A gyártás 1976-77-es beindítása után éves szinten 500 ezres darabszámot terveztek a Ford spanyol, német és brit üzemeibõl. Összesen mintegy egymilliárd dollárt költöttek a fejlesztésre, melynek eredménye a Ford addigi legkisebb autója lett.
Mi történt 1975-ben? Véget ért a vietnami háború, Franco tábornok halála után János Károlyt koronázták Spanyolország királyává, Margaret Thatcher a brit konzervatív párt elnöke lett, a "Cápa" a legnézettebb film, és a Formula-1 világbajnoki címét Niki Lauda szerezte meg. Eközben az autós sajtó egy titkos tervrõl számolt be a Fordnál, amely "Bobcat" néven fut. A Fiesta elõkészítéséhez használt kódnév nem számított újdonságnak a márkánál: a "Brenda" az Escort, a "Colt" és "Diana" a Capri, míg a "Hummer" a Transit terveihez szolgált. A végleges névvel kapcsolatos spekulációknak végül az 1975 decemberében Detroitban megtartott sajtótájékoztatón vetettek véget, ahol bejelentették, hogy a Ford belépõmodellje a Fiesta nevet viseli.
Fejlesztése a német Cologne és a brit Dunton városában folyt, ahol az elmúlt fél évszázad legjelentõsebb Fordjai is születtek. Az Audi 50-esen alapuló VW Polo, valamint a Renault R5 megjelenésével az orrmotoros, elsõkerékhajtásos, ferdehátú koncepció nagy sikerre számíthatott. Célközönségét fõleg a nõi vezetõk alkották, különösen, hogy Nyugat-Európa eladásainak húsz százalékát õk tették ki. A mai napig futó Fiestából összesen 10 millió példányt gyártottak. Nagy-Britanniában még mindig a három legnépszerűbb típus közt van, Németországban hétszer, Spanyolországban négyszer a legkedveltebb autónak számított. Az olasz és francia piacokon 13, illetve 8 évig a tíz legkelendõbb autó közé tartozott.
Elsõ generáció
1976 nyarán háromféle változatban mutatkozott be a Ford Fiesta elsõ generációja. A belépõmodellt 40 lóerõs egyliteres motorral szerelték, ezt követte ennek 45 lovas változata, valamint az 1,1-es, 53 lóerõs négyhengeressel szerelt Ghia. Csupán 700 kg-os menetkész tömegével kategóriájának egyik legkönnyebb autója volt, kis külsõ méretei ellenére lehajtott ülésekkel 1,2 köbméteres raktérrel büszkélkedhetett. Mai szemmel elvárható biztonsági felszereléseket még nem találhattunk a Fiestában, csak biztonsági üvegeket és magasságában állítható automata biztonsági öveket, de ütközési tulajdonságait már akkor számítógépes programokkal optimalizálták. A szegmensben kedvezõnek számító 0,42-es légellenállási tényezõnek (cW-érték) köszönhetõen a legkisebb motorral szerelt változat 90 km/h-nál 5,6, 120-nál 8,2, míg városban 7,9 litert fogyasztott 100 km-en. A sportosabb autózás híveinek a Fiesta S modellt kínálták feszesebb felfüggesztéssel és egy plusz elsõ stabilizátorral. Alapáron járt még a fűthetõ hátsó szélvédõ, az extralistát pedig átlátszó, kivehetõ napfénytetõ gazdagította.
A Fiesta azonnal megnyerte a vásárlók és az autós lapok tetszését is. 1976 végén a német "Bild am Sonntagtól" megkapta az Arany Kormánykerék díjat, majd a német "mot" magazin olvasóinak szavazásán 31 százalékos eredménnyel, 29 ezer vokssal az év legjobb autója díjat nyerte el. A brit Erzsébet királynõ férje, Fülöp herceg design-díjjal tűntette ki a Fiestát.
Mindössze 32 hónappal bemutatását követõen, 1979. január 9-én kigördült az egymilliomodik Fiesta a német saarlouis-i üzem kapuján. Tizenegy nappal késõbb pedig már ott állt a sportváltozat a Monte-Carlo rali rajtjánál, a finn Ari Vatanennel a volánnál. A 800 kg-os versenyautó dupla Weber karburátorral és elektronikus gyújtással készült, 1,6 literes motorja 155 lóerõt teljesített, amelyhez négyfokozatú váltó csatlakozott. Elsõ versenyén a Fiesta a tizedik helyen végzett. A verseny sikerének köszönhetõen nemsokára sportos modellel bõvült a kínálat: az 1,3-as, 66 lóerõs változatot 75 lovasra izmosították. Az 1980-as Genfi Autószalonon mutatkozott be a Fiesta Super S, szélesebb nyomtávval, 6x13 colos alumínium kerekekkel, 185/60-as, alacsony profilú gumikkal és alacsonyabb karosszériával. Elöl és hátul spoilereket, míg az utastérben a fejtámlával egybeépített sportüléseket találtunk. A Super S az 1,1-es és 1,3-as motorokkal volt kérhetõ.
A Super S már a Fiesta XR2 elõszele volt, amely 1981-ben mutatkozott be. 1,6 literes, 84 lóerõs motorja mellett az egyedi könnyűfém kerekek és elsõ lökhárítóba épített ködlámpák különböztették meg az alaptípusoktól. AZ XR2 szolgáltatta az alapot a Ghia tervezõstúdiónak a kétüléses Barchetta tanulmányautóhoz, amely az 1983-as Frankfurti Autószalonon debütált. Igaz, nagytestvére, az Escort nyerte az európai Év Autója díjat, hat százalékos német piaci részesedésével mégis a Ford egyik legsikeresebb modelljének számított. Újabb generációjának megjelenése elõtt 1982-ben kívül és belül apróbb módosításokat hajtottak végre.
Második generáció
1983 szeptemberében debütált a Fiesta felfrissített változata. Az újdonságot a Sierrán megjelent formai elemek, az elõrenyúló motorháztetõ, keskeny levegõbeömlõk, lekerekített élek és új fényszórók jelentették. A beavatkozások jótékonyan hatottak a légellenállásra, a cW-érték 0,42-rõl 0,40-re változott, míg a fogyasztást a sebességváltó hosszabb ötödik fokozata is csökkentette. Az utasteret nagyautósabb szolgáltatásokkal bõvítették, javult a szellõzés, és még az L felszereltségi szinthez is jártak nagy térképzsebek, valamint osztottan dönthetõ hátsó üléstámla.
A Ghia és XR2 több levegõbeömlõvel és igényesebb anyagokkal jött ki, míg utóbbit egyedi karosszéria-kiegészítõ panelei is különlegessé tették. Megjelent az 54 lóerõs 1,6 literes dízelmotor, amellyel 90 km/h-s tempónál mindössze 3,8 l/100 km-es átlagfogyasztást mértek. 1984-ben elkészült a hárommilliomodik példány, amelyet egy pezsgõszínű Fiesta Ghia kiadással ünnepeltek. 1984-ben a Fiesta az elsõk közt szerelt katalizátort az 1,3-as modellekbe. A CVT fokozatmentes automata sebességváltó (CTX néven) elsõként költözhetett kisautóba, ahol a menetteljesítményekre és a fogyasztásra is kedvezõ hatással volt.
Harmadik generáció
Tizenhárom évnyi termelés után 1989 februárjában jelent meg a Fiesta teljesen új generációja modern vonalú, 3 és 5-ajtós modellekkel. A formaterv teljes megújulása mellett a Fiestákhoz már rendelhetõ volt ABS, fűthetõ elsõ szélvédõ, CTX sebességváltó, vagy 1,8 literes dízelmotor. A palettát 1,0, 1,1, 1,4 és 1,6 literes benzinesek alkották, utóbbi erõforrással 1989 októberében jött ki a 18 colos kerekekre állított, nagy elsõ ködlámpákkal szerelt Fiesta XR2i. Az 1989-es Genfi Autószalonon tartott bemutatót hárommillió kilométernyi tesztelés elõzte meg lezárt pályán és közúton egyaránt. Az újdonsággal egyszerre mutatkozott be a Fiesta Urba tanulmány, ideális városi kisautóként az egyik oldalon egy, a másikon két ajtóval, parkolószenzorral, beépített garázsajtó-nyitóval és a csomagtérbe épített hűtõgéppel. Piaci ellenfeleinek 1989-ben a VW Polo, Fiat Uno, Peugeot 205, Nissan Micra, Opel Corsa és Renault R5 számított. Ekkor már 5,25 millió Fiesta készült el 1976 óta, úgy, hogy az elsõ fél évben több mint 500 ezer talált gazdára.
A sportos Fiesta XR2i-t 1990-ben az RS Turbo követte, majd 1992-ben ennek alapjain a Fiesta RS1800i, nevéhez illõen 1,8 literes, 16 szelepes, 130 lóerõs motorral. Három további tanulmányautó is megjelent a Fiesta alapjain 1990-ben: a Ghia Bebop egy kétüléses pick-up volt, a Ghia Zig egy kompakt kétüléses roadster, míg a Ghia Zag egy szintén kétszemélyes mikroautó, a 21 századnak címezve.
1993-ban a baleseteknél bekövetkezõ fejsérülések csökkentésére új, biztonsági kormánykereket szereltek be, de ekkor jelent meg az ötfokozatú sebességváltó, fényvisszaverõ üvegbõl készült napfénytetõ és a kódolt lopásgátló rendszer is. Bemutatkozott az elektromosan mozgatható vászontetõvel kínált Fiesta Calypso is. 1994-ben minden változaton alapfelszerelés lett a vezetõoldali légzsák, opcionális az utasoldali airbag, övfeszítõs a biztonsági öv, és baleset esetén egy kapcsoló automatikusan elzárta az üzemanyag útját.
Modellfrissítések
1995-ben jelent meg a Fiesta felfrissített változata, amelyet már a Zetec SE családba tartozó, tizenhat szelepes könnyűfém erõforrások hajtottak: 1,25 literes 75 lóerõs és 1,4 literes 90 lóerõs. Az 1,3-as 60 lovast Endura-E-nek nevezték el, a sort pedig az 1,8-as, szintén 60 lóerõs Endura-D tette teljessé. A karosszéria hátsó része szinte érintetlen maradt, a frontrészt viszont teljesen újratervezték egy nagy ívbe foglalt fényszórókkal és hűtõmaszkkal. A német cologne-i üzemben a napi termelést 960-ról 1160 autóra növelték: automatizált módszerekkel egy Fiesta legyártása csak 18,5 órát igényelt.
1996-ban a Ford elkészítette 250 milliomodik autóját, de ekkor volt húsz éves a Fiesta is, amelybõl már 8,5 milliót készítettek. Ebben az évben, a Torinói Autószalonon mutatkozott be a Ghia Saetta tanulmányautó, amely már a Ka formai jegyeit viselte. A vezetõé mellett már az utasoldali légzsák is alapfelszereléssé vált.
Az 1999-es Frankfurti Autószalonon jelent meg a Fiesta következő generációja, amely a Ka, Puma és Focus nyomdokaiban már a New Edge design stíluselemeit viselte magán. Az éles vonalakkal határolt karosszéria új felszereléseket, oldallégzsákokat, négycsatornás ABS-t, szervokormányt, légkondicionálót és távkapcsolóval nyitható központi zárat takart. Az 1,6 literes, 103 lóerõs motorral szerelt, 15 colos alumínium kerekeken és 195/50-es gumikon gördülõ Fiesta Sport feszesebb futómûvel, alacsonyabb hasmagassággal, erõsebb fékrendszerrel és pontosabb kormányzással vonzza a sportos autózás híveit. A Fiesta következõ generációja a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be.
.jpg)
