A sólyom szárnyán

Akárcsak a gépkocsik világában, a motorkerékpároknál is órisi a harc a vásárlók kegyeinek megszerzéséért. Számos neves márka harcol a globális piacon, az újabb modellek pedig szinte havonta kerülnek bemutatásra. Manapság nehéz valami újat, forradalmit produlálni anélkül, hogy a konkurencia pillanatok alatt azt le ne másolja. A japán márkák dominanciáját az elmúlt néhány évetizedben pedig szinte lehetetlen megtörni. A neves európai motorkerékpár-gyártók másodpilóta szerepet játszanak az utóbbi időben, még az olyan márkák is, mint a BMW, a KTM, a Ducati, az Aprilia, vagy a legendás Moto Guzzi. Cikkünk ez utóbbi gyártóról szól, mely a hagyományt és a technikai fejlődést ötvözve próbál lépést tartani a japán konkurensekkel.
Az olasz gyártó a távol keleti márkákkal ellentétben nem csupán a technikai újdonságokra alapozza új termékeit, és nem is arra, hogy minél több lovat gyömöszöljön bele a motorokba, hanem a tradícióra, a stílusra helyezi a hangsúlyt, amivel vissza kívánja varázsolni a motorozás egykori hangulatát és élményét. A nemrég bemutatott koncepciómodelleken már a modern formák dominálnak, és hamarosan kiderül, hogy a legendás Moto Guzzi meglepetésmodelljeit mennyire fogadják el a rajongók.


Moto Guzzi C4V 500cc (1926)

A kezdetek

Carlo Guzzi - aki egy személyben volt zseniális tervező és ügyes technikus - 1921. március 15-én, barátjaival Giorgio Parodival és Giovanni Ravelli pilótával megalapította a Societá Anonima Moto Guzzi nevű céget. Carlo Guzzi és Giorgio Parodi pár évvel előtte a repülőgyártás területén ismerkedett meg egymással, s osztoztak a kétkerekűek iránti szenvedélyen. A többi motorgyártó elképzelésével szemben Carlo Guzzi számára nem az volt a cél, hogy minél nagyobb teljesítményű motort gyártson, sokkal fontosabbnak tartotta, hogy az általa tervezett motorok megbízható működésű, minden részletükben racionálisan átgondolt járművek legyenek. Ez a filozófia a Guzzi termékeket a cég története során mindvégig jellemezte. Így született meg a világ egyik legismertebb motormárkája Mandella del Lario-ban van, a Como-i tó partján. A logón látható sólyom Giovanni Ravelli emlékét idézi, aki egy repülőbaleset során fiatalon életét vesztette.


Moto Guzzi Airone Sport 250 (1955)

A sport-széria

A sport-széria, melyet 1923-ban mutattak be, hatalmas érdeklődést váltott ki. A Sport 15-öt 1928-ban a GT követte, amelyen a világon először alkalmaztak lengővillás megoldást. Ezt a konstrukciót sokan kritizálták, de később már minden gyártó ezt alkalmazta. Később debütált a híres Guzzi 500 kéthengeres, mely 1933-tól 1951-ig veretlenül uralta a világ versenypályáit nagyon eredeti 120°-os V-motorjának köszönhetően. Fantasztikus a 3329 győzelmet, 11 Tourist Trophyt és 14 világbajnoki címet magában foglaló sikersorozat, mely 1921-től 1957-ig a mandellói istállót fémjelzi.

A harmincas években a nagyközönségnek bemutatták a P175-ös és a P250-es modellt, melyből a P.E. és a P.L. verziók is születtek, majd később az Egretta és az Ardetta, egészen 1939-ig, a híres Airone 250 megjelenéséig, mely mintegy tizenöt évig a legelterjedtebb motor megtisztelő címét viselhette Olaszországban.

Szenzációs volt a Guzzi 500 köbös nyolchengeres szörnyetege. A Guzzi csodagépét sokan a motortörténelem máig legcsodálatosabb motorjának tartják. Már 1955-ben, a Belga Nagydíj próbáin való bemutatkozásakor bepillantást nyújtott mesébe illő képességeibe, és egy évvel később már elérte első sikereit a 275 km/órás végsebességének köszönhetően.


Moto Guzzi 850 (1981)

Érkeznek a könnyűmotorok

A világháború után az olaszok nagy része robogón, vagy ún. „könnyűmotoron” közlekedett. Ezek közé tartozott a Guzzino 65, melyet a MotoGuzzi 1946-ban mutatott be. Az ötvenes években Cardellinora keresztelték át és több mint tíz éven keresztül a legnagyobb számban eladott könnyű motor volt Európában.

1964-ben a motoripart sújtó gazdasági krízis alatt a cég a könnyű motorokat helyezte előtérbe, ekkor mutatták be a Dingo és a Trotter modelleket, melyek főleg a fiatalok körében voltak népszerűek.


Moto Guzzi California (1986)

Az amerikai piac

Az amerikai piac számára gyártották a Special, a California és az Ambassador típusokat. Miután 1973-ban a De Tomaso Inc. csoporthoz került a Moto Guzzi, nekiláttak egy négyhengeres motorcsalád gyártásához, melynek a Guzzi 254 lett a csúcsmodellje. Később ismét a kéthengeres V motorok gyártására koncentráltak, melyeket még mindig nagyra értékel a közönség, hiszen jól meghatározza a mandellói ház nem mindennapi karakterét.

A kilencvenes évek motorjai, a California sorozattól a Nevadán keresztül, a V11 Sportig visszatértek a Guzzi eredeti szelleméhez. Ebben a folyamatban született meg a V11 Sport Rosso Mandello, gyümölcse annak a kutatásnak, mely a középutat kereste a hagyomány és a technikai fejlődés között. Ma is ez jellemzi a mandellói sólyommal fémjelzett termékeket, melyek megteremtették a motorozás történetének egyik legnagyobb márkáját.

Futurisztikus koncepciók

A Moto Guzzi nemrég három koncepciómotorral rukkolt elő. Bár ezek közel sem néznek ki úgy, mint amik sorozatgyártásra készek, mégis hatalmas érdeklődés kíséri őket. A hagyomány helyett most inkább a modern formák és a technikai újdonságok fémjelzik az új modelleket. A koncepciógépek a V12 kódnevet kapták, a Le Mans egy fedetlen keblű sportmotor, a Strada az utcai vonalat erősíti, míg az X egy divatos motard. Mindhárom modell erősen futurisztikus, ledes lámpával szerelték őket, hátsó lámpáik és rendszámtábláik egy külön sárvédő darabon libegnek, és ami a legfurcsább, hogy a hátrafelé néző, a hengerfejre szerelt kamerák képe a tükrök helyére illesztett monitorokon jelenik meg. Hamarosan kiderül mennyire értékelik a rajongók ezeket a megoldásokat, és hajlandóak-e szakítani a megszokott Moto Guzzi klasszikus vonalaival.


V12 Le Mans (2010)