Akarsz nyerni morzsaporszívót?

A Magyar Televízió egyik nyereményjátékában kecsegtették azzal a versenyzőket, hogy egy morzsaporszívó boldog tulajdonosai lehetnek. A kis méretű készüléket nyilván azért nevezik így, mert kiválóan alkalmas arra, hogy összeszedjék vele az asztalról a morzsát. Ez a név furcsán hangzik számomra, mert halmozódnak benne a felszívandó anyagra utaló szavak: por is meg morzsa is. Talán a morzsaszívó elnevezés is megtenné, vagy mondhatnánk asztali porszívót, illetve mini porszívót (mint a franciák: mini aspirateur).

A porszívó megnevezés egyes nyelvekben magában foglalja a ’por’ jelentésű főnevet (a német Staubsauer, a szerb usisivač prašine, az olasz aspirapolvere, a lengyel odkurzacz stb.), más nyelvek viszont megvannak nélküle (a francia: aspirateur, az angol: vacuum cleaner, a román: aspirator, a török: elektrik süpürgesi stb.). Érdekes a porszívó török neve, szó szerint nem egyéb, mint „elektromos seprű”.

A porszívó általában annak a villamos háztartási gépnek a neve, amely lakás portalanítására szolgál. A műszaki nyelvben szintén porszívónak nevezik azt a berendezést, amellyel műhely levegőjének a porát szívják el.

A morzsaporszívó hallatán eszembe jut a vas kaptafa, a beton talpfa, a réz piszkavas, a kő fejfa, a műanyag óraszíj stb. Ezek az elnevezések többé-kevésbé erőltetettek, ugyanis korrigálni igyekeznek a hagyományos megjelöléseket, arra az anyagra utalva, amelyből a szóban forgó tárgy, eszköz tényleg készült. A köznyelvben rendszerint nincs szükség arra, hogy a technikai változásoknak megfelelően a szókészlet elemei is megváltozzanak. A kaptafa, a talpfa, a piszkavas, a fejfa, az óraszíj esetében nem alapvető kérdés, hogy csakugyan abból az anyagból van-e a tárgy, amelyre a megnevezés utal. Ezeknek a szavaknak a jelentését ma már elvonatkoztatjuk a bennük levő anyagnévtől. A kaptafa ’lábfej alakú forma, amelyen készítik és javítják a lábbelit’, akár vasból, akár műanyagból készül (mint újabban); a talpfa ’a sínek alátámasztására és rögzítésére szolgáló gerenda’, habár ma már többnyire betonból öntik; a piszkavas ’a tűz élesztésére való vékony rúd, pálca’, rézből vagy más rozsdamentes anyagból is lehet; a fejfa ’síron levő emlékjel’, még ha kő is az anyaga; óraszíj a neve a’karóra pántjának, amellyel a kézre csatolható’ abban az esetben is, ha műanyagból van, noha eredetileg a szíj ’állati bőrnek szalag alakúra hasított /és megmunkált/ darabja’).

Egyébként a szócsere viszonylag megszokott jelensége a nyelvhasználatnak. Egyik oka a többértelműség elkerülése. Így adta át a helyét örmény szavunk a malomkőnek néhány évszázaddal ezelőtt, miután az egyik kaukázusi nép neve is örmény alakban honosodott meg. Hasonló okból különült el annak idején a ’fürdési lehetőséget biztosító hely’ jelentésű fürdő szótól ’a fürdési lehetőséget igénybe vevő személyt’ jelölő fürdőző szó, noha eredetileg a fürdő azt jelenti, hogy ’aki fürdik’. A forró általában a ’nagyon meleg’ értelmet vette fel, úgyhogy arra a folyadékra, amely forr, idővel a forrásban levő megnevezés kezdett utalni.