A liliomos herceg

Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és feleségének, Boldog Gizella királynénak az 1360 körül készült Képes Krónika szerint több gyermeke is született. A gyermekek azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak, nevét is csak kettőnek ismerjük. Eszerint a királyi pár első gyermeke, Ottó herceg még 1000 előtt született és korán elhunyt. A másik fiú, Imre a nevét anyai nagybátyja, a Szász-házból való II. (Szent) Henrik német-római császár után kapta (Henricus, Enricus, Emericus, Emreh, Imreh, Imre). Hogy melyik évben született, nem tudjuk biztosan. Korábban általában az 1007-es évet szokták elfogadni, de a legújabb történetírás az 1000 és 1007 közötti évekre teszi születésének idejét, helyét pedig Székesfehérvárra.

A liliomos herceg


A legendák és a valóság között

Nem könnyű korhű és részletes életrajzot írni Imre hercegről, hiszen biztos történelmi kútfők helyett legnagyobbrészt csak a (később született) krónikák és a nép körében terjengő legendák gyér adataira vagyunk utalva. A mondák pedig a ,,liliomos herceg” alakját még jobban kiszínezték, mint apjáét, István királyét. Szüzessége miatt századokon át valami nőies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták. Sík Sándor neves irodalomtörténész szerint ezzel szemben: „Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvére egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy Szent István, az uralkodó, a hadvezér és diplomata saját trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte.”

Gondos neveltetése

Bizonyos, hogy a trónörökös nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak. Az egyik krónika szerint: ,,már gyermekkorában is szorgalmas őrködés alatt nevelkedve fejlődött”. Első nevelői mindenesetre a szülei voltak, akik mindketten az életszentség útján jártak. Mint a korabeli írástudók műveiben olvashatjuk: „István szenvedélyesen szerette fiát, nevét nap mint nap belefoglalta imádságos megemlékezésébe, és nem szűnt meg Krisztus kegyes pártfogásába és a mindenkor szeplőtelen Szűz anyai oltalmába ajánlani őt”.

Gyökeres változás állott be Imre herceg nevelésében 1015-ben, amikor a lombardiai származású Gellért bencés szerzetes Velencéből jövet – eredeti szándékát, hogy a Szentföldre utazzék, megváltoztatva – Magyarhonba érkezett, ahol István király színe elé járult. A jeles uralkodó azonnal fölismerte benne a nagy tudású, egyenes jellemű, szent életű szerzetest, így aztán azonnal fia nevelőjévé tette. Imre királyfi nyolc éven keresztül tanult kiváló mestere irányítása mellett, mígcsak Gellért önszántából el nem vonult remetének Bakonybélbe.

Imre herceg elvégezte az akkori kor iskolafokozatait, a triviumot és quadriviumot, megtanult latinul, s anyjától föltehetőleg németül is. Az egyik feljegyzés szerint „a grammatikai mesterségnek minden tudományával betelt'”. Egy korabeli velencei krónika pedig ,,tudós és szentéletű'”-ként tesz róla említést.

A később püspökké majd szentté avatott tanítómestere remetesége alatt édesapja személyesen folytatta a nevelését. Ekkor születtek az „intelmek” is, melyekről a későbbiekben lesz majd szó.


Szent Imre herceg a koronázási paláston

Istennek tett szüzességi fogadalom

A világi tudományok mellett Gellért apát bizonyára beavatta őt a lelki élet magasabb iskolájának titkaiba is. Így érthető, hogy olyan ifjú lett belőle, ,,akit szeretett az Isten és tiszteltek az emberek”.

Talán ebben az időben esett meg vele az a történet, amelyet a legendaíró elbeszél. Eszerint Imre herceg egy szolga kíséretében egy alkalommal a veszprémi Szent György-templomban időzött, s ,,ottan imádságnak adván magát szívében elmélkedék, mi legyen a legkedvesebb áldozat, amelyet Istennek fölajánlhatna. Hirtelen nagy tündöklésű világosság körülfénylette az egyháznak minden helyeit s isteni szózat hallatszik: Felette dicséretes és kívánatos a szüzesség! Kívánom én, te elmédnek és testednek szüzességét, ezt ajánld nékem, eme szándékodban mindvégig megállj!” Imre válasza: ,,Úr Isten, Te ki vagy mind az egész világnak gondviselője és az emberi erőtlenségnek segítője, ki elragadod a fejedelmek lelkét, aki rettenetes vagy a földnek királyai előtt, végezd el kedvedet bennem.”

A királyfi egész életében nem árulta el szívének ezt a titkát, s az isteni megnyilatkozás tanújaként jelenlévő szolgájának is hallgatást parancsolt. Istennek tett tisztasági fogadalmára csak halála után derült fény.

A beléplántált mély vallásosság mellett elképzelhető, hogy döntésében az is közrejátszott, hogy ekkor még életben volt valamelyik bátyja, s így szabadon követhette szíve sugallatát.


Szent Imre szobra Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren

Ennek ellenére mégis megházasodott

Imrétől, mint jövendő uralkodótól elvárták, hogy rangjának megfelelő házasságot kössön, s biztosítsa a dinasztia fennmaradását utódaiban
.
A krónikák három királyi családot említenek, amelyből feleséget vehetett: a lengyel, a horvát és a görög uralkodóházat. A lengyelországi Szent Kereszt-monostor évkönyveinek följegyzése szerint Imre egyszer Lengyelországban járt mint vőlegény. Más vélemény a bizánci uralkodóházzal való rokonságot helyezi előtérbe. Így pontosan nem tudjuk megállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy a házastársak szűzi házasságban éltek egymással.

,,Lehetetlen, hogy ne érezte volna át óriási felelősségét, hogy ne látta volna atyja gondjait. Ha mégis vállalta fogadalma következményeit, biztosra vehetjük, hogy számolt ezzel a problémával; hogy valami nagy jót akart elérni fogadalmával, nagyobbat, mint az a veszteség, amely áldozatából származott” – olvashatjuk a Szent magyarság c. műben.

„Nem elég csak kereszténynek lenni!” „…Kereszténynek lenni nagy dolog, szent dolog: el kell zarándokolni Szent Istvánhoz, hogy megtanuljuk tőle. De még ez sem elég. El kell menni a lélek hősének, Imrének sírjához is, meg kell tanulnunk tőle, hogy nem lehet igazán keresztény az, aki nem vállalja valamilyen formában a hősiességet is. Harcosok nem mind lehetünk, vértanúknak aligha kell lennünk, holtig való fogadalmas szüzességre csak kevesen vannak kiválasztva, de a keresztény lélek hősiességére mindnyájan hivatva vagyunk: hogy egyre jobbra, többre törjünk, hogy úrrá legyünk önmagunkon, hogy önérdek, kényelem, sőt – ha kell – egy ellenséges világ ellenére is vállaljuk becsületes, tevékeny szolgálatát annak, amit jónak, nagynak, szentnek, keresztény és magyar eszmének, értéknek megismertünk. Ezt jelenti Szent Imre nagy felkiáltójele a magyar történelem kezdetén. Magyar, légy keresztény! – mondja Szent István. Magyar, légy hős! – kiáltja Imre. Nekünk eszmékért nem kell idegenekhez fordulnunk: tisztán áll előttünk Szent István útmutatása. De ma már nem elég Szent Istvánt megérteni; az ő követéséből megszületett Magyarország, – de újjászületni a Szent Imre-ideálból fog!” (Részlet Sík Sándor: Szent magyarság c. művéből

Árpádházi Szent Imre herceg szobra a balatonfűzfői róm. kat. plébánia előtt

A szent életű herceg emlékezete a nép körében

Az egyik mondában azt olvashatjuk, hogy: „Boldog Imre megelégedvén kevés alvással, minden éjszakákon, mikor is már mindenek ágyra vetették magukat és előtte, miképpen királyi magzathoz illik, két gyertyatartó világított, ő Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és mindegyik zsoltár végezetén szívének töredelmével Istennek bocsánatát kérte. Mit is, mikoron atyja eszébe vette, őt titkon a falnak nyílásán át gyakorta szemlélte.”

A másik jelenet a Pannonhalmi Apátságban játszódott le és Boldog Mórral való találkozásáról szól, amikor a gyermek Imre herceg az eléje járuló szerzeteseket apja szeme láttára csókokkal üdvözölte, ám egyesek csak egyet, mások többet is kaptak. Legtöbbet – hetet – Mór kapott, mert őt érezte Imre herceg a legerélyesebbnek. Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, csupán két kísérőt véve maga mellé, titokban visszatért a monostorba, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte, majd amikor személyesen is meggyőződött Mór érdemeiről, kiszólította őt a kolostor csendjéből, és a pécsi püspökség élére állította.

Az Imréről szóló legendák még az országhatárokon túl is átíveltek, amire az emlékét őrző lengyel néphagyomány is bizonyíték. Eszerint Imre herceg sógoránál, Vitéz Boleszláv lengyel királynál időzve vadászni ment, és Lysa Gora hegyén felismerte, hogy álmában már járt ezen a helyen. Imre megkérte Boleszlávot, hogy építsen itt kolostort, sőt a mellén hordozott kétágú keresztjét is odaadta neki. Ebben Krisztus keresztfájának egy darabkáját foglalták ezüstbe, amelyet atyja, Szent István a bizánci császártól kapott ajándékba.

Imre kérésére a király csakugyan monostort alapított a hegyen. A ma is fennálló Szentkereszt-hegyi bencés rendházban egy Imre hercegnek szentel oltár, egy mellszobor és egy kétnyelvű márványtábla hirdeti a két nép ezeréves jósszomszédságát és barátságát, Szent Imre és a közös királyok emlékezetét.

Szent Imre herceg az itáliai Ponte a Mensola falu Szent Márton-templomának oltárképén (kezében liliomot, az ártatlanság jelképét tartja)


Hogy teljes legyen a történet

Az 1020-s évek végén, elkerülve szülei udvarából Imre elfoglalta a trónörökös herceget megillető dukátust (hercegi országrészt), és apja rábízta a királyi sereg parancsnokságát is. Valószínű, hogy 1031-ben apja mellett Imre is felvonult seregével a Száli-ház első császára, II. Konrád ellen (aki tehát nem volt Gizella illetve Imre rokona). Egyes történészek viszont kimondottan a német sereggel való ütközet önálló vezéreként emlegetik őt. A magyar sereg előtt nyitva állt Bajorország kapuja, de a magyar királytól távol állt a hódítás szándéka. Békét ajánlott a császárnak, aki a szégyenletes kudarc után nem akart maga tárgyalásokba bocsátkozni, s a békekötést 13 éves fiára, a későbbi III. Henrik császárra bízta, aki 1031 tavaszán a magyar fővárosba, Esztergomba érkezett „az igazságtalanul megbántott magyar király” megkövetésére. A békeszerződés által a Lajta és Fischa folyó köze, Morvamezővel együtt ismét visszakerült Magyarországhoz.

Intelmek

István király felkészítette fiát az uralkodásra. Az „Institutio morum ad Emericum ducem – Erkölcsi intelmek Imre herceghez” című művében személyes is útmutatást adott az uralkodáshoz fiának. Ebben a nagy király felhívta fia figyelmét, hogy tartsa tiszteletben a püspökök méltóságát, szeresse az országnagyokat és vitézeket, szolgáltasson igazságot, ügyeljen minden tettében a türelemre, tanács nélkül semmit se tegyen, őseit szüntelenül szeme előtt tartsa és példa gyanánt vegye, az imádkozás kötelességét teljesítse, a kegyességet és irgalmat a többi erényekkel együtt gyakorolja.

Az ,,Intelmek könyve” később a magyar törvénytár élére kerül, s fölveszik a Corpus Juris Hungariciba.

Részlet az Intelmekből „Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez, vagy szomszédokhoz és lakosokhoz légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet.”

Zichy Mihály: Szent Imre születése


Titokzatos halála

István ekkor hatalmának csúcspontján, 1031-ben, a győztes győri csatát követően Székesfehérvárott utódja, egyetlen életben maradt fia megkoronázására készült, hogy a kereszténnyé lett magyar nép jövendőjét így biztosítsa. Feljegyzések alapján tudjuk, hogy Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt készült el az a miseruha, amelyet később átalakítva koronázási palástnak használtak kilencszáz esztendőn keresztül. Erre az egész királyi család rá van hímezve.

Ebben az ünnepélyes hangulatban jött a szomorú hír: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. A gyászhír hatását egy később született krónika így érzékelteti: ,,Siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással...”

A történészek persze már régóta vitatják Imre herceg vadkan általi halálát. Ez a halálok, vélik, gyakran szerepel uralkodói családok, korabeli harcosok, hadseregvezérek élettörténetében. Gondoljunk csak a Zrínyire pár évszázaddal később. Kutatók szerint az ilyen halál mögött majdnem mindig erőszak, gyilkosság, vérbosszú áll. Imrét egyes kutatók szerint megmérgezték. Bár a krónikák szerint István király döntését a trónöröklésben elfogadták a főpapság és az uralkodó közvetlen hívei is, mint az István halála után fellángolt trónviszály mutatja, bizonyára sokaknak érdekében állhatott Imrét eltávolítani.

A belső ellenzék mellett Imre halála Európa korabeli nagyurának, II. Konrád császárnak is igencsak érdekében állott, hiszen ú azért lehetett császár, mert elődjének, II. Henriknek (Gizella magyar királyné fivérének) nem születtek utódai…Viszont, volt egy leányági unokaöccse, Imre herceg, aki ezen a vérségi jogon bármikor magának követelhette volna a császári koronát!
De mindezek mind csak feltevések, alapos bizonyíték nélkül. Bakay Kornél történész rámutat, hogy a vadkan által halálra sebzett verziót megörökítő német Hildesheimi Évkönyvnek ellent mond a Chronica Hungarorum mixta Polonorum forrásmű, mely szerint Henrik (Imre) Szlavónia nemes hercege súlyos betegségbe esve nyolcnapi haldoklás után a kilencedik napon 9 órakor a lelkét kilehelte. Mivel ezt a közlést nem igen lehet vadász balesetre vonatkoztatni, csakugyan nem kizárt, hogy mérgezésről van szó.


Franz Anton Maulbertsch: Szent István és Szent Imre

Szentté avatása

A később ugyancsak szentté avatott László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében – VII. Gergely pápa jóváhagyásával – Székesfehérvárott oltárra emeltette (ez felelt meg akkor a szentté avatás rítusának). Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét azóta is szívesen viselik. Halálának 900. évfordulóját nagy ünnepélyességgel tartották meg 1930-ban Budapesten a pápai követ, hat más bíboros és több száz főpap jelenlétében.

A halála után életre kelt külhoni legendák

Szent Euszébiosz élettörténetében olvasható, hogy ugyanabban az órában, amelyikben Szent Imre meghalt, Euszébiosz, a palesztinai Caesarea érseke, amikor a papsággal és a néppel együtt körmenetben vonult, angyalok kellemes hangját hallotta a magasban. Szívét egészen kitárta Pannónia első királyának, Szent István fiának, Szent Imre hitvallónak a lelkét látta felfelé vitetni. Ugyanezen a látomás és a kellemes dallam is Szent Euszébiosz imádságára egy esperesnek is megmutatkozott.

Egy másik történet a német mondavilágból való. Eszerint egy Konrád nevű lovag rettenetes bűnöket követett el, ám a későbbiekben megbánta rettentő vétkeit. Bűnbánatot tartott és elment Rómába, a Szentatyához. Töredelmesen meggyónta, megvallotta minden bűnét és feloldozást kért. A pápa azonban a borzalmas vétkek hallatára megtagadta a feloldozást, és azt mondta neki, hogy zarándokoljon el a szentek sírjaihoz és kérje az ő közbenjárásukat. Addig pedig bilincsbe verette. A bocsánatot csak akkor fogja megnyerni, amikor egy szent sírjánál lepattannak róla a bilincsek. És Konrád bilincseiben járta a világot, elvonszolta magát a leghíresebb búcsújáró helyekre, nem szűnt meg állhatatosan imádkozni, de a bilincsek nem lazultak. Végül azt mondja neki valaki, menjen el a nagy királynak, Szent Istvánnak sírjához. El is ment Székesfehérvárra, imádkozott a nagy uralkodó sírjánál, de a bocsánatot itt sem nyerte el. Ekkor álmában megjelent neki Szent István és azt mondta: ,,Én nem tudlak megszabadítani; menj el az én szent fiam sírjához, imádkozzál ott, ő biztosan segíthet majd rajtad!” Konrád követte az intést, és Szent Imre sírján csakugyan lepattannak róla a bilincsek.


Zichy Mihály: Szent Imre a ravatalon

Végszóként

„Minden hitbuzgalma ellenére sem lehetett azonban a fiatal herceg az a túlvilág felé forduló aszkéta, ahogy legendájában megjelenik, hiszen mint láthattuk, a felnőttkor küszöbére érkező Imrében már az ország kormányzására minden tekintetben alkalmas személyt ismerhetünk meg. Olyan embert, aki megtalálja és megállja helyét a világi életben, aki örömét leli a kor legfőbb szórakozásában, a vadászatban, aki a dinasztia továbbvitele céljából családot alapít, és aki az ország válságos napjaiban, mint sikeres hadvezér tűnik fel, tűnik ki. Ekkor – mikor már maga István is az uralkodástól való visszavonuláson meditál – következik be az a tragikus vadászbaleset, mely merőben új irányba sodorja a későbbi eseményeket, részleteiben immár örökre megválaszolatlanul hagyva az olyan kérdéseket, hogy mint ember, valójában milyen is volt, s mint uralkodó, milyen lehetett volna az Árpád-háznak ez a nagyreményű, fiatalon elhunyt sarja.” – írja Magyar Zoltán Szent Imréről szóló könyvében.

Imre herceg temetése és Vazul megvakíttatása a Képes Krónikában