A Volkswagen gyár a transportereket összefoglalóan Type 2 kóddal látta el, mivel ez volt a bogár után a második gyártmányuk.
A Transporterek első generációja (T1)
1956
Március 8-án gördültek le az első Transporterek az újonnan létesített hannoveri Volkswagen Transporter üzem gyártószalagjáról; a sorozatgyártás április 20-án kezdődött. A legelső Transporter könnyűsúlyú: 890 kg tele tankkal, vezető és pótkerék nélkül. Ám ezekkel együtt sem éri el a 2. típus (az 1. típus a Bogár volt) az 1 tonnát - a saját tömege 990 kg. Hasznos teherbírása: 750 kg-ig terjed. 2-3 személyes vezetőkabinjával és 4,6 m3 rakterével a Volkswagen Transporter fordulékonynak bizonyul és - az akkori viszonyokhoz képest - gyorsnak is: maximális sebessége 75 km/h. Ezt kicsi, 1131 cm3 farmotorja biztosította, mely 3300 / perc mérsékelt fordulatszám mellett 25 LE-s teljesítményre képes. Ezt a motort nem csúcsteljesítményre, inkább megbízhatóságra tervezték. 9 literes fogyasztás városban és hosszú élettartam volt a szerénység jutalma.
A busz változattal 8 személy szállítható és a két hátsó üléssor kiszerelésével könnyedén alkalmassá tehető teherszállításra is. Az első generációs Transporterből 1967-ig összesen 1.800.000 db-ot adtak el.
A Transporterek második generációja (T2)
1967
A Transporter további népszerűsége egy okos vezetői döntésnek volt köszönhető: A megfelelő pillanatban, a német gazdaság hullámvölgyének kellős közepén lépett a piacra a sikermodell utódja: egy sokkal modernebb, szebb és biztonságosabb jármű, amelyhez képest 1.800.000 példányban elkelt elődje egy csapásra öregnek tűnt. A nem osztott, lekerekített első szélvédő és az összességében nagyobb ablakok több fényt juttatnak az utastérbe, és természetesen a látási viszonyokat is javítják.
Az 1.175 kg továbbra is meglepően alacsony össztömegnek számít. Ahogy múltak az évek, egyre nehezebb lett. Ez volt a költséges technika és a passzív biztonság ára. Egyúttal nagyobb is lett: kívülről csak kb. 20 cm-rel, belülről azonban a jobb térfelosztás révén jelentősen tágasabb lett. A legfontosabb változás azonban a karosszérialemez alatt bújt meg: a hátsó tengelyt duplacsuklós ferde kormánytengelynek képezték ki, amely jelentősen javította a jármű menettulajdonságait. Az első tengely rugózása még jobb lett, a kétkörös fékek révén garantált a személygépkocsik biztonsági szintje. A kényelem terén is előrelépés történt: jobb ülések, jobb szellőzés, és sok más továbbfejlesztett részlet. Az erősebb 47 LE-s motorral 110 km/h sebesség érhető el. A biztonságnak különleges figyelmet szentelnek. Minden autót új, biztonsági kormányoszloppal szállítanak. A 11 éves története alatt több mint 2.700.000 db T2-t adtak el.
A Transporterek harmadik generációja (T3)
1979
Tavasszal megjelenik a piacon az új VW Transporter, amely a futóműre és a motorra irányuló számos műszaki újítása mellett újonnan kialakított karosszériát is kínál, ami egyben jobb látási viszonyokat, nagyobb teret és kedvezőbb használati értéket is eredményez. A VW Transporter harmadik generációja kisebb forradalmat jelentett, mégpedig a karosszéria alatti vázszerkezet méretezésére bevezetett új számítási módszerrel. E módszer eredményeként az autó még erősebb lett. Hogy a T3 startja beváltotta a reményeket, menettulajdonságainak köszönhető. A még mindig léghűtéses boxermotornak volt dolga az 1.385 kg üres tömeggel is. A kis motorral (1.584 cm3) max. 110 km/h sebességre volt képes. A legerősebb változat (1.970 cm3 / 70 LE) is csak max. 127 km/h sebességet tudott produkálni autópályán, vagyis 3 km/h-val kevesebbet, mint elődje. Az új modell kétségtelen előnyei kezdetben alig lelkesítették a piacokat. Csak akkor lett a 3. generációs Transporter sikermodell, amikor a vízhűtéses boxer- és főleg a dízelmotor nagyobb teljesítményt és alacsony fordulatszámról erőteljes gyorsulást eredményeztek. A 125 mm-rel szélesebb kocsi vezetőkabinjában három teljes értékű ülés volt, a nyom- és tengelytáv nagyobb lett, változatlanul csekély fordulókör mellett. A teljes belsőtér nagyobb és levegősebb, biztonságosabb és optikailag is korszerűbb lett. A legfontosabb újdonság azonban továbbra is láthatatlan volt: a menetbiztonság és a kényelem terén óriási lépés tettek előre a tervezők. Az első tengely - kettős keresztlengőkar, progresszíven ható csavarrugók belső teleszkópos lökhárítókkal, keresztstabilizátor - ideálisan egészítette ki az elvileg változatlan ferdelengőkaros hátsó tengelyt. A rakomány maximális tömege majdnem elérte a mágikus 1000 kg-os határt: 998 kg az 1,6 literes motor esetében, 30 kg-mal kevesebb az erős, 2 literes változatnál. Az aktív menetbiztonság mellett nőtt a passzív biztonság is. Ütközéspróbák segítették azoknak az elemeknek a kifejlesztését, melyek frontális és oldalütközésnél elnyelik az energiát és célzottan deformálódnak. A vezetőfülke első részében, térdmagasságban merevítőt építettek be, az ajtókban pedig stabil profilelemek gondoskodnak az oldalütközés elleni védelemről. A négyhengeres dízel sorosmotor bevezetésére csak 1981-ben került sor. Az öngyulladású motort a harmadik Transporter generációnál is alkalmazták; egy évvel később megjelent ismét a vízhűtéses boxermotor.
Az új generáció megjelenéséig közel 6.700.000 db Transportert gyártottak (ebből kb. 4.000.000 db T3-t).
A Transporterek negyedik generációja (T4)
1990
Január 6-án indult a 4. Transporter generáció gyártása (T4). Az új koncepció ugyanúgy forradalminak számít, mint a Bogár-ról a Golf-ra történt váltás: frontmotor, fronthajtás ("húzófej-elv") a menetirányhoz képest keresztben beépített vízhűtéses 45-81 kW-os sorosmotorral, elöl új kettős keresztlengőkaros tengely, hátul ferdelengőkaros tengely. Két tengelytáv: 2.920 és 3.320 mm, három hasznosteher-kategória: 800, 1.000 és 1200 kg. A piac számára kisebbfajta szenzációt jelentett a T4 bevezetése, mert az a Bulli-val kapcsolatos összes elképzelést feledtette, mindazonáltal hamisítatlan Volkswagen. Az új jármű minden tulajdonságában annyival jobb lett, hogy a "minőségi ugrás" kifejezés nem túlzás. És a T4 még sokoldalúbb, mint közmondásosan univerzális elődje, mert több variációs lehetőséggel szállítható a felépítménye (pl. második tolóajtó vagy a választható szárnyasajtó). A piac lelkesen fogadja a 2. típus negyedik generációját. Már több hónappal a szállítások megkezdése előtt előjegyzésben óriási mennyiséget rendelnek meg. Eleinte még a T3-t is tovább gyártják egy ideig. 40 éves története alatt közel 10.000.000 Transporter talált gazdára szerte a világon.
A Transporterek ötödik generációja (T5)
2003
13 év után elérkezett az idő az újabb generációváltásra. Vannak gyárak, amelyek ez alatt a bő évtized alatt két új generációt is útjára bocsátanak, nem is beszélve az egy-két évente aktuális módosításokról. A VW kivétel, 1950 óta mindössze négyszer szabták át a Transporter vonalait, vagyis átlagosan 13 évente kerül sor generációváltásra. Hasonló változásra természetesen nem számíthatunk, mint a T4-es megjelenésénél, de tény, hogy az új T5 szinte minden eleméhez hozzányúltak a tervezők. Új karosszéria, kényelmesebb vezetőfülke, nagyobb és teherbíróbb rakodótér. Kompakt, masszív az új T5, bár a korábbi modell karakterén szemmel láthatóan nem akartak változtatni. Mert ha igen, akkor úgy kellett volna hozzányúlni az autóhoz, ahogy a kabinbelső tervezői tették. Jó fogású, állítható kormánykerék, új műszerek, finoman illeszkedő középso konzol és óriási zsebek az oldalajtókon, de a leglényegesebb a jól pozícionált, joystick rendszerű sebességváltó kar pillanatok alatt feledteti a korábbi modelleknél alkalmazott hosszú botváltót. A korábbi T4-hez képest megnövelték a tengelytávot.