 Az evészavarok jelentőségét az támasztja alá, hogy meglehetősen gyakoriak. Gondoljunk csak arra a tényre, hogy a népesség milyen nagy százaléka túlsúlyos. A tanulóifjúság körében elterjedtek a különböző evési szokások: fogyókúrázás, hashajtók használata, időnkénti önhánytatás, a kóros soványság. Az evészavarokra azért is oda kell figyelni, mert súlyos zavarokról van szó. Ezt támasztják alá azok a felmérések, melyek szerint az anorexia kialakulása utáni első évtized végére általában az esetek 8-9%-a halálos kimenetelű.
Fontos azt is tudni, hogy az evészavarok néha rejtett formában jelennek meg. Megtörténik például, hogy egy óvatlan fürdőszobai pillantás során döbben rá az édesanya arra, hogy a lánya milyen testi leromlás állapotában van. A bulimiát könnyebb leplezni, aminek eredménye az, hogy a legközelebbi rokonok, élettárs sem tudja, hogy milyen tünetektől szenved családtagjuk. A rejtőzködés a legfőbb akadálya annak, hogy a fiatal minél korábban segítséget kapjon. Akinek nincs betegségtudata, természetesen szükségét sem érzi annak, hogy segítségért forduljon.
Nem új keletűek és gyakoriak
A soványság kóros formáinak leírását az ókortól napjainkig követhetjük. Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, később már csak kizárólag az étvágy hiányára vonatkoztatták. Kialakulásának magyarázatában kezdetben vallásos elképzelések uralkodtak. Az éhezés¬ben kitartókat szentnek tekintették. Meg kell említeni a vallásos célzatú koplalásokat, böjtöket is, amelyeknek a mai napig megvan a maguk helye a vallásgyakorlásban, sőt a táplálkozás-mentalitásban is. Céljuk a testi-lelki megtisztulás volt - de ma is az. Érdemes elmondani, hogy aki az evés megtagadása mellett nyugtalanná, zaklatottá vált abban a korban - ami a szervezet reakciója a táplálék megvonására -, azt ördögi megszállottság következményének tartották. Ez annyira elterjedt magyarázat lett, hogy még boszorkánymérlegeket is használtak annak kiderítésére, hogy a sovány lány ördög által megszállott-e vagy sem.
Századokkal később kerültek csak előtérbe az orvosi értelmezések, amikor már betegségként fogták fel a táplálékfelvétel elutasítását. A kóros soványság - teljes nevén anorexia nervosa - két évszázaddal ezelőtt jelent meg külön betegségegységként az orvosi irodalomban. Nem véletlenül, hiszen ekkor kezdődött a karcsúság világméretű, a fejlett világra jellemző divatja, ami az egyik legfontosabb társadalmi tényezője az evészavarok kialakulásának.
Az orvostudomány az idő tájt inkább tuberkulózissal, vashiánnyal, később hormonhiányos állapottal magyarázta az okát. A múlt században is még a biológiai okokat tartották fontosnak. Úgy hetven éve merült fel a lelki tényezők elsőrendű jelentősége, majd lassan megfogalmazódtak azok a nézetek, hogy a kór kialakulásában a testkép zavarának van nagy fontossága: a betegek képtelenek reálisan megítélni a testsúlyukat és az alakjukat. Ezután már a családi háttérrel is foglalkozni kezdtek. Ma már egyértelműen tudjuk, hogy az anorexia kialakulásában alapvető szerepet játszik a családi háttér, de a biológiai, társadalmi-kulturális tényezők is egyaránt fontosak.
A bulimia kifejezés szintén az ókorból ered, szó szerint ökörétvágyat jelent. Tünetként való leírása már Hippokratesznél megtalálható. Teljes nevén, a bulimia nervosa túlevési rohamok formájában megnyilvánuló evészavar. Az ókori Rómában szokásban voltak a nagy lakomák, az étellel való visszaélések, amelyek során az elfogyasztott nagy mennyiségű ételektől önhánytatással szabadultak meg. Mégpedig nem is titokban, hanem nyilvánosan, teljesen szokványos viselkedésnek tartva azt. A bulimiás jelenségeket és az önhánytatásokat kezdetben az anorexia részjelenségének tartották, később azonban bebizonyosodott, hogy önálló kórképről van szó. De előfordul, hogy az anorexia és a bulimia keveredik egymással - ilyenkor bulimarexáról beszélünk
Az evészavarok a fiatal, 18-35 év közötti nők 1-4%-át érinti. Korábban inkább anorexiával találkozhattunk, ma már a bulimia háromszor gyakoribb, mint az anorexia. Ennek nem tudjuk az okát, de valószínűsítjük, hogy a társadalmi tényezők játsszák ebben a legnagyobb szerepet. Az evészavarok előfordulásának gyakorisága társadalmi tényezőktől is függ. Régebben kizárólag a nyugati civilizáció betegségeinek tartották, később azonban kiderült, hogy nincs jelentős különbség más területeken sem. Az evészavarok tipikusan női betegségek. A megbetegedések csupán 5-10%-a érinti a férfiakat. Jellemző az is, hogy a felső- és középosztálybeli személyek betegszenek meg gyakrabban. De a mindennapi tapasztalat arról győz meg bennünket, hogy ezek a társadalmi különbségek fokozatosan eltűnőben vannak: az evészavarok egyre gyakoribbak lesznek a kevésbé fejlett országokban, a férfiak között, az idősek körében és az alacsonyabb társadalmi rétegekben is.
Az evészavarok formái
Az evészavarok minden történelmi korban megtalálhatók voltak. Az említett éhező szentek közül az egyik legismertebb Margit hercegnő, IV. Béla király lánya volt, aki a Nyulak szigetén lévő dominikánus kolostorban tengette aszketikus életét. A szigetet később róla nevezték el Margit-szigetnek. De megemlíthető a XIX. századból Erzsébet királyné, Sissi története is. Ő korának szépségideálja volt, életét azonban az anorexia nervosa nagyon megkeserítette.
Az evészavarok elsősorban fiatal nők, ezen belül is a fiatal lányok betegségei: az anorexia általában 13-20 éves kor között kezdődik, a bulimia 2-3 évvel később - kialakulásához ugyanis némileg érettebb személyiségre van szükség.
Anorexia
Van egy nemzetközileg elfogadott kritériumrendszer, amely alapján anorexiáról akkor beszélünk, ha: a testsúly legalább 15%-a hiányzik; a félelem az elhízástól folyamatosan jelen van, a testképzavar, azaz a testsúly vagy az alak észlelésének a zavara tartós, nőknél a menstruáció kimarad.
Az anorexiának két - tiszta és bulimiával kevert - típusával találkozni. Erre az utóbbira a soványság mellett az időszakos túlevési és hányási rohamok jelentkezése jellemző.
Az anorexia általános tüneteihez tartozik az életfontosságú funkciók lelassulása, a testhőmérséklet, a vérnyomás, a pulzusszám alacsony volta, valamint a hajhullás. Gyakori a túlzott testedzés, a mozgásos hiperaktivitás. Az étkezéssel kapcsolatban furcsa szokások jelennek meg: az illető apró darabokra vágja az ételt, sokáig bíbelődik vele. Ezek az újként megjelenő szokások persze feszültséget keltenek a családban. A bulimiás típusban észlelhető önhánytatás igen gyakori lehet, akár napi tíz-húsz alkalommal is előfordul. Ennek nagy veszélye a gyomornedvvel való káliumvesztés, amely életveszélyes szívritmuszavarokat válthat ki. Találkozni extrém méretű hashajtóhasználattal is.
Fokozatosan megváltozik az anorexiás személyisége is. Jellemzővé válik a nyomott hangulat, az ingerlékenység, a visszahúzódás, a befelé fordulás, a magába zárkózás, a szexuális érdeklődés elvesztése, a különböző kényszeres szokások. Jellemző a tökéletességre való törekvés, azaz a perfekcionizmus, a teljesítményorientáltság, amely vonatkozhat tanulásra, sportra, vagy éppenséggel a kényszeres rendszeretetre. A perfekcionizmus alapja az anorexiásnak az a feltételezése, hogy nem létezik feltétlen szeretet, elfogadás, hogy mindenféle szeretet feltételekhez kötött, azaz meg kell vásárolni, ki kell érdemelni valamilyen erőfeszítéssel. Mintha lenne egy szigorú főhatóság, amely magas viselkedésnormákat állít fel, amelyeket teljesíteni kell, ellenkező esetben elutasítás, büntetés lesz a következmény. Ez a - nem tudatos - feltételezés vezet a tökélyre való törekvésre.
Jellegzetes testképzavar - helyesebben saját testélmény - jelenik meg: az anorexiás soványan is kövérnek látja magát. A testkép saját testünkkel kapcsolatos élményekre, viszonyulásokra vonatkozik: hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, milyenek a saját testünkről alkotott elképzeléseink. A saját testélmény-zavar a bulimiának is jellemzője.
Bulimia
A bulimia általában normális testsúllyal jár, minden tápláltsági állapotban előfordulhat. Az említett nemzetközi kritériumrendszer szerint bulimiáról van szó, ha a falási, túlevési epizódok legalább három hónapon át újra és újra visszatérnek, hetente legalább kétszer; megjelennek a súlygyarapodást megakadályozó, kompenzáló viselkedések: az önhánytatás, hashajtózás, túlzott testgyakorlás; az önértékelést túlzottan befolyásolja a testsúly és az alak.
A bulimiának is két formáját tapasztalni legtöbbször: az egyikre a rendszeres önhánytatás, a másikra az egyéb kompenzáló viselkedések - időszakos koplalás, fokozott testedzés - jellemzők. Még egy formája érdemel említést, nevezetesen, a kényszerevés, amely nem jár a bulimiára jellemző súlycsökkentő manőverekkel, de kényszeres túlevési rohamok jelentkeznek - eredményként pedig az elhízás.
A bulimiás rohamokat különböző tényezők váltják ki - feszültség, szorongás -, legtöbbször olyan intenzitású stresszek, amilyeneket a személyiség leküzdhetetlennek él meg. Ilyenkor a túlevési roham pótcselekvés, amely önhánytatással egészül ki. A hányás ugyanis katartikus megkönnyebbülést jelent - szorongást old. Ilyen „haszna” miatt a bulimiás személy nem szívesen szabadul meg ettől a szorongásoldó módszertől. A bulimiások körében is gyakoriak a szexuális problémák: míg az anorexiára az elutasítás, a bulimiára az erős szexuális ösztönök megjelenése jellemző.
Az evészavarok két alaptípusa között sok hasonlóság van. Nem csak megjelenési formáikban, hanem okaikat, elősegítő társadalmi tényezőiket, és kezelési lehetőségeiket illetően is. Ez akkor érthető, ha tudjuk, hogy egy betegség két arcáról van szó.
Az evészavarokhoz vezető tényezők
Az evészavarok a pszichoszomatikus zavarok jellegzetes típusait képviselik, amelyekre a pszichés és a testi - szomatikus - tényezők szoros összekapcsolódása jellemző. Az egyszerű kérdés, hogy mi okozza az evészavarokat, nem válaszolható meg egyszerűen. Az utolsó két évtizedben komplex - a biológiai, a pszichológiai és a társadalmi-kulturális tényezőknek egyaránt szerepet tulajdonító - magyarázatok terjedtek el az evészavarok keletkezését illetően. Mára már világossá vált, hogy kialakulásuk sok tényező együttes hatásának eredménye. Nem elegendő például pusztán csak úgy megközelíteni, hogy az evészavart különböző gyomorbajok, az enzimek vagy a hormonális állapot zavara eredményezi. De egy-egy pszichés tényező túlhangsúlyozása sem szerencsés. A szülők sokszor azzal magyarázzák az anorexia létrejöttét, hogy korábbi túlsúlyossága miatt csúfolták gyermeküket az iskolában. Ez lehet egy tényező, de más tényezőknek is jelennek kell lenniük ahhoz, hogy kialakulhasson a betegség.
Egyetlen okra tehát nem veszethetők vissza az evészavarok, ezért hasznos keresni, és megtalálni azokat a tényezőket, amelyek együttes jelenléte elve¬zet a megjelenésükhöz.
Ilyenek a hajlamosító tényezők. Evészavarra hajlamosító tényező például a labilis személyiség, a zavar kialakulása előtti túlsúlyosság, elhízás, az érzelmi instabilitás, a negatív önértékelés, a gyermekkori negatív élmények (szexuális zaklatás, bántalmazás), a férfiak esetében a homoszexualitás. Ugyancsak fontos tényező lehet a szülői túlgondoskodás, vagy a családban előforduló egyéb feszültségek. A szexuális visszaélés meglehetősen gyakori, az evészavarokban szenvedők egynegyedét érinti - ez egyébként az általános népességben sem ritka, a nők 9%-t érinti, csak éppen ritkán fordítunk ezekre a kérdésekre elég hangsúlyt. Mindezeken túlmenően társadalmi és kulturális hajlamosító tényezőként foghatjuk fel a karcsúságideál hatását, a teljesítménykényszert, a nőkre vonatkozó szereptúlterheléseket.
Az evészavarokhoz vezető faktorok következő csoportja a kiváltó tényezők, amelyek közül elsősorban a különböző stresszorokat kell megemlíteni, melyek koplaláshoz, a táplálékfelvétel megszorításához vezetnek. Ilyenek a depresszió, a megterhelő életesemények - haláleset, csalódások -, a nem megfelelő stresszmegküzdő képességek miatt megélt kudarcok. Fontos ezeket a faktorokat, és a velük való megbirkózás módját megismerni, mert nem egyszer látni, hogy az evészavar valamilyen nagyobb probléma megkerüléséhez vezet. Anélkül, hogy tudatosodna, vagy láthatóvá válna az egyén számára a konfliktus, amellyel ahelyett, hogy szembefordulna, az evészavarok területére „menekül”.
Vannak végül betegségfenntartó tényezők, amelyek „előnyökhöz” juttatják az evészavarban szenvedőt. Ezekből kétfélét szoktunk tapasztalni. Az egyik az elsődleges betegségelőny, ami azt jelenti, hogy a kialakult zavar valamilyen más betegség, nehezebben elviselhető szorongás kifejlődését akadályozza, szünteti meg. A személyiség mélyén ilyen előny az, ha nem kell szembenéznünk például azzal, hogy szüleink elválhatnak, hanem azt látjuk, hogy betegségünk miatt jobban megértik egymást, félreteszik a konfliktusaikat. Másodlagos betegségelőnynek tekintjük a konkrét hasznot - betegszabadságot, táppénzt - de ilyen előnyt jelenthet a munkavégzés alól való menekülés is. Ezeken túl az éhezés és az alultápláltság biológiai következményei is képesek fenntartani a betegséget, de a visszahúzódó, visszavonult életviteltől a depresszión át a hivatásbeli nehézségekkel való szembesülésig sok tényezőnek lehet még szerepe az evészavar fenntartásában. Ezek a tényezők nagyon sokszor nem tudatosak, tudatosításuk viszont a kezelés szempontjából fontos mozzanat.
Mint említettük az, hogy az evészavarok hátterében pszichés problémák, feszültségek, konfliktusok is jelentős szerepet játszanak, nem volt mindig nyilvánvaló. A korábbi évtizedekben ennek a tényezőnek szinte semmi jelentőséget nem tulajdonítottak. Ma már tudjuk, hogy a lelki konfliktusok pszichodinamikájának alapvető szerepe van a kialakulásukban.
Az ösztönök, az indulati-érzelmi reagálások megnyilvánulása, énünk elfogadása a környezet által, a környezettel való kívánt egyensúlyban levés megvalósíthatósága, személyiségünk határainak tiszteletben tartása mind-mind fontos tényezők ahhoz, hogy a konfliktuskezelő képességünk jól működjön.
A szorongásmentes érzelmi kommunikáció megszűnik, ha el kell fojtanunk a környezet által nemkívánatosnak tartott érzéseinket. A szexualitás nehézségei, elfojtott konfliktusai gyakran lényegesek az evészavarok szempontjából, ugyanis egyes tünetek a szexualitással kapcsolatos belső konfliktusokra utalnak. Ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a két alapvető ösztönterület - a létfenntartás (evés) - és a fajfenntartás (a szexualitás) - igen közel van egymáshoz. Az anorexia jellemző sajátossága - ahogyan fentebb szóltunk róla - a szexuális érzések elfojtása: az anorexiás tagadja nőiességét, a nőiesség jegyeit képtelen elfogadni, testét visszataszítónak látja. A bulimiások egy részénél - ahol fokozott a szexualitás - viszont a szexuális izgalmakhoz igen közeli érzéseket váltanak ki az önsebzések, vagy az önhánytatások (is).
A testképzavar mindkét esetben nagyon mély.
A társadalmi és kulturális tényezők hatása
Az evészavarok hátterébe álló tudattalan tényezők közül az agresszivitás is jelentős. A tünetek szerepe néha az, hogy lehetőséget nyújtsanak az agresszió levezetésére. A bulímiások az agressziót gyakran fordítják maguk ellen. De sze¬repük van az étkezéssel kapcsolatos családi szokásoknak is. Így az évek során az étkezéshez különböző érzelmek, szokások társulnak. Ha valakit gyerekkorában rendszeresen evésre nógattak, akkor az evés megtagadása számára lázadást is jelent, az anorexiás tünetek pedig a családtagok kontrollálására, egyfajta törlesztésre, bosszúállásra is lehetőséget nyújtanak.
Több érv szól amellett, hogy az evészavarokat a társadalmi-kulturális tényezők is alapvetően befolyásolják. Az egyik ilyen régi megfigyelés, hogy az evészavarok eltérő gyakoriságúak a különböző kultúrákban, országokban. Korábban - mint említettük - a fejlett nyugat betegségeinek tartották, az újonnan készült kimutatásokból azonban az derül ki, hogy más országokban is terjednek, gyakoriak például a gyors társadalmi változásokon keresztülmenő államokban is. Területünk ebből a szempontból nyugatnak tekinthető, mert az evészavarok gyakorisága megfelel a nyugati államokban észlelteknek. Feltehető, hogy az evészavarok különböző tünetei a „nyugatiasodás” hatásaihoz társulnak. Elég, ha a tömegtájékoztatási eszközökben látható nőideálokra gondolunk, vagy a képző¬művészetekben tekintjük át a különböző koroknak megfelelő szépségideálok alakjának változásait.
Egy másik fontos érv a társadalmi-kulturális tényezők fontossága mellett az, hogy az evészavarok gyakorisága növekedőben van. Tudjuk, hogy a bulimiát mindössze két-három évtizede írták le, de az utóbbi években már gyakorlatilag háromszor gyakoribb, mint az anorexia. Az is leginkább kulturális tényezőkkel magyarázható, hogy az evészavarok kifejezetten női betegségnek tekinthetők, ami persze távolról sem azt jelenti, hogy csupán nők esnek a megbetegedés áldozatául. Nincs olyan egyértelmű biológiai magyarázat, amely ezt a jelentős különbséget indokolni tudná, nincs például megragadható hormonkülönbség a betegséget megelőző elsődleges hormonháztartási zavart illetően. A betegség előrehaladásával megjelenő másodlagos hormonháztartási zavar azonban már lényegesen különbözik a két nemben.
A jellegzetes kormegoszlás is lehet társadalmi tényezők következménye. Az evészavarok a serdülőkor és ifjúkor jellegzetes betegségei - nem fedezhető fel a kormegoszlást magyarázó biológiai ok. Bizonyos, hogy az adoleszcenskor identitásviharaiban, a ki vagyok, hová tartok, mit akarok, és még sok ezernyi, a személyiségéréssel kapcsolatos kérdés a társadalmi-kulturális behatások által kerülnek előtérbe.
Az evészavarok népességen belüli megoszlását illetően találni etnikai különbségeket, például a színes bőrűek között ritkábbak, mint a fehérek között. A társadalmi rétegekben történő megjelenések gyakoriságát már említettük - a felső- vagy akár a középosztálybeliség státuszszimbólumaként is szolgálhat. Érdekes továbbá az a jelenség is, hogy bizonyos foglalkozásokat űzők körében feltűnően gyakrabban jelennek meg. Ilyenek a modellek, a táncosok, vagy például egyes sportágak képviselői (tornászok, hosszútávfutók stb.) Ezekben a csoportokban a soványság elvárása igen kifejezett. Ilyen szubkultúrának tekint¬hetők a homoszexuális férfiak is, akik számára rendkívül fontos az alak és a testsúly. Minden olyan területen tehát, ahol a karcsúságideál kifejezett és előtérben van, nagy az evészavarok kialakulásának kockázata. Például fel lehet tenni a kérdést: vajon az anorexiás hajlamúak lesznek balett-táncosok, vagy a balett-táncosok válnak hajlamosabbá az anorexiára?
A fenti érvek alapján az evészavarokat ma kulturálisan meghatározott – kultúrakötött – elváltozásnak is tartjuk.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy minden kornak megvannak a divatos betegségei. Az evészavarok a huszadik század végén terjedtek el igazán. Erre a korra tehető az is, hogy a szexuális vonzerőt hangsúlyozó megjelenés egyre fontosabbá vált, a nőknek újabb szerepeket kellett felvenniük hagyományos szerepeik mellett, fontossá váltak a menedzserképességek vagy más, korábban férfitulajdonságnak tartott vonások. A női testet ma árucikkek reklámozására is használják. Fontos a gazdasági tényezők nyomása is, amire utal a külső megjelenéssel foglalkozó szakmák sokasága, a szépség- és fitnessipar.
Érdekes paradoxonra figyelhetünk fel mindennapi életünkben: a fogyasztói társadalom egyszerre serkenti és nyomja el a vágyakat a fogyasztás növelése érdekében. Az étel ebben az értékrendszerben egyre értéktelenebb tömegcikké válik, ellentétben azzal, hogy korábban a kenyeret, például, szentnek tartották.
Az evészavarok egyes pszichiátriai betegségekhez hasonlíthatnak
Az evészavarokhoz vezető tényezők mellett több olyan pszichiátriai zavar is van, amellyel az evészavarok kapcsolatba hozhatók. Ezeket azért érdemes végignézni, mert nem egyszer inkább ezekhez a betegségekhez „ragaszkodnak” a hozzátartozók - sőt nem egyszer maguk a betegek is -, mintsem a valódi helyzetet óhajtják elfogadni.
A depressziót kell először megemlíteni, amelynek a tünetei az étvágy hiányával és a fogyással is kapcsolatosak. Ugyanakkor az evészavarokban is gyakran figyelhetünk meg depressziós hangulatot, önvádlásokat, valamint azt, hogy az evészavarokban észlelt magas halálozási arány egyik oka az öngyilkosság - ugyanúgy, mint a depresszióban. A bulimiás betegek 20-30%-a kísérel meg öngyilkosságot. Igen nagy a valószínűsége annak, hogy egy evészavarban szenvedő beteg életében előfordul egy jelentősebb depressziós időszak: anorexiában 50%, bulimiában 80%. A szezonális depresszió általában télen jelentkezik, és azt tapasztalni, hogy a bulimiás tünetek jelentkezésében is mutatkozik ilyen ingadozás. De a depresszióval való kapcsolatról szól az a tény is, hogy az evészavarban szenvedő betegek családjában nagyobb a hangulatzavarok előfordulási aránya. Biológiai kapcsolatra utal a szerotonin – idegingerületátvivő anyag - működészavara, amelynek szintje csökken depresszióban, bulimiában pedig a depresszió ellenes gyógyszerek attól függetlenül hatékony¬nak bizonyulnak, hogy a betegnél jelen vannak-e a depresszió tünetei vagy sem.
A depresszióhoz hasonló az evészavarok kapcsolata a szenvedélybetegségekkel. Bulimiában a szenvedélybetegségekkel való kapcsolat nyilvánvalónak tűnik, mert a falásroham és a társuló kontrollvesztettség hasonlít az alkoholfüggők fogyasztási epizódjaihoz. Mindkét esetben időszakosan megszűnik a kontroll a fogyasztást illetően. Az anorexiát ebből a szempontból „soványságszenvedélynek” is szokták hívni. Bulimiában részben a falásroham, részben a hányás jelenthet katartikus érzésekkel járó örömszerzést. Szenvedélyszerű jelenség a mozgásos hiperaktivitás is, a túlzott testedzés, továbbá a tökéletességre való törekvés. A túlzott testi aktivitás során az agyban örömkeltő anyagok - endorfinok - szabadulnak fel, ami azt jelenti, hogy az intenzív testedzés felfogható az endorfinokhoz való hozzászokásnak is.
Közös pont lehet még a szenvedélybetegségek és az evészavarok között az önkontroll zavara. Ez elhízásban, anorexiában, bulimiában, továbbá alkoholizmusban és egyéb függőségi betegségekben is döntő mozzanat.
Elhízásban és bulimiában az önkontroll időnként elvész, anorexiában pedig túlkontrollálásról lehet szó. Családi sérülékenységre utaló adatok is vannak, amelyek arra mutatnak rá, hogy az alkoholfüggők elsőfokú rokonainál gyakrabban jelennek meg evészavarok, ami fordítva is igaz: az evészavarral küszködők családjában több az alkoholfüggő, mint az átlagos családokban.
Van még egy jelenség, amelyet érdemes megemlíteni, mert meglehetősen elterjedt: ez a férfiakban jelentkező fordított anorexia, amit kb. egy évtizede ismer csupán az orvostudomány. Ezek a férfiak nagyon izmosan is soványnak tartják magukat, és anabolikus szteroidokkal, testépítő hormonokkal élnek vissza. Megszállottan űzik a testépítést. Az atlétaideál („Schwarzenegger-ideál”) vezérli a test alakját átalakító szenvedélyüket. Egyáltalán nem veszélytelen szenvedélyről van szó, mert a szteroidok visszafordíthatatlan és végzetes károsodást okoznak a szervezet hormonháztartásának felbomlásával.
A depresszióra és a szenvedélybetegségre jellemző tünetek mellett az evészavarokban megfigyelhetők a kényszerbetegségek tünetei is. Az anorexiások és a bulimiások gyakran kényszeresen bánnak az étellel, jól megfigyelhetően különböző rítusaik vannak, a tüneti hasonlóság szembeötlő. A kényszeresen perfekcionista személyiség - ami az evészavarokban igencsak jelen van - is a kényszerbetegségekkel való hasonlóságra utal. A testképzavar és a testsúllyal való állandó foglalkozás is kényszeres tünet. A kényszerbetegségek és az evészavarok viszonylag gyakran járnak együtt, a felmérések szerint ez kb. 10-30%-os gyakorisággal történik meg. Fontos hasonlóságra utal az is, hogy a kényszeresség megléte az evészavarokban segít a kezelés megválasztásában: a kényszeres tünetek is jól reagálnak az antidepresszivumokra.
Van még egy állapot, amelynek tünetei megfigyelhetők a bulimiásokban. A disszociációs állapot ez, amelyre a tudatműködés összehangoltságának részleges megszakadása, módosult tudatállapot jellemző. Kialakulásában közrejátszanak a korábbi életszakaszokban elszenvedett lelki traumák – mint a szexuális visszaélés és a fizikai bántalmazás. Ilyen disszociációs állapot az, amikor a bulimiások transzállapotba kerülve eszik túl magukat. Ilyenkor beszűkül számukra a világ, nem teljesen reálisan érzékelik a valóságot. De voltaképpen minden evészavar disszociációs állapot, amely a testképzavar következménye. A megváltozott tudatállapotot a személyiség én-azonosnak éli meg, ezért van az, hogy az evészavarban szenvedők nem érzik magukat betegnek.
Az evészavarok gyógyszeres kezelése
Az evészavarok súlyos betegségek, és kimenetelük annál bizonytalanabb, minél később kerülnek felismerésre és megfelelő kezelésre. Mint korábban láttuk, eltitkolásuk hosszú időn át tarthat, ami annak is függvénye valahol, hogy mennyire figyelünk egymásra a családban.
A tapasztalat az, hogy a gyógyítással nem szabad késlekedni, és tekintettel arra, hogy a kamasz- és fiatalkorban a leggyakoribbak, a szülők felelőssége jelentős. Azt nem reális elvárni, hogy a gyerek egyedül kezdeményezze a kezelés elkezdését.
A gyógyítás gyógyszeres és pszichoterápiás módszerekkel, kórházi vagy ambuláns módon történik.
Mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy kórházban vagy szakrendelőben kell-e a kezelést elindítani. Kórházi felvételre általában veszélyes testi leromlás esetén van szükség, vagy akkor, ha a bulimiás tünetek igen gyakoriak - naponta akár tíz-tizenötször is jelentkeznek. Átlagos testmagasság esetén negyven kilogrammos testsúly alatt szükségessé válik a kórházi kezelés. Kivételek olyan esetben vannak, amikor az otthoni körülmények jó esélyt jelentenek a javulásra. Fontos lehet a kórházi kezelés szövődmények vagy más pszichiátriai zavarok - pl. depresszió, vagy alkohol, drogfüggőség - egyidejű jelenléte esetén.
Az evészavarok esetén gyógyszeres kezelést is alkalmazunk, annál is inkább, mert bizonyított a hatásosságuk, másrészt pedig az elvárások is ilyenek a szülők, a hozzátartozók részéről. Vannak ezzel ellentétes vélemények is, amelyek azt emelik ki, hogy tiszta anorexia esetén a gyógyszerek hatása nem jelentős. Antidepresszivumokra az anorexia esetében különösen akkor lehet szükség, ha a testsúly visszanyerése utáni stabilizálódást akarjuk segíteni. Meg aztán ritkán találkozni az anorexiával tiszta formában. Gyógyszerek adása mellett csökken a visszaesések száma. Az étvágyfokozó szerek rendelésének viszont valóban nincs értelme. Természetes, hogy a hozzátartozók elsősorban erre számítanak. Gyakori az is, hogy a házi orvos vagy a belgyógyász kezdetben ezt javasolja. Ezek a szerek azonban csak a betegek ellenállását fokozzák, még a legdrasztikusabb étvágygerjesztő hatással rendelkező szereknek (ilyen az inzulin is) sincs hasznuk, mivel az anorexiás beteg tüneteinek lényege a dac, az ellenállás. Ők legyőzték a legintenzívebb testi késztetések egyikét, az étvágyat, tehát az étvágygerjesztők hatása esetükben biztosan zsákutcának bizonyul.
A bulimia gyógyszeres kezelését illetően jobb a helyzet. Az antidepresszívumok a depresszió egyidejű fennállásától függetlenül is hatékonyak tudnak lenni. Az a tapasztalat, hogy önmagukban nem elegendőek a bulimia kezelésére, csak komplex terápia részeként célszerű alkalmazni őket. Az antidepresszivumok csökkenteni tudják a bulimia tüneteit, de teljesen nem szüntetik meg azokat. A gyógyszerszedés abbahagyása után gyakoriak a visszaesések. Általában egy éven át tartó antidepresszivum kezelés javasolt, ha az adott gyógyszer hatásosnak bizonyul. A hatására általában négy-hat hetet célszerű várni, és ha nincs eredmény, nem érdemes tovább folytatni ugyanazt a gyógyszert, szóba jön más antidepresszivum beindítása.
A szorongáscsökkentő gyógyszereknek kifejezett szorongás esetén lehet létjogosultságuk az evészavarok kezelésében – vigyázni kell azonban arra, hogy a bulimiások esetében nagy a hozzászokás veszélye.
Azt kell mondanunk, hogy bár a gyógyszerek nem egy esetben segítenek, a gyógyszerezés ritkán válhat a kezelés kizárólagos formájává. Nagyon fontos a pszichológiai segítségnyújtás. A gyógyszeres terápia és a pszichoterápia kombinációja hatásosabb, mint a külön-külön folytatott kezelés. Ezzel kapcsolat¬ban még jelentős kutatások folynak, abban a reményben, hogy a közeli években sikerül olyan gyógyszert kidolgozni, amely képes lesz lényegesen befolyásolni az evészavarok alapvető tüneteit.
A gyógyszeres kezelések mellett meg kell említeni az alultápláltság korrekcióját célzó beavatkozást, a mesterséges táplálást. Ha a súlyosan leromlott állapotban lévő anorexiás beteg képtelen a kellő mennyiségű táplálék felvételére, szükség lehet a megfelelő tápanyagok infúzióval vagy gyomorszondán keresztül történő bevitelére. Ezekre azonban ritkán kerül sor, és csak kórházi körülmények között, amikor valóban életveszélyes állapotba kerül a beteg a kifejezett súlyveszteség miatt. A szondán való táplálás előnyösebb, mert az emésztőszervek működését fenn tudjuk tartani.
A szondás táplálásnak azonban pszichológiai jelentése is van. A betegek egy része úgy élheti meg, hogy „megerőszakolják” őket, mások viszont éppen megkönnyebbülnek, hogy evés nélkül gyarapodik a súlyuk.
Pszichoterápiák az evészavarok kezelésében
A pszichoterápiák alkalmazása nélkülözhetetlen az evészavarok kezelésében. Gyakran alkalmazzuk őket önállóan, de - mint említettük - legtöbbször gyógyszerekkel kombináljuk. Elindításuk gyakran nehézkes, mert a betegeknek nincs betegségtudatuk, így - nem érezvén szükségét a gyógyításnak - nem egyszer sok idő vész el, míg mégiscsak elfogadják. Több válfajukat alkalmazzuk az evészavarok kezelésében.
A pszichoterápiák területén már sok módszert kipróbáltak, a mai álláspont mégis az, hogy a terápiák ötvözése adja meg a várt eredményt. Persze a legfontosabb a terapeuta személye, akitől elvárjuk, hogy legyen beleérző, türelmes, megbízható, következetes, de egyben rugalmas is. Meg kell értenie a beteg érzéseit, és demonstrálnia kell, hogy az emberi kapcsolatok elviselik a dühöt, a konfliktust, a félreértést is. Időre van szükség, hogy a jól működő terápiás kapcsolat kialakuljon. A terápia folyamán a beteg jobban megtapasz¬talhatja egy másik személy megértő viselkedését, kapcsolati feszültségeivel jobban tud majd bánni. Nézzük hát sorra őket.
A pszichodinamikus terápiák hosszabb távúak, a személyiség lénye¬gesebb átalakulását tűzik ki célul. A módszer beszélgetésekből áll, melyek során olyan rejtett, a beteg számára nem tudatos konfliktusok kerülnek felszínre, amelyek megértése, belátása átsegíti a beteget szorongásain, nehéz helyzetén, vagy a személyiségfejlődésében tapasztalható elakadásán.
A pszichodinamikus terápiák leggyakoribb szempontjai: az önállósodás kérdései, az agresszivitás semlegesítése, a szexualitás problémái, a testképzavar, valamint a rosszul működő szorongáselhárító készségek korrekciója. Fontos lehet még a kommunikáció fejlesztése, az érzelmek hatékonyabb kifejezése, a kudarctűrés és az önértékelés erősítése. Általában heti egy-két egyéni, vagy csoportos terápiás ülésekből álló, egy-két éven át tartó folyamatot jelentenek, amelyek különösen a fizikai vagy szexuális visszaélést elszenvedett betegek kezelésénél nagy jelentőségűek.
Nagy jelentőségűek az utóbbi években egyre jobban előretörő viselkedés- és kognitív terápiák, amelyek a tanuláson alapulnak. Ezeknek legegyszerűbb formája a jutalmazás-büntetés, azaz a kondicionálás. Ha egy viselkedésformát jutalommal társítunk, akkor a viselkedés gyakrabban fordul elő, megerősítést nyer. Ezt a mechanizmust lehet kihasználni az anorexia kezelésében is. A kórházi kezelés során igyekszünk kialakítani bizonyos rendszerességet a táplálkozásban, ezért ügyelünk néhány szigorú szabályra. Ilyenek például, hogy a betegek nem halmozhatnak fel ételt a szobájukban, naponta háromszor a betegtársaikkal kell enniük, az egyes étkezések időtartama nem haladhatja meg a fél órát. Az anorexiás betegek esetében általában heti egy kg-os súlynövekedést írunk elő. Ha a betegek nem tudják az elvárt testsúlynövekedést teljesíteni, akkor több lesz a korlátozás, például, délig pihenniük kell az ágyban. Persze vigyázni kell arra, hogy a módszer alkalmazása ne legyen túl merev, és folyamatosan hangsúlyozni kell a beteg felelősségét a gyógyulásban.
Bulímiások kezelésében alkalmazzuk az ugyanebbe a terápiás csoportba tartozó expozíció és válaszmegelőzés módszerét. Ez azt jelenti, hogy a beteg teleeheti magát, de utána nem hagyják hányni. Kórházban ez könnyebben kivitelezhető, mint az otthoni kezelésnél. Ha otthon történik a kezelés, akkor a hányás késletetése jelenti ugyanezt a hatást. A módszer lényege az, hogy a beteg megtanulja elviselni a gyomor teltségének érzését, illetve a késleltetéssel párhuzamosan csökken a szorongása is - kezdetben a legnehezebb elviselnie azt, hogy evés után nem mehet a toalettre megkönnyebbülni.
A kognitív terápiák az ítéletalkotás megváltozását célozzák meg, a nem jól működő viselkedések, hiedelmek, gondolkodási sémák azonosítására és korrekciójára törekednek. Ide tartoznak még a kommunikációfejlesztő módszerek, amelyek a zárkózott, az érzelmeiket nehezen kifejező betegek kommunikációját hivatottak fejleszteni. Erre legtöbbször a csoportterápiák a legalkalmasabbak. Több szempontból is előnyösek, éspedig nem csupán a gazdaságosságuk miatt – egy időben több beteg kezelése is folyhat -, hanem mert specifikus előnyeik is vannak. A betegek rádöbbenek, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal. Problémamegoldó mintát vehetnek át a csoport többi tagjától. A többiek nehézségeinek megismerése tükröt tart eléjük, és így fontos dolgokkal tudnak szembesülni. De erőt ad a csoport összetartozása, kohéziója is.
Mindezeket a terápiás módszereket kombinálni is lehet. Általában lépcsőzetes formában alkalmazzuk őket. Ez azt jelenti, hogy kezdetben a beteg egyszerűbb ellátásban részesül, és ha ez nem vezet eredményre, a második lépcsőben komolyabb kezelést kap. Ennek a terápiás hierarchiának a csúcsán a speciális kórházi osztályon történő kezelés áll.
Összefoglalóként azt kell elmondani, hogy az evészavarok kialakulásában meglehetősen sok tényező vesz részt. Prognózisuk kezelés nélkül nem mondható jónak. A megelőzésre és az időben elkezdett kezelésre kell a hangsúlyt fektetni. A megelőzésben pedig fontos lenne azokra a tényezőkre hatni, amelyek a kialakulásban fontos szerepet játszanak.
MEGJEGYZÉS:
Az itt közölt írás a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent tanári kézikönyvből származik, melynek címe:
Gondolkodva érezni – érezve gondolkodni
Adalékok a nevelés pszichológiájához
Szerző: Dr. med. Sági Zoltán, neuropszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus.
Ez a kiadvány a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága támogatásával jelent meg Újvidéken 2012-ben az Árgus kiadásában. A kiadvány szerkesztője Muhi Béla. |
.jpg)
