Ulysses újratöltve

Az Európa az Ünnepi Könyvhétre, június 16-án kiadja a 20. század egyik legfontosabb regényének, James Joyce (1882-1941) Ulysses-ének átdolgozott fordítását. Az új fordításra azért volt szükség, hogy ezzel kijavítsák az eddigi pontatlanságokat, és érthetőbbé tegyék az amúgy is nehéz olvasmánynak számító, közel ezer oldalas Ulysses-t. Az új kiadás harmadában támaszkodik az eddig ismert, Szentkuthy Miklós-féle fordításra. A mű újrafordításával a szerzői jogok miatt kellett eddig várni. (A szerzői jogok 70 év után évülnek el.)

Az új magyar nyelvű Ulysses különben a negyedik kísérlet a regény fordítására. Először Gáspár Endre fordította le 1947-ben, ezt követte Szentkuthy Miklós 1974-es munkája, amelyet 1986-ban Bartos Tibor is átdolgozott. Szentkuthy Miklós klasszikusnak tartott fordításán a Magyar James Joyce Műhely tagjai, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Gula Marianna és Szolláth Dávid végeztek korrekciókat, az új kiadáshoz pedig Takács Ferenc írt utószót.

A fiatal kutatókból, fordítókból álló munkacsoport hét évet dolgozott Joyce regényén. Eredetileg egy pályázat keretében kezdtek el foglalkozni a szöveggel, majd az elkészült filológiai dolgozatokból egy fordítói program született, és hamar egyértelművé vált, hogy az Ulysses újrafordítását, Szentkuthy Miklós fordításának felülvizsgálatát és a nyelv változása indokolta módosításokat csoportosan lehet csak elvégezni. A fordítás során felmerülő nehézségekről több konferencián is beszámoltak. Az egyik legjelentősebb fórumra tavaly januárban került sor a Magyar Tudományos Akadémián.

Gula Marianna előadásában arra kereste a választ, hogy hogyan sikerül a lefordíthatatlannak tűnő regény magyarra való átültetésekor úgy átmenteni az eredeti szöveg értékeit, hogy az új fordítás gazdagítsa az olvasói élményt, azaz létrejöhessen az a különleges, kreatív együttműködés a szerző és az olvasó között, amelyet Joyce szövege folyamatosan kínál és elvár, és amire a korábbi fordítások nem adtak lehetőséget. Külön nehézséget jelentett, hogy Joyce a regényében az angol nyelv Írországban beszélt változatát használja, s ezt a magyarban nehéz érzékeltetni. A feladat néhol megoldhatatlannak látszott: lehetetlen volt, hogy egyes helyeken ne vesszenek el fontos utalások, ne tűnjenek el lényeges jelentésrétegei a szövegnek. Ekkor a fordítók, beszámolójuk szerint, olyan megoldásokhoz folyamodtak, hogy új kapcsok bevonásával, apróbb belenyúlásokkal a szöveg mondat szintjén létre tudják hozni azt a fajta többletjelentést, amely bár eltűnt a szöveg egy adott pontján (mert különben értelmetlen/érthetetlen lett volna a fordítás), a szöveg egy másik részén ezt be tudták pótolni. Így nem szakadt meg Joyce egy nap alatt játszódó történetének sűrűn szövött jelentéshálója, és a szöveg dinamikája.

Szolláth Dávid Szentkuthy fordítását vette górcső alá beszámolójában. Bírálatával azt akarta bemutatni, hogy rengeteg hibája ellenére mégsem volt felesleges Szentkuthy fordítása. Igaz, Szentkuthy fordításába egyrészt számos referenciális hiba (kulturálisan félreértett dolgok) és strukturális pontatlanság (elvesztett motívumok, történetszálak), másrészt az angol nyelvű eredetiben nem szereplő „virtuozitás”, túlfordítás került. Ám fordítását sok hibája ellenére érdemes kiindulópontnak tekinteni.

Ulysses

Akik Joyce fő művét – mindenképpen legismertebb művét – olvassák, sőt végig is olvassák, általában háromféleképpen vélekednek. A legkisebb csoport fejezetről fejezetre nagyobb elragadtatással csodálja a művet és szerzőjét. A nagyobb csoport bosszankodik és a vastag könyvet előbb-utóbb mérgesen abbahagyja. A harmadik – talán nem is kisebb – csoport a híres vagy hírhedt vagy érthetetlenül felkapott írót elmebetegnek tartja. És mind a három vélekedés indokolható. Mert igaz az is, hogy Joyce-szal valami új kezdődik az egész világirodalomban, és hogy még azokra az írókra is hatott, akik nem is olvasták műveit, vagy ha belekezdtek az Ulysses-be, néhány oldal után abbahagyták. De az is igaz, hogy a hagyományos olvasmányokhoz – a mesétől a naturalizmusig – hozzászokott olvasók nem is hajlandók olvasni Joyce-ot. Viszont akár lelkesítő, akár bosszantó, akár nevetséges, olyan fontos jelensége századunk világirodalmának, hogy semmiképpen se hagyható ki az írásművészek arcképcsarnokából.

Maga a regény Bloom úr egyetlen hétköznapjának tüzetes leírása, és főleg tudattartalmának hullámzása reggeli ébredésétől esti elalvásáig. Ennek a napnak az eseményei egyáltalán nem érdekesek és ami közben a hangsúlyozottan átlagember eszébe jut, az merőben érdektelen. Az az érdekes, hogy ezt a kinti és benne a benti világot szakadatlan mozgásában, mint egy hősköltemény kalandjait ábrázolja az író. Aki figyelemmel tudja kísérni a nyelvi és gondolati különösségekkel teljes szöveget, az lépten-nyomon azt veszi észre, hogy az érdektelen mozzanatok milyen érdekesek. Magyar olvasó számára a legmeglepőbb, amikor nyomon követve Bloom úr múltból felmerülő emlékeit kiderül, hogy ez a dublini kispolgár szombathelyi származású, magyar zsidó családban született. Nagyapját még Virágnak hívták, az ír körülmények között ez angolosodott Bloomra. Amikor az unoka tudatában felmerül Virág nagypapa, úgy tűnik, hogy Joyce valamelyest magyarul is tudott. De mind az emlékek, mind a jelenbeli jelenetek egy tudományos látlelet tárgyilagosságával kerülnek az olvasó tudatába. Molly, a feleség felszínes sznobságával, hiúságával, önzésével talán még férjénél is érdektelenebb jellem, de ennek a színtelenségnek az ábrázolása érdekes, olykor mulatságos. A házaspár maga az átlag, de jól megvannak egymással, igen jól érzik magukat kettesben. Az érdektelenség hiteles, tárgyilagos megragadása, a tudat önkéntelen változatossága a szabad asszociációk útján, a lelki életnek ez az elemző felderítése teszi igazán érdekessé a szöveget és példaadóvá a stílust és a nagyon is problematikus nyelvet. Erről a nyelvezetről mondották már azt is, hogy az angol nyelv kitárulása a végtelenségbe. De mondták már azt is, hogy az angol nyelv meggyalázása. Akár így, akár úgy, mindenképpen az angol nyelv nagy kalandja.


James Joyce és az Ulysses