Teller Ede - A hidrogénbomba megteremtője

Tell er Miksa és Deutsch Ilona második gyermeke. Ede 1908. január 15-én született Budapesten. Anyai nagyapja azt gondolta a kis Edéről, hogy szellemileg visszamaradt, mert hároméves koráig egyetlen szót sem beszélt. Hároméves már elmúlt, amikor hirtelen megszólalt és szinte egyik óráról a másikra gyorsan fejlődött beszélő készsége. Az elemit a lakásuk közelében lévő magániskolában végezte. Ez időben Magyarországon a legjobb nevelést ezek az iskolák biztosították. Az első hittanórán, amikor a tanítótóit hallotta, hogy "Kezdetben teremtette lsten az eget és a földet", megkérdezte: "És ki teremtette Istent?" Majd amikor a tanító szerint a kígyót álnokságáért az lsten azzal büntette, hogy a hasán kell csúsznia, Ede megkérdezte: "Hogyan közlekedett a kígyó a büntetés előtt?"

Nyolcévesen kezdett el zongorázni, amit remekül, egyesek szerint művészi fokon megtanult. Nemcsak szerette, de értette is Mozartot, Beethovent, Schubertot, Brahmsot. Ebben az időben kaptak a Teller gyerekek egy Chicágóból éppen visszaérkező nevelőt, akitől Ede 14 éves koráig jól megtanult angolul, s így a családban a magyar és a német mellett felsorakozott az angol is. 1973-ban a nevelőnő egy amerikai lapnak adott nyilatkozatában azzal lepte meg a világot, hogy a 8-10 éves Ede nem volt könnyen kezelhető, sem jó magaviseletű gyermek.
Az elemi iskola után a szülők Edét a Trefort utcai Mintagimnáziumba iratták. A latin kivételével kedvelte a tantárgyakat, de a matematikát unta, mivel képességei messze túlszárnyalták a tananyagot. Az apa megkérte Klug Lipót matematikaprofesszort, hogy beszélgessen el fiával a matematikáról. Öt-hat beszélgetés után a professzor megállapította, hogy egy évszázadban egy, esetleg két ilyen tehetség születik, mint Ede.

Az érettségi után, 1925 őszén a fiatal tehetség a budapesti tudományegyetemre iratkozott, azonban az első félév után Karlsruheban folytatta tanulmányait - apja óhajának eleget téve - a vegyészmérnöki karon. De itt is inkább a matematika érdekelte. A fizikai kémia professzor hatására, aki a kvantummechanika kémiai alkalmazásán dolgozott, a fiatal Teller újabb irányt váltott, és most már végleg a fizika felé orientálódik.

1928 tavaszán már a müncheni egyetemen Arnold Sommerfeld előadásait hallgatja. A nyár közepén egy hegymászókirándulásra menve az induló villamosról leugrott és oly szerencsétlenül elesett, hogy a jobb lábfejét a boka felett a villamos kereke levágta. Két hónapig a müncheni kórházban feküdt, majd Budapestre vitték, ahol az orvosok megállapították, hogy csonkoláskor a lábában maradt egy szilánk és újabb műtétre van szükség, amit el is végeztek. Négy hónap múlva kezd csak mankóval járni, majd műlábat kapott és ezután már bot segítségével tudott közlekedni, de hamarosan azt is elhagyta. Hozzászokván a műlábhoz, örömmel konstatálta, hogy pingpongozni is tud és kirándulásokra is mehet.

Késő ősszel folytathatta tanulmányait. Ezúttal megint egyetemet változtatott, és Lipcsében Werner Heisenberg hallgatója lett, nála védte meg doktori disszertációját is.
Lipcséből járt fel Berlinbe a Laue-szemináriumokra, és ott ismerkedett meg Einsteinnel és egy magyar zsenivel, a nálánál hat évvel idősebb Wigner Jenővel. Amikor először hallgatta Einstein előadását, úgyszolván semmit sem értett belőle, ami nagyon lehangolta. Ezt Wigner is észrevette és megkérdezte, hogy mi baja van. "Semmi különös - válaszolta Teller - csak az, hogy ritka buta ember vagyok!" "Ó - mondta erre Wigner - a butaság gyakori emberi tulajdonság!"

1929-ben Tellert a göttingai egyetemre hívják tanársegédnek, ami már a szárnyra kelt hírnevének az elismerését jelentette. Hitler hatalomra jutása után Tellert a londoni egyetem fizikai tanszékére invitálták tanársegédnek.

1934 elején Budapesten házasságot kötött Harkányi Micivel, akit már nyolc éve ismert. Mivel sem a vőlegény, sem a menyasszony nem volt vallásos, csak a polgári esküvő mellett döntöttek. Ezután a fiatal házaspár Koppenhágába költözött, ahol Teller a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjával nyolc hónapot Niels Bohr intézetében dolgozott. 1934 őszén a londoni egyetem kémiai fakultására vendégelőadónak hívták meg. A következő év januárjában két meghívást is kapott Amerikából. A princetoni egyetem előadói állást, a washingtoni egyetem pedig professzori állást kínált fel a huszonhat éves fizikusnak, aki ez utóbbit fogadta el, és 1935 augusztusában a feleségével felszálltak az Amerikába induló hajóra.

A washingtoni egyetem fizikai katedráját Georg Gamow, a Szovjetunióból menekült fizikus alapította, aki csak úgy vállalkozott a feladatra, ha szabad kezet kap még egy elméleti fizikus professzor kiválasztására, amit jóvá is hagytak neki, és ő Tellert vette maga mellé. Gamow volt az, aki felkeltette Teller érdeklődését a magfizika iránt, amely azután elvezetett a nukleáris energia alkalmazásához, a nukleáris fegyverek létrehozásához, és végül Teller legnagyobb teljesítményéhez, a hidrogénbombához.

Németországi egyetemi tanulmányai alatt a vakációkat és az ünnepeket mindig Budapesten töltötte. Amerikából a Teller házaspár a háború előtt utoljára 1936-ban látogatott haza. Azt tervezték, hogy ezt kétévenként megismétlik, de 1938-ban, amikor a németek megszállták Ausztriát, már nem merték megtenni.

Az atom hasadás hírét, melyet Otto Hahn és Fritz Strassman hajtottak végre Berlinben, Niels Bohr vitte Amerikába, aki 1939 január közepén érkezett meg, hogy néhány hétig Princetonban tanítson, és részt vegyen a Teller és Gamow által szervezett elméleti fizikai konferencián. A hír hallatára a kísérletet több amerikai egyetemen is megismételték. Szilárd Leó, aki a princetoni egyetemen volt vendégprofesszor, rögtön Washingtonba utazott és felkereste Tellert és Wignert. Szilárd még 1934-ben Angliában szabadalmaztatta a nukleáris láncreakciót. Miután az amerikai és francia kísérletek igazolták a maghasadást és azt, hogy eközben újabb neutronok keletkeznek, Szilárd felismerte, hogy itt a lehetőség a láncreakció megvalósítására.
Történelmi tény, hogy három magyar tudós, Szilárd Leó, Teller Ede és Wigner Jenő kereste fel Einsteint és győzte meg, hogy írjon levelet Roosevelt amerikai elnöknek, melyben rámutat, hogy az atomenergia lehetőséget ad rendkívül erős, új típusú bomba előállítására. A levelet Szilárd Alexander Sachsnak adta át, aki közeli barátságban volt Roosevelt elnökkel. Sachs a levéllel csak két hónap múlva juthatott be a Fehér Házba és adhatta át az elnöknek. Ennek a levélnek a hatására alakult meg a Manhattan Program, amely az atombomba megalkotását volt hivatva megteremteni, és Hirosima valamint Nagaszaki megsemmisítésébe torkolIt. .
Teller csak 1941 márciusában kérhette az amerikai állampolgárság felvételét. Annak ellenére, hogy nem volt amerikai állampolgár, 1940-ben már az Uránium Tanácsadó Bizottság tagja lett Wigner Jenővel és Szilárd Leóval együtt. Tellert ekkor felszólították, hogy Washingtonból költözzön át New Yorkba, hogy részt vehessen az ottani kutatómunkában, és közben tanítson a Columbia Egyetem fizikai fakultásán. Az előadások tartása csak alibinek kellett. Az első számú cél az volt, hogy még egy kiválóságot irányítsanak azokhoz az atomkutatásokhoz, amelyeken akkor már Enrico Fermi és Szilárd Leó teljes erőbevetéssel dolgoztak.

Egy ebéd alkalmával, amikor már biztosak voltak abban, hogy a nukleáris láncreakció és az atombomba kivitelezhető, Fermi vetette fel a gondolatot, hogy a robbanás közben olyan magas hőfok keletkezhet, amelynek hatására a hidrogénatomok egyesülése lehetséges, és ennek folyamán olyan mennyiségű energia szabadul fel, ami sokszorosan felülmúlja az atomhasadásból eredő energiamennyiséget. Ez az ötlet vezette Tellert a termonukleáris reakció gondolatához, amelyből tíz évvel később megszületett a hidrogénbomba.
A nukleáris láncreakció megvalósításában részt vevő tudósok különböző egyetemeken dolgoztak, ami nehézségeket és késedelmeket okozott. Ezt elkerülendő, s persze a japánok 1941. december 6-i Pearl Harbor -i támadása miatt is, a kutatókat a hadügyminisztérium egy helyre - Chicagóba rendelte. Teller újabb költözködésre kényszerült. A csoportot és az egész kutatómunkát katonai fennhatóság alá helyezték, ami aztán felnyitotta a zsilipeket a munkaerő és a pénz korlátlan áramlása előtt. A döntő érv az volt, hogy a németekkel a bomba létrehozásáért folyó versenyben az első helyet biztosítsák, mert a második hely az utolsó helyet jelentené!

1942. december 2-án beindult Chicagóban az atommáglya és két órán át árasztotta magából a hőt. Amikor Fermi kiadta az utasítást a kísérlet befejezésére, Wigner egy üveg olasz Chiantit vett elő a táskájából és a jelenlevőkkel az emberiség új korszakára emelték poharukat.
Az atombomba megvalósításához a további kutatások színhelye az új-mexikói Los Alamos lett. Tellerék újabb vándorútra kelnek, de ezt megelőzően Tellerné 1943. február 10-én világra hozza első gyermeküket, Pált.

A chicagói atommáglya beindítása mellett Los Alamos is bekerült az emberi tudomány történetébe. Míg Chicagóban az volt a cél, hogy robbanás nélkül indítsák be a láncreakciót, Los Alamosban keresték a módot, hogyan lehet a rendszert felrobbantani. Az összegyűjtött legkiválóbb szakemberek és tudósok Robert Oppenheimer vezetése alatt rendkívül szigorú óvóintézkedés és ellenőrzés mellett dolgoztak. A Teller család ekkor gyakran találkozik Neumann Jánossal és megy közös kirándulásra. Szakmai téren a két tudós több olyan, matematikai képletekbe foglalt megoldást dolgozott ki, amelyek egy része még ma is az amerikai hadsereg bizalmas és titkos okmányai között szerepel.

1945. július 16-án robbantották fel az első kísérleti atombombát a Los AIamostól 330 km-re fekvő új-mexikói Alamogordo sivatagban. A megfigyelésnél a Manhattan Program egész személyzete részt vett. A bomba borzasztó pusztító erejének láttán megszólalt a tudósok lelkiismerete. A kutatók között számos kétely és nézeteltérés merült fel az atomrobbantás erkölcsi jogosultságát illetően. Szabad-e a bomba bevetésével százezer embert elpusztítani? Politikust és tudóst még sohasem állított a történelem ilyen erkölcsi dilemma elé. A végső döntés azonban a politikusok kezében volt, ők pedig az atombomba bevetése mellett voksoltak.

Ekkor már Németország aláírta a feltétel nélküli kapitulációt és Szilárd Leó, a nukleáris láncreakció felfedezője egy petíciót fogalmazott meg, melyben a további kísérletek nemzetközi ellenőrzését ajánlotta.

Teller első elképzelése is az volt, hogy az atomenergia titkát meg kell osztani a világ minden országával és az ellenőrzést nemzetközivé kell tenni, de csak akkor, ha a szovjet társadalom nyitottá válik. Ám amikor Sztálin ezt elutasította és kiterjesztette hatalmát Kelet-Európára, a tudós gyanúja a szovjetek felé igazoltnak tűnt. Kommunista hatalomátvétel történt szülőhazájában is 1947-48-ban, és ő egyre határozottabban foglalt állást azok mellett, akik az USA szabadságát, ha kell, fegyveresen is hajlandók megvédeni.

Teller "Hirosima hagyatéka" című, 1962-ben megjelent könyvében a következőket írja: "Meggyőződésem, hogy a meglepetésszerű, tragikus bombázásra nem volt szükség. Felrobbanthattuk volna a bombát az éjszakai órákban nagy magasságban Tokió felett. A nagy magasságban felrobbantott bomba hirtelen rémítő nappali fényt gyújtott volna a város felett, de nem ölt volna meg senkit. És miután demonstráltuk volna a bombát - magunknak is bebizonyítva, hogy valóban felrobbantható - közölhettük volna a japánokkal, hogy mi ez a fegyver, és mi történne, ha még egy atombombát robbantanánk fel, ezúttal már alacsonyan."
A háború után Tellernek felajánlották Los Alamosban az elméleti csoport vezetését, amit azzal a feltétellel volt hajlandó elfogadni, hogy áttérnek a hidrogénbombával kapcsolatos kutatásokra. Teller azonban nem volt képes ezekhez az elképzelésekhez kellő számú és rangú támogatót találni.

1946 elején a család visszaköltözik Chicagóba, ahol Teller az egyetemen folytatta oktatói-kutatói tevékenységét. Márciusban megszületik második gyermekük, egy kislány.
Amikor 1949. augusztus 29-én a szovjetek felrobbantották az első atombombájukat, Amerikában a tudósok és a politikusok között is győzött az a vélemény, hogy folytatni kell a kutatásokat, és 1950. január 31-én Truman elnök a következő kétmondatos nyilatkozatában adta a világ tudomására az atomkorszak új fejezetének kezdetét: "Mint fegyveres erőink legfelsőbb parancsnokának az a kötelességem, hogy gondoskodjam országunk védelméről bármilyen esetleges agresszor ellen. Ennek értelmében utasítottam az Atomenergiai Bizottságot, hogy folytassa munkáját mindenfajta atomfegyver fejlesztésén, beleértve az ún. hidrogén- vagy szuperbombát is."

1952-ben Teller vezetésével elkészült az első hidrogénbomba, melynek felrobbantásával eltűnt a Csendes-óceánból egy kisebb korallsziget. Tellert sok támadás és vád érte a pusztító fegyver megépítése miatt. A politikai viták hevében több tudóstársa is elfordult tőle, a közvélemény pedig "rögeszmés háborús uszító" jelzővel illette. Ő azt vallotta, hogy a tudós feladata a kutatás és felfedezés. Az eredmény aszerint lesz jó vagy gonosz, hogy mire használják. A felhasználásnak a módja pedig nem a tudósok, hanem a politikusok kezében van.

Jane Fonda, a világhírű filmszínésznő Tellert a hidrogénbomba megalkotása miatt háborús bűnösnek nevezte. Erre viszont egy újságírónő azt követelte, hogy "Tessék lakatot tenni az ilyen felelőtlen nyilatkozók szájára", mire a tudós a következőket mondta: "Asszonyom, Jane Fonda semmiféle tudományhoz nem ért. Jane Fonda egy buta liba! De én Voltaire egykori megállapításához, a szabad véleménynyilvánításhoz tartom magam. Még a libáknak is joguk van elgágogni saját mondanivalójukat, és hajlandó vagyok barikádra menni a libák gágogási jogának védelmében."

Közben 1953-ban a szovjetek is elkészítették a hidrogénbombát és megkezdték a kísérleti robbantásokat. Ekkor már nagy aggodalommal figyelt a világ ezekre a robbantásokra, mert tulajdonképpen így indult el a fegyverkezési verseny, amely azt eredményezte, hogy annyi atomfegyvert halmozott fel a két nagyhatalom, amellyel többszörösen is megsemmisíthetnék az egész emberiséget a bolygónkon.

1953 közepén Teller az atomenergia békés célokra való felhasználásának a gondolatával kezd foglalkozni. Megállapítja, hogy nagy csatornák építése előnyösebb, gyorsabb és olcsóbb lenne az atombombák felhasználásával, mint szokványos úton. Véleménye szerint a kőolajkitermelést is olcsóbbá lehetne tenni azáltal, hogy a földben elhelyezkedő kőolajtartalékok feletti kőzetréteget földalatti atomrobbantásokkal porhanyósítanák el, miáltal a fúrást sokkal könnyebben lehetne elvégezni.

Az első földalatti robbantást 1957. szeptember 19-én végezték el a nevadai sivatagban, 880 méter mélységben. A robbanás hatására a bomba feletti földréteg 24 cm-rel megemelkedett, majd visszazuhant a helyére.

1958. október 31-én az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió Genfben megbeszéléseket kezdtek arról, hogy miként lehetne észlelni és ellenőrizni a nukleáris kísérleti robbantásokat. Egy nappal a konferencia megnyitása előtt az USA, jóindulatát bizonyítva, egyéves moratóriumot rendelt el mindenféle nukleáris kísérletre. Néhány nap múlva ezt a példát a Szovjetunió is követte. Teller nem hitt a szovjeteknek, és a megegyezés előfeltételeként állandó helyszíni ellenőrzéseket javasolt. 1961 szeptemberében, miközben folytak a tárgyalások az atomkísérletek ellenőrzéséről, a Szovjetunió egyoldalúan véget vetett a moratóriumnak és két légköri kísérleti robbantás sorozatot hajtott végre. Ekkor a New York Times egyik kiváló publicistája "Tellernek volt igaza" címmel megjelent cikkében bírálta a szovjeteket és azokat, akik hisznek nekik.

1962 végén Tellert levélben értesítik, hogy "A fizikai kémia és a nukleáris fizika terén elért eredményeiért, a termonukleáris kutatásokban vitt vezető szerepéért és a nemzetbiztonság érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként az Egyesült Államok elnöke dr. Edward Tellert Fermi-díjjal tünteti ki." A díjat, mely a tudósok értékelése szerint a Nobel-díjjal egyenértékű, a Fehér Házban személyesen az elnök, John F. Kennedy adta át.
Teller régóta hangoztatja és bizonyítja, hogy az atomenergia alkalmazása sokkal biztonságosabb és kisebb veszélyt jelent az emberiségre nézve, mint bármely más eddigi energiaforrás. Ennek érdekében vállalta a társadalom felvilágosítását és egy előadássorozatot dolgozott ki, melyet a buffalói egyetemen tartott meg, majd később könyv született belőle "Földről és égből származó energia" címen. A laikusok számára ez a legátfogóbb és legkönnyebben érthető könyv a nukleáris energiáról. Ha véget akarunk vetni az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek nyomorának, akkor ehhez nélkülözhetetlen a nukleáris energia. Ahhoz, hogy az említett földrészeknek a népei megmenekülhessenek az éhinségtől, modern gépekre, megfelelő mennyiségű vízre, bőséges műtrágyára van szükség, és ezeket a rendelkezésre álló klasszikus energiaforrásokkal (szén, kőolaj) nem lehet előteremteni. Az emberiség további fejlődése csak az atomenergia igénybevételével érhető el. Ha lemondunk felhasználásáról, az emberiség történeti haladásáról mondunk le - így vélekedik Teller a könyvében.

Annak ellenére, hogy az amerikai szabadalmi hivatalban a hidrogénbomba-találmány birtokosaként Teller neve van bejegyezve, nem lett multimilliomos, mégcsak gazdag ember sem. Természetesen jómódú, mint bármelyik amerikai egyetemi tanár.

A világ egyik legnagyobb fizikusa, az emberiség új korszakának egyik jelentős tudósa nem kapta meg a Nobel-díjat, amely pedig feltétlenül megillette. Teljesen bizonyos, hogy ebben nem tudományos, hanem politikai meggondolások játszottak szerepet. Szaharov, a szovjet hidrogénbomba megalkotója sem fizikai Nobel-díjat kapott, hanem a Nobel-békedíj tulajdonosa.

Igen jó viszonyban volt Ronald Reagannel, és az 1980-as elnökválasztási kampányban tevékenyen részt vett, többek között az amerikai magyarság körében is. Elnökké választása után Teller lett Reagan egyik tudományos tanácsadója. Az ő javaslatára indult meg a "csillagháború" néven ismert program, melynek az volt a célja, hogy az esetleges támadó, nukleáris bombával ellátott interkontinentális rakétákat még a levegőben röntgenlézerekkel megsemmisítsék. A programnak tehát tisztán védelmi jellege volt. A röntgenlézert a Teller által vezetett Iivermore-i laboratóriumban dolgozták ki.

1988. január 15-én Teller kaliforniai Palo Altó-i házában szűk családi és baráti körben ünnepelték a tudós 80. születésnapját. Otthoni dolgozószobájának a falára másnap az elnök kétsoros, bekeretezett levelét akasztották. "Drága Edward barátom, lsten éltessen sokáig, mindnyájunk örömére! Sok boldog születésnapot kíván a Te Ronnyd!" Az USA elnöke úgy érezte, hogy a hivatalosan ható Ronald Reagan aláírás nem tükrözné megfelelően a szeretetet, tiszteletet és megbecsülést, amit Teller iránt érez.

1983-ban a nagy tudós szívműtéten esett át, háromszoros ércserét hajtottak rajta végre.
Egyik tanítványa szerint Teller nemcsak nagy tudós, hanem a leglebilincselőbb, legnemesebb szívű, legszeretetreméltóbb egyéniségek közül való.

Teller négy amerikai elnök: Harry Truman, Dwight Eisenhower, Richard Nixon és Ronaid Reagan hozzá intézett kérdésére egyértelműen állítja: magyar vagyok. San Francisco környéki otthonukban a Teller házaspár családi nyelve a magyar. Csak a vendégek kedvéért váltanak át angolra, németre vagy más idegen nyelvre.

Ady Endre összegyűjtött versei az a könyv, amelyiket a nagy tudós a leggyakrabban forgat alvás előtt.
Wigner Jenő így vélekedett róla: Teller a legeredetibb agy, akivel találkoztam, pedig ismertem személyesen Albert Einsteint is.
Szülőhazájának népéhez és kultúrájához érezte magát legközelebbnek.

Teller Ede a 95. évében hunyt el a kaliforniai Stanfordban.