Polányi Mihály - A természettudós és filozófus

Apja Pollacsek Adolf felvidéki vasútépítési vállalkozó, aki 1904-ben Polányira magyarosította a nevét, anyja pedig a litvániai származású Wohl Cecil. Fiuk, Mihály 1891. március 12-én született Budapesten. Az édesanyja, akit az ismeretségi körben mindenki "Cecil mamának" nevezett, korának egyik legműveltebb pesti asszonya volt, aki szalonjában maga köré gyűjtötte a főváros minden jelentős szellemi emberét, és akire pl. a nagy matematikus, Pólya György még 96 éves korában is elbűvölten emlékezett vissza. Aligha indulhatott valaki szerencsésebb környezetben értelmiségi pályán, mint Polányi Mihály. A Trefort utcai "Minta" Gimnáziumban érettségizett, melynek, többek között, tanulója volt Kármán Tódor, Kandó Kálmán, Teller Ede és Balogh Tamás világhírű közgazdász is, aki később Angliában megkapta a lordi méltóságot. Mihály a budapesti egyetem orvos karára járt és 1914-ben avatták doktorrá.

Már egyetemi tanulmányai alatt Tangl Ferenc professzor mellett egyre jobban vonzódott a laboratóriumi munkához, kivált a fizikai kémiához. Első publikációja már 1910-ben, egyetemista korában megjelent. Miközben rendesen végzi orvosi tanulmányait, egyre inkább arra készül, hogy átváltson fizikokémikusra. A budapesti műszaki egyetem vegyészprofesszora segítette, hogy 1912-ben, majd 1913-ban ösztöndíjasként kijusson Karlsruheba fizikai kémiát tanulni. Első tanulmányútja alatt született ötlete alapján írt egy dolgozatot a termodinamika tárgyköréből, melyet a karlsruhei egyetem egyik professzorának küldött el véleményezésre, de az nem érezte magát kompetensnek a cikk elbírálására és elküldte Einsteinnek, aki a kéziratot ezekkel a szavakkal küldte vissza: "Nagyon tetszik nekem Polányi úr cikke."

Az első világháborúban katonaorvosként szolgált a Monarchia hadseregében, majd a Károlyi-kormány idején az egészségügyi minisztérium tisztviselője lett, a Tanácsköztársaság alatt pedig a budapesti Tudományegyetem Fizikai Intézetében dolgozott a későbbi Nobel-díjas Hevesy György professzor asszisztenseként. Mint orvosi diplomával rendelkező kutató, a céhbeliek féltékenysége miatt csak hosszas huzavona után doktorálhatott 1918-ban fizikai kémiából, az adszorpcióról szóló értekezésével.

Az 1918-19-es forradalmak után Karlsruheba költözött, ahol a már korábban megismert neves fizikokémikus, Fajans nagy örömmel fogadta. Innen került 1920-ban Berlinbe, ahová a Kaiser Wilchelm Institut für Faserstoffchemiebe a Nobel-díjas Fritz Haber hívta meg munkatársnak. Itt lett 1923-ban az Institut für Physikalische Chemie und Elektrochemie osztályvezetője és egyidőben a berlini Technische Hochschule tanára. Berlinben nősült meg Kemény Magdával, aki szintén kémikus volt. A házasságból két gyermekük született, és az egyik, János, később Nobel-díjas lesz. Szülőhazájából való távozásának okáról 1928-ban a Pesti Futárnak így nyilatkozott: "Visszatekintve, a mélységet látom, melyből engem, egyet a sok közül, szerencsés segítő kezek kimentettek. Visszatekintve, ott látok a félúton megrekedve elveszni Polányi Mihályokat, akik visszamaradtak, ismeretlen szegény fiúkban, tucatszám olyanokat és különbeket, mint én, kidobva az egyetemről, numerus claususok, más klikkek drótsövénye előtt elterülve - rokkantak halmán."

Rendkívül széles körű kutatásaiba beletartozik az adszorpció, az anyagok rugalmassági és szilárdsági tulajdonságai, a reakciómechanizmusok és a röntgendiffrakció. Ez utóbbi téren új kísérleti eljárást dolgozott ki - a forgókristálymódszerét -, melyet széles körben alkalmaznak a kristályszerkezetkutatásban. Röntgendiffrakcióval végzett vizsgálataival megállapította a cellulóz szálszerkezetét. Jelentős publikációi jelentek meg a kristálynövesztésről. A gázok adszorpciójára vonatkozó kutatási eredményét a szakirodalom a Polányi-féle adszorpciós potenciálnak nevezi.

Wigner Jenő, a későbbi (1963) Nobel-díjas 1925-ben Polányi Mihály vezetése alatt készítette el Berlinben kémiai doktori értekezését a hidrogénmolekula képződéséről, amely a kvantumkémia egyik úttörő munkája lett. Wigner a tanítójáról és barátjáról később azt mondta: Polányit mindig egy fejjel maga fölött érezte. Amikor még a kvantummechanika születőben volt, Wigner Jenővel közösen írtak az asszociációs és disszociációs reakciókról kvantummechanikai megfontolásokat tartalmazó cikket.

Polányi megállapította a reakcióhő és a reakciósebesség közötti összefüggést, amely mint Polányi-szabály vált ismertté a szakirodalomban. A rendkívűl szerteágazó, magas színvonalú és korszerű tevékenysége során 220 publikációt jelentetett meg.

Az 1930-as évek elején a fasizmus elől áttelepül Angliába, ahol Manchesterben a Victoria Egyetemen lett a fizikai kémia professzora. Miután megszervezte a laboratóriumát, egyre több munkatársa lett, köztük olyan későbbi világnagyság is, mint Melvin Calvin, az 1961-es kémiai Nobel-díj kitüntetettje.

A harmincas években Polányi még Manchesterbe való költözése után is konzultánsként dolgozott az Egyesült Izzó (Tungsram) budapesti laboratóriumának. Miután Bródy Imre kidolgozta a jobb hatásfokú kriptonégőt, a gyárnak nagyobb mennyiségű kriptongázra volt szüksége. Polányi Mihállyal közösen olcsó gyártási eljárást dolgoztak ki és a gyár saját kriptongyárat épített Ajkán, amelynek tervezésében is részt vett. 1936-ban a Budapesti Ipari Vásáron az egyik műszaki szenzáció a kriptonégő bemutatása volt.

Az Egyesült Izzó igazgatója, Aschner Lipót rá akarta beszélni Polányit, hogy legyen a laboratórium vezetője, Ortvay Rudolf, a budapesti Tudományegyetem elméleti fizika professzora pedig egyetemi katedra elfogadására igyekezett ót megnyerni. Még közvetlenül a második világháború után is próbálták visszahívni a budapesti egyetemre, de ő nem akarta otthagyni manchesteri laboratóriumát. Szülőhazája iránti érdeklődését azonban mindvégig megtartotta, így 1961-ben részt vett a Bibó István bebörtönzése ellen szervezett londoni emigráns akcióban. A magyar írók közül mindenekfölött Adyt szerette.

1948-ban nagy lépésre szánta rá magát. A sikeres és elis mert természettudós úgy döntött, hogy hátat fordít nehezen létrehozott laboratóriumának és a tudományok más területére költözik: társadalomtudós lesz. Megmaradt saját egyetemén, de a társadalomtudományi tanszékre ment át, ahol 1958-ig dolgozott, amikor nyugalomba vonult mint emeritius profeszszor. Ám ezután is igen aktív maradt, több helyen töltött be hosszabb-rövidebb időre szóló kutatói és vendégprofesszori állásokat.

A társadalomtudományok iránti érdeklődése még a berlini évekre nyúlik vissza, amikor főleg a közgazdaságtant tanulmányozta, részint bátyjával, a később világhírűvé vált Polányi Károllyal. Mint természettudós próbálta megközelíteni a bonyolult társadalomtudományi folyamatokat és az egzakt adatokból következtetéseket levonni. Különösen az 1928-ban a Szovjetunióban tett látogatása inspirálta, amely számára kétségtelenné tette az ottani gazdaság alapvetően elhibázott voltát. Egyetemista korában a Galilei Körben ismerkedett meg a marxizmussal, melyet a "rossz" rossz elméletének tartott és kora fiatalságától kezdve harcolt ellene.

Mint ahogy a természettudomány terén, itt is sokféleséget, a gondolatok valóságos áradatát produkálta. Lényeges mondanivalója volt a közgazdaságon kívül az etikáról, a vallásfilozófiáról, az esztétikáról, a jogfilozófiáról, a szociológiáról, a politológiáról és a napi politikai eseményekről, ideszámítva az 1956-os magyar forradalmat egyetemes jelentőségű eseményként értékelő írását.

Legfontosabb műve a tudományfilozófiai szintézise, az 1958-ban megjelent Personal Knowledge, melynek jelentőségét bizonyítja a megjelenését követő óriási kommentárirodalom.

Polányi Mihály, aki maradandót alkotott mind a fizikai kémia, mind a filozófia és közgazdaságtan terén, 1976. február 22-én hunyt el Northamptonban.