...tüdőnkbe szippanthatjuk a hínárszagot hozó szél illatát. A pelikánok birodalmában járunk, a Duna deltájában.
A Duna Németország délnyugati részén, a Fekete-erdőben ered, és 2860 km megtétele után ömlik a Fekete-tengerbe. Áthalad Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Szerbián és Románián, határfolyóként érinti Horvátországot, Bulgáriát és Ukrajnát. Vízgyűjtő medencéje 817 000 négyzetkilométer. Erről a területről a folyam másodpercenként átlag 6000 köbméter vizet önt a tengerbe, s a magával hozott iszap, homok és egyéb hordalék évi 39,5 millió tonna. Ebből a hordalékból született a Delta, a folyam és a tenger kölcsönhatásának eredményeként, mint az ország legfiatalabb területe. Azt is mondhatjuk, hogy a Duna delta a Duna ajándéka mielőtt beömlene a Fekete tengerbe.
Műhold felvétel a Duna deltáról
A Duna hatalmas, mocsaras deltavidéke Tulcea városánál (Románia), a Fekete tengertől légvonalban 80 km-re kezdődik. Összterülete 4152 négyzetkilométer, ebből Románia területén 3445 négyzetkilométer (82%) található. Európa második legnagyobb deltája, a Volga deltája (12 000 négyzetkilométer) után, míg a Földön a ranglista 20-dik helyét foglalja el. Szabályos háromszög alakú: a háromszög csúcsa a szárazföld felé, alapja a tenger felé néz. Földtörténeti értelemben fiatal képződmény, a folyó még 6500 esztendeje egy sekély öblöcskébe torkollott, amit hamarosan eltüntetett az a roppant mennyiségű hordalék, amelyet a folyó odáig szállított, és a torkolatnál lerakott. Ez a folyamat a mai napig tart, és ennek az eredménye a partok, turzások állandó átformálódása.
A Duna deltának nevezett terület a három Duna-ág közötti rész (Chilia, Sulina és Szent-György) és az ettől délre fekvő Razelm - Golovita – Zmeica - Sinoe lagúnakomplexum.
A legfiatalabb és legtevékenyebb ág, az északi Chilia-ág, Tulcea fölött 10 km-re válik el, és a folyam egész vízmennyiségének 67%-át viszi magával. 116 kilométer után, mielőtt beömlene a Fekete-tengerbe, a felhalmozódott hordalék egy kisebb, úgynevezett „fiókdeltát” hoz létre. Tulajdonképpen határfolyó Románia és Ukrajna között.
A középső ág, a Sulinai-ág, 1860-ig 84 kilométeres volt, de 1895-re, a kanyarokat levágva, jól járható hajózóúttá alakították át. Így 63 kilométer hosszú, a vízmennyiség 13%-át viszi a tengerbe.
A legdélibb és legfestőibb ág a Szent-Györgyi ág, amely 109 kilométer hosszú. Az északi ághoz hasonlóan, mielőtt a tengerbe ömlene, egy „fiókdeltát” hozz létre.
A három ág között a kanyargó, természetes és mesterséges, csatornák, holtágak, tavak, nádtengerek, kiemelkedő homokszigetek, gátak és töltések szövevényes labirintus rendszert alkotnak. A vízi utak gyakran változnak, hol eldugulnak, hol megnyílnak az ott járók számára, sokszor a Delta őslakói számára is ismeretlenek, kiszámíthatatlanok.
A Duna deltának van a legnagyobb kiterjedésű, összefüggő nádasa (240 000 ha). A víz felszínén a nád hatalmas úszó szigeteket alkot, amelynek vastagsága sokszor elérheti a 0,6-2 métert is. Az úszó nádszigetek (helyi kifejezéssel „plaur”, az úszni jelentésű szláv plavaty szóból) a nád gyökereinek és gyöktörzseinek összefonódásából jönnek létre, amelyet a Duna hordalékai cementeznek össze. Gazdag humuszréteg képződik rajta, amelyen változatos növényzet telepedik meg. Az úszó nádon közlekedő tapasztalt nádi emberek a vaddisznócsapásokat követik, mivel ezek az állatok kikerülik azokat a helyeket, ahol a növényszőnyeg megnyílhat. Mivel a nádnak nagy a cellulóztartalma, a papírgyártás alapanyaga. Régebben náddal fedték be a vályogházak tetejét, kerítést fontak belőle, illetve télen tüzelőszerként használták.
A Delta növényzetét többnyire úszó vízi növények, és hínárok alkotják. Megtalálható a gyékény, amit a kézműipar hasznosított: szatyrokat, kalapokat, szőnyegeket, falvédőket készítenek belőle. A tavakon átevezve gyönyörködhetünk a fehér tündérrózsa virágjában, amelynek magja ízletes, emberi táplálkozás céljára is jó. A csatornák mentén, a töltéseken gyakoriak a fűzfák, az árterületek homokvonulatain a nyírfák és a rekettyebokrok fás lapályokat alkotnak. Egyes helyeken homoktövis és tamariska alkotta berkek találhatók. A Letea-i homokvonulaton égerrel, nyárfával és szilfával kevert hamvastölgy erdők találhatók, amelyekben a cserjéket a som, fagyal, galagonya képviseli, valamint borostyánból, vadszőlőből és Periploca nevű liánból álló mediterrán növényzet.
A hatalmas nádasok sok állatnak biztosítanak menedéket, táplálékot, szaporodási lehetőséget. Tavasszal és ősszel a Delta mozgalmas a vándormadarak érkezésétől és távozásától. Valóságos madárparadicsom, több mint 300 fajt figyeltek meg, közülük 176 itt is költ. Ezek között megtalálható a világ kárókatona populációjának 60%-a, Európa legnagyobb pelikán populációja, a világ vörösnyakú lúd populációjának majdnem a fele. Élnek még itt hattyúk, gólyák, vadludak és vadkacsák, kócsagok, szürke gémek, selyemgémek, darvak, ásólúdak, kanalas gémek, batlák, szárcsák, sirályok és csérek. A ragadozó madarak közül a réti sas és a vándorsólyom vadászik ezen a vidéken.
A Delta másik kincsét a halak képezik, több mint 150 faj él itt. Különböző méretű halat foghatunk ki, mint például: süllőt, pontyot, márnát, keszeget, domolykót, kárászt, balint, harcsát, csukát, ragadozó önt. Legértékesebbek a tokfélék (óriás viza, vágótok, közönséges tok), amelyek a Fekete-tengerből úsznak fel a Dunába, hogy ott leikrázzanak. Az őslakosok ügyes halászok, sokszor mindennapi kenyerüket aznapi fogásukból fedezik, ezért a halászatnak fontos szerepe van a helyi gazdaságban.
A nádasokban emlősök is élnek: vidra, nyérc, menyét, nyestkutya, róka. A homokvonulatokon megtalálható a homoki kígyó, a parlagi vipera és ritkábban a szárazföldi teknős.
A természetbúvár számára a Delta elbűvölő ökoszisztéma, csodálatos világ, amelyben az élet változatos, gazdag és sokszínű. Ugyanígy a néprajzkutatók számára is egy kincsesbánya. Földrajzi helyzeténél fogva a Delta vidéke mindig is fontos kereskedelmi utak csomópontja volt, ahol a legkülönbözőbb népek fiai találkoztak. Egyes népcsoportokat jellegzetes viseletükkel, furcsa nyelvükkel, idegen számára érthetetlen szokásaikkal együtt elnyelték a háborúk, mások más országokban telepedtek meg. De sokan itt maradtak, egységes közösséggé forrtak a többiekkel.
A dobrudzsai román lakosság az őshonos „dicieni”-ek között megtelepedett moldvaiakból és havasalföldiekből, a Duna melléki „cojani”-okból, a makedo-románokból meg a déli Kárpátokból jövő mokányokból áll. Ez utóbbiak juhnyájaikat terelték le ősszel a deltavidék nádasaiba, ahol könnyebben átteleltek, mint a zord hegyvidéken. Sokan közülük itt maradtak, elkeveredtek a helybeliekkel.
A deltavidék manapság számbelileg elenyésző nemzetisége a török. Első nagyobb hullámuk a XIII. században jött erre a vidékre. Nyelvükben és szokásaikban hasonlítanak a törökökhöz a dobrudzsai tatárok, akik mára szinte teljesen beleolvadtak a románságba és a többi nemzetiségbe, bár jellegzetes arcberendezésük több generációs keveredés után is elárulja származásukat.
Lipovánokkal is találkozhatunk, ha a vidéket járjuk, bár a köztudattal ellentétben ők nem őslakói a Deltának: a cári Oroszországból települtek át több hullámban, vallási üldözések elől menekülve az akkor török fennhatóság alatti területre.
A XX. század elején Sulina városában több nemzetiség élt egymás mellett: a domináns román ajkú lakosság mellett, görög, orosz, örmény, török, német, magyar, zsidó, albán, olasz, bolgár, angol, tatár, montenegrói, lengyel, francia, lipován, dán, gagauz, és perzsa nemzetiségűvel is találkozhattunk. Mindez a sokféleségében is viszonylag egységes kikötővárosi népesség több mint 150 apró butikban vásárolt-alkudozott, ette a sült halat és itta a brágát.
1991-ben a Duna delta a Világörökség kincsévé minősítették. Területének majdnem 9%-át szigorúan védett területté, rezervátummá nyilvánították, így törvény szabályozza a szárazföldi és vízi gazdálkodást, valamint a biológiai erőforrások megőrzését.
.jpg)
