Báthory Erzsébet – a kegyetlen várúrnő

Báthory Erzsébet alakja régóta izgatja a történészek és a laikusok fantáziáját: a köztudatban még mindig női Drakulaként, vérben fürdő szadista szörnyetegként él, aki, mint idősödő, hiú nő, szörnyű babonából leányvérrel akarta megmenteni arcának ifjúságát, ezért szüzek százait ölette meg.

A tárgyilagosabb történészek úgy vélik, hogy a valóban labilis idegzetű grófnő politikai bűnügy áldozata lehetett. A vámpír-legendák magyarázatául a parasztoknak nyújtott orvosi ellátás eltúlzása szolgálhatott, hiszen akkoriban „gyógyítás” céljából is metszettek és égettek ki sebeket, vágtak eret.

A legendás hírű várúrnő alakja itthon és külföldön is számos irodalmi mű, vers, regény és film ihletőjéül szolgált, hiszen együtt van benne minden „kellék”: titok, erotika és szadizmus.





Báthory Erzsébet származása

A Báthory családot a XI. század óta, Salamon király uralkodásától tartják számon. II. Lajos uralkodása alatt már több Báthory is magas méltóságot töltött be az udvarnál, sőt közülük került ki maga a nádor is, István.

A XVI. században a Báthory dinasztia két ágra szakadt. Az egyik ág a Szatmár megyei Ecsedről nevezte el magát (ecsedi Báthoryak), a másik pedig a Kraszna megyei Somlyóról (somlyói Báthoryak). Az ecsediek az ország nyugati részében, a Habsburg uralom alatt voltak előkelő pozíciókban, míg a somlyóiaknak Erdélyben a fejedelmi széket is sikerült megszerezniük.

Erzsébet apja az ecsedi ágból való Báthory György, anyja pedig somlyói Báthory Anna, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király húga volt.

Erzsébetet még gyerekkorában elkötelezték Nádasdy Ferenc menyasszonyának, így korán elhagyta a szülői házat. 1575-ben házasodtak össze. Az esküvőre még a Habsburg uralkodó, Miksa császár és magyar király is hivatalos volt, aki az utazás veszélyeire hivatkozva személyesen ugyan nem ment el a menyegzőre, de kétszáz tallér értékű, aranyozott boroskannát ajándékozott a fiataloknak.

A házaspárnak öt gyermeke született, melyek közül hárman érték meg a felnőttkort: Pál, Anna (a szigeti hős, Zrínyi Miklós unokájához ment feleségül) és Katalin. A férj, Nádasdy Ferenc Vas megyei főispán volt, aki a bécsi udvarban nevelkedett, és tett szert úri viselkedésre. A törökverő, rendkívül bátor és rendkívül kegyetlen Nádasdytól rettegtek a törökök, akik emiatt „fekete bégként” emlegettek. A nagyúr gyakran és sokáig volt távol, mialatt a magányos és zárkózott asszony feltűnően kevés emberrel tartott kapcsolatot, ezért is lehetett belőle később a legendák titokzatos hőse. Nádasdy 1604-ben bekövetkezett halálakor Erzsébet 44 éves volt.

Az egyedül maradt özvegynek nem csak a gyerekeiről kellett gondoskodnia, hanem a hatalmas birtokok ellátásáról is, míg fia korán elhunyt apja után – felnőtté válva – be nem tölthette a főispáni posztot. Erzsébet ez alatt kézben tartotta a vármegyei és országgyűlési követek dolgát, figyelemmel kísérte a hadi eseményeket, ügyelt a közbiztonságra, utasításaival, döntéseivel irányította a birtokok gazdálkodását, és mindemellett gondja volt a hozzá fordulók támogatására is. Rátermettségétől függött, hogy megmarad-e a családban a hatalmas vagyon, vagy pedig felaprózódik a rokonok között.

Miután fia, Nádasdy Pál nagykorú lett, és elkezdte saját udvarát kialakítani, Erzsébet visszavonult, és ezt követően Sávár helyett Csejte (a mai Szlovákia területén) lett a székhelye.


Csejte vára

Egy négyszáz évvel ezelőtti kirakatper

A grófnőről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, szolgálókat kínzott. A legenda szerint az öregedéstől félve állítólag ettől még sokkal durvább praktikákhoz is folyamodott. Amikor arcul ütött egy, a haját fésülés közben ügyetlenül megrántó lányt, annak vére a kezére fröccsent, és úgy érezte, hogy ezen a helyen bőre szebb lett, amiből arra következtetett, hogy megtalálta az örök fiatalság titkát. A lányt megölte, megfürdött vérében, s ekként azt is igazolva látta, hogy e célra a szüzek vére a legalkalmasabb. Ettől kezdve nem volt megállás: birtokán összefogdostatta a szüzeket, akiket különféle kegyetlen kínzásoknak vetett alá, megkorbácsolt, megcsonkított, majd lábuknál fogva felakasztott, és vérüket vette. Sőt, ivott is a vérből: kezdetben arany serlegből, később már egyenesen testükből. Amikor a környékbeli lányok elfogytak, női szeretői segítségével más vármegyékből toborzott cselédeket, akikkel hasonlóképpen végzett. Állítólag elfogásáig hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén.

Vérgrófnő






















A birtokán visszavonultan élő Nádasdyné ellen, akit már többen bepanaszoltak az udvarnál, ezért 1610 utolsó napjaiban II. Mátyás császár és király parancsára Thurzó György nádor vizsgálatot indított. A vád szerint „vadállat kegyetlenségével, nyilván az ördög sugallatára”, háromszáznál több leányt és menyecskét ölt meg ártatlanul. Tanúvallomások folytak az összes uradalmakban, tíz vármegye területén; százával jelentkeztek a papok, várnagyok, udvari tisztek, cselédek és gyermeküket elvesztett szülők. Vallomásaikból példátlan kegyetlenségek derültek ki. Ezek szerint Báthory Erzsébet meztelen leányokról tövissel szaggattatta le a húst, aztán jeges vízbe lökette, vagy csalánnal söprűztette őket. A perirat szerint a gonosz grófnő kifogyhatatlan volt a kínzások kiállításában: tüzes vas, forró víz, eleven parázs, köröm alá vert tű, a tagokat a csontig összeszorító zsineg – ezek lettek volna a kedvelt hóhéreszközei.

Az özvegy komornái és cselédei a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket napokon belül lefejezték, majd testüket máglyán elégették. A gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet pedig per és ítélet nélkül a csejtei várban, egy kamrában befalazva tartották fogva. Csak akkora nyílást hagytak a falon, hogy benyújthassák ételét-italát. Egyetlen vénasszonyt adtak szolgálatára, és a három várnagyot megeskették, hogy papokon kívül mást nem bocsátanak hozzá. Ilyen körülmények között halt meg elborult elmével, négy évvel később, 54 éves korában – „fogságban, 1614. augusztus 14-én, hirtelen halállal, kereszt és fény nélkül”.

Hogyan kelt szárnyra a mendemonda?

A vér szépítőszerül használásának hírébe Thuróczi László 18. századi jezsuita keverte őt, aki elsőként mondta el latin nyelven írott fércművében azt az anekdotát, miszerint: „Az asszony mindenképpen azon volt, hogy tessék férjének. Tehát minden gondját s az egész napot a maga ékesítésére fordította; most így, majd amúgy öltözött; fejét hol fürtökbe fodoríttatta, hol üstökbe fonatta; aranyosra festette, drága gyöngyökkel rakatta meg. Történt, hogy tükre előtt ült, és szobaleánya ékesítgette gyors kézzel; fésűvel megbontotta a haját nagy csínján, meglocsolta illatos vízzel és fodorító-vassal hullámos fürtökbe szedte össze. E gondos, gyöngéd munka közben, nem tudni, hogyan, a kényes úrnő egynéhány hajszálát kitépte; Erzsébet haragra gyúl, és hatalmasan arcul üti. És íme, a leánynak elered az orra vére, az úrnő arcába egy vércsöpp szökken, amelyet kendővel letörülvén, helyén a bőr üdébb és tetszetősebb lett, akár mert ezt az embervér okozta; vagy, ami még hihetőbb: a sátán ravasz mesterkedéssel megcsalta az asszonyi szemeket. Bárhogy volt is, az a parányi vércsöpp, haj! mekkora vérontást szült. Mert Erzsébet az eszelősségig törődvén a maga szépségével, amint ezt észrevette, így gondolkozott: „Micsoda? Ha egy csöppnyi vér ekkora szépséget adott, mennyit fog adni, ha egészen benne mosakodom? Kötelességem, hogy tessem az uramnak, s hogy szerethessen, a legszebbnek kell lennem; a sors és az Isten megmutatta a módját, balga volnék, ha nem használnám.” (Ungaria suis cum regibus, 1726)

A jezsuita atya ellenreformációs tanmeséjének igazi indítékára igen könnyen rájöhetünk, amikor pl. ilyesmire futunk rá: szerinte Báthory Erzsébetet az sodorta bűnbe, hogy „kézfogójakor elhagyta katolikus hitét” (a derék pátert a valóság cseppet sem érdekelte, nevezetesen, hogy Erzsébet protestánsnak született, és egy napig sem volt katolikus). Másban is túllőtt a célon: megteremtette azt a mendemondát, hogy Báthory Erzsébet a szerencsétlen leányok vérében fürdött – nem törődve azzal, hogy ilyesmi fel sem bukkan az eredeti jegyzőkönyvekben.

Korunk történészeinek látószögéből

Nádasdy Ferenc özvegyét a fennmaradt dokumentumok alapján sokáig a történész társadalom is bűnösnek találta, és sajnálkozva vette tudomásul azt a tényt, hogy negatív megítélése miatt Báthory Erzsébet halhatatlanná vált a világtörténelem színpadán. A korabeli történetírók a tanúvallomások alapján, de alapvetően mégis inkább a szóbeszédre támaszkodva mesélik el az esetet. Egészen a 20. század utolsó évtizedéig tényként, megtörtént eseményként prezentálják a bűnös asszony történetét. Az elmúlt három évtizedben azonban több jeles történész is vizsgálódásának tárgyává teszi ismét a peres anyagot, és próbálja rekonstruálni a történteket, akár olyan messzemenő következtetések levonásával, amelyek egészen a hivatalos rehabilitálásáig is elvezethetnek.

Várkonyi Gábor írásában jelenik meg először az a kézen fekvő kérdés, milyen is volt valójában Báthory Erzsébet, mert csak a kínvallatással kicsikart tanúvallomások alapján ismeri őt az utókor, azaz csak nagyon kevés személyes jellegű irat maradt tőle. „A legenda képződés során elveszett Báthory Erzsébet igazi jelleme” – állapítja meg találóan.

Az utóbbi időben született elemzések szerint egyedül Péter Katalin megállapítása szerint egyértelműen bűnös. Erre a szerző Thurzó György nádor nyomozást elrendelő parancsának komolyságából, és a tanúvallomások átvizsgálása alapján következtetett. Szerinte Nádasdyné valóban elkövette mindazt a sok kegyetlenséget, amellyel a vallatási jegyzőkönyvekben vádolják, beleértve a szadizmus tényét is. „Nagyon valószínű tehát, hogy a betegség az első szexuális élmény óta alakult ki benne, alighanem a házasságával tehető egy időre” – állapítja meg nagy bölcsen. Péter Katalin megpróbálja a társadalmi környezetét is vizsgálni a „bűn” elkövetésével kapcsolatban. „A természetes ösztönei és neveltetése közötti konfliktus miatt szadistává vált asszony, nem elég értelmes ahhoz, hogy betegségét leküzdje. Ehelyett, igen magas társadalmi helyzetének védelmében bízva, veszélyes gonosztevővé válik” – foglalja össze a „lényeget”.

Péter Katalin szerint, az asszony a férjével, Nádasdy Ferenccel nem élt harmóniában, míg Szádeczky-Kardoss Irma kutató szerint viszont teljesen kiegyensúlyozott családi életet éltek, ami Báthory Erzsébet levelezéseiből derül ki. „Ezek tartalmából egy határozott, felelősségteljes, családtagjairól, birtokairól, jobbágyairól gondoskodó, azokat oltalmazó, a vele egyenrangúakkal szívélyes, segítőkész, de tiszteletet követelő, és elsősorban a saját családi és gazdálkodási érdekeire ügyelő nagyasszony képe rajzolódik ki.” Semmi nem utal e levelek tartalmában olyan tulajdonságokra, amelyeket a nádor által lefolytatott per, és később az elferdített történetírás ragasztott rá.

Korántsem fest Báthory Erzsébetről elvetemült, népirtó képet Nagy László történész sem, aki a grófnőről szóló korábbi irodalom tévedéseit igyekezett feltárni. Ügyes logikával elemezte az ügy szereplőinek ellentétes érdekeit, ezáltal feltételezve, hogy „a főrangú asszony ugyan elkövethette volna a terhére rótt kegyetlenkedéseket, de ezek megtörténtét a nádor által folytatott törvénysértő vizsgálat nem bizonyította hitelt érdemlően, ami megkérdőjelezi az asszony bűnösségét.” Könyvében megismerteti az olvasót a kor erkölcseivel, gazdasági, társadalmi politikai szokásaival is, ahol a testi fenyítés nem tartozott a szélsőséges büntetési módszerek közé. Az arisztokrata udvarokban a fizikai bántalmazást a főúri ifjakkal szemben is nevelési eszköznek tekintették, hát még a szolgáló személyzettel szemben. Ezzel azt is feltételezi, hogy talán a Nádasdy birtokon alkalmazott büntetési eljárások válthatták ki a kor társadalmának haragját, és ferdítették azt a későbbikben rémtettekké a császári udvarban.

Jó néhány ellentmondás

Az állítólagos szadista orgiákat először Benda Kálmán történész vette alaposabban górcső alá 1980-ban. A per iratait vizsgálva gyanúsnak találta a szemtanúk hiányát, és hogy az állítólagos kínzásokat egyedül túlélő lányt be sem idézték. Az elítélt szolgálók vallomása viszont kizárólag a kínvallatás után született meg. Mindennek ellenére a konstruált bizonyítékok így sem bizonyultak elegendőnek, így a bíróság elé állítás valószínűleg ezért maradt el.

Jogilag mindenképpen koncepciós vádakról beszélhetünk, hiszen tényleges tárgyalás nem volt, ítélet nem született, Erzsébet bűnösségét soha nem bizonyították, a cáfoló iratokat meg sem vizsgálták. A váddal kapcsolatban azonban technikai kétségek is felmerülnek. A több száz áldozat ténye szinte lehetetlen, a hírhedt vérben fürdést pedig az emberi vér gyors alvadása kérdőjelezi meg.

Gyanúra ad okot a császári udvar azon törekvése is, ami a hatalmas Báthory-Nádasdy vagyon megszerzésére irányult. A három részre szakadt Magyarországon azoknak, akik a Habsburgok híveinek számítottak, biztosan nem állt érdekében, hogy az erdélyi fejedelemség erőre kapjon. Márpedig Báthory Gábor, Báthory Erzsébet unokaöccse tehetségesen uralkodó fejedelemnek bizonyult, mígnem 1613-ban meggyilkolták. Báthory Erzsébet nevének befeketítése alkalmas lehetett a család hírnevének aláásására – állítja Szádeczky-Kardoss Irma.
Thurzó nádor nevét külön is meg kell említeni: az ő személyes ellenségeskedése is fűthette az Erzsébet elleni vádakat.

A legtöbb mai történész abban is egyetért, hogy Báthory Erzsébet udvarába a lányok önként érkeztek szolgálatra, sőt az anyák szívesen küldték és engedték őket, vagyis bizonyos szempontból megtiszteltetésnek számított, tehát nem valószínű, hogy önként borzalmaknak tették volna ki saját gyermekeiket.

Indirekt adat az ártatlansága mellet az is, hogy a Nádasdy család nádasdladányi kastélyában egészen 1945-ig – amíg csak a bevonuló oroszok ki nem fosztották a kastélyt – az Ősök Csarnokában függött a képe, amelyet a család biztosan nem mutogatott volna, ha Erzsébet tényleg bűnös lett volna…

Mi is volt valójában a nagyasszony bűne?

Mit is követett el Báthory Erzsébet valójában, amiért Thurzó nádor befalaztatta, bár hivatalosan lefolytatott per soha nem volt ellene?

A néhol szinte áttekinthetetlenül szövevényes ügyben elsősorban két nehezen megválaszolható kérdés vetődik fel: valóban történt-e gyilkosság, és mi volt a szerepe Thurzó nádornak az ügyben?

A már említett Péter Katalin a könyvében meg sem kérdőjelezi a bűncselekmény tényét, és Báthory Erzsébet személyét teljesen alkalmasnak tartja a kegyetlen gyilkosságok elkövetésére. Könyvében rendre idéz a tanúvallomásokból, amelyekből egyértelműen egy szadista gyilkos képe rajzolódik ki. Nagy László viszont ennek kapcsán felteszi a kérdést: ha bűnös volt, hogyan lehet, hogy halála után négy nappal a csejtei templomban temették el? Korabeli szokás szerint bűnös ember nem nyugodhatott szentelt földben.

Szádeczky-Kardoss Irma viszont az általa átvizsgált dokumentumok alapján kijelenti, hogy: „Báthory Erzsébet udvarában valójában nem bűnös, hanem gyógyító tevékenység folyt”. Ez egy teljesen újszerű megközelítése az ügynek. Szerinte „a gyógyítás felé billenti a mérleget az is, hogy Nádasdyné nem csak a vénasszonyaival gyógyított, hanem orvossal, sőt gyógyszerek beszerzésére is van adat.” A főuraknak a korabeli szokás szerint ugyanis kötelezettsége volt az udvarnép gyógyítása. Persze lényegesen kevesebb eredménnyel járt a gyógyítás járványos időben. A szerző feltételezi, hogy az egyik gyógyító asszony nem merte az özvegynek jelezni a járványban elhunyt betegek nagy számát, és a nyomokat eltüntetve, sebtében eltemette őket. Ez lett azután a veszte Nádasdynénak, de mindezt honnét tudta meg Thurzó György? Ez máig sem tisztázott körülmény.

Mindenesetre a nádor az asszony befalazása utáni (!) években szorgalmasan igyekezett (utólagos) terhelő bizonyítékokat gyűjteni, így azután közel 300 tanúvallomás gyűlt össze, de szabályos peres eljárás – mint már szó esett róla – soha sem volt. Emiatt még maga II. Mátyás császár is többször felszólította a nádort, hogy Báthory Erzsébetet törvény elé kell idéztetni, de a nádor mindig kitért a hivatalos eljárás megtartása elől.

A nádor indítéka a sötét ügyben

Nap, mint nap mi is tapasztalhatjuk, hogy a politika útvesztői tényleg kiismerhetetlenek. Hasonló lehet a magyarázata Thurzó indítékainak is, aki Báthory Erzsébet elszigetelésével, és „rossz hírének” keltésével elérte célját: tönkretette a családot.

A szolgálók ellen pert indító Thurzó György nádor azért vette célba a Báthory család nevének megtépázását, mert valószínűleg saját fiának szánta az erdélyi fejedelemséget – feltételezik napjaink egyes történészei.

Elképzelhető azonban az is, hogy fő célja egyszerűen a hatalmas vagyon megszerzése volt, vagy, hogy a Báthoryak elleni sértődöttsége és hiúsága késztette a nagy visszhangot kiváltó vádaskodásra.

Zárszó

Bűnös volt-e vagy ártatlan? A tények és elméletek ismeretében ki-ki döntse el saját maga. Abban viszont egyetértenek napjaink történészei, hogy sok kérdés vár még megválaszolásra Báthory Erzsébet teljes élettörténetével kapcsolatban, amely az utókor feladata lesz.


Forrásanyag:
Thuróczi László: Ungaria suis cum regibus, 1726
Bessenyei József: A Nádasdyak, General Press Kiadó, 2005
Nagy László: A rossz hírű Báthoryak, Kossuth Könyvkiadó, 1984
Nagy László. Az erős fekete bég: Nádasdy Ferenc, Zrínyi Kiadó, 1987
Nagy László: Erdélyi boszorkányperek, Kossuth Könyvkiadó, 1987
Nagy László: Botránykövek régvolt históriánkban, Akadémiai Kiadó, 1997
Péter Katalin: A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet, Helikon Kiadó, 1985.
Rexa Dezső: Báthory Erzsébet Nádasdy Ferencné. Benkő Gyula Udvari Könyvkereskedése, 1908
Supka Géza: Az átkozott asszony: Nádasdy Ferencné, Báthory Erzsébet bűnügye, Erdélyi Egyetemes Könyvtár, 1940
Szádeczky-Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága, Nestor Kiadó, 1993
Welden, Oscar (Nemere István): Báthory Erzsébet magánélete, Anno Kiadó, 2000
Benda Kálmán: Egy új forrástudomány: a pszichografológia, Levéltári Közlöny, 1974.
Várkonyi Gábor: Lerágott csont, vagy a hallhatatlanság ára, Liget Kiadó 1998.
Várkonyi Gábor: Újabb források Báthory Erzsébet életéhez, 1999.