Miért éppen vasárnap?

Mindegyik név más-más szemléletet tükröz, attól függően, hogy egy-egy nyelvben, illetőleg a hozzá tartozó kultúrában milyen jelentőséget tulajdonítottak az illető napnak.

Miért éppen vasárnap lett a neve a magyarban a hét egyik napjának? Ennek nemcsak nyelvi, hanem művelődéstörténeti magyarázata is van. A vasárnap szó előtagja ugyanannak a perzsa szónak a származéka, amellyel a vásár és a bazár főnév is összefüggésben van. Ez pedig a pehlevi wāzār vagy bāzār. A vásár és a vasár közvetlen perzsa kapcsolat eredménye, a bazár viszont német vagy francia közvetítéssel került a magyarba a XIX. század elején. A vásár szóra már 1055-ből van adatunk, a bazár pedig csak 1830-ban bukkant fel 'sokféle árut kínáló kis üzlet' jelentésben mint vándorszó.

A vasárnap főnév még Levédiában keletkezhetett, amikor őseink el-ellátogattak a perzsa birodalom városaiba, vagy pedig az ő telephelyeiket keresték fel perzsa kereskedők. Az árubeszerzés nyilván csak meghatározott napokon történt, ezeket aztán a bevásárlás napjaként tartották számon. Érdekes, és talán nem is véletlen, hogy az oszmán-török bazar-güni és az azerbajdzsáni bazar-günü is ugyanilyen szemlélet alapján jött létre (mindkettőnek 'vasárnap' az értelme).

A szerb nedelja és egyéb szláv nyelvekben található változatai munkaszüneti napra utalnak (ne dela, amikor nem dolgoznak), a német Sonntag, az angol Sunday stb. névből a napsütés élvezetére lehet gondolni, a régi germánok ezt nyilván egy meghatározott naphoz kötötték; az arab jevmul-ehadi pedig egyszerűen csak első napot jelöl. Őseink számára több más kultúrától eltérően nem a vasárnap volt a hét első napja, hanem a hétfő, ez a szlávoknál viszont csupán vasárnap utáni napnak számított (ponedeljak), és a szerdát tekintették a hét közepének (sreda, sredina).

A vasárnap szó a mai magyar nyelvben elsősorban főnévként él, másodlagosan viszont határozószóként is használatos, tehát nem szükséges határozóraggal ellátni ahhoz, hogy határozói szerepet töltsön be. A középkorban még rendszerint ellátták -n raggal (vasárnapon), hogy időhatározói funkcióban használhassák, hogy erre alkalmassá tegyék. Tőle eltérően a hét többi napjának a neve nem fordul elő határozószóként, nem mondhatjuk például, hogy Szerda gyere el hozzánk!

A -nap utótagú összetételek közül mások is váltak határozószóvá, mégpedig a tegnap ('a mait megelőző napon'), a holnap ('a mait követő napon'), az aznap ('ugyanazon a napon, mint amelyikről szó van'). Megmaradt viszont főnévnek a hónap, az ítéletnap, a gyásznap, a végnap, az ünnep stb. Az ítéletnap az utolsó ítélet napjára vonatkozik a vallási szóhasználatban, a népnyelvben pedig túlzás kifejezésére használják (ítéletnapig = nagyon sokáig, a végtelenségig). A végnap a régi irodalmi nyelvben az ember utolsó napjára, a halál napjára vonatkozott, a vallás pedig az utolsó ítélet napjára utal vele. Az ünnep főnévben mára átalakult a nap, eredetileg id-nap volt (vagyis nem más, mint szent nap).

A vásár főnévnek nemcsak a vasárnap a származéka, hanem a vásáros melléknév, a vásárol ige, a vásártartás, a vásárfia, a zsibvásár, a könyvvásár, az árumintavásár, a vásártér főnév stb. A vásáros szamár egy 1145-ből való dokumentumban szerepel, a vásárol igére viszont csupán 1536-ból van adat. Nem sokkal későbbi a pazarol ige sem (1598-ban említik először), amely a már említett perzsa wazar származéka, de valószínűleg szerbhorvát közvetítéssel került hozzánk. A pazarol igének és a pazarlás főnévnek a szerb pazariti lehet az eredetije, amely 'kereskedik, ad-vesz, elad, vásárol, cserél' jelentést fejez ki. A pazariti alapszava a pazar főnév ('piac, vasár; kereskedés' az értelme), ez a 'vásár, piac' jelentésű újperzsa bazar származéka, amelyet az oszmán-török közvetített a szerbbe.