Több évszázados a gondolat, szervátültetéssel gyógyítani betegeket, de ennek sikere sokáig elképzelhetetlen volt, ugyanis az idegen szerv törvényszerűen kilökődött. Az ilyen műtét csak a 20. század közepén került a megvalósítható álmok közé.
A 16. században alakult ki a csatában vagy szifiliszben elvesztett orr pótlásának gyakorlata. Ez úgy történt, hogy az orrát vesztett egyén felkarjából bőrt vettek, és azt varrták a csaták áldozatának arcára.
A 19. században a sebészeti eljárások jelentős fejlődésen mentek keresztül, és a sikeres műtétek aránya gyorsan növekedett. Ekkor terjedt el széles körben a fertőtlenítés, és itt ne feledjük megemlíteni Semmelweis Ignác nevét. A fájdalomcsillapítás terén is ekkor jelentek meg új szerek. Néhány veseátültetésre is történt kísérlet, de ezek akkoriban még kudarcra ítélt vállalkozások voltak.
Ez nem is sebészeti kérdés?
A kutatók lassan kezdték gyanítani, hogy az idegen szövettel szembeni immunválasz a sikertelenség oka. Többek között Peter Nedawar angol tudós a II. világháború súlyos égési sérültjein vizsgálta a bőrátültetés mikéntjét, és hamarosan bizonyította, hogy az immunrendszer úgy ront rá a beültetett szövetre, mint idegen betolakodóra.
Az első sikeres veseátültetésre 1950-ben, Illinoisban került sor, de a következő években még kilökődéssel végződött a legtöbb transzplantáció. A legjobb eredményeket akkor érték el, ha egypetéjű iker volt a donor. A kutatóknak be kellett látniuk, hogy nem sebészeti, hanem immunológiai oldalról kell megoldaniuk a problémát.
A szervezet védelmi rendszere, az immunrendszer legfőképp fehérvérsejtekből áll: feladata az idegen anyagok, kórokozók megsemmisítése. A fehérvérsejtek egyik típusa, a B-limfociták antitesteket, vagyis ellenanyagokat termelnek, a másik, úgynevezett T-limfociták közvetlenül pusztítják el az idegen anyagot. A legfőbb gondot az okozza, hogy az immunrendszer nem tudja eldönteni mi a jó, és mi a rossz. Idegennek, „ellenségnek” látja a transzplantátumot.
Az 1960-as évek végére jutottak el oda a tudósok, hogy megoldották, miként lehet harmóniába hozni az idegen szöveteket: sugárzással tönkrezúzták, vagy orvossággal legyengítették az immunrendszert, így megakadályozták, hogy kilökje a számára idegen anyagot. Éppen ezért műtét után nagyon kell vigyázni a fertőzések megelőzésére, ezért a pácienseket speciális, nagyon steril körülmények között tartják.
Felgyorsult események
Az első hasnyálmirigy-átültetés 1966-ban történt. Egy évre rá, Thomas Starzl hajtott végre sikeres májátültetést, ami azért számított orvostudományi szenzációnak, mert a vérellátásban és a méregtelenítésben meghatározó szervről volt szó.
1967-ben Cristian Barnard dél-afrikai sebész írta be magát a tudománytörténeti könyvekbe,: Norman E. Shumway munkásságának eredményeit felhasználva végrehajtotta az első sikeres szívátültetést. A műtét után egy fiatalasszony szíve dobogott tovább Louis Washanski fűszeresben. Tizennyolc napig, sajnos nem tovább. A második paciensnek, Philip Blaibergnek az élete már tizenhét hónappal hosszabbodott meg.
Újabb minőségi ugrást jelentett, amikor 1972-ben felfedezték a cyclosporine-t. Ez az anyag gyakorlatilag „letaglózza” az ember immunrendszerét, így igencsak megnő a transzplantáción átesett személyek, főképp a májat és szívet kapók túlélési esélye.
.
A következő mérföldkő egy 1998-as műtét volt. Ekkor négy országból érkezett sebészcsapat 14 órás műtéttel varrta fel egy halott francia alkarját Clint Hallamnak. A műtétet egyébként fura anekdoták kísérik. Hallam például azt állította, hogy munkahelyi balesetben vesztette el kezét, de kiderült, hogy új-zélandi börtönbalesetről volt szó. A műtét előtt a páciens beleegyezett, hogy utána szigorú fizikoterápiás tréningnek veti alá magát, például szigorú „immunbarát” étrendet tart, de nem tartotta be a szabályokat, és 2001 februárjában a szervezet kilökte az idegen kezet. Amputálni kellett.
Maradtak viszont a tapasztalatok. 1998 és 2001 között hat országban kilenc ember kapott új végtagot - hárman két új kezet kaptak - és ezek a műtétek mind sikeresek voltak. (Korábban 1964-ben Ecuadorból már jelentettek kéztranszplantációt, de az nem sikerült. Innen nézve tudjuk nem is sikerülhetett, mert akkor még az immunrendszer „kilövésére” nem volt meg a technika.)
Hol tartunk most?
Az orvosok ma már sikeresen transzplantálják a tüdőt, a szívet, a májat és más szerveket, de sok még a gond. Az átültetett szerv hosszú távon sokszor nem működik. A befogadó szerv limfocitái még hosszú idő múltán is könnyen támadhatják az idegen szervet.
A vegyszerek, orvosságok nagyon drágák, és sok a nem kívánatos mellékhatás is: veseműködéses, vérnyomásos, idegrendszeri rendellenesség. A kutatás mai iránya az immunrendszer szelektív kontrolálása felé mutat.
Másik probléma, hogy hiány van donorból. Betegek és orvoscsapatok várják a lehetőséget, de kevés a szerv. Az USA-ban például évente húszezer halott testből lehetne szerveket nyerni, de csak háromezerből lesz donor.
.jpg)
