A vikingek skandináv származású hajósok és harcosok, akik a 8. és a 11. század között indultak rablóportyáikra vagy hódító hadjárataikra. Ismertek normann (északi ember), rusz vagy varég néven is.
Egy tízéves régészeti program keretében a York környékén zajlott csaták helyszínének feltárásán dolgozó kutatók több mint ezer vasdarabot: nyílhegyet, fejszefejet találtak. A vizsgálat bizonyította, hogy az 1066-ban lezajlott csatában újra felhasznált fémből készített fegyvereket forgattak a harcosok.
"Úgy is mondhatnánk, ez volt York első újrahasznosító központja" - fogalmazott Chas Jones történész, a kutatás vezetője.
A harci eszközök összetevőit a York Egyetem régészeti tanszékén fluoreszkáló röntgensugárzással vizsgálták meg. Az eredmények arra mutattak, hogy a vikingek korábbi győzelmeik után összegyűjtötték az elhagyott csatamezőről a fegyverek fémrészeit, és újra fegyvert kovácsoltak belőlük.
A viking szó eredete
A viking szó nem adott nemzetet jelölt, hanem inkább egy bizonyos foglalkozást. Első írásbeli említése az Angolszász Krónikában található, mint wicingas, amely pejoratív mellékzönge nélkül kalózkodással foglalkozó tengerészt jelentett. Egyes vélemények szerint óangol eredetű, és a wic-kel hozzák kapcsolatba, amely erődöt, tábort jelölt, s ebben az értelmezésben a vikingek az angolok szemében táborlakó nép voltak. Más magyarázat szerint a wic várost jelentett, hiszen a vikingek, mint tengerjáró, kereskedéssel foglakozó nép, elsősorban városokban telepedhettek le. Ezeknek az elméleteknek azonban ellentmond az a tény, hogy maga a viking szó ritkán fordul elő az angolszász forrásokban.
Valószínűleg skandináv eredetű, mivel a korabeli írásokban Skandinávián kívül ritkán használták. Ha így van, akkor a vik szóból származhat, amely öblöt jelent, hiszen az természetes búvóhelye lehetett a zsákmányra váró kalózok számára. De eredeztetik a viking szót a víkja (fordul, mozdul) és a wikan (fóka) szavakból is.
.jpg)
