A köznyelv ámokfutónak nevezi azokat az embereket, akik veszélyes, kártékony illetve törvényellenes tevékenységüket megállíthatatlanul folytatják.
Ámoknak eredetileg Indiában nevezték az ellenségre halált megvető bátorsággal támadó harcosokat. Hátsó-Indiában a maláj és a jávai harcosok is átvették az elnevezést, és az ellenség megfélemlítésére egyfajta csatakiáltásként is használták. Az ottani uralkodók anyagi javadalmazással és presztízsértékű rituálékkal arra motiválták a harcosokat, hogy képesek legyenek számbeli és erőbéli fölényben lévő ellenséges csapatokat is megtámadni és az ellenfél között vérfürdőt rendezni.
Maga az ámok a maláj amuk szóból származik, amely dühöngőt jelent, és valószínűleg a portugál amuco szóból került az európai nyelvekbe.
A mai maláj nyelvben ámoknak nevezik a tébolynak azt a formáját, amelyben a beteg egyrészt fut, másrészt agresszív, ami akár a sorozatgyilkosságig is fokozódhat. A malájok ezt démonoknak, megszállottságnak tulajdonították, egyfajta szent őrületnek. A tüneti képet egy rövid rágódó, befelé forduló periódust követő agresszív kitörés, motiválatlan gyilkosságok, automatizmusok jellemzik, ezenkívül üldöztetéses téveszmék is jelen lehetnek. A rohamot legtöbbször öngyilkosság, amnézia vagy kimerülés követi. A szindróma elsősorban fiatal férfiak között fordul elő, gyakran egy önbecsülésen esett sérelem váltja ki.
Malaysiában az amok még ma is egy előforduló meghatározott viselkedési alternatívát jelent, melynek fontos szabályozó és visszajelző funkciója van a társadalom vezetői számára.
.jpg)
