Ebben az időszakban a falucskába sereglik a környező vidék apraja-nagyja. Több tízezren látogatnak el, és senki nem tér haza üres kézzel. Jár egy mondás a környékbeliek között: "Még ha nincs is pénzed, Feketetóról akkor sem mész haza vásárfia nélkül." Az etnikai, nyelvbeli különbségek ellenére – ha kell, kézzel-lábbal mutogatva – mindenki üzletet tud kötni.
A falu a Királyhágón átvezető kereskedelmi útvonal mentén fekszik, a Sebes-Körös partján. 1557-től itt volt Magyarország és Erdély határa, később Bihar és Kolozs megye határa. A faluban posta- és társaskocsi-állomás, majd vasútállomás működött.
A környékbeli hegységek elzárt településeinek lakói számára ideális találkahely volt áruik kicserélésére, szükségleteik beszerzésére és nem utolsósorban a társadalmi kapcsolatok fenntartására. A hegyekben szétszórtan élõ népesség ezeken a vásárokon nem csak a kereskedelmi, hanem a társadalmi szükségleteit is megszervezte. A leányvásárokhoz hasonlóan, itt mutatták be egymásnak a házasságra érett fiatalokat, kiknek jövõjét a szülõk egyezkedése határozta meg.
Fekhethetó első említésekor, 1406-ban, a lakosság nagy része román volt. A vásárt is „oláh vásárként” tartották számon, és csupán a XX. század elejére vált a környékbeli magyar, kalotaszegi falvak gazdaságának részévé. Mióta vásár a vásár az árusok nagy részét a Marosvásárhely környéki gábor cigányok adják, így hemzseg a sok kalapos, bajuszos férfi és a színes szoknyás asszonynép.
A XIX. század közepétől egy évben négy országos vásárt tartottak, januárban, áprilisban, júliusban és októberben, ezenkívül minden hétfőn heti vásárt. Ez a vásári rend részben még ma is érvényes.
Feketetó országos és heti vásári szabadalmat 1815-ben kapta meg, de korábban is rendszeres vásárhely lehetett, mezővárosi rangjából eredően.
A háromnapos vásár első napján, szombaton volt az állatvásár, ahová a közeli hegyekből hajtották az állatokat. A második napon volt a kirakodóvásár, ahol az összes paraszti mesterség képviseltette magát, paraszti mesterkedők és mesteremberek egyaránt, szabók, szűcsök, csizmadiák, fazekasok, szitások, esztergályosok, kötelesek, szőnyegkészítők, a hagyományos cigány mesterségek képviselői, a teknővájók, faeszközkészítők, kádasok, bádogosok és mindenki más, akinek az árujára szükség lehet egy háztartásban. A vásár harmadik napján, hétfőn érkeztek a rendes heti vásár élelmiszerárusai sajttal, túróval, terményekkel, friss és aszalt gyümölcsökkel, mézzel, som-, kökény- és szederlekvárokkal, frissen ütött olajokkal és mindenféle földi jóval, amit a vásározók gazdasági helyzete megengedett.
Mára a vásári rend felborult, mindenki egyszerre kinálja portékáját. Megtalálható benne az állatvásártól kezdve, az ócskásokon át a modern elektronikus gépekig minden. A legkeresettebb tárgyak közé a népművészet termékei tartoznak. Minden mennyiségben méretben és minőségben megtalálható a mázas cserepek, szőttesek, varrottasok, fafaragások, népviseleti darabok. A fafaragók őrzik a leghűebben a hagyományos vásári hangulatot: termékeiket helyben készitik, favillákat, -kanalakat, fűszertartókat, s egyébb eszközöket.
Kilométeres hosszú sorokban megtalálható Nyugat Európa összes levetett, szétnyűtt lábbelije, s elhasznált ruhája.
A régiség, ami hajdanán ócskaságnak számított, nem ritkaságnak, ismét nagy sikernek örvend. A vásár ócska piac-jelleget 1989 után kapott, amikortól egyre több turista, pénzesebb külföldi látogatott el ide. Ez a turistaözön napjainkig tart, az árut forintban és euróban egyaránt ki lehet fizetni.
Lacikonyhák százai műkődnek, ahol rostélyon sült húsokkal és sörrel lehet csillapitani az éhséget, s ha zenére vágyunk megnézhetjük a zónába tartozkodó, jó kereskedelmi szimattal rendelkező perui indiánok előadását. Most mindenki kiélheti turkálási, guberáló szenvedélyét, csalodóttan senki sem megy haza.
A falubeliek is hasznot húznak a vásár idején: ideiglenes, fizető parkolóvá változtatják udvarukat vagy főút melletti kaszálójukat az ide érkező temérdek személygépkocsi számára.
.jpg)
