"Robin, a büszke bandita" - így mutatja be hõsét a Robin Hood kis krónikája című XV. századi ballada névtelen szerzõje. “Vígan dalolva lépkedett, így mesélik az emberek."
Négy rokon történetben találkozik az olvasó annak a vidám erdei bandának rettenthetetlen vezérével, amely gazdagokat fosztogat, hogy szegényeknek adja a zsákmányt.
Az elsõben pénzét és fegyverhordozóját, Little Johnt egy elszegényedett lovagnak kölcsönzi, hogy az elégtételt vehessen egy kapzsi apáton.
A másodikban megvendégeli a gyűlölt nottinghami seriffet a saját sherwoodi erdejében orvul elejtett szarvas húsából rendezett lakomán, ahol levéteti vele pompás öltözékét, és a szegénylegények egyszerű zöld posztóruháját adja rá.
A harmadikban felismeri a törvényszegõk után nyomozó, álruhás Edward királyt, és hűségét bizonyítva, uralkodója szolgálatába áll.
Az 1495 körül kinyomtatott ballada utolsó történetében a zsiványéletbe visszatért, sebesült Robin a Kirklees apátsági zárda fõnökasszonyának a segítségét kéri, de az álnokul hagyja elvérezni.
Ezek csak az elsõ, Robin Hoodról szóló dokumentált mesék, amelyek szájról szájra terjedtek a megjelenésüket megelõzõ másfél évszázadban, és a késõbbi századokban tovább toldozgatták õket.
Sir Walter Scott még 1819-ben is Robin Hood alakját használja fel modellként Ivanhoe című regénye egyik szereplõjének megformálásához.
Ifjúsági könyvek, televíziós és mozifilmek hõseként Robin Hood azóta is él.
A mítosz mögött rejtõzõ ember
Robin Hood maradandó népszerűségét könnyű megmagyarázni. Büszke és szabad, szembeszegül azokkal a fõképp rendõri és egyházi hatalmasságokkal, akik rangjukkal és gazdagságukkal visszaélve rászedik és elnyomják a népet. A királyhoz viszont hű maradt, a vallást elfogadta, a földhözragadt Tuck barátot befogadta a bandába. Nem a fennálló társadalmi rendet akarta megdönteni, csak aljas és fösvény képviselõinek túlkapásai ellen harcolt.
Annyira rokonszenves irodalmi figura, hogy a történészek a legenda mélyén sokáig húsvér embert kerestek.
Az 1377-ben megjelent Piers Plowman című remek költeményében William Langland említi a “Robin Hood rímei"-t.
Kortársa, Geoffrey Chaucer, Troilus és Cressida című művében a “mogyoróerdõ"-rõl beszél, “ahol a víg Robin működött".
Gamelyn meséje a Canterbury mesékbõl egy hõs haramiáról szól.
Az irodalom detektívjei számára e nyomok azt jelentik, hogy Robin Hood balladái már a XIII. század közepén, elsõ megjelenésük elõtt 150 évvel közismertek voltak. Volt is néhány történelmi személy, akik szerintük a sherwoodi erdõ haramiavezérének modelljéül szolgálhattak.
Az 1228-1230-as népszámlálás jegyzéke tartalmaz egy bizonyos Robert Hood nevű az igazságszolgáltatás elõl bujdosó személyt, akinek gúnyneve Hobbehod volt.
Ez idõ tájt működött a Sir Robert Thwing vezette mozgalom, amelynek résztvevõi kolostorokat fosztogattak, s megszerezték azok gabonakészletét, hogy szétosszák a szegények között.
A “Robert Hood" azonban a késõbbi birtokjegyzékek tanúsága szerint meglehetõsen gyakori név volt, így e halvány nyomot általában nem fogadják el annak bizonyítására, hogy Robin Hood valóban élt.
Tovább tartotta magát az a nézet, hogy Robin neve mögött valójában az 1160 körül született és 1247 táján meghalt Robert Fitzooth, a huntingdoni grófság egyik igénylõje rejtõzik. Némelyik szakmunka az õ adatait adja meg Robin születési és halálozási évszámaként, a szkeptikusok azonban rámutatnak, hogy a korabeli feljegyzések nem említenek Robert Fitzooth nevű lázadó nemest.
Ki volt Robin Hood királya?
Az is megnehezíti a Robin Hood-mítosz eredetének idõbeli elhelyezését, hogy a történetek különbözõ változatai más-más királyokról beszélnek.
Walter Bower, a kérdés egyik korai kutatója magabiztosan datálta a király sógora, Simon de Montfort által vezetett, III. Henrik elleni, 1265-ös felkelés idejére Robin Hood életét.
Montfort eveshami veresége után számos felkelõ maradt fegyverben és élt a balladai Robin Hoodéhoz hasonló életet. “Ez idõ tájt - írja Bower - emelkedett ki Robin Hood, a hírneves rabló azok közül az emberek közül, akiket a lázadásban való részvételük miatt kisemmiztek örökségükbõl és száműztek. Ezek az emberek ... szeretik románcokban, bohózatokban és rövid dalokban megénekelni tetteiket."
Bower elméletével kapcsolatban a fõ problémát a hosszú íj okozza, ami oly jellegzetesen kapcsolódik a balladák Robin Hoodjának alakjához. De Simon de Montfort felkelésének idejéig ezt még nem találták fel.
Egy 1322-ben keletkezett dokumentum “Robin Hood kövé"-t említi Yorkshire-ben, ami feltételezni engedi, hogy a balladákat (vagy tán az élõ embert) jól ismerték akkoriban.
Akik szerint ekkor élt a híres haramia, Robert Hood wakefieldi földbérlõvel azonosítják, aki belekeveredett Lancaster grófjának ugyanazon évi felkelésébe. E nézet híveit igazolja, hogy II. Edward király a következõ évben Nottinghambe látogatott, és udvari szolgálatra felfogadott egy Robert Hood nevű ember, aki tizenkét hónapon át fizetést is kapott, míg vissza nem vonult, “mert nem tudott tovább dolgozni".
Ez a bizonyíték jól összevág a Robin Hood kis krónikája harmadik történetével.
A II. Edwardra való utalás a XIV. század elsõ negyedébe helyezi a törvényen kívüli hõs életét.
Más verziók szerint viszont Robin Hood a XII. század utolsó évtizedében uralkodott. I. (Oroszlánszívű) Richárdnak híve, Richárd bátyjának és utódjának, Földnélküli Jánosnak pedig ellensége volt. (Ez utóbbi a Franciaországban általa elvesztett területek miatt kapta ragadványnevét.)
A mesék cifrázása
Annyi bizonyos, Robin Hood története egyre bonyolódik.
A korai balladákban szó sincs Marianáról, Robin szíve hölgyérõl. Az õ alakja csak a késõ XV. századi változatokban tűnik fel, amikor a népi színjátszás és a morris dances szokása elterjedt a majálisokon.
Az óriás Little John már az elsõ balladák szerint is Robin bandájába tartozik, Tuck barát viszont csak az egyik késõbbi mesében tűnik fel, ahol patakba buktatja a rablóvezért. Az eredeti Robin egyszerű szabad kisbirtokos, késõbb földönfutóvá lett nemessé léptetik elõ.
Robin Hood legendája annyi egymásnak ellentmondó mozzanattal bõvült, hogy az eredeti hõs azonosítása aligha sikerülhet.
A legtöbb tudós egyetért abban, hogy egy típust (a törvényen kívüli hõst) testesíti meg, amelyet nemzedékrõl nemzedékre öröklõdõ balladákban dicsõítettek már nagyjából az 1300-as évek eleje óta.
Ahogy a mesemondók az idõk folyamán történeteiket alakították, szabadon iktatták be a korukbeli eseményeket és a valóban létezõ emberek tetteit egy valószínűleg sohasem élt hõs legendájába.
Egy professzor így ír róla: “Robin Hoodot teljesen a ballada múzsája teremtette", névtelen regélõk teremtménye õ, akinek személyében a hatalmasok elnyomása ellen, az igazságért harcoló egyszerű embert dicsõíthették. A régi regös áldó szövege sűríti mindazt, ami tartós és mély vonzerejét magyarázza:
Krisztus, könyörülj a lelkén,
Ki itt meghalt az út mentén.
Üldözte õt bár a törvény,
Segített a pór keservén.
.jpg)
