Évszázadok óta léteznek; apró bozontos kutyák a földön, de senkinek nem jutott eszébe, hogy mint különleges fajtát tervszerűen tenyéssze őket. Régi írásbeli vagy képi dokumentumokkal nemigen szolgálhatnék a pincser történetére vonatkozólag. Ez a kutya ugyanis nem keltett feltűnést, sem bundájával, sem jellegzetes alakjával, ezért nem tartották érdemesnek arra, hogy képmását akár ecsettel vagy ónnal megörökítsék. De szerencsére mégis maradt róla ábrázolat. Jan Van Eyck flamand festő (1434) képe amelyet az Arnolfini házaspárról festett; jómódú polgári pár lábánál aprócska, bozontos bundájú, csonkolt farkú, vágott fülű kutyust láthatunk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a mai törpe schnauzer, majompincser és griffon ősének tekinthetjük.
Igaz, Jackopo du Empolic (1554–1640) képei is azt sugallják hogy III. Henrik francia királynak is griffonszerű kutyái voltak. Továbbá Rembrandt Harmensz Van Rijn (1606–1669) németalföldi festő „Éjjeli őrjáratán” a tamburmajort ugató kutya minden kétséget kizáróan griffon, valószínű, hogy a festő kutyája.
Az egyik legrégebbi híradást a majompincsről L.J. Fitzinger „Der Hund und Seine Race” (A kutya és fajtái) című könyvében találjuk; a mű 1876-ban jelent meg Tübingenben.
„Színezete egyszínűen rőtes fehér vagy szürkésfehér, sötétszürke, szürkésfekete vagy fekete. Ez a fajta manapság a hölgyek ölébe az immár majdnem teljesen eltűnt spicc helyébe lépett és sok jó tulajdonsággal jeleskedik: eleven, éber, barátságos és feltétlenül ragaszkodó kutya.”
A BELGA TÖRPEGRIFFONOK EREDETE
1884-ben, ismert kinológusok újra és újra felhívták a majompincserre a figyelmet, s arra bíztatták a német tenyésztőket, hogy ne hagyják kipusztulni ezt az ősi fajtát.
Brehm, az „Állatok világa” művének 1890-ben megjelent harmadik kiadásában egész fejezetet szentel a majompincsernek:
„Nagyban különbözik a szokványos pincsertől, s ami testalkatát és küllemét illeti, a legfurcsább kutyák közé tartozik, a durva szőrű törpepincser azaz a majompincser. A csúfsága valósággal megszépíti, és ezért szerfölött keresett és nagyra becsült az eb kedvelők körében. Amikor azt mondtam, hogy ezt a kutyát csúnyasága teszi széppé természetesen a külsejére gondoltam, mert ami a természetét illeti, ezé a jószágé a legjobbaknak. Nagyon éber, vidám, szórakoztató, és igen nagyfokú vonzalommal viseltetik az ember iránt, kedves, bohókás, hízelkedő a barátaival, de derekasan helytáll ha más kutyákkal kell marakodnia.”
F. Krichler = (Kutyafajták nagykátéja 1892) című könyvében pontos adatokat közölt a majompincserről, ugyanakkor a Brüsszeli Griffonról azt állította, hogy csupán sárgás-rőt színe különbözteti meg a német törpepincsertől.
Strebel csak a sárgásvörös brüsszeli griffonról tudott még, és a belga majompincser elnevezést alkalmazta rá. Szerinte a belga majompincser a német majompincser és mopsz keresztezéséből származik, de kézjegye benne van a yorkshire terriernek, Rubin spánielnek (a mai Cavalier King Charles spániel) is. Hogy ezek a bozontos törpekutyák a belga griffonokban tisztelhetik őseiket az teljesen bizonyos. Az nem jelenti azt, hogy az egyik a másikból származik, hiszen efféle törpepincserek szép számmal akadtak az egész közép-európai térségben. A belga-törpegriffon a majompincser (persze annak múlt századi /XIX./) még nem fajtaazonos) és a mopsz keresztezéséből származik, annál is inkább, mert a brabanti griffon nem sokban különbözik a mopsztól. E két fajta közeli rokonsága tagadhatatlan.
A TENYÉSZTÉS KEZDETE
A belga tenyésztők 1880-tól kezdve láttak neki a Brüsszeli Griffon (GRIFFON BRUXELLOIS) tervszerű tenyésztésének. Az apró kutyát hajdan sok mindennek hívták, például: „Chien du garde – ville” „Chien du Cocher (fuvaros kutya)” vagy akár „Garcon du Petit Waterloo” – ekként nevezte kutyáját a „Zum Kleinen Waterloo (a kis Waterloo-hoz)” címzett kocsma öreg csaplárosa is. Ez a „Garcon” gyakran fölbukkan a modern griffonok családfáiban, úgy tekinthetjük hát, mint a törzsatyák egyikét.
A belgák főleg Hollandiából való mopszokkal keresztezték kutyáikat, részint a keményebb szálú szőrzet kedvéért, részint pedig azért, mert a mopsz jellegzetes arcélével akarták felruházni a griffont. A mopsz keresztezés révén azonban olyan kurta szőrű alakváltozatok is születtek, amelyeket utóbb „brabanti griffonoknak” neveztek el. A régi majompincser tenyésztésbe nem akármilyen jellegzetességet vitt be a mopszok vére, például a fekete maszkot és az új színváltozatokat. A tenyésztést az a körülmény lendítette föl, hogy 1880-ban egy brüsszeli kutyakiállításon az egyik ilyen „Brüsszeli griffont” a szemle legkiválóbb kutyájaként szerepeltették. A belga griffonnak az is a javára vált, hogy Németországban a törpeschnauzer – divat eluralkodása miatt a régi majompincsert teljesen elhanyagolták. A belga törpegriffonok viszont elsődlegesen Angliában, Amerikában és a Skandináv országokban hódították meg a rajongóikat.
1894-ben a griffon igen népszerűvé vált Astrid belga királynő udvarában is. Angliába először 1880 és 1894 elsők között importáltak griffont, mint Mrs Kingscote, Miss Adela Gordon, Mrs Frank Pearce és Mr Fletcher (az utóbbi személy Londonban kutyakereskedő volt). 1895-ben 11 griffont regisztráltak. Mrs Kingscote megalapította a „Large Kennelt”. Majd további kenneleket indítottak be az angol tenyésztők igen sikeresen. 1897-ben megalakult a Brüsszeli Griffon Klub, majd két évvel később 1899-ben A Kennel Klub. Nemsokára Lady Handley Spicer is leindította klubját mint Ladies Kennel Klub. 1898-ban a „The Illustratid Kennel News” – arról tudósít, hogy az Association show-ján 47 griffont, ebből több számú black-an-tan változatot mutattak be a szakmának. A griffon színvariánsa, ugyanis fekete színű mint a belga csak a szakálla színe tér el, nem fekete hanem rőtvörös. Ennek a típusnak a kialakításában volt áttörő szerepe és sikere Lady Handley Spicernek. A tenyésztőnő 1963-ban 91 évesen elhunyt.
A KIS WATERLOO-HOZ CÍMZETT KOCSMA ÖREG CSAPLÁROSÁNAK TÖRTÉNETE
J. BERTA egyik cikkében amelyet a (Hundessport és jagd) Kutyasport és vadászat című folyóirat 1921. évfolyamának valamelyik számában tett közzé, hírt adott arról az „öreg Waterloo-i ebbarátról” aki már hosszú évek óta tenyészti egész falkányi majompincserét. Vajon puszta véletlen az vagy ugyanarról az emberről van szó aki a legendás Carcon du Petit Waterloo nevű kutyájával dicsekedhetett? Igen róla van szó, mert az első eredeti törzskönyv szerint ezzel alapította meg a mai modern típusú kutyát a Griffont.
„Az öreg azért kapta a becenevét mert talán maga is részt vett a Waterloo-i csatában. 1820-ban kezdve azzal foglalatoskodott, hogy útvámot szedett a fuvarosoktól. 1824-ben, vagyis majdnem ötven évvel azelőtt, hogy jómagam ismeretséget kötöttem vele; hófúvásos téli estén betoppant a csárda ajtaján a sógor (azaz a postakocsis) és a segítségét kérte. Elpanaszolta: lovai már nem bírják tovább, váltólovakra nem talált, szegény páráknak szügyéig ér a hó, postakocsi elakadt. A kocsis a lovak valamint postakocsi utasai két finom hölgy – menedékre leltek, s a fogadóban éjszakáztak. Az egyik dáma két aprócska ebet hozott magával: a pöttöm jószágokat fölöttébb megviselte a Hamburgból tartó hosszú téli utazás. Amikor a hölgy látta, hogy a fiatal házaspár milyen szeretettel és buzgalommal gondoskodik két kis kedvencéről, úgy döntött, nem kínozza őket tovább a kocsizással, hanem otthagyja a <Waterlooinál>.
Mielőtt útra keltek volna, még felvilágosította a csaplárost a kutyákról szóló tudnivalókkal. Ahogy az öreg gyakran fölidézte, a dáma szó szerint elmagyarázta neki: ezek majompincserek, marmagasságuk nem lehet 12 hüvelyknél (kb. 30 cm-nél) több, szőrüknek durva tapintásúnak kell lennie, fehér-tarkának nem szabad lenniük, a pofácskájuknak olyannak kell lennie, mint az igazi kismajmoké, mert csak akkor igazi és valódi majompincserek. A <Waterlooi> tehát az ajándékba kapott két kis állattal, a körülbelül – nyolchetes szuka meg a négy-öt hónapos kan birtokában foghatott neki a tenyésztésnek. Ezt a törzset tenyésztette hosszú éveken át, csak egyetlenegyszer keresztezte idegen vérrel, ami tüstént meg is törte állatai majomszerű jellegét. TENYÉSZTÉSHEZ CSAKIS a legegészségesebb példányokat használta föl, és csakis idősebb kanokkal fedeztette a fiatalabb szukákat, melyek bőséggel rendelkezésére álltak a környékbeli lelkészek és tanítók jószágai közül, hiszen azok is mind az ő tenyészetéből származtak. Az öreg úgy vélekedett, hogy ha más-más helyen, jócskán eltérő körülmények között és merőben más táplálékon élő egészséges jószágokat pároztat, akkor nem árthat a beltenyészet.”
Brüsszeli Griffon
Mindig drótszőrű és búzaszínű vagy rőt, egészen vörösbarna árnyalatig. Szinte valamennyi brüsszeli griffon fekete maszkkal a pofácskáján születik meg, ez az álarc azonban idővel elhalványodik. Egy-két példány még idősebb korban is megőrzi ezt a maszkot. Mindkét változat megengedett, maszkos is, és a maszk nélküli is.
Hibának minősül: selymes bóbita a fejbúbján (a valamelyest puhább szőrű kutyák esetében szinte törvényszerűen előfordul!) világos, kicsi szem, barna orr és barna köröm, barna lábujj vagy barna nyelv, fehér foltok a szőrzeten és ollós harapás, Patella Luxáció.
Belga Griffon
Ez is, akárcsak a brüsszeli, mindig drótszőrű de nem rőt, hanem helyette fekete vagy rozsdabarna foltos fekete, sőt akár még fekete-barnán melírozott is lehet.
Brabanti Griffon
Ez sima szőrű és rőt (akárcsak a brüsszeli) vagy foltos fekete (mint a belga). A fejétől eltekintve a griffon testalkata nagyon is természetes. Keménykötésű tömzsi, négyszögletes fölépítésű kutya, marmagassága 28–30 cm, ami 4,5–5 kg testsúlynak felel meg a magas súlycsoportban. Az alacsony súlycsoportban a kanoknak és a szukáknak a 3 kg-os súlyt nem szabad meghaladniuk. Ezek a súlyadatok teljes maximumként értendők, azonban 100 g eltérés engedélyezett. Ezek az adatok az FCI standard előírásainak felelnek meg.
A GRIFFONRÓL ÁLTALÁBAN
Brüsszeli griffon kétségtelenül kiérdemelte a legritkább, és egyik legkülönösebb fajtájú törpe kutya címet. Nincs két ember, aki egyformán ítélné meg. Vannak akik teljes egészében extrémnek, mások kimondottan csúnyának találják.
Abban azonban mindenki egyetért, hogy furcsa, szokatlan és roppant karakteres kutyáról van szó. A kis griffonok intelligenciája érzékennyé teszi a fajtát. Akár idegenek között is öntudatosan viselkednek. Abszolút határozott, eltökélt ebek, nem a legkönnyebben nevelhetők. Önállóságukból fikarcnyit sem adnak föl szívesen. Ez aztán kiváltképpen megnehezíti pórázon való kiképzésüket. Legbölcsebb dolog, ha ezt már elég korán megkezdjük.
A griffon kis termetű, keménykötésű edzett kutya, éber, jó jelző, és mindig vidám. Pimasz, kedves borzas pofácskájuk van, hihetetlen energikusak – robbanékonyságuk tartja erőben ezt a különleges kutyát. Gazdájukhoz ragaszkodóak, kitűnő megfigyelők és tanulékonyak.
Ápolás: A szőrük nem igényel különös kezelést, evés után a pofa szakállt langyos vízzel kell lemosni, utána bekrémezni, hogy a szakáll ne töredezzen le. A bundájukat elég naponta kemény szőrű kefével alaposan átkefélni.
Trimmelés: A szőrüket három havonta trimmelni kell. Ez az elhalt szőrök kitépését jelenti, de ez a kézi művelet nem okoz fájdalmat a kutyának, ugyanis ezek az elhalt szőrszálak már igen lazán tartózkodnak a szőrtüszőben.
Hol tartható? – ideális lakásban tartása is de vígan el van udvaron, kertben egyaránt. A hideget, nedvességet nem tűri.
A fajta honosítása hazánkban az 1980-as évekre tehető. Jelenleg nálunk a brüsszeli griffonnak nem sok rajongója van egy-két kivételtől eltekintve. A brüsszeli griffonnak nagyon nagy szüksége lenne egy szélesebb körű reklámra, amit sajnos a mai napig nem kapott meg, ha igen, akkor nagyon csekély mértékben.
Én bízom abban, hogy ennek a fajtának igenis lesz jövője, mert a mérete, természete, sok jó tulajdonsága mellette szól, mindenképp megérdemelné, hogy népszerűbbé váljék.
.jpg)
