Ligny - Quatre bras - Waterloo

1. rész

A seregek felvonulnak:

Az 1815. június 18-án vívott waterlooi ütközetet nem egyetlen döntő összecsapásnak, hanem egy három napos dráma véső felvonásának kell tekinteni, amely június 16-án Quatre Bras-nál és Ligny-nél kezdődött. Ami ezen előzetes csatározások során történt, s ahogyan a szembenálló hadseregek felkészültek az ütközetre, Waterloo történetének döntő részét képezi.

Június 15-én, azon a napon, amikor Napóleon átlépte a belga határt, Wellington serege tehát Brüsszeltől délre és délnyugatra gyülekezett. Blücher erői Charleroi és Liege között ívet húztak körülötte. Noha a porosz kormányzat és Nagy-Britannia gyanakvással és bizalmatlanul tekintett egymásra, maga Blücher és Wellington jó viszonyban voltak egymással. Megegyeztek abban, hogy ha valamelyikőjüket támadás éri, a másik azonnal a segítségére siet. Ez ésszerű döntés volt, de végrehajtása számításaik szerint legalább három napot igényelt. Napóleon ugyanerre a következtetésre jutott, s ebben a három napban kiváló lehetőséget látott.

Wellington hadserege Brüsszeltől nyugatra gyülekezett, a herceg ugyanis azt hitte, hogy ha Napóleon észak felé mér csapást, Mons-on keresztül fog előrehaladni. Hogy miért jutott erre a következtetésre, az még ma sem világos. Ha Napóleon megtámadta volna Wellington jobbszárnyát, akkor ezzel csak keletre szorította volna annak erőit, a brit és porosz seregek olyon koncentrációját idézve elő, amelyet Napóleonnak gondosan el kellett kerülnie.

Június 10-re a császár a határtól délre vonta össze hadseregét, ám érkezését és szándékait olyan fokú titokzatosság övezte, hogy a szövetséges parancsnokok még akkor sem voltak tökéletesen tisztában a helyzettel, amikor egy héttel később a francia hadsereg megindult a határon át, Charleroi városának irányába.

A franciák június 6-án kezdték meg erőik összevonását, és június 14-re három hadoszlopban 124.000 embert összpontosítottak Beaumont és Philippeville között. Napóleon június 12-én hagyta el Párizst, és 14-én érte el előretolt főhadiszállását Beaumont-nál, Ezzel megkezdődhetett a hadjárat a császár személyes parancsnokságával. A következő napon, mindjárt pirkadat után a francia hadsereg Charleroi irányában átlépte a határt. A dicsőséges seregben senki sem sejthette, hogy Bonaparte Napóleon birodalmának már csak három napja van hátra.

Az előrenyomuló hadsereg két szárnyra és egy tartalékra oszlott. A balszárnynak Reille és d'Erlon parancsnoksága alatt Wellington felé, míg a jobb szárnynak, Gerard vezetésével Blücher ellen kellett nyomulnia. A Napóleon közvetlen parancsnoksága alatt álló centrumnak, mely magába foglalta Vandame és Lobain hadtestét, a Császári Gárdát, valamint a lovastartalékot, csapást kellett mérnie bármelyik szárnyra, mihelyt megsemmisítendő ellenséges erőre bukkannak. Az előrenyomulás azonban késedelmet szenvedett: már délután felé járt az idő, de Sembre még nem kelt át a charleroi-i hídon. Napóleon ugyanekkor már megkezdte előrenyolnulását a fleurusi és a Quatre Bras-i úton. Délután 3-kor Ney marsall csatlakozott a hadsereghez, s megkapta a balszárny feletti parancsnokságot azzal az utasítással, hogy biztosítsa Quatre Bras-t. A császár ezzel egy időben folytatta a poroszok Gilly-nél elfoglalt állásainak felderítését, majd a jobbszárny parancsnokságát Grouchy-nak átadva, visszatért Charleroiba.

Ha vetünk egy pillantást a térképre, azonnal kiderül Quatre Bras jelentősége, mivel ez uralta az észak-déli és a kelet-nyugati útkereszteződést, azaz akié Quatre Bras, az tetszése szerint bármelyik irányba vonulhat. A szövetségeseket tökéletesen meglepték. Wellington hercege csak június 15-én délután 3 órakor kapott híreket arról, hogy a poroszok 1. hadtestét Thuin mellett megtámadták, és elűzték előőrseit. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze Napóleon támadásának valódi irányáról, sőt, Wellington még akkor sem gyanakodott, amikor Orange hercege jött hozzá azzal a hírrel, hogy a poroszokat kiszorították Birche-ből, és hogy saját fülével hallotta az ágyúdörgést Charleroi környékén. Wellington elrendelte a gyülekezést seregeinek, és megparancsolta, hogy álljanak készen az indulásra. Ám fennállt a lehetősége annak, hogy Napóleon Mons ellen vonul, s csupán színleli a Charleroi elleni támadást. Így amíg nem bizonyosodott meg erről, Wellington egyik irányba sem küldte ki csapatait. Ráadásul Wellington és tisztjeinek többsége Brüsszelben tartózkodott, és Richmond hercegének báljára készültek.

Ha vetünk egy pillantást a térképre, azonnal kiderül Quatre Bras jelentősége, mivel ez uralta az észak-déli és a kelet-nyugati útkereszteződést, azaz akié Quatre Bras, az tetszése szerint bármelyik irányba vonulhat. A szövetségeseket tökéletesen meglepték. Wellington hercege csak június 15-én délután 3 órakor kapott híreket arról, hogy a poroszok 1. hadtestét Thuin mellett megtámadták, és elűzték előőrseit. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze Napóleon támadásának valódi irányáról, sőt, Wellington még akkor sem gyanakodott, amikor Orange hercege jött hozzá azzal a hírrel, hogy a poroszokat kiszorították Birche-ből, és hogy saját fülével hallotta az ágyúdörgést Charleroi környékén. Wellington elrendelte a gyülekezést seregeinek, és megparancsolta, hogy álljanak készen az indulásra. Ám fennállt a lehetősége annak, hogy Napóleon Mons ellen vonul, s csupán színleli a Charleroi elleni támadást. Így amíg nem bizonyosodott meg erről, Wellington egyik irányba sem küldte ki csapatait. Ráadásul Wellington és tisztjeinek többsége Brüsszelben tartózkodott, és Richmond hercegének báljára készültek.


Wellingtonnak megvolt az az előnye, hogy csapatai Brüsszel körül, a császár számára közvetlenül el nem érhető távolságban csoportosultak. Blücher azonban a francia-belga határtól északra gyűjtötte össze seregét. Napóleon szándéka az volt, hogy mint a villám, lerohanja a poroszokat, gyorsan megsemmisíti őket, majd bevonul Brüsszelbe. Ha tartja magát ehhez az elképzeléshez, minden jól ment volna, ő azonban Quatre Bras elfoglalásának feladatát Michel Ney marsallra, legbátrabb, de egyben a legkiszámíthatatlanabb tábornokára bízta.

Napóleon utasította Neyt, hogy a lehető leggyorsabban nyomuljon előre a Charleroi-Brüsszel úton északi irányba, és söpörje el az útból az ellenséget, hogy megszerezze és megtartsa a Quatre Bras-i útkereszteződést. Közben Grouchy marsallnak vissza kellett szorítania a poroszokat a fleurus-i hídon Sombreffe irányába, Quatre Bras-tól nyolc kilométerrel keletre, ahol Blücher próbálta összpontosítani seregének erősen szétszóródott hadtesteit.

A bátor Ney marsall már nem ugyanaz az ember volt, mint Oroszországban. Lelkiismerete ingadozott a császár iránti hűsége és XVIII. Lajosnak tett hűségesküje között, s talán éppen ezért nem a rá jellemző lelkesedéssel és határozottsággal cselekedett. Hasonló levertség vett erőt valamennyi parancsnokon; Grouchy és Vandamme oly lassan nyomult előre, hogy csak az 1. porosz hadtestet sikerült visszaszorítaniuk Fleurus-be, öt kilométerre Sombreffe-től délre, mielőtt megálltak volna éjszakára. Ugyanakkor Ney elkövette azt a baklövést, hogy Frasnes-nél, Quatre Bras-tól öt kilométernyire délre táborozott le. Ennek következtében a saxe-weimari Bernard herceg vezetése alatt egy hat ágyúval rendelkező, 4.500 fős holland gyalogosdandár szállta meg a kereszteződést. Könnyedén megfutamították a Ney által előre küldött csapatokat, s amikor maga Ney jelent meg, hogy felderítést végezzen, a vállmagasságig érő rozsmezők eltakarták előle valódi gyengeségüket. Mivel Ney csak előző délután csatlakozott a hadsereghez, feltételezhető, hogy még csak most kezdte kiismerni magát. Bármi legyen is az ok, elmulasztotta a lehetőséget a döntő fontosságú útkereszteződés megszerzésére. Megállt, s jelentést tett Napóleonnak.

Ligny és Quatre Bras:

Parancsnokainak késlekedése és letargiája ellenére Napóleon június 15-én éjszaka stratégiailag jelentős pozíció birtokába jutott. Északi hadserege a két szövetséges sereg között összpontosult, így könnyedén támadásba lendülhetett bármelyik ellen. Noha csak egy szövetséges hadtest tartózkodott az állásokban (Blücher vezetésével), két másik is kéznél volt. Wellington csak éjfélkor győződött meg Napóleon mozgásának irányáról, és ez sürgősen új parancsok kiadására ösztönözte. Csapatainak ekkor Nivelles és Quatre Bras között kellett összpontosulniuk, lezárva a rést saját- és Blücher erői között.

Richmond hercegnő vacsoraasztalánál Orange hercege jelent meg és Wellington fülébe súgott valamit. Erre Wellington befejezte vacsoráját, és miközben jó éjszakát kívánt Richmond hercegének, egy térképet kért. Rápillantott, majd így kiáltott fel: "Istenem! Napóleon rászedett! Huszonnégy óra előnyt szerzett velem szemben. Utasítottam a hadsereget, hogy Quatre Bras-nál összpontosuljon, de mi nem ott fogjuk megállítani őket, ezért itt kell megküzdenem vele..." - s hüvelykujjával egy vonalat húzott a térképen a Mont-St. Jean hegylánc mentén, Waterloo falutól délre.

Arthur Wellesley tábornok, más néven; Wellington hercege.





























Június 15-én éjjel Napóleon még mindig Charleroi-ban tartózkodott. Aludt néhány órát, de korán hajnalban ismét nyeregbe szállt azzal az elhatározással, hogy közvetlenül Brüsszel ellen vonul, s megküzd Wellingtonnal, bárhol legyen is. Ez egyfelől győzelmet jelentett volna a harcmezőn, másfelől egy újabb főváros vakmerő elfoglalásáról szóló propaganda lehetőségét rejtette magában. Mikor hajnali kettőkor Ney megérkezett szállására, a császár megtudta, hogy Quatre Bras-t nem foglalták el. Reakcióját ugyan nem jegyezték fel, de valószínűleg igen ideges hangulatban a császár ismét hangsúlyozta Quatre Bras elfoglalásának döntő jelentőségét. Ráadásul azért, hogy megvédje szárnyait Blüchertől, miközben előrenyomul Brüsszel irányába, szükségessé vált a poroszok visszaszorítása kelet felé.

Parancsokat küldtek Grouchy-nak, amelyek részletezték a hadjárat következő szakaszának tervét. Grouchy Sombreffe-en keresztül északkeletre készült előrenyomulni, maga előtt űzve a poroszokat Gembloux-ba, miközben a császár észak felé tört előre. Ney pedig kénytelen volt újra megkísérelni Quatre Bras elfoglalását. Ha ugyanis a két marsall telesíti a parancsot, a császár előretolhatja csapatait, hogy Quatre Bras-nál egyesüljön Neyel, és együtt indulhassanak Brüsszel felé.

Napóleon június 16-ra vonatkozó terve feltételezte, hogy a szövetségesek - a császár hirtelen megjelenése miatti meglepetésükben és zavarodottságukban - nem fogják megkockáztatni, hogy elöl összpontosuljanak. Mikor Grouchy jelentette, hogy a porosz erők Sombreffe-nél gyülekeznek, Napóleon utasította Ney-t, hogy miután félresöpört mindent, ami Quatre Bras-náll útjába került, közeledjen jobbszárnyához, és Ligny-nél sújtson le a poroszok szárnyára, amelyet Grouchy vezetése alatt egy előőrssel kellett felfelé terelnie a fleurus-i úton. Ám a nap elmúltával Napóleon rádöbbent, hogy a porosz haderő nem csupán egyetlen hadosztályt jelent, mint korábban feltételezte, ezért úgy döntött, elhalasztja támadását mindaddig, amíg jobbszárnya meg nem jelenik. Ney hasonlóképpen tartózkodó volt, és késleltette a Quatre Bras elleni támadását addig, amíg a parancsnoksága alá nem került Reille gyalogos hadteste.


A császár parancsainak eljuttatása a címzetthez komoly nehézséget okozott. Soult marsall vezérkari főnökként nem helyettesíthette a páratlan Berthier-t. Az alábbi kivonat, mely egyik Ney-nek szóló parancsából való, jól mutatja milyen határozatlan volt.

"A császár a brye-i malomhoz készül, ahol a Namurból Quatre Bras-ba vezető országút áthalad. Ez lehetetlenné teszi, hogy az angol hadsereg Ön ellenében cselekedjen. Ha erre mégis sor kerülne, a császár a Quatre Bras -i úton közvetlenül ellenük fog vonulni, s ezt a hadsereget egy pillanat alatt megsemmisíti. Ezért folyamatosan tájékoztassa Őfelségét mindarról, ami Ön előtt történik... Őfelsége azt kívánja, hogy Quatre Bras-nál vegye fel állásait, de ha ez lehetetlen, s nem hajtható végre, azonnal küldjön részletes tájékoztatást, és a császár ennek megfelelően fog cselekedni, amint említettem Önnek. Amennyiben csak egyetlen hátvédet talál, támadja meg, és szerezze meg az állást. E hadműveletet feltétlenül szükséges a mai nap folyamán végrehajtani, továbbá fel kell tölteni a katonai készleteket, összeszedni az egységüktől elkóborolt katonákat, s vissza kell hívni valamennyi részleget."

Nem csoda hát, hogy Ney még mindig nem nyomult előre, s ahelyett, hogy Quatre Bras körül koncentrálódott volna, hadosztályai a Charleroi-ból kivezető út mentén szétszóródva hátramaradtak.
De a szövetségesek sem álltak jobban. Láthatóan csak Blücher erői mutatták jelét az értelmes cselekvésnek. Amikor Wellington és vezérkara június 16-án nem sokkal tíz óra után megérkezett Quatre Bras-ba, még mindenütt nyugalom honolt. Mivel egyelőre semmi jele nem volt Ney erőinek, és hamarosan megérkeztek az angol-holland csapatok is Brüsszelből, Wellington úgy határozott, hogy ellovagol a tizenhárom kilométerrel távolabb fekvő Bussy-ba, hogy tanácskozzon Blücherrel. A két tábornok a domb tetején álló szélmalomnál láthatta a dél felé felfejlődött francia és porosz seregeket, valamint több csapatot Gérard hadtestéből, amelyek egyre közeledtek, hogy egyesüljenek a császár erőivel. Wellington kételkedve figyelte a porosz ezredeket, amelyek a Ligne-folyó mögött előrenyúló lejtőkön fejlődtek fel. "Ha itt bocsátkoznak harcba, gyalázatosan tönkreverik őket!" - jegyezte meg. Blücher csak annyit tett hozzá, hogy emberei "... szeretnék már látni az ellenséget" még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy ágyútűznek lesznek kitéve. Wellington megígérte, hogy ha őt magát nem éri támadás, küld erősítést. A herceg 3 órakor visszatért Quatre Bras-ba, ahol az elmúlt néhány órában észrevehetően rosszabbodott a helyzet.

Az egykor bátor Ney marsall, aki határozatlanságával
a csatavesztés egyik fő okozója volt.





























folytatjuk