kalandos útnak. A diákok vajdaság különböző helységeiből valók. Szabó Anita kispiaci, Sóti Lilla bajmoki, Kecsenovity Egon horgosi, Mátéffy Kornél pedig bácstopolyai.
A két fiú, Egon és Kornél tanítványom a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban, míg a lányok, Anita és Lilla a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulói. Mindannyian első díjasok voltak az idei GENIUS középiskolai diákversenyen.
Július 7. (hétfő) - Az utazás
Kora reggel fél hatkor az úticélnak, Erdélynek, illetve Romániának megfelelően beszálltam a Daciába (ezt tudvalevőleg ott gyártják), a gimnázium tulajdonát képező autóba, és kezdetét vette a nagy kaland. Zentáról indultam egy kis körútra, hogy összeszedjem a gyerekeket. Hatkor már Topolyán voltam, ahol Kornélt, a másodpilótát vettem fel. Ezután Bajmok volt az úticél, ahol Anita társult hozzánk, majd Horgoson Egon és Lilla is a Dacia fedélzetére került. Nehéz volt az „elválás” Zentától, mert egy pillanatra vissza kellett mennünk az ”alma materba”, hogy felvegyük a GPS-rendszert, és a tiszai hídon átkelve a bánáti oldalra jussunk. Ezután már a határ felé vettük az utat. Szerbcsernyénél gurultunk át a romániai részre. Az út azután így folytatódott tovább: Temesvár, Arad, Déva, Fogaras…
Valahol útközben: „Kicsi” kocsi és mi (sajnos, nem ezzel utaztunk)
Hála Kornél navigációs tevékenységeinek, egy rövidebb, de rosszabb minőségű úton több mint tizenkét órai vezetés után este kilenc óra felé „máris” a tábor helyszínére érkeztünk. És nem mi voltunk az utolsók! Láss csodát, a veszprémieket leköröztük, legalább fél órával megelőztük őket. A hosszú és fárasztó utazást viszont kárpótolta mindaz, amit az úton láttunk és gyönyörködve megcsodáltunk. No meg persze a meleg vacsora, amivel erdélyi vendéglátóink fogadtak bennünket. Vacsora után szobafoglalás, zuhanyozás, majd fáradtan, de teli hassal tértünk nyugovóra.
Július 8. (kedd)
Kicsit még fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel keltünk fel kedd reggel. A reggeli után egy kis útbaigazítást kaptunk a tábor helyszínéről és csodás környékéről, valamint ismertették velünk a tábori viselkedési szabályokat. Mivel 2008 a reneszánsz emlékév, ez rányomta bélyegét a tábori életre is. Ezt igazolta a délutáni
Virágos reneszánsz című előadás is.
Július 9. (szerda)
A harmadik nap kirándulásra indult a csapat. Ellátogattunk a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumba, majd következett az Óriáspincetető.
A képen Egon és a híres Márton Áron ágyúja látható
Óriáspincetetőn nem csak a magaslattal, de a széllel is meg kellett birkóznunk
Sepsiszentgyörgyön ellátogattunk a Székely Nemzeti Múzeumba
A Székely Nemzeti Múzeum előtt
Miután visszaérkeztünk a tábor színhelyére, a tartalmas vacsora után egy táncház vette kezdetét. Különféle reneszánszkori táncokkal ismerkedtünk meg.
Július 10. (csütörtök)
Csütörtökön a program az uzonkafürdői medence megtekintése és kipróbálása volt, amit mindenki élvezett. Nagyon jó volt a hűs vízben fürödni. Miután felfrissültünk, indultunk vissza a táborhelyre. Délután pihenés, szabadidő, sport várt a fiatalokra, amit mindenki ki is használt.
Az uzonkafürdői medence
Július 11. (péntek)
Egy érdekes előadást hallgattunk meg a balladák világáról. A nap többi részét a táborlakók sportolással és további ismerkedéssel töltötték.
Julius 12.(szombat)
A szombati nap igazi kiránduló nap volt. Először a csernáti Haszmann Pál Múzeumot tekintettük meg.
Csapatunk a múzeum székelykapujánál
Nagy „szenvedések” árán a bálványosi várat is bevettük
A magas emelkedőkön a vajdasági csapat egy-kettőre átküzdötte magát. A nagy kaland után a várból levezető út sem volt veszélytelen, ezért a gavallérok segítettek a lányoknak, hogy mindenki épségben leérkezzen.
Nemsokára a Szent Anna-tó felé vettük az irányt, ahol lehűtöttük magunkat egy kicsit, és megpihentek a síkvidékhez szokott lányok és ifjak. No meg persze az idősebbek is…
A Szent Anna-tónál
Július 13. (vasárnap)
Vasárnap a szervezők egy kis vetélkedővel lepték meg a fiatalokat. A vetélkedőn, a táborban hallott előadásokból válogatott kérdésekre kellett válaszolni. Bár a tanévnek vége, de úgy látszik, a vajdasági csapat esze a szünidőben sem lankadt, így a diákok nagyon jól teljesítettek.
A nagy agyfuttatások
A délután folyamán aztán nem csak szellemileg, hanem fizikailag is próbára tettük magunkat. Egy kis focimeccset szerveztünk, ahol mi, tanárok is játszottunk. Bemutattunk néhány cselt a fiatalabbaknak, de azért őket sem kellett félteni.
Július 14. (hétfő)
A délelőtt folyamán egy előadás keretében a gombák világában merülhettünk el.
Később nyelvi játékokra került sor néhány ügyességi játékkal együtt. Délután kézműves foglalkozáson vettünk részt, ahol meglepően jó munkák születtek.
Július 15.(kedd)
A keddi nap ismét egy kiránduló napként telt el. Útba vettük Brassót, majd a Fogarasi havasok felé vettük az irányt, ahol meglepetésünkre a nyár közepén hó fogadott bennünket. Ezt a fiúkkal ki is használtuk, és „hócsatát” rendeztünk. Bár a köd megnehezítette a dolgunkat, de attól még jól éreztük magunkat.
Ködben a kis csapat
Július 16.(szerda)
Délelőtt egy előadás során megismerkedhettünk a reneszánszkori Erdély kultúrájával. A nap fénypontja mégis a záróműsor volt. Először a diákok lepték meg a tanárokat egy előadással. Az előadás címe Mesemix volt, és hála a fiatalok sok munkájának és kitűnő poénjaiknak, az előadás hatalmas sikert aratott. Ezután a tanárok búcsúműsorán foghatták a hasukat a nevetéstől a táborlakók.
A herceg (Kornél) és a halál angyala(Anita)
Egon, szörnyeteg szerepben
Július 17. (csütörtök) - A hazautazás
Miután elbúcsúztunk az új ismerősöktől, barátainktól és vendéglátóinktól, fájó szívvel elindultunk hazafelé. A hazavezető úton tettünk egy kis kitérőt Vajdahunyadváron, a Hunyadiak kastélyánál.
A várban a királyi négyes
A gyönyörű kastély megtekintése után semmi sem gátolhatta utunkat a hazatérésben, talán csak a határátkelő, ahol több mint fél órát várakoztunk. Már este 10 óra körül járt az idő, amikor meg kellett válnunk Egontól Horgoson. Később Lilla ért haza Kispiacon. Éjfél körül volt, mire Anita Bajmokon, Kornél pedig Topolyán kiszállt. Hajnali egy óra körül én is hazaértem Zentára, és fáradtan, de sok szép élménnyel és a látottakkal gazdagabban tértem nyugovóra.
Lévén, hogy 2008 a reneszánsz éve, ennek jegyében és stílusában íródott a búcsúvers is. A záróműsoron ezzel kedveskedtek a kísérőtanárok a táborlakóknak.
KRÓNIKÁS ÉNEK AZ ANYANYELV
SETÉTPATAKI VÁRÁNAK BEVÉTELÉRŐL
AZ ÚRNAK 2008 ESZTENDEJÉBŐL
Az magyar nyelv lovagjai hírül vették vala,
Setétpatak szép völgyében tábor lészen vala.
Seregestől útra keltek szép hölgyek és ifjak,
S híres magyar végvárakból elindultak oda.
Felvidéknek serege a legserényebb vala,
Hamar ért a táborhelyre, s így maradott maga.
Várta őket palacsinta és sok finom falat,
Mire Arad megérkezett már semmi se maradt.
Éhkoppot azért mégsem nyelt aradiak hada,
Gőzölgott már a vacsora mire megjött Tiba.
Tüzes szekér röpítette a Délvidék hadát,
S megkapták még ők is jókor a vacsorát.
Másnap reggel jött az Ördög a tábort megnyitni,
Serénykedett Zsuzsa asszony ügyeket intézni.
Sereglettek hős lovagok elméket élezni,
Miként kell az galócával ellenséget ritkítni.
Táborlakók élete szép és vidám vala,
Bár a napszakokat felcserélték vala.
Denevérek módjára felserkentek vala,
Mindenféle furcsa dolgot elműveltek vala.
Elindultak kolbászt enni apró fáklyafénynél,
Gyengélkedők folyamodtak fekete levesért.
Takarítás, szépítkezés éjjel törénültek,
Legények az sötétségtül gyakran megrémültek.
Az leányok igen bátran védelmükre költek,
Meleg ágyban, takaróban rejtegették őket.
Paplannal limbózván kedvükre is tettek volna,
Ha a zordon várkapitány le nem csapott volna.
Szétzavará az vigadozó sereget bőszen,
S riasztá a hadnagyokat erősítést kérve.
Szétrebbent a riadt sereg a megtorlást félve,
Fekhelyiket elfoglalák, s nyugalomra tértek.
Utoljára Tiba vonult éji fekhelyére,
Mert a népes leánysereg rákapott ő személyire.
Törökösen elüldögélt fekhelyüknek szélén,
Seherezádé módjára szépeket mesélvén.
Hasadt már a hajnal mire ágyba juttak,
Ezért aztán másnap délig igen kornyadoztak.
Nemes lelkű előadók hiába beszéltek,
Egyre-másra aludtak el deli vitézek.
Ellenség nem lévén harcoltak az széllel,
Hiába zavarta őket az kapitány széjjel.
Gúnya nélkül, szinte pőrén az asztalhoz ültek,
Míg a tóban nagy melegben gatyástúl fürdőztek.
Setétpatak kies táján gyakorta sétáltak,
Medvét lesni, fényképezni el-el jártak.
Zokni s Bolhás hűn kiséré várvédők seregét,
Készek voltak megvédeni, ha jöttek volna medvék.
Buzgóságuk, csaholásuk haszontalan vala,
Mert vitézink bátorsága határtalan vala.
Edzettségről példát adtak az labdajátékban,
Mikor éppen nem szenvedtek vajmi nyavalyában.
Unalmukban portyázni is gyakorta indulván,
Bálványosnak híres várát meg is ostromolták.
Az aprónép hősiesen helyt állott az harcban,
Csak Judit s egy Hadnagy maradt őrszemként az aljban.
De nem soká Fortuna elpártolt az seregtől,
Fogarasnak váránál nem láttak az ködtől.
Elgyötörten, ázva-fázva tértek az táborba,
S bánatukat nem fojthatták kupa vörösborba.
Íránk vala ez éneket az tábornak végén,
Feljegyezve mik történtenek Erdély szép vidékén.
Aranka György utódait imígyen méltatván,
Kétezernyolcnak évében Szent Jakabnak haván.
DICSŐ HARCUNK VÉGET ÉRT,
TÉRJETEK HAZA BÉKÉVEL!
VISZLÁT JÖVŐRE!
.jpg)
