Ligny - Quatre bras - Waterloo

1. rész
2. rész

Reille tábornok, akinek Ney megparancsolta, hogy söpörje ki az ellenséget a bussy-i erdőből, és foglalja el a kereszteződést, már harcolt Wellingtonnal Spanyolországban. Meg volt győződve arról, hogy több csapat rejtőzik az útkereszteződés körül, mint amennyi szemmel látható, így lassan és óvatosan nyomult előre; időbe telt hát, míg támadása kibontakozott. Ez kedvezőnek tűnt Wellington számára, mivel 10.000 főnyi csapata még nem érkezett meg. Wellington emberei csak kora délután kezdtek szállingózni, sokan fáradtak voltak, a csapatok pedig felbomlottak az egymásnak ellentmondó utasítások keltette zűrzavarban. Az angolok szerencséjére Reille tanácsára Ney hátramaradt, így a szövetséges vonalakat még nem derítették fel, eközben pedig óráról órára több brit csapat érkezett meg, így a szövetségesek helyzete fokozatosan erősödött. Mikor azonban a franciák 14 órakor nagy erővel előrenyomultak, hamar felfedezték az angol-holland arcvonal gyengeségét. Ágyúkat vontak elő, és megkezdték Wellington vonalainak ágyúzását. Az arcvonal már-már az összeomlás szélén állt, amikor Brüsszelből megérkezett Picton lovasdandárral támogatott hadosztálya. Késő délután heves összecsapásra került sor a Quatre Bras körüli erdőkben és mezőkön, de a szövetségesek vonala kitartott. Ám Ligny-nél a poroszok sokkalta nehezebb helyzetben voltak!

Ligny-nél Blücher erői falucskák egész láncolatát foglalták el a Ligne folyó északi partján. A sekély, de mintegy hat méter széles folyó akadályozta a támadó gyalogságot és lovasságot. Napóleon terve az volt, hogy Grouchy hadtestével ráijeszt Blücher balszárnyára, majd erőinek zömével megrohanja a poroszok centrumát, s tökéletesen leköti Blücher figyelmét, amíg Ney meg nem érkezik Quatre Bras-ból, és rá nem támad a porosz jobbszárnyra. Mihelyt a poroszokat elűzték a mezőről, Quatre Bras-nál Wellington állásai felé kanyarodnak, és felmorzsolják erőit.


A francia támadás szokás szerint ágyúzással kezdődött, s miként azt Wellington előre megjósolta, pánikot keltett a porosz gyalogság soraiban. A vonalaikra gyakorolt erős nyomás hatására a poroszok fél óra alatt elveszítették St. Armand falut. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy Ney megjelenjék a poroszok jobbszárnyán. Neyt azonban Quatre Bras-nál lekötötték Wellington folyamatosan növekvő csatpatai, akik máris számbeli fölényben voltak. D'Erlon, Ney tartalékának parancsnoka éppen közeledett Quatre Bras félé, hogy erősítést vigyen neki, amikor megérkezett Napóleon parancsa, hogy vonuljon Ligny-be, s támadja oldalba és hátba a poroszokat. D'Erlon, noha nem volt ínyére a dolog, megfelelően teljesítette az utasítást. Mikor azonban a császár parancsának másolata megérkezett Ney-hez, az újra sürgönyözött, megparancsolva d'Erlonnak, hogy haladéktalanul térjen vissza Quatre Bras-ba.
Szegény d'Erlon! Mint mindig, az egymásnak ellentmondó parancsok fejetlenséghez vezettek. Jóllehet d'Erlon beavatkozása mindkét csatatéren jótékony hatásúnak bizonyulhatott volna, embereivel együtt azzal töltötte a délutánt, hogy ide-oda masírozott Ligny és Quatre Bras között, teljesen eredménytelenül.

Quatre Bras-ban eközben Ney elveszítette az uralmat mind önmaga, mind az ütközet felett. Feladata egyértelműen az volt, hogy Wellingtont mindenáron Quatre Bras-ban tartsa, lehetővé téve, hogy Napóleon döntő győzelmet arasson Ligny-nél. A császár hívása mégis őrületbe kergette Neyt. Elrendelte Kellermann vérteseinek, hogy söpörjék félre az útból a brit és a holland gyalogságot. Kellermann, noha bátor huszár volt, aki meg mert támadni mindent, ami mozgott, érthetően vonakodott megrohanni 25.000 gyalogost támogatás nélküli lovasságával. Összeszólalkoztak, s Kellermann, aki szintén kijött a sodrából, vágtában a brit vonalak ellen vezette embereit. A vértesek keresztültörtek egy brit dandáron, s elérték a Quatre Bras-i ikerkereszteződést. A brit gyalogság összeszedte hidegvérét, négyszög alakzatot vett fel, és heves golyózáport zúdított rájuk. Kellermannak kilőtték a lovát, s bár sikerült elkúsznia, lovasságát. alaposan megtizedelték. Ney ekkor végre gyalogsági rohamot vezényelt az angol-holland arcvonal ellen, de Wellington sorait folyamatosan feltöltötték, s amikor a gyalogos gárda kora este megérkezett, képes volt támadást indítani az egész francia arcvonal mentén. A franciák heves küzdelmek során kénytelenek voltak visszahátrálni eredeti állásaikba. Ney több mint 4.000 embert és lovasságának jó részét elveszítette, az angol-holland veszteség azonban még nagyobb volt, mintegy 4.700 ember. Ney semmit sem nyert, de bizonyos mértékig Napóleon stratégiai céljait szolgálta, mivel megakadályozta Wellingtont abban, hogy akár egyetlen embert is Blücher segítségére küldjön, aki ekkor már visszavonulóban volt.



Napóleon Blücherrel vívott ütközete hosszadalmas és makacs küzdelemmé fajult, reményeivel ellentétben nem hozott villámgyors győzelmet. D'Erlon francia szárnyon való megjelenése arra késztette Vandamme-ot, hogy - nem tudván, kiről van szó - hozzáfogjon állásainak kiürítéséhez abban a meggyőződésben, hogy emberei ellen szemből és hátulról támadás készül. Ez lehetővé tette Blücher számára, hogy heves ellentámadást intézzen a centrum ellen, amelyet csak a Császári Gárda bajonettjei állítottak meg, de ez volt Blücher utolsó dobása. Felélte utolsó lovassági tartalékait, lova levetette a hátáról, és kis híján fogságba esett; serege valóban "gyalázatos" vereséget szenvedett. A porosz centrum, mely egész nap kitartott, az est leszálltával összeomlott. A csapatok visszavonulás közben négyszög alakzatot vettek fel, hogy megküzdjenek a francia lovasság fel-felbukkanó ezredeivel.

A poroszok Lignynél mintegy 16.000 embert veszítettek, a franciák 12.000-t. Napóleon jogot formálhatott a győzelemre, ám ez nem volt teljes, a poroszok hajnalban összegyűjtötték erőiket és zavartalanul vonultak vissza Wavre felé.

Rövid fegyverszünet következett. 1815. június 17-én Napóleon komótosan készült a hadjárat utolsó szakaszára. Úgy értesült a dezertőröktől, hogy a meggyengült porosz haderő teljes visszavonulásban van Liege és Namur felé. Ez a hír azonban nem volt igaz! Jóllehet Blücher, - akit lova ledobott, s lovassága magára hagyott - néhány órára "eltűnt" hadserege számára. A parancsnokságot addig Gneisenau tábornok vette át, aki már régóta nem bízott Wellingtonban, megkérdőjelezve annak jószándékát. Megalapozatlan gyanúját csak tovább erősítette az az érzés, hogy Wellington magukra hagyta a poroszokat. A wavre-i visszavonulást inkább közlekedési vonalainak helyreállítása diktálta, semmint az angolokkal és a hollandokkal való későbbi egyesülés gondolata, és lusta volt értesíteni Wellingtont e létfontosságú hadmozdulatairól, jóllehet ezáltal teljesen fedetlenül maradt az angol-holland balszárny. Szerencsére Blücher hamarosan felépült, így újra átvehette a parancsnokságot.

A visszatérő fáradtság, amely az utóbbi években a legkritikusabb pillanatokban tört rá Napóleonra, most ismét erőt vett rajta. Egyesek úgy tartják; hólyagproblémák gyötörték, ráadásul alaposan meg is fázott, de bármi volt is levertségének az oka, az a tény, hogy a hadjárat hátralévő részére vonatkozó utasítások kiadását június 17-én délig halogatta, a gyors összpontosítóssal nyert értékes idő elvesztegetését jelentette.



Grouchy lovassága csak kora délután indult meg a poroszok helyzetének megállapítására, valamint annak kiderítésére, vajon mutatják-e valami jelét annak, hogy egyesülni szándékoznak Wellingtonnal. A délután és az este folyamán heves esőzés lassította őket, s bár szürkületre Grouchy megtudta, hogy néhány porosz Wavre felé tart, az a hír, hogy az előző napon 8.000 fő dezertált Liege irányába, elbizonytalanította a fősereg mozgásának irányát illetően.

17-én hajnalban Wellington még mindig Quatre Bras mögötti állásaiban tartózkodott. Reggel fél nyolckor szerzett tudomást a poroszok vereségéről. "Blücher alaposan kikapott, és visszakullogott Wavre-ba" - mondta. - "Mivel visszament Wavre-ba, nekünk is ezt kell tennünk. Angliában bizonyára azt mondják majd, mi is vereséget szenvedtünk. Nem tehetek róla; mivel ők visszavonultak, nekünk is ugyanezt kell tennünk."

A porosz hadsereg, mely a vereség ellenére jórészt érintetlen volt, éppen erősítést várt von Bülow hadtestétől, mely végre felküzdötte magát Liege-ből. Utasításokat küldtek Quatre Bras-ba a szövetséges csapatokhoz, hogy vonuljanak vissza Waterloo felé és azokat, akik úton voltak Quatre Bras felé, szintén ide irányították át.

Délelőtt megkezdődött az általános visszavonulás és ekkor Napóleon újabb lehetőséget hagyott ki. Ha mozgás közben lepte volna meg Wellingtont, Brüsszelig, vagy még hátrább szoríthatta volna vissza. Ehelyett már elmúlt dél, mire a császár elindul Quatre Bras-ba, addigra pedig már a brit gyalogság javában úton volt a Waterloo-tól délre húzódó Mont-St. Jean hegygerinc felé.

folytatjuk