Az elhízás (latinul: obesitas) olyan genetikai, központi idegrendszeri, endokrin és környezeti hatásokra létrejövő anyagcserezavar, amely az energiaháztartás egyensúlyának jelentős módosulását okozza. Ez a folyamat a táplálékfelvétel növelésében és/vagy az energia leadás csökkenésében nyilvánul meg, majd fokozott zsírraktározáshoz vezet. 1993-tól az elhízás hivatalosan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint is, egy krónikus és recidiváló (kiújuló, visszatérő) betegségségnek minősül, amely tartós kezelést igényel!
Erre szigorú és hivatalos megfogalmazásra azért volt szükség, mert mára a kövérség, de még a túlsúly is bizonyítottan a második legfontosabb megelőzhető kockázati tényezővé lépett elő a dohányzás után, és ha a jelenlegi tendenciákat vesszük figyelembe, miszerint a fejlett országokban a túlsúlyos és elhízott emberek aránya ötévente megduplázódik, akkor hamarosan a jövő egyik legjelentősebb egészségügyi problémájával találjuk magunkat szemben. Mármint mi, fehér emberek, mert Európát és Észak-Amerikát leszámítva a világ egyéb részein – anyagi és kulturális okokból is – a kövérek száma csak töredéke a mi mutatóinknak (pl. Magyarországon a lakosság 60%-a számít elhízottnak vagy túlsúlyosnak, míg Szomáliában csak elvétve akadunk kövér emberre).
A probléma súlyából eredően a világ számos országban ma kutatók sokasága foglalkozik jól felszerelt laboratóriumokban a probléma hátterének feltárásával, hogy vajon milyen tényezők vezettek ide és hogyan lehet azokat befolyásolni?
Alma és körte formájú elhízás
Már régen megfigyelték, hogy a testsúly mérése önmagában nem jellemzi eléggé az adott egyénnél várható egészségügyi kockázatot. Az orvosi gyakorlatban ma leginkább két alapvető elhízás típust tartanak számon. Az egyik az ún. alma formájú, vagy férfias elhízás (újabban viszcerális, azaz zsigeri jellegű elhízásként említi a szakirodalom). Itt a zsírszövet elsősorban a hasi szervek között és a has bőre alatt helyezkedik el. A másik elhízás-típus a körte formájú, vagy genitofemorális, nőies kövérség. Ez esetben a zsírszövet a farpofákon, a combokon rakódik le, a has pedig „kötényszerűen” lóg le, esetenként akár a térdig is.
A két típus alapvetően más kórformákra hajlamosít: az alma formájú főként magas vérnyomást, valamint zsír- és cukoranyagcsere-zavart okoz. Mindez együttesen idővel súlyos szív- és érrendszeri károsodásokhoz (szívinfarktus, agyvérzés, verőérszűkület stb.) vezet. Kiemelten fontos a hasi típusú elhízásnak és az időskori cukorbetegségnek (az ún. 2-es típusú illetve nem inzulinfüggő diabétesznek) a kapcsolata. Az ilyen betegek többségénél nemcsak relatív inzulinhiány áll fenn, hanem inzulinrezisztencia is, vagyis a megtermelt inzulin receptor-rendellenesség vagy részleges receptorhiány miatt nem tud bejutni a sejtekbe, hogy kifejthesse élettani hatását. Ez a jelenség különösen felgyorsítja a szív- és érrendszer károsodását.
A körte illetve nőies formájú elhízás inkább mozgásszervi károsodásokat, visszérbántalmakat eredményez, ám ez utóbbi nemritkán egy igen súlyos szövődményt, tüdőembóliát okozhat.
Kialvatlanság, krónikus stressz, „túlélő üzemmód”
Mindnyájan tudjuk, hogy egészségesen kellene étkeznünk, kisebb adagokat kellene ennünk. Mégis, miért van az, hogy pl. egy pékség vagy cukrászda előtt elhaladva megfeledkezünk mindenről és nekiállunk enni? Vagy hogy ebédnél másodszorra is telepakoljuk a tányérunkat, esetleg éjféltájt is rohamot intézünk az éjjeliszekrény ellen?
Bármilyen meglepően hangzik, a kutatások szerint ennek az egyik lehetséges oka a nem elegendő alvás, ugyanis ha valaki nem alussza ki magát rendesen, nemcsak fáradt lesz, hanem egy sor olyan anyagcsere-folyamat is lezajlik a szervezetében, ami elősegíti a hízást. A kialvatlanság ugyanis két, az étvágyat és a teltségérzetet szabályzó hormont (leptin és ghrelin) szabadítja fel. Egy nemzetközi tanulmány szerint azoknak, akik két egymást követő napon csak 4 órát aludtak, 18 százalékkal csökkent a leptin és 28 százalékkal nőtt a ghrelin a szervezetében, mindez a gyakorlatban vizsgálatban résztvevő önkénteseknél az étvágy 24 százalékos növekedését okozta.
Talán már közhelynek tűnik, hogy lépten-nyomon a stresszel példálózunk az egészségkárosító faktorok vonatkozásában, de sajna ez a jelen esetben is kőkemény valóság. Az állandó stressz ugyanis nagymennyiségű kortizol hormont szabadít fel a szervezetben, ami étvágynövelő hatású és túlevéshez vezethet. A kortizol ráadásul az ún. „vigasztaló ételeknek”, azaz a zsírban, cukorban vagy sóban gazdag falatoknak kedvez. Mivel a zsírsejtek maguk is képesek kortizolt termelni, így egy eleve kövér embernél ez a hatás akár meg is kettőződhet, vagyis egy valódi ördögi kör alakul ki.
Hogy némileg csökkentsük a lelkiismeret furdalásunkat: ma már bizonyítást nyert, hogy a zsíros, édes és sós ételek megkívánásának evolúciós okai is vannak. Génjeink által szervezetünk „emlékszik” a korábbi szűkös időkre, amikor a legtöbb embernek még minden egyes falatért meg kellett küzdeni. Nem csupán az akaraterő hiánya tehát az oka, hogy hajlamosak vagyunk stressz vagy fáradtság esetén a túlevésre, hanem a bennünk még mindig létező, evolúciós kód, a „túlélő üzemmód” is.
Legalább az éjszakai evést hagyjuk ki!
Sokan állítják, hogy este hat óra után nem szabd enni. A legújabb kutatások szerint ez nagyjából igaz is, ugyanis bebizonyosodott, hogy jelentős szerepe lehet a súlynövekedésben annak, ha olyankor eszünk, amikor a szervezetünk inkább aludni, pihenni akar. A szervezet belső órája, az ún. cirkadián ritmus ugyanis valóban igen jelentős hatással bír az élettani folyamatokra, így többek között az energiafelhasználásra is, vagyis az étkezések időzítése igenis befolyásolja, hogy az adott időpontban merre billen az energiabeviteli- és leadási mérleg. Más szóval: ha a belső óránk szerint rosszkor eszünk, akkor hízunk, ha jókor, akkor viszont elégetjük a bevitt energiát ahelyett, hogy a zsírszövetet szaporítanánk. Olyan ez, mintha egy késő esti evésnél a szervezetünk azt mondaná: most fáradt vagyok elégetni ezeket a kalóriákat, inkább elraktározom holnapig, és majd akkor megcsinálom...Addigra viszont újra eszünk!
Hatásos, mégis kíméletes fogyókúra
Természetesen nem holmi agyonreklámozott csodaszerek és a barátnő unokatestvére által már nagy sikerrel bevált extrém diéták jelentik a megoldást. Az egyik merő pénzcsalás (és akkor még örüljünk neki, hogy ezzel nem okoztunk magunknak maradandó egészségkárosodást), a másik „recept” viszont a legtöbb esetben inkább megmosolyognivaló butaság: egy nehezen felfogható logika mentén „felépített”, inkább önkínzáshoz hasonlatos furcsa koplalás-séma, ami után a valóságban gyors visszahízás következik.
A sikeres és tartós fogyókúra titka a tartós életmódbeli és étrendi változtatásokban rejlik. A jelenkor embere általában alig mozog, autón, vagy tömegközlekedési eszközön utazik, a felnőtt lakosságnak csak elenyésző hányada sportol. Pedig a rendszeres testmozgás már akkor is javítja az elhízáshoz gyakorta kapcsolódó anyagcserezavarokat, valamint szív- és érrendszeri eltéréseket, amikor az illető még egy dekát sem fogyott. Rendszeres testmozgás alkalmával többek között csökken a vérnyomás és a vércukor szintje, emellett a vérzsírok összetétele is kedvezően változik.
Étrendi szempontból a fogyókúrák alapelve egyszerű energetikai számolás. Akkor tud fogyni az ember, ha kevesebb energiát vesz magához, mint amennyit felhasznál. Ez azonban nem jelenthet pl. nulla kalóriát (amit nem is olyan régen széles körben, kórházakban is alkalmaztak), ugyanis az ilyen kúra súlyos következményekkel is járhat, sőt halálesetek is előfordulhatnak. A mai ajánlásaink szerint a fogyókúrázni vágyók napi energia-felvétele legyen 1000 kalória körüli – nemenként és foglalkozásonként, valamint életkor és általános egészségügyi állapot szerint korrigálva.
A mennyiségi korlátozások mellett érdemes a minőségi paramétereket is figyelembe venni, pl. a natív cukrokat, állati eredetű zsírokat, teljes mértékben felszívódó szénhidrátokat (pl. fehér kenyér) lehetőleg mellőzzünk.
Az előzőleg ismertetettek alapján pedig azt sem szabad elfeledni, hogy a jó alvás az egyik legjobb (és minden bizonnyal legolcsóbb) módja a fogyókúrának.
Amikor gyógyszerekhez nyúlunk
A rendszeres testmozgás és a csökkentett kalória-bevitel mellett ki lehet próbálni a gyógyszeres kezelés nyújtotta lehetőségeket is. E szerek egy része étvágycsökkentő hatású, vagyis az agyi központokra hatva csökkentik az éhségérzetet, míg a másik részük a zsírok felszívódását akadályozza a bélrendszerből. Léteznek olyan készítmények is, melyek a táplálék szervezeten belüli hasznosítását növelik (fokozzák a hőtermelést), míg mások a perifériás zsírt mobilizálják a trigliceridszintézis gátlása révén. Ezek a szerek szükség esetén egymással kombinálhatók is. |
Az étkezés nem lehet pusztán táplálkozás!
A fogyasztói társadalom a maga gyakran egyenesen agresszív reklámtevékenységével, ahol a különféle kulináris örömöket széles körben propagálják, érthető módon nem kedvez az elhízás elleni küzdelemnek. Persze nem szabad a másik végletbe sem esni: az étkezés nem lehet pusztán táplálkozás, annak örömszerző funkcióját nagy hiba lenne száműzni az életünkből. „Csak” egy arany középútra lenne szükség, amire – mint az rendszerint lenni szokott –, igencsak nehéz rátalálni. Talán akkor járunk a legközelebb eme kívánalomhoz, ha következetesen tartjuk magunkat ahhoz a jól kiforrt népi bölcsességhez, miszerint: tudni kell mikor abbahagyni!
Természetesen a probléma kezelése ennél jóval komplexebb, melyben az egészségügyi, szociális és pszichés erőfeszítés egyaránt fontos. Az egészségügyi nevelést már az óvodában el kellene kezdeni, például hogy a jutalmazás soha ne édességgel, hanem gyümölcs vagy saláták formájában történjen. |
.jpg)
