...Mert tanulni kell!

Odry Ákos, Kuti Andrea, Lukács István - Műszaki Iskola, Szabadka.
Témavezető tanár: Takács Borza Kornélia
(Részleteket közlünk a diákok versenymunkájából)

Az V. GENIUS diákverseny eredményei a www.eurovajdasag.info honlapon találhatók.

Miért nem szeretnek a diákok tanulni? Milyen nehézségekkel kell nap-mint nap szembenézniük? Milyen negatív dolog áll mindezek hátterében, ami befolyásolja döntéseiket? Kutatásunk témája ezeknek az igen kényes kérdéseknek a megválaszolása. Felméréseket végeztünk a gimnazisták és szakközépiskolás diákok körében, melyek eredményeit foglaljuk itt össze.

Az iskolai tanulási kudarc megnehezíti a tanuláshoz való pozitív hozzáállást. A tanuló képességei és iskolai teljesítménye közötti egyensúlyhiány egyéni tanulási nehézség, tantervi célokhoz mért tanulói teljesítmény, tanulási képtelenség, alulteljesítés miatt történik. A tanulási zavar jelen van a mai oktatási intézményekben (ez a korábbi iskolafokra, a szülői házra, a társadalom szociális, gazdasági problémáira utal). Az iskolai siker és az alkalmazkodóképesség szoros kapcsolatban van egymással. Ez nemcsak a tanulókra, hanem az iskolákra is igaz.

A nagyszámú tanulási és motivációs zavarral jellemzett diákot oktató iskola kimondva, kimondatlanul abban a helyzetben van, hogy követelményeiben, eljárásaiban vagy szakszerűen alkalmazkodik a megváltozott tanulói népességhez a maga problémakezelésében, és sikeres lesz, vagy önmaga sikertelenségében frusztrálódva ez utóbbit adja tovább tanítványai éppen legproblematikusabb rétegének.

Az említett kulturális eszköztudás hiányával és a tanulásban való akadályozottsággal együtt mutatkozó jelenség a magatartási zavarnak elnevezett tünetegyüttes. Jellemzőek tehát az alapvető viselkedési-magatartási zavarok, a beszűkült érdeklődési kör, az alacsony igényszint, a tanárokkal és a társakkal való együttműködés zavaraiban is megjelenő kommunikációs problémák.

A tanuláshoz való hozzáállás

A bizonytalan pályaválasztás az iskolák több mint felében jellemző tényező, azaz sem a szülő, sem a gyerek nem tudja, milyen szakmát szeretne tanulni. Jellemző az iskolában magasra értékelt szorgalom hiánya, a tárgyak iránti érdektelenség, a jobb eredmények elérése iránti alacsony szintű késztetés, ennek jeleként „az akaraterő, a kitartás hiánya”. A tanulás, a tudás megszerzése iránti elkötelezettség hiányát jelzi a tanulás iskolai megítélése (például az osztályzatok) iránti érdektelenség. Az okokat egyrészt a tanulók családi hátterében kell keresni: „időben nem alakították ki az igényt a szépre, jóra, tudásra, fegyelemre”, a diákok az iskola értékrendje szerint kulturálisan ingerszegény környezetből érkeznek, amiből az iskolában tapasztalható igénytelenség fakad.

A családi nevelés eredménytelenségét látja az iskola abban, hogy „a szülői házból nem kaptak a diákok az alapvető erkölcsi szabályokra való útmutatást”, sok tanuló családi háttere rendezetlen (csonka család, munkanélküliség, alkoholizmus).

A megelőző iskolafokon átélt feltehető kudarcok (vagy ha nem is látványos kudarc, csak egyszerűen monoton sikertelenség) után bizonyára nem lehet jó hatással a tanulókra, ha azt érzik, hogy az új iskola (is) – úgymond – „szabadulni akar tőlük”.

A szülők munkanélkülisége az iskola számára egyszerre értelmeződik anyagi (alacsony jövedelem, rossz lakásviszonyok, létminimum alatti élet) és értékrendbeli problémaként. „Ezekben a családokban a minimum megteremtése elveszi a szülő minden energiáját.” „A segélyekből élő családokban hamar megbomlik a harmónia.”

Az iskolák egyértelmű ok-okozati összefüggést feltételeznek azon tanulók esetében, akik nem képességeik miatt képtelenek a minimális követelmények teljesítésére.

A munkanélküliségnek, mint a család egészét megterhelő létmódnak a megemlítése az iskola által adott helyzetképben általában összekapcsolódik az alacsony kulturális igénnyel, a szűkös anyagi léttel, és a „züllött” szülői életmóddal.

Általánosan megfogalmazott tanári tapasztalat, hogy a problematikus diákok családi környezetében úgymond nem sikk a tanulás, devalválódtak a tanulással összefüggő értékek. Több intézmény szerint a jelen gazdasági környezet sem ösztönöz a tanulásra. Az alacsony életszínvonallal rendre együtt jár a kulturális igény hiánya, az iskola értékrendje szerint annak alacsony szintje. A szociálisan hátrányos családból a diákok jellemzően a „csak túlélni” szemléletet, a passzivitáshoz vezető magatartást hozzák.

Ezek említése gyakran összekapcsolódik az alacsony szülői iskolázottsággal. Egy intézmény közölte, hogy míg a szakközépiskolai osztályokban kevés a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülő, a többsége érettségivel rendelkezik, a szakmunkás osztályokban viszont kevés az érettségizett szülő, sok a szakképzetlen, betanított munkás, a rokkantnyugdíjas. „Ezeknek a szülőknek csak bukás esetén fontos az iskola.” Figyelemre méltó és további kutatást is érdemlő tapasztalat, „ha a családban jó tanuló leánytestvér van, a fiút szakképzőbe küldik, nem ösztönzik a jobb teljesítményre.” „A sikeresség kritériuma a családban csak a szakmai végzettséget igazoló okmány.” A szülői érdektelenség – az iskola magyarázatában – szükségszerűen párosul a tanulói érdektelenséggel, ennek következménye az iskolához és a tanuláshoz való negatív hozzáállás. Ezért is aggasztóan magas az iskolát idő előtt elhagyók aránya. A családokat és iskoláskorú gyermekeiket támogató intézkedések, valamint az oktatási rendszer modernizálása segíthet e jelenség enyhítésében. Továbbá ezek a gyermekek szintén ki vannak téve a szegénység veszélyének: ez a probléma a 15 éven aluliak 19 %-át érinti. A kockázat csak nagyobb azok számára, akik egyszülős családban nevelkednek. Ennek egyik következménye az iskola idő előtti elhagyása, ami középtávon csak tovább növeli a fiatalok szegénységének kockázatát. Az oktatási rendszer tehát fontos kihívással fog szembenézni: tovább kell emelni az alapképzés színvonalát, ám ezzel egyidőben rugalmasabb lehetőségeket kell biztosítani. A fiatalok jobban válogathatnának például az iskolai képzések, munka és szakképzés között, hogy jobban megfelelhessenek a gazdaság igényeinek. Javukra kellene fordítani a távoktatásból származó számos lehetőséget is.

Az iparosodást, a modernizációt megelőző évszázadokban az iskolai oktatás kis szerepet játszott társadalmunkban. A gyermekek és a fiatalok családjukban, a helyi közösségekben sajátították el azokat az ismereteket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy felnőttkorukban társadalmi szerepeiket elláthassák. A fiatalok csak kis része vett részt iskolai oktatásban. A fejlődő (elmaradott) országokban még ma is magas az írni-olvasni nem tudók száma. Az iparosodás kezdete után a modernizáció előrehaladtával az írni-olvasni tudás és az iskolában elsajátítható ismeretek egyre fontosabbakká váltak, mert ezek nélkül nem lehetett eligazodni. Az iskolákkal szemben nőttek az elvárások, és egyre több kritika fogalmazódik meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban.

Az oktatás a felnőttkorban betöltendő szerepekhez szükséges ismeretek átadása a gyermekeknek és fiataloknak.

A nevelés a viselkedési normák megtanítása, elsajátítása, fejleszti a személyiséget.

Mik az oktatási intézmények funkciói?

Az ismeretek átadása, vagyis az oktatás, a nevelés, tehát a személyiség fejlesztése.

Az iskolai végzettségi arányszámok

Az oktatás legegyszerűbb mutatói kifejezik, hogy a népességnek mekkora része ért el különböző iskolai végzettségi szinteket, hány százalékának van felsőfokú, középfokú, alapfokú végzettsége.

Beiskolázási arányszámok

Kifejezik, hogy a különféle szintű és fajtájú iskolákban hányan tanulnak, illetve mekkora a tanulók száma az adott típusú iskolai oktatásban való részvétel szokásos életkorában lévő összes népesség számához viszonyítva.

Az iskolának nagyon fontos szerepe van a modern társadalmi életben, mert hiszen a tudás a gazdasági és társadalmi fejlődés fő hajtóereje. A gazdasági fejlődéshez az szükséges, hogy minél többen minél magasabb iskolai végzettséget és szakképzettséget szerezzenek.

Az oktatással kapcsolatban rengeteg különféle elmélet született.

A társadalmi struktúra reprodukciója az oktatás legfőbb rejtett funkciója. Miért? A társadalmi pozíció nemzedékről nemzedékre való átörökítése a társadalomban érvényesülő alapvető törvényszerűség. Azt jelenti, hogy a változó társadalmi foglalkozási struktúrában elfoglalt magas vagy alacsony, előnyös vagy hátrányos pozíciót örökli. (P. Bourdieu elmélet).

S. M. Miller és P. Roby szerint a beosztások betöltéséhez egyre inkább szükséges bizonyos iskolai bizonyitványokkal rendelkezni. A bizonyítványokhoz való ragaszkodás megakadályozza a hátrányos helyzetű rétegek tagjainak társadalmi felemelkedését. Az ő elméletükhöz (kritikájukhoz) igencsak hasonlít Bourdieu gondolkodásmódja.

Ivan Illich szerint az iskola aláássa a személyi, családi és kisközösségi autonómiát. A formális iskolai oktatás teljes megszüntetése mellett érvel. Az ő oktatási módszerének három motivuma lenne: segíteni a kommunikációt a tanulni vágyók és a tanárok közt, és lehetőséget biztosítani azoknak, akik valamilyen társadalmi ügyben tudatni akarják a közvéleménnyel a saját álláspontjukat.

Az oktatás szerepével kapcsolatban tehát szabályos vita alakult ki. Legfőbb téma a társadalmi egyenlőtlenség, valamint a műveltségbeli hiányok kiegyenlítése.

Az 1950-60-as években a szociológusok körében világszerte az a nézet alakult ki, hogy az oktatás kiterjesztése és demokratizálása (a különböző társadalmi osztályokból és rétegekből származó fiatalok továbbtanulási esélyeinek egyenlővé tétele) révén nagymértékben csökkenteni lehet majd a társadalmi különbségeket, vagy legalábbis egyenlő mobilitási esélyeket lehet biztositani, ezáltal kellő tehetséggel és szorgalommal mindenki elérhet a legmagasabb iskolai végzettséget megkivánó legelőnyösebb társadalmi poziciókba, foglalkozásokba. (Coleman jelentés – amerikai szociológus). Coleman arra a megállapításra jutott, hogy a családi háttér és az iskola erősen befolyásolják az iskolai teljesítményt, és azon keresztül a későbbi foglalkozási életpályát, életjövedelmet.

A szociológusok és az illetékesek számtalan problémába ütköztek az oktatási reformok megfogalmazásánál (ilyen pl. fehérek, feketék keveredése az iskolán belül a kettőjük közötti egyensúly megteremtése érdekében), és arra a megállapításra jutottak, hogy elvileg igen keveset tesz az oktatás az ilyen ügyek elsimításában.

Kulturális tőke és nyelvi készségek

Ennek egyik magyarázata szerint a szülői házban és baráti csoportokban elsajátított kultúra olyannyira meghatározó erejű tényező, hogy az iskolai oktatás képtelen változtatni rajta.

Tehát a nyelvhasználaton túl az iskolában oktatott és megkövetelt „magas műveltséggel” való ritkább vagy gyakoribb érintkezés a családban (a lakáson belüli könyvek, a kultúrális intézmények látogatása, a különórák, a szűk családon belüli beszélgetési témák stb.) lényegesen befolyásolják a gyermek iskolai teljesitményét.

Ezen kultúrális örökséget nevezte P. Bourdieu kulturális tőkének. Akik nem rendelkeznek kultúrális tőkével, és nem tanulták meg azokat a családon belül észrevétlenül és a baráti körben, az iskola nagyon keveset tehet ezen kultúrális különbségek kiegyenlítése érdekében.

B. Bernstein a nyelvi készségekre helyezte a fő hangsúlyt az iskola által újratermelt egyenlőtlenségek okai között. Itt problémát okozhat például, hogy a különböző társadalmi rétegek gyermekei családjukban eltérő nyelvi készségeket sajátítanak el, hogy eltérően beszélnek (tájszólással) a többi gyerektől, de az is komoly gondokkal jár, ha a gyermek nem az anyanyelvén oktató iskolába jár.

A másik magyarázat nem a kultúrális, hanem a genetikai öröklés hatását hangsúlyozza (gondolunk itt az örökölt alacsonyabb intelligenciára). Az ilyen genetikai hátrányokat lehetetlen kiegyenlíteni. Éles vita alakult ki a különböző fajok közötti állítólagos örökölt intelligenciakülönbségről is, miszerint a mexikóiak és a feketék gyermekei átlagosan rosszabb eredményt érnek el az intelligenciateszteken. Ez is az öröklődéssel lett magyarázva (A. Jensen). A közelmúltban kísérleteket végeztek, amivel szintén bebizonyították, hogy az intelligencia valóban genetikailag örökletes, tehát az alacsonyabb IQ-val rendelkező gyermekeken nem lehet túl sokat segíteni.

Mégsem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az intelligenciát valóban örököljük, illetve, hogy a környezeti hatások azt mennyire befolyásolják. Még abban a dologban is kérdések merültek fel, hogy az intelligenciateszt valóban az intelligenciát méri-e, vagy csak annak valamilyen felszíni megnyilvánulását.

Mivel a genetikai öröklés szerepét nem ismerjük, és a genetikai adottságokon sem lehet változtatni, a hangsúlyt a környezeti tényezőkre, valamint az iskolára kell fektetni, olyan irányban kell őket befolyásolni, hogy a hátrányos társadalmi helyzet minél kevésbé örökítődjék nemzedékről nemzedékre.

A meritokratikus társadalom

Feltevődik a kérdés, hogy vajon jó lenne-e egy olyan társadalom, amelyben a társadalmi hierarchiában való elhelyezkedés teljes mértékben az érdemtől, vagyis a tudástól és a munkateljesítménytől függene, tehát nem befolyásolná a társadalmi származás, a nem, illetve a bőrszín. Az ilyen társadalom neve a meritokrácia. A meritokrácia gyakran leegyszerűsödik arra az érvre, hogy a magasabb iskolai végzettségűek magasabb fizetést kapjanak. Arról az elvről nem tudunk mit mondani, hogy mekkora jövedelemkülönbség indokolt. Kérdéses, hogy ez a fajta társadalom mennyire felelne meg a nagy tömegek körében.

Az iskolai végzettség és a beiskolázási arányszámok növekedése

A fejlett országokban az 1950-es évektől az 1970-es évekig valóságos oktatási robbanás következett be. A háború utáni időszakban a jelentős népszaporulat végett sok gyerek került az oktatás színtere elé, így megnőttek a beiskolázási arányszámok.

Az iskolai végzettség hatása az életpályára

A társadalmi mobilitási adatfelvételek minden fejlett országban azt állapították meg, hogy az elért iskolai végzettség hatása a foglalkozási életpályára egyre erősebbé válik. Ebben az értelemben a fejlett társadalmak egyre meritokratikusabbakká válnak. Kimutatták, hogy a fejlett országokban szinte minden gyermek részt vesz az alapfokú oktatásban, és így tehát senki sem analfabéta, viszont a fiatal felnőttek nem jelentéktelen része nem képes olvasni, illetve az olvasott szöveget megérteni. Ezt nevezik funkcionális analfabetizmusnak. Az USA-ban folytonosan mérik a diákok képességeit. Egy ideig a görbék emelkedést mutattak, azóta viszont romlottak a teszteredmények. Sokak az oktatás színvonalának csökkenésében látják a problémát, mások a TV műsorok nézésére fektetett idő erős növekedésében látják az okot.

A tanulásban való jó teljesítmény tekintetében a japánok vezetnek. Állítólag a japán iskolákban sokkal nagyobb a teljesítménykényszer, a versengés, és a motiváció a kiváló iskolai teljesítményre.

Változások az ezredfordulón

A fejlett országokban a kilencvenes években tovább folytatódott az oktatási expanzió, és egyre nagyobb hangsúly került a hagyományos iskolarendszeren kívüli képzésre. A középfokú oktatás szerkezete átalakult, felsőfokon a beiskolázási arányszámok nemzetközi összehasonlításban is igen gyors tempóban nőttek, az oktatási rendszerben egyre többen, egyre hosszabb ideig vesznek részt.

Nemzetközi tendenciák

A fejlett piacgazdaságokban tovább folytatódott az a már több évtizedes tendencia, mely szerint az emberek életükben egyre több időt töltenek az oktatási rendszerben. 2002-ben az EU-ban és az USA-ban egy ötéves gyermek arra „számíthatott”, hogy a következő 14-17 évét kizárólag az iskolapadban fogja tölteni. 1995-höz képest átlagosan 1-2 évvel hosszabbodott meg ez az életszakasz.

Az ezredfordulót követő években a fejlett országokban a diákok több mint háromnegyede szerzett középfokú végzettséget, és az érintett korosztályokban a 30 százalékot meghaladta azok aránya, akik diplomát szereztek. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az oktatás mennyiségi mérőszámai nem sokat mondanak annak minőségéről. Attól függően, hogy hány éves diákok tudását, milyen tudásterületről, milyen módszerekkel hasonlítjuk össze, különböző eredményeket kaphatunk. A 2000-ben végzett a 15 éves tanulók tudását három tudásterületen összehasonlító, 32 országra kiterjedő PISA vizsgálat adatai szerint a magyarországi diákok tudásszintje a vizsgált három tudásterületből kettőben jelentősen elmaradt a fejlett országok átlagától.

A kilencvenes évek főbb újdonságának azonban nem az oktatás további expanziója, hanem az számít, hogy egyre nagyobb figyelem fordul a hagyományos oktatási rendszeren kívüli tanulás felé. A kizárólag tanulással töltött fiatalkor további meghosszabbodásának, a hagyományos oktatási expanziónak a vizsgálata helyett inkább az élethosszig tartó tanulás jelensége kerül az előtérbe. Az élethosszig tartó tanulás fogalmának előtérbe kerülését a munkaerőpiac és a társadalom szerveződésének vélt vagy valós átalakulása indokolja. E szerint a gyorsan változó technika következtében egyre gyorsabban változó munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás szempontjából létfontosságú, hogy a munkavállalók képzése ne fejeződjön be a húszas életéveik végére, hanem folyamatosan tartson a teljes életpálya folyamán. Így az élethosszig tartó tanulásban való részvétel a versenyképesség előfeltétele.

Mit vizsgáltunk?

1. Nemek közötti különbségek
2. Tanulási szokások – tanulási motiváció
3. Tanulási szokások – tanulmányi átlag
4. Tanulmányi átlag- a tanulás fontossága
5. Feszültség az órán
6. A közösségben elfoglalt szerep
7. Otthoni környezet
8. Az iskola iránti szeretet-érzet

A különböző változók összevetésére kereszttáblákat készítettünk és grafikonokat. A következtetéseinket három téma köré csoportosítottuk: nemek közötti különbségek, tanulási motiváció, feszültség az órán és a központi helyzet.

1. Nemek közötti különbségek



Mennyire tartod fontosnak a tanulást?



A lányok nagyobb arányban tartják „nagyon fontos”-nak a tanulást, mint a fiúk, viszont a férfiak túlnyomó többsége is „fontos”-nak tartja.

Naponta hány órát töltesz el tanulással?



Látható, hogy a nők nagyobb arányban töltenek el napi 1, vagy annál több órát tanulással.

A férfiak nagyobb részére jellemző a rendszertelen tanulás.

2. Tanulási szokások – tanulási motiváció

Az alábbi kereszttáblán látható, hogy a tanulási motiváció szoros kapcsolatban van a tanulmányi átlaggal.
A kitűnő tanulók átlagosan napi egy óránál többet tanulnak, és leginkább a továbbtanulás motiválja őket, valamint a tantárgy iránti érdeklődés.A „jó” tanulókra jellemző, hogy csak akkor tanulnak, ha muszály, őket leginkább a kötelességérzet, lelkiismereti okok, és a rossz osztályzat elkerülése motiválja. Az elégséges tanulók nem tanulnak rendszeresen, és a tárgyi jutalmat részesítik előnyben, valamint a jó jegyet, és csak azért tanulnak, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket.



3. Tanulási szokások – tanulmányi átlag

Milyen a tanulmányi átlagod?



A felmérés szerint leginkáb kitűnő és jeles tanulók nyilatkoztak.

4. Tanulmányi átlag - a tanulás fontossága



A kitűnő, jeles és jó tanulók nagyobb része tartja fontosnak illetve nagyon fontosnak a tanulást.

5. Feszültség az órán



A tanulók arról is nyilatkoztak, hogy mennyire érzik kellemetlenül magukat egyes órákon. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a tanulók mely része érez valamilyen félelmet órán.
A vélemények megoszlottak, mert a félelemérzet jelen van a jobb, illetve a rosszabb tanulók esetében is.

6. A közösségben elfoglalt szerep

Itt a tanulók esetében az osztályon belüli pozícióra céloztunk, és kiderült, hogy a vezető személyiségek közé leginkább a kitűnő tanulók sorolták magukat, kisebb, de nem jelentéktelen számban a jelesek, legkisebb arányban a közepes és elégséges tanulók.
Az elégséges tanulók jelentős része érzi magát kiközösítve.



7. Otthoni környezet



Itt arra voltunk kiváncsiak, hogy a családi állapot mennyire harmonikus a tanulók körében, amiből az derült ki, hogy nagy részük meg van elégedve az otthoni körülményekkel. Ez különösen azokra jellemző, akik átlagos szerepet töltenek be közösségükben.
Az otthoni környezet egyébként nagymértékben befolyásolja a tanulás iránti kedvet.

8. Az iskola iránti szeretet-érzet

A tanulók 61%-a nem ért egyet azzal, hogy az iskola az a hely, ahova nem szeret járni. Ez nagyon biztató eredmény.

Szerinted a te iskolád az a hely, ahová nem szeretsz járni?


Felhasznált irodalom:

· Péli Gábor, Bozóki András, Jakab György: Társadalomismeret a középiskolák IV. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
· Anthony Giddens: Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.
· Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.
· Internet: Google keresőprogram, szociologia.lap.hu