Ligny - Quatre bras - Waterloo

Wellington csapatait a hegygerinc mentért helyezte el úgy, hogy azok június 17-én este megérkeztek. Napóleon gyalogságának jó része csak éjfél után érte el az arcvonalat, egy hadosztály pedig csak 18-án reggel. A két hadsereg nem egészen másfél kilométerre állt egymástól, farkasszemet nézve a völgy két oldalán. Napóleon már eldöntötte, hogy hagyományos módon támad, azaz hosszas ágyúzással bevezetett és lovassága által támogatott nagy erejű, mindent elsöprő gyalogsági rohammal. Soult marsall és Reille tábornok ellenezte a döntést. Mivel már harcoltak Wellington ellen Spanyolországban, tudták hogy tanácsos tartalékokat fenntartani. "Jól elhelyezve - mert Wellington tudja, hogyan kell elhelyezni őket - és szemtől szembe támadva az angol gyalogság verhetetlen" vélekedett Reille. "De az angol gyalogság kevésbé fürge és rugalmas, mint a mienk, s ha nem tudjuk legyőzni őket direkt támadással, meg tudjuk futamítani manőverezéssel". Napóleon azonban nem hallgatott rájuk, azt mondta Soult-nak és Reille-nek, hogy azért tartják Wellingtont nagy tábornoknak, mert megverte őket. "Wellington - folytatta Napóleon - valójában gyenge tábornok, csapatai pedig silányak és ezt be is fogom bizonyítani."

Napóleonnak pihentetnie kellett fáradt seregét, és megvárni, amíg a talaj kissé felszárad, mielőtt a tüzérség elindulhat. A francia hadsereg zöme délelőtt 10 órára elfoglalta állasait. A kezdeti heves ágyútűz után Napóleon azt parancsolta Ney marsallnak, a harctér parancsnokának, hogy küldje d'Erlon hadtestét Wellington arcvonalának centruma ellen, Reille hadteste pedig támadja meg Wellington jobbszárnyát. Ez a némiképp kezdetleges taktika, illett a brit makacssággal szemben tanúsított legendás francia lendülethez ; hadoszlop a vonal ellen, mint kilenc évvel korábban Maidánál. Napóleon számára nem volt kétséges, ki fog felülkerekedni a másikon!

Wellington szintén jól kipróbált taktikára támaszkodott, tökéletesen kihasználva a terep adta előnyöket, hogy elrejtse szándékait, és megnövelje védelmi állásainak erejét. Szokás szerint csapatainak zömét a hegygerinc mögötti emelkedő túloldalán, az ágyúk lőtávolságán kívül rejtette el. Nagy erők tartottak két különálló őrhelyet; a királyi német légió La Haye Saint-ot, a gyalogosgárda egy zászlóalja pedig Hougoumont-t. Wellington nem látta értelmét, hogy az elkövetkező francia támadás során bármilyen kis erőt is magára vonjon, mivel Napóleon kibontakozott erői jól láthatóak voltak "A Szép Szövetség" körül.

Wellington állásainak védelmére 67.000 embert és 156 ágyút sorakoztatott fel, vele szemben Napóleonnak pedig 71.000 ember és 246 ágyú állt rendelkezésére.



Június 17-én éjfélkor Blücher megígérte Wellingtonnak, hogy pirkadatkor von Bülow hadtestét elküldi Waterlooba. A poroszok terv szerint el is indultak, de útközben kérés-kérést követett és még délelőtt közepén sem tűntek fel, amikor Napóleon ágyúi megkezdték a tüzelést.

A waterlooi csata 1815. június 18-án 11 óra 35 perckor kezdődött, amikor Jerome Bonaparte tábornok tüzérsége - ekkor Reille hadtestének részeként - heves ágyúzásba kezdett a hougoumont-i brit állások irányába. Ezt követte négy gyalogezreddel a kastélyban és az azt körülvevő erdőben lévő szövetséges csapatok ellen indított támadás. Ez azonban csak elterelő hadművelet volt; Napóleon a valódi támadást Wellington balközepe ellen szándékozott indítani egy kilométerre keletebbre. A franciák hamarosan megtisztították a "csalitost" és a gyümölcsöst, de az épületekben és a kertben a brit gárdisták egyik rohamot a másik után verték vissza. Jeromos előrevihette volna ágyúit, hogy réseket törjenek a kastély falaiba, de ehelyett folytatta gyalogságának feláldozását. A skótok és a 2. brit gyalogos gárdaezred (Coldstream Guards) James Macdonell vezetésével rendületlenül tüzelt, és a szuronyosrohamban is példásan helytállt.

Ney csak 13 óra 30 perc körül nyitotta meg az ütközet következő szakaszát. "A Szép Szövetség"-nél felállított 80 ágyúból álló üteggel ágyútűz alá vette Wellington centrumát. Ekkor feltűnt von Bülow IV. porosz hadteste, körülbelül tíz kilométer távolságban északkeletre Chapelle St. Lambert-nél. Napóleon úgy értesülve Grouchy-tól, hogy a poroszok Wavre-nál gyülekeznek, arra következtetett, hogy amit lát, az a porosz hadsereg része; de elhessegetett minden olyan gondolatot, amelyek esélyei kedvezőtlenebbé válásáról szóltak. A poroszok még mindig messze voltak, és Grouchy szorosan a nyomukban járt. Napóleon megnyerhette ezt az ütközetet azelőtt, hogy a poroszok közbeléphettek volna.

Grouchy valójában Walhainban volt, tizenöt kilométerre Wavre-tól délre, egy dilemma kellős közepén. Reggel 10 órakor Napóleon Soult marsall által sürgönyzött neki. Soult ezt írta:

"Hadmozdulatait Wavre felé kell irányítania, hogy egyre közeledjen hozzánk. Velünk összhangban tevékenykedjen, maga előtt tolva a porosz hadsereget, amely elfoglalta azt az utat, és amely valószínűleg Wavre-ban tartózkodik. Amilyen gyorsan csak lehet, érkezzen meg oda!"



Soult bizonytalansága újból kiderül a távirat félreérthető megfogalmazásából. Napóleon azt akarta, hogy Grouchy Blücher oldalában helyezkedjen el, és tartsa távol a poroszokat Waterlootól, hogy a császár addig győzelmet vívhasson ki Wellington ellenében. Grouchy azonban - miként korábban Ney - félreértette Soult kétértelmű utasításait. Mire a sürgönyt megkapta, a poroszok már Wellington segítségére indultak. Kritikusai azt róják fel Grouchynak, hogy mikor meghallotta a bevezető ágyúzást Waterloo irányából, meg kellett volna fogadnia tábornokai sürgetését, és oda kellett volna vonulnia. Ám a parancs nem ez volt!

Mikor felismerte a közeledő porosz erőket, Napóleon von Bülow előrenyomulásának megakadályozására elküldte Lobau VI. hadtestét és két tartalék lovasdandárt, majd megindította az első nagyobb támadást Wellington arcvonalának centruma felé az ekkor "A Szép Szövetség"-től jobbra felállított nyolcvan ágyú heves tüzével. Föld- és fémdarabok repkedtek a levegőben, amelyek elpusztították Wellington vonalát, de Bylandt-nak a hegygerinc elülső lejtőjén állomásozó holland dandárjától eltekintve a brit erők zöme a lejtő túloldalán tartózkodott, így az ágyúgolyók többsége a fejük felett zúgott el. A fél órán át tartó ágyúzás után Ney marsall és d'Erlon tábornok négy teljes, összesen 18.000 emberből álló hadosztályt vezetett Wellington vonalának a Brüsszel felé vezető út két oldalán állomásozó centruma ellen. A franciák négy nagy hadoszlopban vonultak fel, amelyek mindegyike nyolc zászlóaljat foglalt magában. Az alakzat eszményi célpontot szolgáltatott az angol-holland tüzérség számára, ám a parancsnokság számára a lehető legkedvezőtlenebb volt és alig támogatta lovasság Sok ütközetben ekkora támadó sereg láttára a védők pánikba esve megfutamodtak volna, és valóban: Bylandt csapatai fejvesztve menekülni kezdtek. Egy francia dandár kivált az alakzatból, hogy megrohamozza La Haye Sainte-t, a többiek pedig folytatták az előrenyomulást Wellington balközepe ellen. Ekkor a brit gyalogság felemelkedett a hegygerinc mögül és folyamatosan tüzelve sortüzet zúdított a francia hadoszlopokra. A francia gyalogság megtántorodott, és miközben saját halottaik és sebesültjeik akadályozták őket a mozgásban, Sir Thomas Picton tábornok rohamot parancsolt embereinek. Nem sokkal ezután holtan zuhant le lova nyergéből, fején véres, muskétagolyó ütötte sebbel.

folytatjuk