Az iszlám már fejlődése korai szakaszában több irányzatra bomlott a sokféle törzs miatt. Napjainkban az iszlám két jelentős irányzatra oszlik, mely a muszlimok több mint 90%-át tömöríti. Az egyik a szunnita, a másik a síita irányzat. A szunnita iszlám alapvetően az arabsághoz kapcsolódik, míg a síita iszlám a nem arab muszlimokat jelöli. A szunnita irányzat lényegében az ortodox iszlámot képviseli. Ez abból ered, hogy Mohamed halála után a közösség a három kalifát konszenzus (idzsmá) alapján választotta, nem pedig a prófétától való leszármazás alapján. Ezt támasztja alá a hagyomány (szunna) is. Szemükben a kalifa csak egy ember és nem Allah kiválasztottja, bár jó képességekkel kell rendelkeznie, hogy össze tudja hangolni az iszlám hagyományokat és a politikát. A szunnita kalifátusban a világi, politikai hatalom dominál. Ez arra vezethető vissza, hogy a Próféta halála után katonai vezetés lett a jellemző (Omajjád-dinasztia). Szerintük isteni eredetű vallási és politikai hatalma csak Mohamednek volt, és tisztelik leszármazottait, de nekik nem tulajdonítanak emberfeletti képességeket.
A síiták vezetői csakis Mohamed próféta leszármazottjai lehetnek
A síiták Mohamed halála után Alit, a vejét (aki egyben elsőfokú unokatestvére is volt), vagyis vér szerinti rokonát tartották törvényes utódnak. Őt támogatták az első három kalifával szemben is, de akkor az aktuális politikai áramlatok miatt még nem győzhetett. Ali így csak a muzulmánok negyedik kalifája lehetett, de egyben ő lett az első imám („vallási tanító”) is, kinek leszármazottjai ma is élnek. Halála után az Alit támogatókból különült el a síita irányzat. Ennek elterjedéséhez jelentősen hozzájárult az Omajjád kalifátus világi pompájával szembeni fokozódó elégedetlenség. A vallás jelentőségének visszaállítását a Próféta leszármazottjaitól várták. A síiták közössége nem világi hatalmon nyugszik. A vezető csak a Próféta leszármazottja lehet, aki természetesen örökli annak tulajdonságait. Tehát Mohamedhez hasonlóan ő is Allah kiválasztottja és ezért különleges képességekkel rendelkezik. A síita imámok nem csak jogi (világi), hanem egyben szakrális vezetők is, akik ismerik az isteni kinyilatkoztatásokat, vagyis az imámok szava csalhatatlan.
A síiták hitvallása és szent helyeik
Mivel a síiták sok helyen illegalitásba szorultak a szunnitákkal szemben, ezért náluk nem kötelező a nyílt hitvallás, fontos elvük az elővigyázatosság (takija). A síiták és a szunniták által legszentebbnek tartott három hely: Mekka, Medina és Jeruzsálem (Al Aksza mecset). A síiták még ezek mellett szent helynek tartják Kerbelát, ahol Ali fia, Husszein elesett, és Nedzsef városát, ahol Ali sírja található. A mekkai zarándoklat mellett még általában ez a két iraki város is célja a síita zarándokutaknak.
Ma a világban becslések szerint egy milliárd kétszázmillió muszlim él, ebből mindössze százmillió síita. Ők nagyobb részt Iránban, Jemenben és Dél-Irakban laknak. Az előbbi két országban felekezetük az uralkodó vallásnak számít. Az is érdekes, hogy Szíriában - noha a lakosságnak mindössze 4-5 százaléka síita -, mégis őket találjuk magas katonai és gazdasági pozíciókban. Jelentős számban élnek még Pakisztánban, Indiában, Szudánban, Libanonban és Bahreinben is.
A síiták sem egységesek
A világ összes vallásához hasonlóan a siíták sem egységesek, közöttük is több irányzat figyelhető meg. A síiták többsége általában tizenkét imámot fogad el. Az utolsó, Mohamed el-Mahdí a 9. század végén (879-ben), serdülőkorában eltűnt, de nem meg halt. Ő a „rejtőzködő imám”, aki előbb-utóbb megjelenik a földön a mahdi (messiás) alakjában, és elhozza az igazságot, és a teljes Koránt fogja átadni az emberiségnek. A síita népek nagyobbik része uralkodóikat a 12. imám eltűnése óta csak a lappangó imám időleges világi helytartóinak tartják.
A síiták azon felekezetét, melynek hívei az imámságot e 12 alida ivadék sorában örökítik át,
imámitáknak, vagy
tizenketteseknek nevezik. Ez a síita irányzat pl. 1512-től a mai napig az államvallás Iránban (illetve korábban Perzsiában).
Kisebb síita irányzatok
Több kisebb síita szekta is létezik. A
kejszániták nem Alinak Fatimától, a Próféta lányától származó utódait, hanem Alinak egy másik feleségétől, Hanafijától származó gyerekét, Mohamedet ismerik el törvényes örökösnek.
A főként Jemenben élő
zeiditák pedig a Próféta leszármazottjaiban, az elsőszülöttség jogát tartják mérvadónak, így ötödik imámnak nem Mohamed al-Bákirt, hanem annak bátyját Zeidet és annak utódait ismerik el.
Rajtuk kívül jelenleg a legjelentősebb ma is élő síita irányzat az
iszmáiliták közössége. Ez a vallási irányzat a hatodik imámnak, Dzsáfár asz-Szádiknak Iszmáil (+760) nevű fiától származik. Az iszmáiliták jelenlegi vezetője Karim, a IV. Aga Khan, Alinak, az első imámnak, azaz a negyedik kalifának az egyenesági leszármazottja, a sorrendben 49. imám.
Aga Khan dinasztiájának története – mint említettem - a hetedik imámmal, Iszmáillal vette kezdetét. Az történt, hogy a hatodik imám, Dzsáfár asz-Szádik nem idősebb fiát, Iszmáilt tette meg örökösévé, aki szerinte nem törődött a vallással, hanem kisebbiek fiát, Musza al-Kázimot nevezte ki utódjának. Az iszmáiliták a kitagadás jogosságát nem ismerik el, így ők a többi síita által tisztelt tizenkét imám közül csak az első hatot ismerik el, illetve a hetediket, Iszmáilt. Szerintük az elsőszülöttség jogán törvényes imám eredendően nem lehet bűnös, még ha a látszat ellene szólna is. Az imámság az illető egyénnek veleszületett, immanens joga, melytől semmi körülmények között nem lehet őt megfosztani. Ennélfogva Iszmáil a legitim 7. imám, és e méltóság az ő ivadékaiban öröklődik apáról fiúra.
A síita kalifátus
Az iszmáilita legitimitáson alapult az Észak-Afrikát valaha uraló Fátimida -dinasztia és még néhány jelentős iszlám mozgalom is.
A síita Fátimida Kalifátus 909-ben alakult meg. Ez volt a világon az első síita állam. Megalapítója Abú Muhammad Obeidallah Al-Mahdi (881-954), a sorrendben 11. (iszmáilita) imám. Kezdetben csak a Maghreb-térség (Észak-Afrika) nyugati részén uralkodtak, de 60 évvel később már Egyiptomot is megszerezték és Kairót tették meg egész birodalmuk székhelyévé. A dinasztia egészen 1171-ig állt fenn, összesen 14 kalifát felvonultatva. Fénykorában a birodalom határai a marokkói Feztől és Marrákestől egészen Damaszkuszig húzódtak, beleértve a két szent város, Mekka és Medina feletti felügyeletet is.
A Fátimida-kalifátus fennállása alatt maguk az iszmáiliták is két irányzatra szakadtak: Musztanszír kalifa 1094-ben megfosztotta idősebb fiát, Nizárt az utódlás jogától, ami egyszerre két síita szektát is szült.
A musztailiták és az asszaszinok
A fiatalabb fiú, Musztaíl hívei, a
musztailíták egy időre megszilárdították hatalmukat Egyiptomban és Szíriában, de a Fátimidák bukása után kénytelenek voltak délre, Jemenbe vonulni, majd később még innét is tovább: Indiába, ahol utódaik, a bohorok ma is élnek.
Az idősebbik, Nizár hívei, a
nizáriták miután a kalifátus bukása után elhagyták Egyiptomot, Irán északi részébe vonultak, ahol jól szervezett vallási közösséggé váltak. Később Alamút központtal erős államot is létrehoztak, melyet 1256-ban a mongol hordák söpörték el, ami után ők is Indiába vándoroltak, ahol leszármazottjaik ma is élnek. A nizáriták azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy olyan önfeláldozó személyeket neveljenek, akik mindenre felhasználhatók és feltétlen engedelmességgel tartoznak az imámnak. A kiválasztott ifjakat hasissal kábították el a feladat elvégzése előtt, innen a korai európai megnevezésük: asszaszinok (hasis hatása alatt cselekvők). Ilyen néven legelőször Marco Polo, a híres világutazó hozott híradást felőlük az európaiak számára.
Az Aga Khan-dinasztia
A perzsa sah a nizaritákat illetve az asszaszinokat a 19. század elején ismerte el, mint önálló vallási irányzatot, imámjukat pedig mint szuverén jogú uralkodó herceget. Az Aga Khan rangot és címet a 46. imám a perzsa császártól kapta, miután családi kötelék is kialakult az imám családja és a Perzsiát uraló Kadjar-dinasztia tagjai között
A britek hivatalosan 1877-ben ismerték el az imámot az iszmáiliták legfelsőbb vezetőjének. Ma az imám egy „terület nélkül közösség” vallási vezetője, uralkodói jogkörökkel. 20 millió „alattvalójának” illetve követőinek a spirituális vezére, akik a világ 25 országában élnek, legnagyobb számban főként India, Pakisztán, Szíria és Szudán területén.
Az első Aga Khan
A modern imamátus történetét a 46. imámtól, Assanaly Mehalatee Shah (1800-81) hatalomra kerülésétől számíthatjuk, aki mindössze 17 éves korában (apja meggyilkolását követően) nyerte el az iszmáiliták legfőbb vallási vezetője titulust. 1830-ban Fath Ali perzsa császár az Aga Khan örökletes főúri titulust adományozta neki, majd Kerman tartomány kormányzójává is megtette, sőt egyik lányát, Fulanát is hozzáadta.
Az imám illetve az iszmáliták számára a gondok akkor kezdődtek, amikor Fath Ali sah, a pártfogójuk meghalt. A sah egyik unokáját jelölte meg utódjául, ám ebbe a sah legidősebb – szerinte jogtalanul mellőzött – fia nem törődött bele, ami hatalmi harcokhoz vezetett a két tábor hívei között. Aga Khan jótevőjének akaratát tiszteletben tartva a sah választottja, vagyis az unoka, Muhammad sah mellé állt jól képzett és ütőképes seregével, ami ez esetben a mérleg nyelvét képezve Muhammad sah győzelmét eredményezte. A hálás császár Aga Khant a perzsa hadsereg parancsnokává tette, ez viszont a miniszterelnök rosszallását vonta magával, aki mindent megtett az imám ellehetetlenítése, illetve eltávolítása érdekében. 1848-ban a sok sértés, hazug vád és igazságtalanság után az imám elhagyta Perzsiát és Bombayban telepedett le, ahol a későbbiekben egészen haláláig élt.
Az I. Aga Khan palotája Bombay-ben
Az imám új hazájában az első napoktól példásan együttműködött az indai angol kormányzattal, amit azok az „Őfensége” titulus adományozásával viszonoztak. Az angol főkormányzó így írt róla: „okos és bátor ember, akire hívei feltétlenül hallgatnak és bármely parancsát teljesítik.
Assanaly Mehalatee Shah nagyon szerette a lovakat, messze földön neki volt a legjobb arab ménese. Több lóversenyt személyesen is megnyert. Amikor Wales hercege, a későbbi VII. Edvárd király és öccse, Edinburgh hercege Indiában tartózkodtak, őt is meglátogatták, ami nyílt elismerése volt az imám uralkodó hercegi rangjának és a brit kormánynak tett szolgálatainak. 1881-ben Bombayben halt meg (és itt is van eltemetve) 81 éves korában. Sírja máig is zarándokhely az iszmáilita hívők számára.
A második Aga Khan
Az idős imán halálát követően három fia közül a legidősebb, Mowlanda Ali Shah lett beikatatva mint az iszmailiták 47. imámja és egyben a II. Aga Khan (ur. 1881-85). Imámi megbízatása mellett Ali Shah előbb a Bombay-i Törvényhozás képviselője, majd a Muszlim Nemzeti tanács elnöke is volt.
Mowlanda Ali Shah, a II. Aga Khan (ur. 1881-85)
Első két fia egy lovasbaleset következtében még apja életében elhunyt. A fiatalabb 30, míg az idősebb 33 évesen. Apjukat az értük érzett gyász olyannyira megviselte, hogy 9 hónap múltán, 65 éves korában ő is követte őket a halálba.
Harmadik fia, Sir Sultan Muhammad Shah (aki Shams al Molktól, egy perzsa hercegnőtől, Nasszer ed-Din sah unokahúgától született) mindössze 8 éves volt, amikor apját a spirituális vezető tisztében követte. 72 évig volt imám, ami a leghosszabb uralkodással eltöltött idő az imamátus történelmében, de talán világrekordnak is számít.
Sultan Muhammad Shah mindössze 8 éves volt, amikor ő lett az iszmailiták 48. imámja
Sir Sultan Muhammad Shah, a III. Aga Khan 72 éven át uralkodott
(folytatjuk)
.jpg)
