A Kolini csata (1757. június 18.)

1. rész
2. rész
3. rész

A Mária Terézia-rend

A diadal hírét húszfős kíséret élén a csatatéren ezredessé előléptetett vetési Kökényesdy József alezredes vitte meg Bécsbe. A császárvárosban örömmel és megkönnyebbüléssel fogadták a győzelmet. Mária Terézia, aki némi túlzással a birodalom születésnapjának nevezte a győzelmet, a csata emlékére megalapította az egyik legnagyobb katonai kitüntetést. Alapszabályait egy később, 1758. december 12-én kelt uralkodói rendelet szabályozta. Ennek értelmében a kitüntetést csak olyan katonatisztek nyerhetik el, akik önkéntes és sikeres vállalkozást hajtanak végre a háborúban. A Mária Terézia-rend három - nagykeresztes, parancsnoki és lovagi - osztályból állt. A rend adományozásával lovagi méltóság járt együtt, és folyamodni lehetett az örökös bárói méltóságért. 1878-tól a Mária Terézia-renddel kitüntetettek nyugdíjban részesültek: a nagykeresztes osztály 6.000, a parancsnoki 1.500, a lovagok 800 és 600 forintban. Jelvénye aranyszegélyű fehér, széles talpú kereszt, vörös középpajzsban aranyszegélyű fehér gerenda. Körülötte aranyszegélyű fehér karikában "Fortitudini" felirat, hátlapján M(aria) Th(eresia) F(ranz) aranymonogram, szalagja vörös, fehér középcsíkkal.

A Mária Terézia-rend nagymestere a császárnő férje, a főparancsnok Lotharingiai Ferenc lett, első három kitüntetettje Lotharingiai Károly főherceg, Leopold Daun tábornagy és Nádasdy Ferenc lovassági tábornok, valamint Hadik András, aki berlini akciójáért (lásd lejjebb) kapta meg a kitüntetést. A Mária Terézia-rendre 1918-ig összesen 4.392 katonatisztet terjesztettek fel, ám mindössze 1.241 fő kapta meg a kitüntetést.



A háború folytatása:

A Kolini vereséget követően James Keith tábornok 32.000 főből álló porosz seregteste feladta Prága ostromát, és Szászország felé vonult vissza. Frigyes visszavonuló csapatainak zaklatásával Daun tábornok Gideon Loudon ezredest bízta meg, aki egy 2.500 fős könnyűlovas-különítménnyel követte a poroszokat. Jóllehet a Habsburg hadak Prága alatti egyesülése után Lotharingiai Károly főherceg csaknem 100.000 fővel rendelkezett, mégsem indított nagyobb hadműveletet II. Frigyes 65.000 emberből álló serege ellen. Megelégedett azzal, hogy a poroszok utánpótlásának elvágásával, kisebb-nagyobb rajtaütésekkel az ellenséges erőket Csehország elhagyására bírja. (Ez később még súlyos leckének bizonyul II. Frigyes katonai géniuszát tekintve.) A császári-királyi csapatok végül július 21-én a cseh határhoz közel lévő szászországi Zittauig nyomultak.

Frigyes augusztus közepén a Zittaunál lévő ellenséges erőket még csatára akarta kényszeríteni, de az erős állások láttán hamar lemondott szándékáról. Döntését azonban elsősorban az motiválta, hogy időközben a Habsburgok szövetségeseinek csapatai támadásba lendültek. Franciaország 100.000 fős hadereje D'Estréres marsall vezetésével betört a Rajna-menti területekre, és megtámadta a poroszokkal szövetséges német fejedelemségek csapatait, Kelet-Poroszországot pedig Axparin tábornagy vezetésével hasonló nagyságú orosz sereg rohanta meg. Miközben a porosz haderő zöme nyugaton és északon volt lekötve, Lotharingiai Károly herceg és Nádasdy Ferenc csapatai Sziléziába törtek. Nádasdy 1757. szeptember 7-én győzelmet aratott Winterfeld tábornok felett, Károly herceg seregei pedig Bautzent foglalták el.

Mivel a Habsburg-hadvezetés a Kolini győzelem és a francia orosz támadást követő kedvező hadászati helyzetben nem indított nagyobb szabású hadműveletet, az őszi porosz sikerek nyomán újra az ellenfél oldalára billent a mérleg. II. Frigyes hadvezéri zsenialitásának köszönhetően a poroszok október 17-én a Gothánál, majd november 5-én Rossbachnál legyőzték a franciákat, december 5-én pedig Leuthennél a kétszeres túlerőben lévő Habsburg-seregek felett arattak diadalt.

Hadik András gróf (1710-1790)

Hadik András akciója:

Még Bautzen elfoglalásakor született a gondolat, hogy Hadik András altábornagyot egy különítménnyel diverziós akció végrehajtására Brandenburgba küldik. Az 5.100 válogatott katonából álló különítmény az ellenség háta mögé kerülve benyomult Poroszország szívébe, és október 16-án rajtaütött a királyság fővárosán, Berlinen. A város részbeni elfoglalása és megsarcolása, melynek során közel 300.000 birodalmi tallért csikartak ki a polgároktól, Európa-szerte óriási visszhangot keltett. Néhány évvel később a régi olasz eredetű katonacsaládból származó író és versfaragó huszártiszt, Gvadányi József, aki az akcióban maga is részt vett, ekképp magasztalta Hadik András berlini hőstettét: "...ezen városnak szüzességével, mint valami képzelhető zöld borostyánkoszorúval (mivel soha mind addig ezen város még semmi ellenségtől meg nem vétetett) Felséges Asszonyunknak neve napján megkötötte. És valósággal valamint Julius Császár Róma alá érkezvén, ezen szavakat mondta: Veni, vidi, vici, - úgy ő Excellenciája is méltán mondhatta, ezen cselekedetét egész Európa csudálta is."


Berlin II. Frigyes idején. Az előtérben az Operaház és a királyi palota.

Magyar huszáralakulatok a kor csatáiban:

A Kolini csata lovasrohamai vagy a Berlin ellen végrehatott diverzió a magyar huszárság történetének legszebb példái voltak. Raimondo Montecuccoli, Badeni Lajos és Savoyai Eugén tábornagyok mellett a korszak mérvadó katonai szakemberei hamar felismerték, hogy a könnyűlovasság, különösen a huszárság, jól alkalmazható a nagy létszámú, nehézkesen mozgó, döntően gyalogsággal rendelkező hadseregek ellen. Nagy csaták megvívása helyett vagy a két összecsapás közti időszakokban az utánpótlás megbénításával, a kommunikáció elvágásával, egy-egy fontos erősség lerohanásával, az ellenség hátországában végrehajtott gyors betörésekkel arra kényszerítenék ellenfelüket, hogy az a vereséget elismerve békét kössön. Erre a feladatra a könnyűlovasságot, elsősorban a magyar és horvát huszárságot tartották legalkalmasabbnak.

Ezek a katonák a törökkel vívott évszázados küzdelemben olyan harci módszereket sajátítottak el, amelyeket más nemzet hadfiai, - a lengyeleket kivéve - nehezen tudtak utánozni. Szinte kiszámíthatatlan taktikájukkal folyamatosan zaklatták és bizonytalanságban tartották az ellenséget. Különösen fontosak voltak a hadműveletek sorsát eldöntő felderítésben és hírvivésben, de nagy szerep hárult rájuk az utánpótlás és az ellenfél könnyűlovasainak távoltartásában is. Nemegyszer előfordult, hogy az ellenséges területen történt zsákmányolással vagy az ellenfél raktárainak és szállítmányainak megszerzésével saját utánpótlásukat biztosították. Reguláris kiképzésük nyomán alkalmassá váltak a gyalogos fegyvernemmel való szoros együttműködésre, így gyors, nagy erejű átkaroló rohamaik csatákat eldöntő tényezővé váltak.



Elengedhetetlen követelmény volt a huszárok között a gyors helyzetfelismerés, az önálló cselekvés képessége, a bajtársiasság. Ezek alkották azt a katonai "avantgárd" szellemet, amely megkülönböztette őket a reguláris katonáktól, akiket olyan kiképzésben részesítettek, hogy a harc idején úgy viselkedjenek, akár egy fogaskerék a gépezetben. Charles de Ligne herceg, császári tábornagy az 1730-as években úgy vélekedett a huszárságról, hogy "semmit sem lehet hozzátenni ennek a lovasságnak a nagyszerűségéhez. Nem kell nekik a szolgai iskolázás, melyben nagyon is elcsenevészesedik az olyan ember, ki rászorul az eszére, mert sokszor egészen magukra vannak hagyva. Egy huszárhadnagy valóságos tábornok. Nem olyan nagy baj, ha elmulaszt egy tisztelgést, mintha elmulasztja őrseinek bejárását... a többi [lovas] egyfajta dragonyos, melyben nem lehet meg sem az esprit de corps [testületi szellem], sem a nemzeti szellem, mely annyira ki van fejlődve a magyarokban."

Európa szinte valamennyi monarchiájában szerveztek huszáralakulatokat, amelyeknek magvát kisebb vagy nagyobb mértékben a Magyarországról származottak adták; elsősorban azok a volt kuruc katonák, akik a Rákóczi-szabadságharcot követően külföldön folytatták a hadi mesterséget. A leglátványosabb karriert Franciaországban futották be, ahol például Bercsényi Miklós fia, Bercsényi László marsall, Eszterházy Bálint László tábornok lett, de később sokan a porosz hadseregben is jelentős pozícióhoz jutottak, mint például a Kolini csatában is részt vett Székely Mihály és Werner Pál huszárezredesek, akiknek alakulatában számos magyar harcolt. A Kolini lovasrohamok egyik irányítója, Hans Joachim Zieten tábornok, akit II. Frigyes a porosz huszárság parancsnokává nevezett ki, 1735-ben Baranyai László alezredes tanítványa volt, s mint később kiderült, a huszárfortélyokat kitűnően elsajátította.



Az osztrák örökösödési háború idején a császári-királyi huszárok a legválságosabb időszakokban tartóztatták fel az ellenfelet. Nagy Frigyes 1740 végén indított meglepetésszerű támadását a kétszeres túlerőben lévő ellenséggel szemben a huszárkordon lassította le. Második alkalommal 1744-ben, Prága porosz ostromának idején elvágták az ellenség utánpótlását, összeköttetéseit és hírközlését megbénították. "Úgy el voltunk vágva, mintha ködfüggöny mögött lettünk volna, azt sem tudtuk, mi történik Európában", emlékezett később a lidérces napokra a porosz király.

A Kolini csatában részt vevő gyalogság egyötödét, a lovasság csaknem kétharmadát a Magyar Királyság és kapcsolt részeiben toborzott alakulatok alkották: 11 magyar huszár- és két gyalogezred, a határőrvidék katonaságából pedig további három huszár- és négy gyalogezred. Bár a magyarországi csapatok veszteségeit pontosan nem ismerjük, ez a legszámottevőbb a gyalogosalakulatoknál volt. A Károly József-gyalogezredben 90 fő esett el, köztük Draskovics Imre gróf és Hörcsöky Sámuel kapitányok; megsebesült az ezred parancsnoka, Siskovics József és 209 katona. A Haller-gyalogezred 86 embert vesztett; itt is megsebesült az ezred parancsnoka, Deseő Ferenc, 507 katonájával egyetemben, valamint eltűnt - valószínűleg megszökött, ami nem annyira hősies -191 altiszt és közlegény.
A huszárok harcmódjából fakadóan veszteségeik a gyalogosokéhoz képest lényegesen kisebbek voltak. A Kálnoky-ezrednek például mindössze öt közhuszárja esett el, és Seeberg kapitánnyal együtt 24 fő sebesült meg. A Festetics-ezred vesztesége hat halott, valamint 18 sebesült, köztük Luzsénszky György ezredes, hat fő fogságba esett, 14 huszár viszont megszökött, ez utóbbiak valószínűleg porosz szolgálatba álltak.



A Kolini csatában nyújtott teljesítményükért Nádasdy Ferencen kívül még számosan részesültek elismerésben: így például a Mária Terézia-rend lovagi fokozatát vehette át az altábornaggyá előléptetett Eszterházy Miklós és a vezérőrnaggyá előléptetett Siskovics József ezredes. A csapatparancsnokok közül elismerésben részesült többek között Luzsénszky György, Kálnoky Antal és a sebesülésébe belehalt Deseő Ferenc ezredesek.
Daun tábornagy személyesen is kifejezte elismerését a magyar alakulatoknak, kiváltképp a vitézül harcoló Károly József főherceg-gyalogezred magyar katonáinak, mikor hozzájuk intézett beszédében kijelentette: "Ezt az ezredet Károly főherceg acélos főezrednek kellene nevezni!" A fősereg hadműveleti naplójában külön feljegyezték, hogy a Haller-gyalogezred "nagyon kitüntette magát". Kerekes Zsigmond őrnagy, Kemény Mihály, Csintalan Ferenc és Kiss Mátyás kapitányok, valamint Klempay Antal, Désy András hadnagyok, illetve Gyarmati Sándor zászlós és Kántor István tizedes helytállását külön kiemelték, utóbbit strázsamesterré léptették elő. A katonák hősiességét pénzjutalmakkal és megemelt zsolddal honorálták. A sebesültek júniusi zsoldját megduplázták, a tisztek elvesztett lovát pedig a kincstár pótolta.

A Kolini csata fényes bizonyítéka volt annak, hogy a könnyűcsapatok, vagyis a huszár- és hajdúezredek rugalmas alkalmazása, célszerű, megfelelő erőcsoportosításban való bevetése záloga lehet a győzelem megszerzésének. A taktikájukban rejlő előnyökre II. Frigyes is felfigyelt, és hadtudományi írásaiban számos alkalommal foglalkozott harcászatukkal. A könnyűcsapatok háborús taktikájáról számos hadtudományi mű adott áttekintést.
A Hétéves háborúban a huszárság, a sajátos magyar csapatnem a virágkorát élte. A Kolini csatában részt vett magyarországi alakulatok helytállásának elismerését nemcsak a magas kitüntetések, előléptetések jelzik, hanem a magyar könnyűcsapatok egyre kiterjedtebb alkalmazása. Az ő harcászati tudásuk révén Magyarország jelentős mértékben hozzájárult az egyetemes és európai hadművészet fejlődéséhez.