A magyar tudomány napja

1825 november 3-án a pozsonyi országgyűlésen a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a mai Tudományos Akadémia létrehozására. Tettét más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták.

Gróf Széchenyi István


























November 3-a, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának napja a magyar Országgyűlés határozata értelmében „A magyar tudomány ünnepe”.

Az idei esztendőben a központi témakör: „A tudomány iskolája”. Utal ez a tudományban való elmélyedés iskolai lehetőségeire, illetve magának a tudománynak a közvéleményt „iskolázó” szerepére. A téma magában foglalja a tudomány és az oktatás, a tudomány és a közgondolkodás teljes kérdéskörét a közoktatástól a felsőoktatáson át a kutatóintézetek oktatói szerepéig. Mert aki a tudást, a tudományt választja, az a jövőt választja. A tudás hosszú távú, sokszorosan megtérülő befektetés, a gondolkodást, az ember felemelkedését hangsúlyozza.

A MTA épülete Budapesten. Ybl Miklós építész tervei alapján készült.



















A magyar tudomány világviszonylatban is jelentős eredményeket ért el, ma is az élvonalba tartozik. Büszkék vagyunk tudós nemzettársainkra. Magyar és magyar származású tudósokra, tudományos intézményekre, kutatóműhelyekre tekintünk ezen az ünnepnapon.

Az MTA jelmondata Borúra derű egyben annak a festménynek is a címe, amelyet Johann Ender, a neves osztrák festő alkotott 1834-ben. Ez a Magyar Tudományos Akadémia Allegóriája címen is ismert festmény vált az MTA jelképévé.






A kép közepén méltóságteljes nőalak áll, amely a nektárt osztó Hébével azonosítható. Hébé volt az ifjúság istennője a görög mitológiában, Zeusz és Héra gyermeke. Eredetileg az ő feladata volt a fiatalságot és örök életet biztosító nektár őrzése és annak felszolgálása az Olümposzon. A festményen a nőalak felemelt jobb kezében a tudás nektárjával telt kelyhét tartja, és a magyar nemzetet szimbolizáló sas éppen inni készül a tudás kelyhéből. Hébé balkezét egy pajzson nyugtatja, amelynek közepén az ország címere látható. A pajzs peremén körbefutó dísz Attila és I. Leó pápa híres találkozását ábrázolja. A Róma falai előtt megtorpanó hun sereg szintén egy közvetett utalás a kultúra megbecsülésére.


Attila és Leó pápa. „D” iniciálé a Képes Krónikában (1358)

452-ben Attila a hunok fejedelme tört be Itáliába, és Róma felé vonult. III. Valentinianus császár Ravenna erős falai mögé vonult. A pápa tanácsadói is a menekülést javasolták Leónak. Ekkor Leó egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a legenda szerint a következőt mondta: Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is. Leó kíséretével Mantovánál találkozott Attilával. A pápának sikerült elérnie, hogy a hunok megkíméljék Rómát, és békét kössenek a birodalommal.