Bláthy Ottó Titusz

Bláthy Ottó Titusz jómódú kereskedőcsalád gyermekeként született Tatán, és már az elemi iskolában kitűnt számolótehetségével és gyors gondolkodásával. Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetem gépészmérnöki szakosztályán végezte, 1882-ben mérnöki diplomát kapott. Első munkahelyén, az 1881-83. években, a MÁV gépgyára műhelyében és szerkesztési osztályán dolgozott, majd 1883-ban lépett a Ganz és Társa villamos osztályának alkalmazásába mint gépszerkesztő.

A Ganz és Társa gyár ideális helyszínt biztosított Bláthy szellemének kibontakozására, hiszen legnagyobb alkotásai, felfedezései a Ganz-gyár kötelékében születtek.

Bláthy sokszínűségét és sokoldalú tehetségét bizonyítja az a tény, hogy életének jelentős és gazdag műszaki alkotásai mellett komolyan érdeklődött a természettudományok különféle ágai iránt is. Csillagászati eredményei, országos tervei éppúgy méltán keltettek feltűnést, mint a sakkjátékosok számára kidolgozott egészen újszerű feladatainak gyűjteménye, sőt egy rövid ideig a Magyar Sakkszövetség elnöki tisztségét is ellátta. 1891-ben Lipcsében jelent meg "Vielzügige Schachaufgaben" című könyve, amelyben a sakkfeladványok terén a kombinációk új lehetőségeit mutatta be. Sokáig övé volt a világ leghosszabb sakkfeladványa, s ma is ő tartja a rekordot az illegális sakkfeladvány (azaz olyan állás, amely szabályos játszma során nem jöhet létre) kategóriában 292 lépéssel.


Váltakozó áramú, indukciós fogyasztásmérő

Káprázatos fejszámolókészsége volt, ami elősegítette gyors áttekintését, a problémák lényegének meglátását és végsőkig vitt egyszerűsítését. Az autó megjelenésekor az autósport felé fordult érdeklődése, és egészen idős koráig szenvedélyes gépkocsivezető volt.
Műszaki munkássága és feltalálói tevékenysége alapján a legtermékenyebb tudósaink közé tartozik.

Bláthy a Ganz-gyárba való belépése utáni hónapokban kezdett elmélyedni az elektrotechnika tanulmányozásában Faraday kísérletei és Maxwell munkái alapján. Első jelentős eredménye, hogy felismerte a "mágneses Ohm-törvény" gyakorlati alkalmazásának módját, amelynek alapján 1883-ban átalakította az egyenáramú gépek mágneseinek alakját. Ezzel elérte azt, hogy a gépek teljesítménye azonos súly mellett az addiginak többszörösére emelkedett.
Első szabadalma egy évvel később, 1884-ben látott napvilágot, amikor az egyenáramú dinamókhoz megszerkesztette az öngerjesztő higanyos feszültségszabályzót, amelyet a későbbi generátoroknál alkalmazott.

Bláthy Ottó Titusz a transzformátorral (fotó1938-ból a tudós aláírásával)















Egyik legjelentősebb és legismertebb alkotását két másik remek tudóssal, a gyár munkatársaival, Déri Miksával és Zipernowsky Károllyal készítette el. Közösen dolgozták ki 1885-ben az új áramelosztási rendszert, amely a transzformátornak elnevezett indukciós készülékek alkalmazásán alapult.

Az elektromos ipar fejlődését gátolta, hogy a dinamó csupán közeli helyekre tudta zavartalanul átadni az áramot, mivel nagyobb távolság esetén az energia túlnyomó része a vezeték felmelegedése miatt elveszett. A kor elektrotechnikusai tisztában voltak azzal, hogy olcsó áramátvitelt csak feszültségnövekedéssel lehet elérni. Az egyenáramú kísérletek azonban sorozatosan kudarcba fulladtak. A három tudós közös szabadalma a sarok nélküli transzformátorra vonatkozott, és annak két kivitelét, a "magtranszformátort" és a "köpenytranszformátort" tartalmazta. A magtranszformátornál a vastest önmagában zárt gyűrű, területén a két tekercselés egyenletesen elrendezett. A köpenytranszformátornál a belső mag indukált vörösréz huzalokból állt. Burkolatát vashuzalok vagy lemezek adták.
Ez a találmány volt az alapja az ipar és a háztartás gazdaságos és olcsó világítással való ellátásának. A transzformátorokat Bláthy javaslatára zárt vasmaggal készítették, és közös munkájuk a korabeli elektrotechnika egyik legfontosabb állomását jelentette.


Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly, 1900 körül

Bláthy munkái közül a legjelentősebbek között vannak az első indukciós wattóraszámlálók, amelyeket 1889-ben a Ganz-gyár hozott forgalomba. A ma használatos fogyasztásmérők is az általa feltalált készülék elvén működnek. Az 1889-ben az USA-ban is szabadalmaztatott műszer alapelvét máig alkalmazzák a fogyasztásmérőknél. 1912-re tökéletesítette szerkezetét, aminek révén tizedére csökkent a tömege, és sikerült megoldania a mérési hibából adódó gondokat. Berendezései túlterhelhetők voltak, könnyű szétszerelhetőségük pedig a karbantartást tette egyszerűbbé. Az általa feltalált további, tökéletesített fogyasztásmérők a világ minden tájára elvitték a magyar elektrotechnika jó hírét. Ebben az évben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást.
A tudós a generátorok párhuzamos kapcsolásával is kísérletezett, ennek eredményeként 1888-ban sikerült első ízben Treviso város erőművének szíjhatásos, váltakozó áramú generátorait párhuzamos üzemeltetése átállítani.

Saját maga fejlesztett vízi és gőzturbinákat, amelyek számos európai nagyvárost láttak el energiával a század első évtizedében. Elsőként a világon ő kapcsolt össze sikeresen hőerőművet vízerőművel.



1895-ben Bláthy megalkotta az első háromfázisú transzformátort, ezzel a magyar erősáramú ipar újabb műszaki és gazdasági fellendülése vette kezdetét. Az olajhűtés jelentőségét a teljesítmény- és feszültséghatár-emelés szempontjából Bláthy hamarosan felismerte, és megszerkesztette a mind nagyobb teljesítményű olajtranszformátor-típusokat.
Jelentős érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül (1890-91) - ezek egy példányát a müncheni Deutsches Museum őrzi.
1891-ben a villamos művek üzemi feltételeinek megfelelő, önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gőzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű, kétpólusú turbógenerátorokat szerkesztett. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamos mozdonyok fázisváltójának tökéletesítése is. 1905-ben elkészült az első kétpólusú turbógenerátor, amelynek forgórészeivel azóta sem történt egyetlen üzemi baleset sem.

A 30-as években bekövetkezett nagy gazdasági válság után fogyatkoztak a megrendelések, a helyzet nem kedvezett a nagy létesítmények fejlődésének. Ezért Bláthy, élete utolsó éveiben, a párhuzamos hornyú turbó forgórészek folyadékkal való hűtésével foglalkozott.
Érdemeiért sok méltó elismerésben volt része. A MEE 1903-ban, a budapesti és a bécsi Műegyetem 1917-ben, majd a Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben tiszteletbeli tagjainak sorába választotta. Az olasz király 1907-ben a Corona d'Italia-rendjel tiszti keresztjével, az MTA 1909-ben a Wahrmann-, 1935-ben a Marczibányi-díjjal tüntette ki, 1933-ban pedig a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta neki.
Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, a Magyar Automobil Klubnak. Választmányi tagja volt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak, a Stella Csillagászati Egyesületnek és számos más tudományos és társadalmi alakulatnak.
1939. szeptember 26-án, Budapesten bekövetkezett halálakor magyar és idegen nyelven írott szakcikkeinek száma több mint félszáz, magyar és külföldi szabadalmainak száma pedig több mint kétszáz volt.

Emlékezetére a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1958-ban "Bláthy Ottó Titusz-díj" néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított.