Közismert, hogy az államilag felügyelt és sok esetben titkos projektumokon nyugvó űrkutatás kezdete a múlt század 50-es éveire datálható. A teljesen „civil” alapokon nyugvó űrrepülés viszont alig tíz éves csupán. Május 20-án volt tíz éve annak, hogy először emelkedett a levegőbe a SpaceShipOne, rövid repülésével megváltoztatva mindazt, amit addig a repülésről gondoltunk. 2003. május 20-án repült először egy civil űrhajó. Igaz, akkor még csak 14 kilométer magasságig emelkedett, vagyis nagyon messze volt még az űrtől. Ennek ellenére a szakértők történelmi pillanatnak tekintik az eseményt. A következő jelentős eseményt már tudatosan a Wright fivérek történelmi repülésének századik évfordulójára időzítették. A SpaceShipOne 2003. december 17-én lépte át a hangsebességet, elérte az 1,2 Machot és húsz kilométeres magasságig emelkedett Brian Binnie pilótával. Ez volt az első tisztán magánpénzből fejlesztett repülő, amely képes volt erre. A SpaceShipOne azonban igazán csak 2004. június 21-én került be a köztudatba. Akkor sikerült ugyanis átlépni a száz kilométeres magasságot (Kármán-vonalat), és embert vinni a világűrbe. A SpaceShipOne és hordozója, a White Knight indulását több ezren nézték végig a kaliforniai Mojave sivatagban.
A múlt század 70-es, 80-as éveiben úgy véltük, az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok által elért sikerek az űrkutatás olyan gyors fejlődését eredményezik. Olyan ugrásszerű fejlődést, hogy a XXI. század elejére az emberek már tömegesen eljutnak a világűrbe, a most meglévőnél sokkal nagyobb űrállomások épülnek ki, az űrutazás pedig jóformán egy mindennapos rutintevékenységgé válik. Hasonlóan képzeltük el a jövőt, mint ahogyan azt például az Alfa holdbázis, vagy eredeti címén a Space: 1999 című sorozatban láthattuk. Valószínűleg a hidegháború megszűnése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az űrkutatás más irányt vett. A tragikus kimenetelű űrkatasztrófák pedig ráébresztették az emberiséget, mennyire földhöz kötött és mennyire nem képes még mindig olyan teljesen biztonságos szerkezetek megépítésére, melyek alkalmasak lennének öreg bolygónk tartós elhagyására.
A hidegháború idején az akkori két szuperhatalom között a végletekig kiélezett verseny folyt, melyben egészen a 80-as évekig úgy tűnt, a Szovjetunió állni tudja a sarat. Űrsikereikkel elkápráztatták az akkori világot, azt a téves képzetet keltve, hogy ahol ennyire fejlett technológia létezik, ott annak a gazdasági eredményei és előnyei is máris, vagy legalább is hamarosan kifejtik jótékony hatásukat. Utólag azonban megállapítható, hogy az abban az időben a stratégiailag fontos ágazatokban elért szovjet eredmények nem a gazdaság általánosnak nevezhető magas szintű fejlettségéből adódtak. A fegyvergyártás terén, a rakétatechnikában, az atomtechnikában, az energetika terén és az űrkutatásban is elsősorban azért születhettek jelentős eredmények, mert a diktatórikus állam diktatórikus eszközeivel elképesztő méreteket öltő erőforrás-koncentrációt tudott összpontosítani ezen ágazatok fejlesztésére. A klasszikus közgazdasági elméletekből ismert hozam-ráfordítás arányokat nézve azonban feltehetően nagyon rossz hatékonysággal használták fel a jelentős eszközöket. Az eredmények pedig csak lassan és nehézkesen „szivárogtak” át a nemzetgazdaság más ágazataiba. Ezek ugyanis – elsősorban az űrkutatás, fegyvergyártás, atomkutatás – a „polgári” termelés egyéb ágazataitól tudatosan elszigetelt, lényegében szupertitkos körülmények között működtek. Szigorúan őrzött és féltett katonai-, és államtitoknak számítottak az ilyen jellegű tevékenységek. Mindenre kiterjedő komoly biztonsági intézkedésekkel tudatosan elszigetelték az erre a célra létrehozott üzemeket a termelés egyéb ágazataitól. Mindez, a titokféltés, titkolódzás, elszigeteltség olyan ellentmondásos körülményeket eredményezett, hogy az akkori szovjet gazdaság fejlődéséhez nem csak, hogy nem tudtak hozzájárulni, de lényegében még fékezték is az általános technikai-technológia előrehaladását azzal, hogy jelentős eszközöket és erőforrásokat vontak el a polgári célokra szánt termelésből.
Az amerikai piacgazdaságban más viszonyok uralkodtak. A piaci mechanizmusok az űriparra is kifejtették hatásukat. A titkos programokon alapuló szovjet modellnél sokkal szabadabb volt az információáramlás a „civil” szféra és az űripar, de még a hadiipar között is. Az Amerikai Egyesült Államokban tulajdonképpen azonos vállalatokon belül folyt a polgári, valamint a katonai és űrkutatási szféra technikai fejlesztése. Ez egyébként a mai napig egy meglévő jelenség. A Lockheed, a McDonald Douglas, vagy a legismertebb, a Boeing cég, a mai napig egyaránt gyárt polgári és katonai repülőgépeket, de űrrakétákat és azok alkatrészeit is. A szoros kapcsolat a két szféra között, kisebb megtorpanásokkal, de viszonylag jól működött. Lényegében így működik még ma is. A kulcságazatokba államilag befektetett pénzek és erőforrások végül sokszoros megtérülést eredményeznek, multiplikálódnak. A piaci mechanizmusok által ugyanis az ilyen típusú anyagi érdekeltség ahhoz vezet, hogy az elért eredmények az egész gazdaságot képesek magukkal húzni. Közismert tény, hogy az űriparban elért fejlesztési eredmények így hatékonyan és gyorsan továbbgyűrűznek, kifejtik hatásukat a gazdaság más ágazataiban. Sok korszerű találmány valószínűleg még ma sem létezne, ha a fejlesztések nem kezdődtek volna meg az űrkutatási hivatal megbízatásából. Ez nyílt titoknak számít, már régen divatos pl. egyes termékeket azzal reklámozni, hogy a NASA kutatóinak felfedezésén alapszik a gyártási technológia.
A hidegháború után a kormányok már jóval kevesebbet költöttek az űrprogramokra. Az orosz űrhivatalnak óriási szüksége volt pénzre meglévő projektjeinek szinten tartására. Nyilván ezért is egyeztek bele 1990-ben, hogy 28 millió dollárért a Mir űrállomásra viszik Akijama Tojohirót, az egyik japán televízióállomás riporterét. A program sikeres lett, onnantól már nem volt megállás. További űrturistákat kezdtek keresni, hogy a befolyt összegből fenn tudják tartani azt az űrállomást.
A SpaceShipOne repülés közben (forrás: Wikipédia)
A jövő sokmilliárdos üzletága
Az űrkutatásnak van tehát egy másik dimenziója is. Az emberi kíváncsiság, a felfedezési vágy kielégítéséből is üzletet lehet ugyanis csinálni. Az űrturizmus, mint egy sokmilliárd dolláros bevételekkel kecsegtető új ágazat, éppen a szemünk előtt bontogatja szárnyait. Űrturistának nevezhető az a személy, akit pénzéért az űrbe utaztatnak, ahol megtapasztalhatja a súlytalanság állapotát, és bolygónkat is megnézheti „kívülről”. Sokak szerint John Glenn veterán űrhajós volt az első űrturista, aki egyébként nem fizetett semmit sem az útért, de elvitték, mert megengedte, hogy az orvosok azt vizsgálják rajta, hogyan viseli egy idős ember szervezete az űrbéli viszonyokat, megpróbáltatásokat. 2011-ben Denis Tito amerikai üzletember volt az első olyan űrturista, aki fizetett a szoláltatásért. A magyarok sem maradtak el, Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő volt a sorrendben ötödik, majd a hetedik űrturista is, aki egy Szojuz típusú űrhajóval a kozmoszban, illetve a nemzetközi úrállomáson járt. Az űrturizmust 2009-ben időlegesen felfüggesztették, mert megnőtt az űrállomáson tartózkodó űrhajósok száma, így kevesebb lett a szabad hely a Szojuzokban. Jelenleg azonban több kereskedelmi célú utazás áll előkészítés alatt, amelyek 100-110 kilométeres magasságba röpítik fel a jelentkezőket, ahol néhány percre megtapasztalják a súlytalanság állapotát és megnézik a Földet „kívülről”. A turisztikai utazások mellett több repülési terv van kidolgozás alatt kutató- és akadémiai intézetek számára. Belátható időn belül tehát jelentősen megszaporodik majd az űrturisták száma, Amerikában egyenesen új, több milliárdos forgalommal kecsegtető iparágról beszélnek. Több ismert ember, híresség már előre befizette a kozmoszba a kirándulás árát.
Az utóbbi években többször is hallatott magáról például az a Sir Richard Branson, aki belátható időn belül az űrturizmust fellendítését ígérte a világnak. A Virgin néven elhíresült vállalatcsoport vezetője már ki is kitűzte a túrák kezdetének időpontját. A tehetősebbek már 2013 decemberében megtehetik a mintegy kétórás utat a Föld légkörén kívül. Mindez pedig „mindössze” 200 ezer dollárba kerül, ami a tehetősebbek számára valóban nem nagy összeg. Branson azt is elárulta, hogy az első űrtúrát a családjának tartja fenn. Gyermekei, Sam és Holly tartanak majd vele az első úton, utánuk pedig jöhetnek a fizető utasok. A tengerszinthez képest legkevesebb 100 kilométer magasságba emelkedő, tehát „szuborbitális” utazást végrehajtó űrjármű, a SpaceShipTwo a Virgin Galactic „menetrend szerinti” járata lesz, melyet egy szállítóűrhajóról, a WhiteKnightTwo-ról csatolnak majd le, hogy utána megtegye a kétórás világűrinek számító utat. A járműben egyszerre két pilóta és hat utas foglalhat helyet. A gépek tesztelése egyébként már évek óta zajlik a kaliforniai sivatagban. Az első két évben a tervek szerint összesen 600-an teszik majd meg az utat, melynek során természetesen a súlytalanság állapotát is megtapasztalhatják az utasok. Ez azonban csak rövid ideig tart majd. Nem tovább 5 percnél, mialatt az utasok kioldhatják a biztonsági öveiket és szabadon lebeghetnek a kabinban.
A japánok az előzőekben említettektől eltérően, egy más perspektívában látják az űrturizmus lehetőségeit. Az egyik japán cég űrlift megépítését tervezi, ami a jövőben az emberek, de az eszközök, felszerelés, tárgyak olcsóbb űrbe történő szállítását biztosítaná. Egy, az acélnál sokkal erősebb, szén-nanocsövekből készülő huzal egyik végét a földhöz rögzítenék, a másik végén a világűrben pedig ellensúly lenne, így a Föld forgásából eredő centrifugális erő feszesen tartaná, a lift pedig a huzal mentén közlekedne. Ezzel a lifttel a japánok szerint rutinszerűvé, gyakorivá, mindennapossá válhat majd az űrutazás.
Egy új iparág van tehát kialakulóban. Feltételezhető, hogy belátható időn belül az eddigiekhez képest, tömegesen utaznak majd az űrturisták a világűrbe. Ma még mintegy 200.000 dollárba kerül az út, de a tevékenység elterjedésével a becslések szerint hamarosan ennek a tized részéért is meg lehet tapasztalni, milyen is az űr. Úgy tűnik, belátható időn belül eljön majd az a kor, amikor a kalandra vágyók a nyári szabadság ideje alatt nem csak egzotikus tájakra, de a világűrbe is elutazhatnak majd néhány napra, kikapcsolódni.
.jpg)
