Az ikesedés és az iktelenedés

Az ikes igék némelyike korábban iktelen volt, de az is előfordul, hogy valamely ikes ige elveszti ikességét, és iktelenné válik. A két ellentétes folyamatnak, az ikesedésnek és az iktelenedésnek a közbeeső állomásait képviselik a változó ikes igék.

Ikesedés lett a sorsa a hajdani álmod, hazud, halász, vadász, szök, csúsz stb. igének. Ezek ma csupán ikes formában élnek: álmodik, hazudik, halászik, vadászik, szökik, csúszik. Más igék viszont iktelenedtek. Azelőtt ikesek voltak (mint például küzdik, lépik, rogyik, pattanik), de iktelenné váltak (vagyis: küzd, lép, rogy, pattan stb.)

Az omlik vagy omol a változó ikes igék csoportjába tartozik. Ezeknek az igéknek egyes szám harmadik személyű alakja előfordulhat –ik toldalékkal és nélküle is. Régebben ezek az eltérő szóalakok különböző jelentést is hordoztak. Az omol és az omlik esetében azonban a jelentéskülönbség még 150 évvel ezelőtt sem volt teljesen nyilvánvaló. A korabeli Czuczor–Fogarasi szótár ugyanis a következőket állapítja meg többek között az omol szóról: "Jelentésére nézve a köz szokás szerént am. omlik; de szabatosabban véve a dolgot az ..,.omol némi cselekvő, emez pedig szenvedő állapotra vonatkozik, pl. aki barátját idvezli, nagy örömmel annak karjaiba, vagy nyakába omol, ellenben az ájuló ember székre, pamlagra, földre omlik."
Bizonyára kevesen vannak, akik manapság az omlik igének omol alakját használják. Legfeljebb egy-egy költői lélek él azzal a lehetőséggel, hogy az omol szóalakkal választékosabban fejezheti ki magát. Pl. Dús, barna haja vállára omol.; Lucskos hajam arcomba omol. Vörösmarty Mihály egyik költeményében még természetesen hangzik az omol: „Hon, besetétedik a te eged, porfelleg omol rá.” József Attila is él vele: „A dala zeng és zúgni fog örökkön, Míg minden bálvány porba omol itt.”

A omlik v. omol igén kívül mai szókészletünkben változónak számít még az időzik v. időz, a tündöklik v. tündököl, a legelészik v. legelész, a haldoklik v. haldokol, a bolondozik v. bolondoz is. Ezeknek a pároknak a tagjai között ma nincsen jelentéskülönbség, legfeljebb stiláris szempontból térnek el egymástól.

Ma már viszonylag kevés változó ikes igénk van, régebben több volt belőlük. Néhány évtizeddel ezelőtt például a megjelenik igének még megjelen változata is volt, a folyik igének foly, a zuhan igének zuhanik, a lobban igének lobbanik formája is.

A tizenkilencedik században a csúsz igét még határozottan megkülönböztették a csúszik igétől. A csúsz egyrészt olyan állatokra vonatkozott, amelyeknek nincsenek végtagjaik, henger alakú testüket pikkelyeik, pajzsaik vagy gyűrűik segítségével mozgatják, tolják ide-oda (mint például a kígyó vagy a giliszta), továbbá olyan állatra vagy emberre is mondták, amely vagy aki szétterpesztett lábbal halad, mászik valamilyen felületen, úgy, hogy a hasa, a háta vagy a fara a földet, a talajt súrolja (csecsemő, kutya, jégen csúszkáló személy), valamint olyan állatra is utaltak vele, amely megalázkodva, meghunyászkodva hízeleg. Vele szemben a csúszik azt a jelentést fejezte ki, hogy 'akaratlanul elsikamlik bizonyos test fölött' (a síkos padlón az ember lába, a patkolatlan ló lába a jégen, zötyögő kocsiban az ülés); illetve, hogy 'testek sima talajon vagy lejtőn mozgásba jönnek és súrolódva haladnak' (szánkó, valakinek a markából valami, az ingujj fölcsúszik), továbbá átvitt értelemben is szerepelt (a jó bor, a töltött káposzta is csúszik).

Érdekes, hogy bizonyos szavak esetében állandósult a kétalakúság, mégpedig azért, mert az ikes és az iktelen szóalak között jelentésmegoszlás jött létre: mást jelent ma a bán ('sajnál'), mint a bánik ('kezel'), a hajol (’meggörbíti a testét’) és a hajlik (’görbül, vonzódik, változik’), a hall (’érzékel, értesül, meghallgat’) és a hallik (’hallatszik, hírlik’) stb.