Kempelen Farkast (1734-1804) sokoldalú tehetsége miatt a magyar Leonardo da Vincinek vagy Galileinek is mondhatnánk. Beszélt németül, olaszul, franciául, angolul és magyarul. Pozsonyban, Rómában és Bécsben jogot és rézmetszést tanult, de mérnöki munkái is jelentősek: ő tervezte a schönbrunni szökőkútrendszert, a budai vár vízellátását, a pozsonyi hajóhidat, de tervezett gőzgépet is, valamint nyomtatógépet vakok számára, sőt a Száva és az Adriai-tenger közötti csatornarendszer építésének gondolatával is foglalkozott. Szervező munkája is jelentős: az ő rábeszélésére csatolta Mária Terézia Magyarországhoz a határőrvidéket, csellel szállt szembe a délvidéken hatalmaskodó törökkel, megszervezte az elnéptelenedett Bánátba az új népesség telepítését, ő költöztette Budára a nagyszombati egyetemet, és építtette Várszínházzá a kármelita kolostort, ahol még Beethoven is hangversenyezett.
Kempelen Farkas verseket, epigrammákat, drámákat és színdarabokat is írt.
Igazán híressé azonban sakkozó török elnevezésű „sakkozógépével” vált, melyet igazából ember irányított belülről, egy bonyolult tükörrendszer segítségével. Állítólag ide vezethető vissza a német nyelvben a getürkt kifejezés, amivel a meghamisított dolgokat jelölik.
Kempelen Farkas önarcképe
Volt egy sokkal jelentősebb találmánya is, melyen 22 éven át dolgozott, és maga is élete főművének tartotta. Ez volt a beszélőgép, az első olyan mechanikus szerkezet, amely az emberi hanghoz nagyon hasonló jeleket tudott előállítani. Kempelen volt tehát a világ első kísérleti fonetikusa, aki a tudós alaposságával tanulmányozta az emberi hangképzést. Leírásai és rézmetszetei sok olyan eredeti megállapítást tartalmaztak, amelyeket a tudomány később igazolt. Hogy minél jobban megértse a beszédszervek működését, Kempelen a beszédhibákat is tanulmányozta, valamint javaslatokat tett kiküszöbölésükre.
Első beszélőgépét 1769-ben kezdte építeni. Kezdetben úgy gondolta, minden egyes magánhangzó megszólaltatására, az orgonasípokhoz hasonlóan, külön-külön szerkezetet kell létrehoznia. 4 év munka után 4 magánhangzót sikerült neki valamennyire imitálnia, az [i] hangot azonban nem. Ekkor jött rá az „egy zöngehang – egy szájüreg” elvre: hogy ugyanazon alapmechanizmussal (zöngével és artikulációs csatornával) kell a különböző hangokat előállítani. Egy fújtatóval ellátott faládába soros működésű szerkezetet épített, amely az emberi hangképzés rendszeréhez hasonlóan működött. A légmentesen zárt dobozban volt a zöngeképző rezgőnyelv és két szelep, amelyeket a doboz tetején levő billentyűzettel lehetett nyitni. A zöngeképző rezgőnyelv a fújtatóból érkező levegő hatására megrezdült. (A szelepek ilyenkor zárva voltak.) Ekkor keletkezett a zöngehang. A rezgőnyelv folytatásában egy további cső volt, a garat megfelelője, amelyből két orrnyílás nyílt felfelé. Ez a cső a szájüreget képviselő gumitölcsérbe torkollott, itt jött ki a zöngés hang a gépből. A különböző magánhangzókat a gumitölcsér alakjának kézzel való változtatásával lehetett utánozni.
A beszélőgép az emberi hangképző szervek elvén működött
A doboz belsejében levő két szelep nyitott állapotban jobb vagy bal felé engedte a levegőt. Ennek megfelelően [∫] vagy [f] hang szólalt meg.
A gépet két kéz, ujjak és könyökök összehangolt mozgásával lehetett működtetni, és meglehetősen sok gyakorlást igényelt a kezelése, de Kempelen részletesen leírta, melyik hangot hogyan kell előállítani vele. Állítása szerint három hét alatt bámulatos eredményeket lehet elérni. Ő maga bármely francia vagy olasz szót képes megismételtetni a géppel, egy kissé hosszú német szó viszont csak ritkán sikerül neki egészen érthetőre.
Kempelen kísérletei során több beszélőgépet is épített, egy korábbi példány a müncheni Deutsches Museumban van.
Nikléczy Péter és Olaszy Gábor 2001-ben megkísérelte rekonstruálni Kempelen gépének utolsó változatát. Az volt a célkitűzésük, hogy ne csak kiállítási tárgyat, hanem működő szerkezetet készítsenek. A gépet eredeti méreteiben rekonstruálták, és 210 évvel később hasonló zsákutcákat kellett végigjárniuk, mint Kempelennek, ugyanis a leírásból sok minden hiányzott (pl. hogy hogyan oldotta meg a fújtató légmentes csatlakozását és a szelepkonstrukciót). Viszont, saját bevallásuk szerint is, a műszeres mérési lehetőségek sokat segítették munkájukat a hangok, hangsorok előállításánál. Sokat jelentett az a tény nekik, hogy ma már sokkal többet tudunk a beszédhangok előállítási mechanizmusáról.
„Kempelen Farkas beszélőgépének rekonstrukciója elsősorban a fonetika tudománya szempontjából nagy jelentőségű”– írják összefoglalójukban. (...) Bár a gép üzemképes, bebizonyosodott, hogy Kempelen is csak hangokat, szótagokat, szavakat, rövid mondatokat tudott előállítani gépével. Mégis egy új korszakot nyitott vele: az ember-gép beszéd korát, amely most kezd kiteljesedni, a 21. század kezdetén. „Ő alkotta meg a világ első több nyelvű artikulációs beszédkeltő szerkezetét. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi évtizedek intenzív kutatásai ellenére sem sikerült mind a mai napig kifejleszteni olyan artikulációs beszédszintetizátort, amelyikkel folyamatos beszédet lehet előállítani ”(...) – írják a gép rekonstruálói, majd így fejezik be összefoglalásukat: „Kempelen gondolata, a mechanikus beszédkeltés a 21. században újra feléledni látszik. Japánban végeznek olyan kísérleteket, amelyekben kisméretű (az emberéhez hasonló nagyságú) mechanikus szerkezettel szándékoznak beszédet előállítani robotokban való alkalmazásra. A szerkezet az artikulációs csatornát megfelelő átmérőjű csővel utánozza, a hangadáshoz szükséges levegőt kis méretű, nagy teljesítményű pumpa szolgáltatja, az artikulációs csatorna keresztmetszetének változását pedig léptetőmotorokkal oldják meg. A vezérlést mikroprocesszor végzi. Az első kísérleti eredmények arról számolnak be, hogy a magánhangzókat megfelelő minőségben már elő tudták állítani.”
.jpg)
