Camargue és a camargue-i lovak

Az ember ereje itt eltörpül a természet hatalma mellett. Szüntelenül törekszik ugyan megszelíditeni, de az nemigen hagyja magát.
Camargue a Rhône folyó lagúnás, mocsaras, tavas, sós torkolatvidéke, mely szélesen nyitott a Földközi-tenger felé. A Dél-franciaországi Provence tartomány legdélnyugatibb része.

A 43^O 20 ’ - 43^O 41 ‘ északi szélesség és 4^O 23 ‘ – 4^O 50 ‘ keleti hosszúság között helyezkedik el. A Rhône torkolata Nyugat-Európa legnagyobb deltája. Területe mintegy 930 km². A Földközi-tenger vízgyűjtő területéhez tartozó folyamok közül csak a Duna (3446 km²) és a Nilus (22 000 km²) előzi meg.

A Rhône

A Rhône folyó az azonos nevű alpesi gleccserből indul útjára Svájcban. Montreaux-nél beleömlik a Genfi-tóba majd Genfnél bővizű hegyvidéki folyóként folytatja útját. Felső szakasza inkább kelet-nyugat irányú, de a középső és alsó részén már dél felé, a Földközi-tenger felé fut. Mielőtt azonban beleömlene, völgye elválasztja a francia Alpokat a Francia-középhegységtől. Hossza 813 km. Vize hatalmas mennyiségű hordalékot szállit (20 millió³) évente) s ennek köszönhetően folyamatosan változtatja a tengerpart vonalát. Torkolatának területe nől a nyílt tenger irányába. A Rhône Arles-nál két részre szakad. A nyugati ág a Kis- (Petit-), a keleti pedig a Nagy- (Grand-) Rhône. Az általuk és a tenger által bezárt háromszög alakú terület Camargue. A folyó gátak és kanálisok kiépítése által össze van kötve Marseilles-jel, Dél-Európa kikötőjével, de kapcsolatban áll a többi nagy francia folyóval is, a Szajnával, Loire-ral, valamint a Rajnával. Vízenergiában az első helyen áll az országban, de azért is különleges, mert ez az egyetlen a Franciaföldön, mely delta által hagyja el a szárazföldet.

A tengerpart



















Homoktöltés és láp






















A Rhône völgyének kialakulása mintegy 10 000 évvel ezelőtt kezdődött el, mikor a Földközi-tenger vize benyomult a mai völgy alsó szakaszának területére, így alakítva ki a két elsődleges partot, mely még ma is meglehetősen magas. Egy idő után visszahúzódott és a Rhône elfoglalta a területet. A folyó csak a XVII.-XIX. sz. között stabilizálódott, minek köszönhetően némileg fellendülhetett a torkolatvidéken élők sorsa. Ettől kezdve kicsit könnyebbé vált a mezőgazdaság, ami ugyan még napjainkban sem mondható egyszerűnek ezen a kietlen, sós vidéken. Mondani sem kell, hogy a terület nagyon ritkán lakott (11 fő/km²), habár a történelem folyamán a kiszámíthatatlan mocsár és a magas, erős nád kiváló menedéket nyújtott a támadók ellen. Ma jelentősebb roma populáció él itt. Nagyobb város szinte nincs is Arles-on kívül. Ismerősnek hangozhat azonban Saintes-Maries-de-la-Mer, melynek jelentése „három Mária a tengerről”. A helybeli legenda szerint ide érkezett bárkával e három bibliai személy. A másik település Salin-de-Giraud, a legnagyobb „sóváros” Európában. Innen már a görögök és rómaiak is szállították el a tengeri sót.  A „sóút” a Ligúr-tenger partján vitt egy darabig, majd a szárazföld belsejében folytatódott az alpesi völgyeken át, hogy az Észak-olaszországi Piedmont tartományba érjen. A XIX. sz.-ban nagy, vegyiparral foglalkozó társaságok telepedtek itt le, s ettől kezdve megindult a só nagybani feldolgozása. A forró provence-i napsütésnek és a nagy nyári kipárolgásnak köszönhetően a parton valóságos „sóhegyek” gyűlnek össze. Ekkor a napi kitermelés 15 000 t. A nátrium-karbonát (szénsav) nagybani felvásárlója a marseilles-i szappanipar.

Sóhegy

















Camargue természeti viszonyai

A delta teljes területe a folyó és a tenger közös munkája által létrehozott turzásokból, lagunákból, tavacskákból és mocsarakból áll, ráadásul bármit tesz itt az ember, mindig a „sóproblémába” ütközik. Camargue-nak azon a részén, mely közelebb esik a tengerhez teljességgel lehetetlen földműveléssel foglalkozni. Itt a vadon élő növények közül is csak néhány nagyon igénytelen faj tud életben maradni, mint például a nád és a sziksófű. Az északabbi részek azonban magasabban fekszenek. Ennek következtében nem olyan sósak, s ki lehet őket használni igénytelen, vagy a homokot kedvelő növények termesztésére. Szőlőskertek elvétve gyümölcsösök, gabona- és rizsföldek fogadják az erre tévedt vándort a középkor óta. Itt a Rhône hordalékából keletkezett az alluviális talaj, de e termőréteget a tavaszi esőzés könnyedén lemoshatja.

A talajviszonyokon kívül az éghajlat sem kényeztet embert sem állatot. Télen mediterrán viszonylatban kifejezetten hideg van. A nyár nagyon száraz, perzselő s kevés az árnyék. A hőmérséklet a 40 C⁰–hoz közelít. Hol fagyos szél ereszkedik alá az Alpokból, hol a tenger felől érkező misztrál hatol be a Rhône-völgyébe szünet nélkül hordva a sót ember és állat szemébe. Az éghajlati viszonyok tavasszal, márciustól májusig a legkedvezőbbek. Camargue ilyenkor valósággal átváltozik, szines virágpompába borul s elárasztják a turisták. Az idegenforgalom biztosítja a térség számára a legnagyobb bevételt. Szerencsére évente millión felüli van az ide utazók száma.

Fauna

A zord életkörülmények ellenére is van itt látnivaló. A kietlen táj édes-bús bája, az emberek életképei, hagyománya, mindennapi harca és nem utolsósorban a fauna vonzza ide a látogatókat. Camargue hihetetlenül gazdag állatvilággal büszkélkedhet. Megtalálható itt a róka, borz, hód, vízi kígyó, teknős, levelibéka, (csípős) rovarok, a vadkan, medve valamint több mint 400 féle madár. Sasok, sólymok keringenek prédára lesve a táj felett. A legkellemetlenebbek kétségkívül a szúnyogok és böglyök, mik kíméletlenül ostromolják ami él és mozog. A látvány azonban mindenért kárpótol.

Rózsaszín flamingók csoprtja

















Gyönyörűk az Európában szigorúan védett rózsaszín flamingók csoportjai amint kutatják a vizet, vagy Camargue őshonos fekete bikái, amelyek csoportokban verődve legelészik a szegényes növényzetet, de lélegzet elállító látványt nyújt a szintén ősidők óta itt élő fehér ló, a camargue-i is, amint vágtat a sekély tengerparton. Évezredeken át dacolnak ezek az állatok szilajan az idővel és az életkörülményekkel, s ennek köszönve kiválóan alkalmazkodtak. A mai társaiktól alkati eltérések is vannak. Igazi, természeti állatok ezek, mik nincsenek kitenyésztve, áttenyésztve, túltenyésztve... Mégis így, egyszerűségükben is tökéletesen szolgálják az embert, akik tisztelettel viseltetnek irántuk. Ember s állat sorsa itt össze van fonódva, mi az itt élők hagyományaiban is megmutatkozik, élénken él. Camargue állattenyésztői a guardiánok, akik lovakat és bikákat tartanak. E marhahajcsárok lasszó segítségével, találomra fogják be azokat a szabadon élő csikókat, melyek a legígéretesebb munkáslónak tűnnek. A tenyésztéssel mit sem törődnek, s csak annyi lovat törnek be, amennyire feltétlenül szükségük van munkájuk során a többit anyja mellett, szabadon hagyják felnőni. Melyik fajtát is használhatnák a camargue-i „cowboy-ok” hátaslóként, mint a kedves, okos camargue-i lovat.

Díszben a guardiánok











Nagy biztonsággal ülve hátukon zsákmányolják és terelik a néha igen szeszélyes fekete bikákat. Igaz ugyan, hogy ezek az állatok kisebbek a tenyésztett bikáktól, de erejük legalább akkora, hisz a camargue-i életfeltételek edzik őket. Franciaország déli részén még ma is kedveltek a bikafuttatások és a bikaviadalok. Hagyományuk Spanyolországból származik, s a csázári udvar tette népszerűvé. A bikaviadalokra szerencsére inkább a kíméletesebb fajtáját szervezik meg. Ez a férfiúi bátorságot hivatott bizonyítani s abból áll, hogy a bika szarvára, szarva közé kokárdát, szallagokat tűznek, mit a küzdelem során le kell venni. Azz ügyesebb állatoknak így ugyan van esélye életben maradni, de sok esetben komoly sérüléseket szenvednek. Az éles, kampós szerszámok, melyekkel a küzdő megpróbálja leemelni a szallagokat sokszor kiszúrja az állat szemét, vagy koponyasérülés okoz. Szerencsére az állatvédők egyre erdeményesebben harcolnak a bikaviadalok megszüntetése érdekében, de ennek ellenére Franciaországban újraéledni látszik. A nemrég megválasztott, magyar származású elnök nyiltan támogatja az efféle „szórakozást”.

A fekete bika ahogy mi ismerjük...


















...és ahogyan az ősember látta



















A bikafarmokon, manade-okon hagyományos gazdálkodás folyik, körülbelül 200 állatot tartanak. Ez éppen annyi, mire egyszerre tud vigyázni egy guardian. A tanya épülete hagyományos, kis fehér falú kunyhó, teteje vastagon bevonva náddal, rajta fém borítással. Ez arra szolgál, hogy ide felmenve a gazda jól beláthassa a vidéket, az állatokat. A guardiánokat könnyen felismerni fekete kalapjukról és három ágú szigonyukról, amit magukkal hordanak.
A 44 franciaországi természetvédelmi terület közül Camargue egyediségének köszönhetően az elsők között kapott védettségi státuszt. Ez Európa egyik legérintetlenebb térsége. A delta 820 km² –nyi területe áll védettség alatt. A nemzeti park sajnos folyamatosan problémákkal küzd. A legsúlyosabbak közé tartozik például a Rhône vizével érkező nehézfémek hatása a halállományra, s a velük táplálkozó madarak pusztulása. Utóbbiakra más veszélyforrás is leselkedik, hiszen csak a park területén élveznek védettséget, azt elhagyva szabadon válhatnak a vadászok zsákmányává. A legnagyobb gondot azonban –mint a világ megannyi más területén - Camargue-ban is a globális felmelegedés okozza. Az általa előidézett lassú tengerszintnövekedésnek katasztrofális következményei lesznek... Végső esetben a teljes terület tengerfenékké válhat!

A vidék különlegessége, a camargue-i ló

A camargue-i az egyik legősibb lófajta. Származásuk szinte már misztikus. A homályba vész ugyan, de annyit azonban tudunk róla, hogy talán a 17 000 évvel ezelőtt élt Soutré lovak leszármazottai. Ezek az állatok sokkal nagyobb területen éltek, mint a mai Camargue. Ezt bizonyítják a meglelt csontmaradványok és az is, hogy a paleolitikumból származó lascoux-i barlangrajzokon bikák és szarvasok mellett szerepelnek a kisebb termetű lovak is. Mivel a terület nehezen megközelíhető, nem sok minden változott itt azóta. Valószinű azonban, hogy a hódítók (kelták, görögök, föníciaiak, rómaiak, vizigótok, frankok) lovai gyakorolhattak hatást a camargue-ira, s a mórok által hozott berber lovak egyes jellemzői a mocsárvidék lovaiban is megtalálhatók. Ma is kis csoportokban élnek. Tenyészkörzetük magábafoglalja Langedoc-Roussillon és Provence tengerparti síkságait egészen Tarascon vonaláig északon.

A lascoux-i barlangrajzok




















A camargue-i mérete nem a megszokott értékeket mutatja. Marmagassága 140-150 cm, súlya pedig 300-380 kg körül mozog. A mai magas és karcsú „lóideálok” mellett ő kicsinynek és csúnyácskának tűnik. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy ők még ma is a természet gyermekei, nem az ember ízlése szerint kialakított „mesterséges” állatok. Kinézésük csak éketkörülményeiknek kell, hogy megfeleljen, s a fennmaradásért folyó küzdelem tette őket ilyenné. Azonkívül, hogy a camargue-i különlegesen bájos, az egyik legbiztonságosabb ló. A lápvidéken felnőve ösztönösen érzi hova kell lépnie, hogy ne nyelje el az ingovány. Ennek köszönhetően nagy a lépésbiztonsága. A patája széles, hogy ne sűlyedjen olyan könnyen, s pataszerkezete is remek. Hazájában nem patkolják. Jól boldogul az egy méter mély tengervízben is, ezért a helybeliek a „tenger fehér lovának is becézik”. A fiatal egyedek ugyan még sötétek, barnák vagy feketék, de koruk előrehaladtával durva szőrzetük szine halványodik, szürkévé, majd fehérré válik. Dús sörényükkel és farkukkal játszadozik a szél.

A camargue-i ló




















Mivel bikákkal nő fel, kitünően ismeri azok mozgását, tulajdonságait minek köszönhetően régen kialakultak benne a védekezési formák. Nagyon fürge, fordulékony, jól gyorsul helyből. Járása és vágtája tért nyerő, de ügetni nem használják, mivel lapockája helyzetéből kifolyólag ilyenkor kellemetlenül ráz. Ember és ló elválaszthatatlanok tehát itt, e kietlen, kiszámíthatatlan lápvidéken. Ez a kitünő társ, melegvérű, jámbor, veleszületett intelligenciájának köszönhetően könnyen tanul. Kedves és emberszerető, szeret dolgozni, s ha munkára fogják lesi gazdája minden mozdulatát. Nagyon kitartó és erős izomzatú lovacska, nagy távolságokat meg tud tenni táplálék nélkül, s beéri azzal a gyér, tápanyagszegény növényzettel, ami a deltavidéket jellemzi. Mivel kevés az a növény, mely tűri az erős szelet, sós talajt, sok vizet, nagy meleget és hideget, nemigen van miben válogatni. Ennek következtében csak lassan, 5-6 éves korára fejlődik ki. Edzettségének köszönve azonban hosszú élettartamú. Még 20-25 évesen is aktívan dolgozik. A fajtát 1968 óta tenyésztik hivatalosan. Franciaországnak csak egy állami camargue-i ménese van, s szabadon is csak mintegy 200-300 állat él. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően újabban a német sportpóni keresztezésében is felhasználják.

Néhány ismert és ismeretlen személy gondolata a lovakról - Az ember régen szolgává lett volna, ha a ló nem emeli királlyá. - Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló. - Lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a ló volt az, mellyel civilizációt hoztunk létre. - A nemes paripát nem az ereje, hanem a jelleme miatt tiszteljük. /Konfuciusz/ - A ló. Önteltség nélküli nemes jellem; Irigység nélküli barátság; hiúság nélküli szépség. Szolgálatra kész, mégsem szolga. /Ronald Duncan/ - Senki ne merje mondani, hogy tudja mi az igaz szeretet, ha még nem szeretett lovat! - Nincs titok, mely bensőségesebb volna annál, melyet ló és lovasa őriz egymásról. - Ha ember, ló és táj összeforr, szív és pata egy ritmusra dobban. - A ló két szeme közt nyugszik a világ minden gazdasága.