Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata - a Borogyino-i ütközet

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész

Borogyino (1812. szeptember 7.):

1812. augusztus 25-én a császári Franciaország Grande Armeé-ja 156.000 emberrel, 590 ágyúval elindult utolsó nagy kalandjára. Tizenegy nappal később, 1812. szeptember 5-én a császár végre megpillantotta azt, amiben az elmúlt három hónap során reménykedett. Előtte, a Kalocsa folyón túli magaslaton az orosz hadseregek harcra készülődtek, védelmi vonalat építettek ki, összegyűjtötték a gyalogságot, előrehozták az ágyúikat. Napóleon Borogyino falunál végre megkapta, amit akart: a csatát.

Barclay de Tolly tábornok visszavonulási taktikája és a közvetlen harc elkerülése helyes volt, a cár teljes tudtával és beleegyezésével hajtották végre, bár népszerűtlen volt a többi orosz tábornok és az orosz nemesség körében. Ezért a cár úgy döntött, hogy meghagyja Barclay-t az első hadsereg parancsnokának, de a veterán Kutuzov herceget nevezte ki hadügyminiszterré. Kutuzov augusztus 29-én csatlakozott a hadsereghez. A visszavonulás még 31-én is folytatódott, és a hadsereg 1812. szeptember 3-án érte el Borogyinót.

A kiválló stratéga: M.I.Golenyisev Kutuzov tábornok,
aki a törökök elleni háborúkban szerezte hírnevét.



























Borogyino dimbes-dombos, sűrű erdővel borított vidéken fekszik a keskeny Kalocsa folyó nyugati partján. Ott, ahol a folyó a Moszkva folyóba ömlik, elég sekély ahhoz, hogy átgázolhassanak rajta, így könnyen leküzdhető akadályt jelentett csak. Kellemes vidék volt patakokkal, kis tanyákkal és falvakkal, erdős magaslatokkal. Borogyinóval szemben a Kalocsa keleti partján, Scsevardino falutól északra az oroszok védelmi állást építettek ki, amely a Nagy Sáncként vált ismertté. Délkeletre kisebb állások helyezkedtek el (a Három Nyílvessző); minden állásban gyalogság és ágyú is volt. Barclay erősebb első hadseregét a Kalocsa mögötti jó védelmi állásba telepítették a Szmolenszk-Moszkva közötti úttól északra. A terv az volt, hogy Bagration gyengébb második hadserege hasonlóan erős pozícióba kerüljön a folyó mögött, az úttól délre. Napóleon azonban, aki szeptember 5-én érkezén meg, támadásba lendítette egyik előőrsét egy kis sánc ellett Scsevardino-nál. Mikor Poniatowszki lengyeljei legyűrték balszárnyát, az oroszok kora este a sánc elhagyására kényszerültek.

Az orosz hadsereg létszáma elérte a 120.000, melynek egy negyedét a lovasság tette ki, beleértve a kozákokat. Mivel túlontúl szétterültek, mind az 500 ágyúra szükségük volt. Konsztantyin nagyherceg V. hadteste, mely a tartalékot képezte, egy mérfölddel hátrébb tartózkodott.

A következő nap, szeptember 6-a legnagyobb részét a franciák azzal töltötték, hogy alaposan felderítették az orosz vonalat, kikémlelték állásaikat, és őrjáratokat szerveztek a szárnyak és a védelmi rendszerek kijelölésére. Napóleon úgy döntött, hogy a Nagy Sáncnál támadja meg az orosz centrumot, és elterelő hadműveleteket hajt végre a szárnyakon, de a tervet nem mindenki támogatta. Davout erőteljesebb manővert javasolt a szárnyakon, ám Napóleon az elkerülhetetlen veszteségekkel együtt is a frontális támadás mellett kötelezte el magát.



Szeptember 6-ról 7-re virradó éjjel hidat vertek a Kalocsán, előkészületeket tettek a masszív tüzérségi ágyúzásra, és 1812. szeptember 7-én, néhány perccel reggeli hat óra után kezdetét vette a csata.

Röviddel az előkészítő ágyúzás után a Grande Armée öt gyaloghadteste; főbb mint 100.000 ember tört a központi orosz állások ellen, miközben a dobosok a pas de charge-ot verték. Jenő herceg bevette Borogyinot, Davout területet nyert a Három Nyílvesszőnél, Poniatowszki pedig a jobbszélen hamarosan elfoglalta Utyicsa falut. Ekkor megtorpant a támadás; a sikeresen végrehajtott, erőteljes orosz ellenlökés kiszorította Jenőt Borogyinoból. Davout kénytelen volt visszavonulni a Három Nyílvesszőtől, Poniatowszki pedig hatalmas veszteségeket szenvedett az Utyicsától északra elterülő erdőben összegyűlt orosz csapatok ágyú- és muskétatüzétől. Így kezdődött az ádáz küzdelem, a nagy bátorságot, de nem túl nagy ügyességet igénylő tüzérségi párbaj. Egyazon terület kétszer, háromszor vagy még többször cserélt gazdát. A bal oldalon Jenő herceg bevette Borogyinot, majd elvesztette, újból elfoglalta, átkelt a Kalocsán, ahol Borogyino és Szemenovszkoje között felfejlődött a Nagy Sáncon elhelyezett orosz üteg ellen. Délelőtt 10 óra 30-kor bevette az állást, de az oroszok csakhamar visszafoglalták.

A francia jobbszélen Davout háromszor szerezte meg, majd vesztette el Bagration herceg állásait a Három Nyílvesszőn, mielőtt sikerült véglegesen elfoglalnia 11 óra 30 perckor. Majd Szemenovszkojéig verte vissza a második hadsereget, ahová időközben megérkezett az orosz tartalékok egy része. A második hadsereg elvesztette szinte valamennyi főtisztjét, Bagration fejedelem pedig halálos sebet kapott. Murat lovassági rohama kudarcot vallott; elmúlt dél, mire a franciák elfoglalták Szemenovszkojét, az erdő széléig kényszerítve az oroszokat. Murat, Davout és Ney úgy vélte, hogy erősítés nélkül nem tudnak továbbmenni, de Napóleon megtagadta az utánpótlást.

A császár, akit húgyhólyag-problémák és súlyos megfázás kínzott, addig soha nem tapasztalt letargiába esett. A nap nagy részét a sevardinói sánc mögött töltötte, magukra hagyva a marsallokat, és - akárcsak Wagramnál - kiengedte kezéből az irányítást.

Az orosz lovasság és a kozákok megkísérelték átkarolni a francia balszélt, és elvonni az ellenség figyelmét az orosz centrumról, de nem jártak sikerrel. Nem sokkal Szemenovszkoje bevétele után a franciák elfoglalták a Rajevszkij üteget. A teljes orosz centrum meghátrált, és a délután közepére a csata lassan elült - kivéve a francia jobbszélen, ahol Poniatowszki majdnem 6 óráig harcolt.

A nap úgy ért véget, hogy a franciák foggal-körömmel védelmezték azt a keveset, amit megszereztek - alig másfél kilométernyi előrenyomulást. Némi átcsoportosításra volt szükség, mivel az orosz hadsereg balszárnya visszavonult Utyicsából, és új állásban helyezkedett el, látszólag készen arra, hogy másnap folytassa a csatát. A hajnal derengő fényében azonban láthatóvá vált az oroszok teljes körű, fegyelmezett visszavonulása. A Grande Armée nem volt abban a helyzetben, hogy kihasználja "győzelmét", hiszen az egyébként is csak technikai győzelemnek volt tekinthető. Az oroszok igen sok embert veszítettek, és noha Napóleon megvetette a lábát, kénytelen volt visszavonni előretolt csapatait. Az orosz hadsereg pedig a harctéren maradt, készen egy újabb összecsapásra.


Az oroszok több mint 43.000 embert veszítettek, a francia áldozatok pedig a császár bevallása szerint legalább 30.000-re rúgtak, de mivel Napóleon jelentéseiben ritkán vallotta meg a teljes igazságot, az sem tűnik lehetetlennek, hogy a francia veszteségek az 50.000-t is elérték. Különösen sok tiszt sebesült meg vagy esett el: Davout és Ney súlyos sebet kapott, a halottak, illetve a sebesültek lajstromán nem kevesebb mint 44 hadosztálytábornok és 37 ezredparancsnok szerepelt. A 600.000 ember közül, akik júliusban átkeltek a Nyeman folyón, már csak 100.000 védelmezte a császári lobogót. Egy részük a hadsereg közel 900 kilométeres útja során megszállt városokban maradt, vagy a balti hadjáratban harcolt, sokan közülük már korábban dezertáltak. Nem kevesen estek fogságba - ami a közkatona számára rosszabb volt a halálnál -, illetve estek el.

Ez a győzelem - ha egyáltalán annak nevezhető - nem hozott kézzelfogható eredményt. Murat és a kimerült lovasság maradék erejét összeszedve üldözte Kutuzov tábornokot, aki folytatta a visszavonulást. Napóleon Borogyino közelében várakozott szeptember 12-ig, a cártól azonban nem érkezett küldönc, hogy fegyverszünetet ajánljon, vagy a békéről tárgyaljon - mint ahogy 1812. szeptember 14-én sem, amikor a francia lovasság Murat marsallal az élen bevonult Moszkvába. A Grande Armée nagy csata után elfoglalta Oroszország vallási fővárosát, de Napóleon csak egy elhagyott városba vonult be. Ekkor még senki sem sejtette, hogy később ezt bánni fogja.

folytatjuk